|
8.C’ est la vie-a halálfalók köztünk járnak!
Clythia 2007.06.19. 16:42
Szerzõ megjegyzése:
Na! Hurrá, hurrá, itt az újabb, egész hosszú, egész izgalmas fejezet. Most már aztán tőlem szokatlan mennyiségű romantika is került bele (ha már ebbe a kategóriába raktam). Amúgy itt látszik meg, hogy a hatodik könyv előtt írtam, ugyanis saját SVK tanárt raktam bele. Nekem túl szimpi volt ahhoz, hogy kivegyem, és lecseréljem Pitonra. Nézzétek el nekem légyszi!
Szeretném, ha egy kicsivel több véleményt kapnék, különben az olvasókra küldöm a baltást gyilkost. Vagy csak én megyek el személyesen? Hm.... Melyik a rosszabb?
Na mindegy, jó olvasást!
- Hé, kelj fel!
- Neeeem – kiabálta Hermione egy párna alól.
- Ne legyél gyerekes!
- Tudtad, hogy a mugliknál a tizenhét éves ember még kiskorúnak számít! – dugta ki a fejét a lány.
- Mondja ezt a világ leghatalmasabb feketemágusának a lánya – morogta Malfoy.
- Rohadj meg – húzta újra a fejére a párnát Hermione.
Malfoy levette róla a párnát, és jól hozzávágta.
- Nem hiszem el – hápogta a lány – Draco Malfoy párnacsatát kezdeményez?
A fiú felháborodott tekintettel válaszolt:
- Mi a fene az a párnapata? És hogy jut eszedbe, hogy én ilyet kezdeményeznék?
- Pedig a párnaCSATA a varázslók világában is létezik – dobta meg a fiút egyel Hermione.
- Hé! Hagyd abba! – kiáltott Malfoy.
- Mért hagynám abba? – mosolygott a lány.
- Mert ez is gyereke… - kezdte Malfoy, de nem tudta befejezni, mert egy újabb párna landolt a fején.
- Na mi van? Nem tudsz elhajolni? Csodálom, hogy még nem talált el téged egyetlen gurkó sem.
- Pofa be!
- Mert ha nem?
- Ha nem hagyod abba, én esküszöm, hogy…
-… hogy mi? – lépett közelebb Hermione.
Malfoy csak nézte a közeledő lányt, de nem szólalt meg. Mikor már csak pár lépés volt köztük, ő is csökkentette a távolságot.
Hermione szemében volt valami ördögi. Egyszerre kínálta el az alkalmat, ugyanakkor valami váratlannal kecsegtetett.
Már csak fél lépés, amikor…
- Szentséges Malazáááár! – kiáltott fel a fiú, mikor Hermione teljes erőből hozzávágott egy párnát, amit addig a háta mögött tartott.
- Úgy kellett – mondta a lány, és trallalázva kiment a szobából.
- Gyerekes – vigyorgott a fiú a szoba közepén állva.
¤¤¤
A dalolós kedve hamar elmúlt a lánynak. Eszébe jutott, mit kell átélnie még aznap este. Szép lassan lehervadt a vigyor az arcáról, majd a lányok lépcsőjére érve, egyenesen dühös volt.
- Szia Hermione!
- Kuss – viharzott el Kerone mellett a lány.
- De hát…
- Pofa be!
Kerone megszeppenve állt a lányok hálószobájának ajtajában.
- Megtennéd, hogy kimész? – kiáltotta ingerülten Hermione.
- Persze – motyogta a másik.
- Köszönöm.
Hermione el kezdett válogatni a ruhák között, hogy mit vegyen fel. Úgy gondolta lényeges, hogy jól nézzen ki, hátha így elnyeri a férfitagok bizalmát. Fel is vett egy félujjas, mély dekoltázsú felsőt, és hozzá sötét farmert.
A ládája mélyén megtalálta a megfelelő fekete köpenyt, és gyorsan belesüllyesztette a talárja zsebébe.
Végignézett magán, és kisietett a szobából.
- Black, végre! Már azt hittem nem is jö… - Malfoy végignézett a lányon mielőtt befejezte – ssz.
- Malfoy, te egyre jobban hasonlítasz egy kígyóra. Nem, nem. Egy meleg kígyóra.
- Hú de vicces – morogta fiú.
- Nem, sajnos komoly – rázta meg megjátszott szánalommal Hermione, és a kijárat felé vette az irányt.
- Hova szándékszol menni, nélkülem? – kérdezte flegmán a fiú.
- Nem is tudom, talán cukrászdába.
- Nem jutsz el a nagyúrhoz egyedül – ragadta meg a lány kezét.
- Feltalálom magam – tépte ki magát Hermione –, Nélküled is. Elvégre a lánya vagyok, nem?
Draco szúrósan nézett a lányra, de az állta a tekintetét.
- Rendben. Én feladtam – csattant fel a fiú. – Én ezt nem csinálom tovább. Elegem van abból, hogy egyik percben halál normális vagy, aztán hirtelen átváltozol, ideges, önző, hisztis libává.
- Na végre! Add csak ki a haragod! De ha megbocsátasz, nem maradok itt, végignézni!
Hermione dühösen caplatott végig a termen.
Egyenesen Roxmortsba ment. Vett egy fekete köpenyt, mert az iskolában hagyta az övét, és bement a Szárnyas Vadkanba.
Éppen a csaposnak mondta volna a rendelést, amikor valaki hozzászólt.
„Nézzzzzz magadba…és lásss tissssztán”
- Kér valamit kislány, vagy továbbra is csak bambul? – morogta türelmetlenül a csapos.
- Én, köszönöm, csak egy kis vizet kérnék – hápogta a lány.
- Azt itt nem kap – vágta rá a férfi.
Hermione idegesen temette a fejét a kezébe.
- Akkor hozzon valami italt! Mindegy mit!
A csapos felhúzta a szemöldökét, és arrébbvonult.
- Mi a fene volt ez? – suttogta maga elé a lány – Nem lehetek párszaszájú ugye? Pedig ez biztos egy kígyó volt.
Ó, már magamba beszélek, nem vagyok normális.
- Itt az ital – tette le a csapos az asztalra – Ahogy elnézem magát elég az enyhébb alkohol is, különben itt fetrengene reggelig.
Hermione megköszönte és megitta az italt, majd fizetett és kiment. Jólesett neki a séta. Elment egészen addig a barlangig, ahol Sirius rejtőzött anno.
Szétnézett, és talált egy régi újságot. A címlapon ő volt, körülötte Harry, és Viktor képe.
Akaratlanul is elmosolyodott. Fellapozta az újságot, majd zsebre tette.
Hírtelen halk zajt hallott. Tekintetével a földet pásztázta, mígnem megtalálta a forrást. Egy ronda, nagy, ugyanakkor ismerős patkány.
- Féregfark – csóválta a fejét Hermione, mire a patkány visszaváltozott emberré.
- Mit keresel itt Féregfark?
Pettigrew ijedten nézett a lányra.
- A Nagyúr küldött Úrnő, azt mondta, vezesselek hozzá.
- Rendben. Tégy is úgy.
- Igenis, úrnőm, kövessen.
Hermione magában nevetett a szituáción.
***
November 15
20:00
Nem hiszem el. Eltűnt! Azt mondta elmegy, és…és…elment!
Na jó, lehiggadok.
Megyek, lehet, hogy már a Nagyúrnál van, tényleg. Bár kétlem.
Nem hinném, hogy van még egy ilyen csökönyös, és elviselhetetlen lány, mint Ő!
- Üdvözöljük Mr. Malfoy! – hallotta a fiú, miután megérkezett.
- Nagyúr – hajolt meg, majd felnézett. Hermione Black már ott állt Voldemort mellett.
- Végre, hogy ideértél – húzta fel a szemöldökét, miközben végigmérte a holtsápadt Malfoyt.
- Vidd el Dracót a szobádba, Hermione, és készítsd fel! – fordult a lányhoz a Nagyúr, majd elhoppanált.
Draco Hermionéra nézett. A lány bőre is hasonlóan világos árnyalatot vett fel, mint az övé.
- Félsz? – kérdezte halkan, miután a lányon remegéshullám futott végig.
Hermione elkerekedett szemmel hátat fordított.
- Kövess! – mondta, majd a hatalmas, köddel takart kúria felé indult.
***
Mikor felértek a szobába, Hermione erőtlenül rogyott le az ágyára. A fiú egy ideig kérdőn nézte, majd leült egy székre.
- Mi történt? – kérdezte közömbös hangon.
Hermione felült, és ránézett.
- Elmondta, mit kell tennünk, hogy halálfalók legyünk – suttogta –, és én nem fogom tudni megtenni.
- Dehogynem – vágta rá Draco –, hiszen a lánya vagy. Valamit csak örököltél tőle. – Ha a fiú vigasztalásnak szánta ezt a mondatot, nagyon mellélőtt.
- Szerinted, ha valamit is örököltem volna tőle, akkor most itt siránkoznék?!
- Jó, jó, nem kell így felkapni a vizet!
A lány szeme elfátyolosodott, majd egy fejrázással elzárta kitörő könnyeinek az útját.
- Meg kell ölnünk két embert!
- És? – nézett meglepetten a fiú. – Ez várható volt, nem?
Hermione felháborodott tekintettel vágott vissza.
- Neked, lehet, mert halálfalók közt nőttél fel, de én, veled ellentétben, normális nevelést kaptam!
- Mit számít? Hazugságban éltél közel tizenhét évig, mígnem kiderült, hogy még rosszabb családból vagy, mint én!
Hermione csak hápogott.
- Te… te… te…
- Én? Én? Én?
- Kuss! Azt mond meg, hogy fogok én megölni valakit? – állt fel a lány.
- Sehogy.
- Mi?
- Azt mondtam sehogy! Még nem is használtad ezt a varázst! Lehetetlen, hogy sikerül!
Hermione arcára remény ült.
- De Voldemort gyengének fog látni emiatt.
- Nem. Akkor látott volna gyengének, ha, miután kiadja a feladatot, bizonytalan leszel, vagy habozol beleegyezni, vagy ilyesmi. Ha határozottan rábólintottál, akkor nincs gond. Ez volt az első próba. A második később lesz.
Hermione döbbenten a földre szegezte a tekintetét, majd leült.
- Draco? – nézett a fiúra.
- Igen?
- Szerinted sikerülni fog?
- Micsoda?
- Az egész. Sikerül megfékezni, elhitetni vele, hogy az Ő oldalán vagyunk, elrejteni előle a félelmemet, a bizonytalanságot?
Hermione fürkészve nézte Draco arcát.
- Itt és most erre nem tudok válaszolni.
- Ó – dőlt hátra csalódottan Hermione.
- De annyi biztos, hogy elég erős, okos, és kitartó vagy ahhoz, hogy sikerüljön – suttogta.
A lány hálás tekintettel jutalmazta, de Draco ijedt tekintete arról árulkodott, hogy ezt nem szándékozott hangosan kimondani.
¤¤¤
A holdfény lassan teljesen elborította a szobát. Hermione némán bámulta a plafont, Malfoy pedig az ablaknál állt, és a szemben lévő toronyórát fürkészte.
Az elmúlt egy órában nem szóltak egymáshoz.
A harang kongására egyszerre tértek magukhoz.
- Menjünk – állt fel Hermione, majd előresietett.
- Várj – állította meg Draco. – Add a kezed!
Hermione gépiesen felé nyújtotta a kezét, de közben a fiú szemébe nézett.
- Ne félj, kérlek! Tudnod kell, hogy bármit kér tőled a Nagyúr, én, nem számítok. Rendben?
A lány értetlenül felhúzta a szemöldökét. Ez a mondat nem illet a képbe.
- Nem magyarázkodom, csak ezt, kérlek, jegyezd meg! Én, nem számítok.
- Rendben – lépett közelebb Hermione – de miből gondolod, hogy számítanál?
Malfoy elmosolyodott.
- Onnan, hogy látom a szemedben!
- Mégis mit látsz a szememben? – kérdezte a lány.
Draco magához húzta, majd gyengéden megcsókolta. Hermionét váratlanul érte a fiú tette. Elkerekedett szemmel, és halk sikkantással fogadta, de nem ellenkezett.
Malfoy hirtelen hátralépett, majd halkan válaszolt.
- Magamat látom. Bármennyire próbálsz ellenséges lenni, én csak azt látom, hogy közben majd felfalsz a szemeddel!
- Ha te ennyire kiismersz, félek, nem sokáig marad meg az álcám Voldemort előtt – húzta el a száját keserűen Hermione.
Draco felnevetett, de a hangja időnként elcsuklott.
- A Nagyúr előtt nem fogsz rám gondolni. Amúgy megkönnyebbültem.
- Tessék? – Hermione már egyre zavartabb volt.
- Tudod – nézett a plafonra a fiú -, az előbb blöfföltem. Mindent egy lapra tettem fel, és bevált! Azt mondtam, tudom, hogy kedvelsz, de hazudtam. Csak reméltem, azt hiszem.
Hermione próbálta összerakosgatni a mondatokat a fejében, de mire összeállt a kép, a fiú kifelé húzta az ajtón.
***
- Á, itt vagytok végre – suttogta Voldemort, mikor a két fiatal leért - Gyertek közelebb.
- A mai estén – kezdte a Nagyúr, miután Malfoy és Hermione a halálfalók által alkotott kör közepére léptek –, két új, remélhetőleg hasznos tagot avathatunk. Dracót és a lányomat.
A halálfalók közötti hirtelen felszínre lépő suttogás miatt megismételte.
- Igen, a lányomat. Most pedig a feladat. – fordult Dracóhoz – A Crucio. Ez a legalkalmasabb. Mivel még elég fiatalok vagytok, segítek – emelte fel a pálcáját. – Féregfark!
A szólított halkan a Nagyúr elé vánszorgott – Uram, biztos benne, hogy én lennék a megfelelő a cru…
- Igen! Ti pedig figyeljetek! – mondta félvállról Dracónak és Hermionénak. – A lényeg a gyűlölet. Elő kell hoznotok a mélyről jövő gyűlöletet. Édes mindegy, hogy az áldozatot gyűlölitek-e vagy sem. A gyűlölet mindenkiben benne van, csak át kell élni. Érdekes, ennyi év után, már nem tudom felidézni, milyen volt először használni. Mára már olyan átok számomra, mint a Roxfortban a lumos. – Sötéten felnevetett. - Koncentráljatok, és menni fog. Nem számítok olyan erősre, de csalódást se okozzatok!
- Crucio!
Féregfark felordított, és a földre rogyott. Kétpercnyi kínszenvedés után Voldemort abbahagyta. Az áldozat nyöszörögve visszakúszott a helyére.
- Forduljatok egymással szembe! – Hermione elsápadt. Most értette meg, miért mondta neki azt a fiú, hogy ő nem számít. Görcs állt a kezébe, de erőt vett magán, és elővette a pálcáját.
A fiún nem látszott, hogy váratlanul érte volna az utasítás. Hanyag mozdulattal végigsimított a köpenyén és ő is előhúzta a pálcát.
- Már csak az a kérdés ki kezdi? – tűnődött Voldemort.
- Hölgyeké az elsőbbség – vágta rá Malfoy gúnyosan. Hermione teljesen ledöbbent. Nem gondolta, hogy Malfoy ilyen jól meg tudja játszani magát.
Voldemort tüstént felállt, és a fiú elé lépett.
- Itt nincsenek nők, vagy férfiak! Előttem, az különböztet meg mágust a mágustól, hogy mennyire hűséges, és hasznos! De, nem tudhattad – eresztett meg egy groteszk mosolyt, majd ellépett.
- Mr. Malfoy kezd.
Draco pislogott, felemelte a pálcáját, és kimondta - Crucio!
Hermione térdre esett. Érezte a fájdalmat. Érezte, hogy az egész testét átjárja, és mégis, mintha kívülről látta volna magát, és a kínt. Nem sikított, nem sírt, még csak az arca sem torzult el az átoktól. Csak a szeme, a szeme kerekedett el, és csak a tekintetén látszott, hogy mit él át.
Draco meredten bámulta a lányt. Arra számított, hogy nem lesz képes látni, hogy szenved, de Hermione még csak jelét se adta ennek.
- Elég lesz – vetett véget az előadásnak Voldemort. – Jó, Draco, de nem eléggé. Nyugodj meg, nem a te átkoddal volt a baj – fogta meg a vállát –, hanem a kisasszony volt túl erős. De most ő jön, és megmutathatja, átkokban valóban olyan jártas-e, mint ahogy a híre mutatta. – Voldemorton látszott, hogy szavaival ellentétben, igenis hibának tartja, hogy Malfoy nem volt képes ordítást kicsalni a lányból.
Hermione szaporán lélegezve felállt, és előre szegezte a pálcáját.
Bizonyítanom kell. Muszáj elnyernem a bizalmát. Sikerülni fog! Malfoy nem számít, nem számít…
Összeszedte az összes benne összegyűlő gyűlöletet, és a fiúra irányította.
- Crucio! - érezte, ahogy az átok elhagyta a száját. Erő költözött belé. Látta a fiút összeroskadni, hallotta ordítani, érezte, hogy mit szenvedhet, de a tudat, hogy valakinek ekkora szenvedést okoz, felerősítette. Eddig ismeretlen érzés járta át. Bizsergett belülről mindene. Az agya eltompult, az érzékei viszont úgy viselkedtek, mintha, mintha…
Hermionét megrázta a felismerés. Élvezi. Élvezi, ahogy az általa kínzott fiú ordít, és vonaglik. Ettől a felismeréstől elrántotta a pálcát.
- Már úgyis mondtam volna, hogy kicsit túlzásba viszed – suttogta Voldemort.
- De nem szóltál – morogta vissza a lány – Uralkodnom kellene magamon. Nem szabad egyvalakire ennyi energiát pazarolnom. – A lány tudta, hogy ő mondja ki ezeket a szavakat, de közben teljesen mást érzett.
Reszketett.
- Így van! Jól esett nézni, hogy milyen kegyetlen tudsz lenni. Megleptél.
Hermione megremegett. Nem bírt a fiúra nézni.
Voldemort a kör közepébe állt, és odahívta Dracót, és Hermionét.
- Most már halálfalók lehettek. Azzal, hogy itt vagytok örök hűséget esküdtök nekem! Ha érzitek a kezeteken, hogy hívlak titeket, kötelező itt teremnetek. Ha nem, azzal aláírtátok az ítéleteteket. Troullenno!
Hermione felszisszent. A bal karja égni kezdett. Odakapott, és felhúzta a talárja ujját.
A karján ott találta azt a jelet, amitől nemrég még halálra rémült volna.
***
November 18
Kedd
Túl vagyunk rajta. Halálfalók lettünk. Hihetetlen. Miután évekig csak ez a cél lebegett a szemem előtt, majd eltöröltem, és átkoztam a percet, mikor eszembe jutott, hogy halálfaló legyek, hirtelen belekeveredtem, és már nincs kiút.
Hermione. Hermione nem viseli jól a dolgot. Hogy miért írom a keresztnevét? Mert úgy érzem, valahogy csak rá tudok gondolni. Megtettem. A tudtára adtam, hogy érzek valamit iránta. Vagy valami ilyesmi. Nem is értem az egészet.
Amikor meg kellett átkoznia, egy pillanatra megrémültem. A szemében őrült fényt láttam. Úgy kínzott, mintha már évek óta gyakorolta volna. Megérintette ez a dolog, mert az óta nem beszél velem. Azt hiszem, nem mer a szemembe nézni a történtek után. Érdekes. Még soha senki nem érzett lelkiismeret furdalást miattam. Ez egy fokon jó érzés. Rádöbbentem, hogy emberből vagyok, de ugyanakkor rossz látni, hogy Hermione olyan, mint egy élőhalott.
Hermione… Én megőrültem. Még soha nem foglalkoztatott komolyan az a kérdés, hogy én, meg a nők. Persze nem kell félreérteni, csak még eddig egyéjszakás kalandokon kívül nem volt senkim.
Hermione. Azt hiszem, megőrülök érte. Egyre azon kapom magam, hogy nézem az órákon, keresem a társaságát, amit persze megtalálni nem lehet, mert még a halálfalós dolog alatt van, de már az is, hogy „nem érek rá” elég nekem.
Szentséges Malazár! Azt hiszem… szerelmes vagyok.
Na, jó. Ezt a lapot a naplóból szerintem el fogom valahogy tűntetni. Teljesen elment az eszem.
***
Hermione elsőként érkezett Sötét varázslatok kivédésére.
- Remek – huppant le az ajtó előtt a földre.
Pár percig némán nézett maga elé, mígnem megjelentek az első Griffendélesek, majd sorban egyre többen, míg nagy lustán a Mardekárosok is befutottak.
- Mi történt, Hermione? – hajolt le hozzá Kerone.
Hermione lassan felemelte a fejét és a lányra nézett.
- Semmi, csak unatkoztam.
- Befelé! – hallatszott egy fiatal férfi hangja – Én vagyok az új tanár. Sajnálom, hogy eddig nélkülöztétek ezért az órákat, de nyomós okom volt nem jönni, és az én tempómban mindent bepótolunk. Ma fontos anyagot veszünk! Gyerünk!
Hermione, nyomában Keronéval az első padhoz sietett. Teljesen kiment a fejéből, hogy ma jön az új tanár.
- Nos – tette be az ajtót a diákok után –, ne üljetek még le! Én szabom meg az ülésrendet. A nevem Maximilien Grady. Nektek nem kell bemutatkoznotok. Ha valaki jól szerepel az órámon, elmondhatja a nevét, és így megjegyzem, ellenben, ha semmi aktivitást nem produkál, akkor sajnálatos módon, évvégén nem kap tőlem névre szóló búcsúkártyát.
Hermione kíváncsian szemügyre vette a fiatal tanárt. Magas volt, fekete, rövid haja, és szintén fekete szeme volt. Csinosan öltözött, és a pálcája is tiszta volt.
- Nálam három fokozat van a ti rangsorolásotokhoz. A legrosszabb egyszerűen a Semmi. A Durmstrangban általában két-három ember volt ezen a szinten. A legtöbben a második, a tanonc szinten voltak, majd újra két-három ember a Max szinten. – A tanár megeresztett egy mosolyt. – Ez azt jelenti, hogy hívhat Maxnak.
A teremben mindenki elmosolyodott erre a kijelentésre, kivéve pár mardekárost, akik erre valami olyasmit morogtak, hogy „újabb Lockhart”
- Akkor hát. Az ülésrend – vakarta meg a fejét a professzor. - Az azt hiszem az óra folyamán fog eldőlni. Üljetek a földre!
A diákok halk moraj kíséretében leültek.
- Tehát, a mai órán párbajozni fogtok. Először párba álltok, majd a vesztesek a vesztesek közt keresnek párt, a győztesek a győztesek közt, és így tovább. Ha minden jól megy, az óra végén az eredmények sorrendjében fogtok ülni. Mivel dupla óra van ma, van időtök. Az első kör után, vagy amikor szólok, gyertek ide, mert el kell magyaráznom a nonverbális varázslatokat. Rajta!
- Kerone – állt fel Hermione. – Jössz?
Szegény lány bizonytalanul követte, elindult a biztos vereség felé.
Mikor már szemben álltak, a szokásos formaságokon átesve elkezdték a párbajt.
- Capitulatus! - kiáltotta Kerone, de Hermione vele egyszerre mondta ki a pajzsbűbájt, így az átok nem használt.
- Silencio! - némította el a lányt Hermione, majd elkábította Stuporral.
- Desilencio - oldotta fel a némítóvarázst, majd új partner után nézett.
Rövidesen látta, hogy Blaise Zambini is végzett, ezért őt kérte fel. Ez szorosabb menet volt, de így is nyert. Igazi ellenfélre vágyott.
Kétszeres győztesek közt legelőször Ginnyt pillantotta meg. Elfogta a vágy, hogy megalázza a lányt. Érezte, hogy nyerne. Izzó tekintettel indult el felé.
Már majdnem odaért, mikor valaki hátulról visszatartotta. Ron volt az.
- Mit akarsz? - rivallt rá Hermione.
- Párbajozni. Kétszer nyertél te is, figyeltem.
- Hagyj, én a húgoddal leszek!
- Csak szeretnéd. Ha van merszed, kiállsz velem!
Hermione bosszúsan kirántotta a karját, és hátralépett a párbajhoz.
- Készülj Weasley! Elég mérges vagyok, ahhoz, hogy valami komoly bajod legyen.
- Nagyon megijedtem. Stupor!
- Protego! - hárított a lány, majd támadásba lendült.
- Richtusempra!, Stupor!, Tarantallegra - próbálkozott, de átkai nem értek el semmit. Ron erősen védekezett.
- Hát akkor Vanerreo! - Hermione ezt az átkot egy fekete mágiával foglalkozó könyvből vette. Még a leggyengébbek közé volt sorolható, de már ez is simán keresztülhatolt egy védőpajzson. Ron a földre terült, a pálcája pedig a lány kezében landolt.
- Jó voltál, de nem eléggé – csóválta a fejét a Hermione.
- Na, gyertek ide! – hallatszott a tanár hangja. – Vagyis, aki talpon van – morogta. – Kicsit agresszívak vagytok. Te, és te – mutatott két griffendélesre -, térítsétek magukhoz a földön fekvőket.
Két perc múlva már teljes létszámban figyeltek a professzorra.
- Nos, a nonverbális varázsigék lényegében néma varázslatok. Elég rájuk gondolni, és suhintani a pálcával. Erős koncentrálás, átérzés, és önuralom szükséges hozzá. Az óra utolsó tíz percében majd ezt fogjuk gyakorolni. Most menjetek, folytassátok a párbajt!
A diákok fejcsóválva kerestek új partnereket.
Hermione szerencsétlenségére Neville-t fogta ki. Nem tudta, hogyan győzött le a fiú már három másikat, de annyiban biztos volt, hogy őt nem fogja. Így is lett. Ekkor újra a tanár kért szót.
- Ha minden úgy alakult, ahogy terveztem, akkor mostanra már van, aki négy emberen túl van, ugye? Az most jöjjön ide. A háromszoros, kétszeres, egyszeres, illetve az eddig csak vesztes emberkék is rendeződjenek közös csoportokba. Először az eredménytelenek álljanak elém, a többiek üljenek vissza a földre.
Mikor már elrendeződtek, a tanár párokként párbajoztatta az első, második, illetve harmadik csoportot, míg elérkezett a negyedikhez.
Ebben a csoportban, hatan voltak. Harry, Draco, Hermione, Nott, Ginny, és Dean.
- Gyertek, álljatok ide! – vezette maga elé a hat fiatalt. – Két lány, és négy fiú. Érdekes. Ha jól látom Három-három egy-egy házból. Akkor, a két lánynak még adok egy esélyt. Te vele, te pedig vele leszel – állította Ginnyt Nott, Hermionét pedig Dean mellé.
- Ti meg egymás ellen – mondta Harrynek, és Malfoynak.
Hermione rendesen kifáradt, de Dean kiesett, csakúgy, mint Nott. Harry viszont hosszas küzdelem után legyőzte Dracót.
- Érdekes – mosolygott a tanár – Ti, lányok nagyon ragaszkodtok egymáshoz. Akkor, mutassatok valamit!
Hermione és Ginny felvették a kezdőállást, majd belecsaptak.
Vérre menő párbaj volt. Elég hosszan is tartott, míg végül, igaz egy kis égési sérüléssel Hermione jutott tovább. A kis sérülést Ginny rémdenevér rontása okozta. Nem találta el teljesen, de a szele elérte.
- Ez volt aztán a párbaj! Dicséretes! Ne aggódj – fordult Ginnyhez -, ez elég szoros volt ahhoz, hogy tudjam, másként is alakulhatott volna.
Ha ezzel azt hitte, Ginnyt felvidítja, nagyot csalódott. A lány dühös fintorral válaszolt.
- Na, már csakis ti maradtatok! – ugrott Grady a két párbajozóhoz.
Harry és Hermione között szikrázott a levegő. Mindenki némán várta, mi fog történni.
- Capitulatus! - kezdte Harry
- Protego! -
- Richtusempra! -
- Protego!, Stupor! -
- Obstructo! -
- Percificus totalus! -
- Reducto! -
- Sectum… - - Hermione ijedten elharapta a mondat végét. Ez a varázsige teljesen véletlenül csúszott ki a száján, és sajnos ez volt a veszte. Harry nyert, mert kihasználva a lány zavarát lefegyverezte.
- Gratulálok – tapsolt Grady, és közelebb lépett – a nevedet kérhetném?
Harry furcsállotta a kérést, de válaszolt – Harry Potter.
- Köszönöm. Most a kisasszony nevét kérem! Remekül helyt állt.
- Hermione Black – morogta, de közben egyre hátrább vonszolta magát. Nem Tudta elhinni, hogy majdnem ezt az átkot alkalmazta Harryn.
Grady arcán meglepettség suhant át.
- És most – fordult az osztályhoz –, az ülésrend! Potter és Black, illetve ön, és ön – mutatott Dracóra és Ginnyre –, lesznek egymás mellett. A többiek szabadon választhatnak a következő órán. Most pedig próbálkozzunk az igazi tananyaggal!
A maradék tíz percben a csoport elkeseredetten gyakorolt. Grady vigyorogva nézte a diákokat. A tíz perc elteltével kitessékelte a gyerekeket.
- Maga viszont – tartotta vissza Hermionét –, itt marad, és magyarázatot ad arra, honnan ismerte ezt a varázsigét!
- Mármint, melyiket? – adta az értetlent Hermione.
- Ne játsszon velem, kislány! Nagyon is tudja, mire gondolok!
- Olvastam egy könyvben – vágta rá a lány, majd ki akart menni, de Grady utána szólt.
- Ennyivel nem ússza meg! Beszélek a dologról az igazgatóval!
Hermione úgy találta, az lesz a legjobb, és otthagyta a tanárt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
