|
7.Draco és Hermione, no meg pár zavaró tényező
Clythia 2007.06.19. 16:40
Szerzõ megjegyzése:
Remélem ennek a fejezetnek a hossza kielégítő! Sokat kellett rá várni, de szerintem jó lett. Lesz benne eszmecsere Voldemort és Hermione között, szikrázó hangulat, ingerültség és pletyka a Roxfortban, naplót író Malfoy, illetve párbajozó Ron.
Jó olvasást, és KRITIKÁKAT szeretnék, ha ráértek. Csak azért, hogy tudjam, jobb-e ilyen hosszan, vagy inkább emészthetőbb fejezeteket rakjak fel
Hermione szemébe hideg szél fújt. Próbálta megállapítani, hogy hol van, de nem látott a sötétben.
- Itt volnánk – hallotta maga mögött apja hangját.
- Itt. – Megerőltette a szemét, és látott. Egy teremben voltak, Hermione felismerte. Az a terem, amiről álmodott. Legyintett a pálcájával, hogy fényt varázsoljon, mire meggyulladtak a fáklyák, a falon.
- Mit akarsz? – fordult az apjához.
- Az most nem érdekes. – Belenézett a lány szemébe. Hermione tudta, hogy a gondolataira kíváncsi. Igyekezett megfelelni az elvárásainak.
- Mért vagy a Roxfortban? Tudhattad volna, hogy ki nem állhatom Albus Dumbledore-t.
- Nem rajtam múlott. Én is csak nemrég tudtam meg, hogy a lányod vagyok.
- Persze. Mond, hogyan kerültél a Roxfortba?
- Mugliknál nevelkedtem, mikor megjött a várva várt bagoly. Örültem, hogy elmehetek onnan. Sosem éreztem, hogy ott a helyem.
Voldemort elővett valamit, és mélyen a lány szemébe nézett.
- Velem tartasz? Az én oldalamon fogsz harcolni, és mindent meg fogsz tenni, hogy a Roxfortban is féljenek, irtózzanak tőlem? Válaszolj!
- Természetesen.
- Egyetértesz velem, és azzal az eszmével, amit Mardekár Malazár terjesztett?
- Mégis milyen kérdéseket teszel fel nekem… apám?
Voldemort elégedetten nézett a lányra.
- Mennyire vagy jártas a sötét varázslatokban?
- Amennyire szükséges – Hermione Dracóval mindenre felkészült, amire csak lehetett.
- Értem. Cru…
- Protego! – Hermione pajzsbűbája elég erősnek bizonyult az átok visszaveréséhez.
- Most te jössz – suttogta Voldemort.
- Nincs kedvem játszani, már felnőttem.
- Érdekes. – Voldemort körbejárta a lányt, aki addig a szobában lévő tárgyakat szemlélte. Volt ott minden, ami a fekete mágia kelléke. Megakadt a szeme valamin. Egy álarcon. Szürkészöld színe volt.
- Az anyámé volt, ugye? – kérdezte fejével az álarc felé bökve.
Voldemort suhintott egyet a pálcájával, mire az álarc a kezében termett.
- Igen. Hihetetlen mennyire hasonlítasz rá. De ő gyenge volt. Nem értett meg. Nem fogta fel a célom. Elhatároztam, hogy megölöm. Nem volt már hasznomra. Igaz, megszakította a kapcsolatát azzal az aljanéppel, de nem tudtam elviselni. Az tény, hogy okos nő volt. Megsejtette, hogy mi a szándékom, és veled együtt eltűnt. Engem akkoriban más foglalkoztatott. Nem törődtem vele. Gondoltam, hadd fusson. Ez tőlem volt gyengeség. Már nem volt alkalmam megtalálni. Mindig túl ártatlanul nézett ezen az álarcon keresztül. Mostantól te fogod ezt viselni. Két hét múlva, pedig halálfalóvá teszlek. A mugli szüleid sajnálatos balesete lesz az ok, amiért eltűnsz egy időre az iskolából. – Hermione megrezzent, de ezt szerencsére az apja nem vette észre.
- Mégis mi lesz velük? – kérdezte elszántan.
- Mondjuk… autóbaleset, vagy valami súlyosabb. A lényeg, hogy meghaljanak.
- Ez nem szükséges – próbált ellenkezni Hermione, de Voldemort átlátott rajta. Egy szempillantás alatt előtte termett, és dühös tekintetét lányáéba fúrta.
- Még érzel irántuk valamit? Emberszámba veszed őket? Őket, akik nem érnek többet egy rongynál, amivel a cipőjüket törlik, varázslat helyett?
- Nem, természetesen nem, csak gondoltam hamarabb is lehetne a dolog, és nem kellene ezzel az időt húzni. De ha szerinted azért mondtam, hogy megmentsen őket, akkor elég könnyű téged félrevezetni – mondta a helyzethez képest közömbösen. – Egyébként túl lobbanékony a természeted. Már értem mért volt olyan könnyű dolga Potternek… négyszer is.
Voldemort arcán átsuhant egy gúnyos mosoly.
- Akkor most visszamehetünk Malfoyékhoz. A fiúk, Draco…?
- Mondjuk úgy, aranyvérű, tekintéllyel rendelkező fiú. Jól mutat az oldalamon. Én nem tervezek belsőséges kapcsolatot. Az csak árt az embernek.
Váltottak az apjával egy mindent értő pillantást, majd elhopponáltak a bálba.
*
Draco ideges volt. Magában csak azt kérdezgette, hogy hol lehetnek ennyi ideig? A Sötét Nagyúrt csak nehezen lehet félrevezetni. Eddig még senkinek sem sikerült Dumbledore-on kívül.
- Draco, fiam, tetszik neked a Nagyúr lánya? – hallotta anyja hangját. Odafordult hozzá, a kötelező igennel felelt.
- Igen.
- Sejtettem. Kérlek, ne udvarolj neki!
- Nem értelek, miért?
- Csak kihasználna. – Draco magában felnevetett. Black, mint kegyetlen férfivadász.
- Anyám, még mindig nem értelek.
- Pedig világos. Ez a lány csak azért van melletted, mert te aranyvérű vagy.
- Most inkább ne beszéljünk erről – nézett másfelé a fiú, és meglátta Hermionét. Idegesen felkelt és odament hozzá.
- Táncolunk? – kérdezte, mert nem akarta, hogy hallják.
- Veled, bármikor – mosolygott ironikusan. Voldemort már elment.
- Na? – nézett a lány szemébe.
- MI, na?
- Mi történt?
- Hol? – adta az értetlent.
- Ne játszadozz Black! Tudod, mire gondolok!
- Jó, tényleg. De nem volt semmi érdekes. A lényeg, hogy két hét múlva halálfaló leszek. – Hermione megbotlott, de Draco megtartotta, és magával húzta az udvarra. Szerencsére senki nem volt kint.
- Mért jöttünk ki? – kérdezte a lány. Draco csak komoran nézte. Nem tudta levenni a szemét a lányról. Amikor megtartotta, úgy érezte, mintha… mintha…
- Mond már! – Draco még mindig nem szólalt meg.Érezte, hogy valami nincs rendjén a lánnyal. Egy ideig még farkasszemet néztek, majd Hermione elfordította a tekintetét, és a földre roskadt. – Lehet, hogy miattam baja esik a szüle… Igen, a szüleimnek! Mi lesz, ha megöli őket? - Felállt, de könnyezett. Bosszúsan le akarta törölni, de Draco megragadta a kezét, és a sajátjával törölte le. Hermione döbbenten nézett a fiúra.
- Ezt most mi… - de nem tudta befejezni, ugyanis Draco megcsókolta. Hermione a meglepettségtől mereven fogadta, de aztán érzett valamit. Azt, amit a gyengélkedőn. Visszacsókolt, és most a fiún volt a csodálkozás sora, de nem zavartatta magát. Érezni akarta a lányt. Gyengéden csókolt, de Hermione csodálatosnak érezte. Ott, abban a pillanatban nem számított semmi. Csak ők léteztek. A lány belenézett Draco szemébe. Kereste a kételyt, a viccet, de csak a saját, hitetlenkedő szemét látta benne. Elhúzódott. Felfogta, hogy mi történt, és az eszére hallgatott.
- Bocsáss meg, csak hirtelen fellángolás volt – próbált mentegetőzni a fiú, de Hermione volt már annyira jó legilimentor, hogy tudja, hazudik. Látta a fiú gondolatait, és azt is, hogy akarja, hogy lássa. Elmosolyodott, és közelebb húzódott hozzá. Draco átkarolta, és szorosan magához húzta. A lány nem ellenkezett. Boldog volt, hogy érezte, van valaki, aki mellette áll. Nem tudták meddig voltak így. Később, mikor véget ért az este, már a Roxfortban voltak.
¤¤¤
Ha az ember úgy érzi, boldog, hamar közbejön valami, ami meggyőzi őt, hogy mégsem.
- Láttad?
- Igen! Szerinted járnak?
- Nem tudom, de mesélj, mert mindenki mást mond! Mit láttál?
- Este, a halloween–i vacsora után, elaludtam a kanapén. Egyszer csak felébredtem, valami zajra. Felültem, és megláttam, hogy a lépcső előtt áll Black, és egy fiúval csókolózik. Majd megőrültem kíváncsiságomban, de nem láttam a sötétben semmit, csak Hermione haját. Abbahagyták, és gyorsan alvást színleltem, de kinyitottam a szememet, és megláttam, hogy Draco volt az!
- Juuj! Nem hiszem el! – Hermione szemei felpattantak. Nem hitt a fülének. Tényleg megtörtént, ráadásul, ahogy a lányokat ismeri, már egész Roxfort tudja! Becsukta a szemét, és meg próbált megnyugodni. Mikor sikerült, ásított egyet.
A lányok ijedten elhallgattak.
- Ne hagyjátok abba! Arról, még nem is beszéltetek, hogy Malfoy milyen alsónadrágot hord – mondta álmosan, de szigorú arccal Hermione.
- Bocsi, mi csak…
- Pletykáltok. Nyugi, nincs gond, csak nem szeretném ezt visszahallani.
Kerone sokatmondó pillantást váltott a mellette álló lánnyal.
- Hermione,
- Csend! Tegyük fel, hogy nem hallottam, amit mondtatok. Viszont, szerintem, ha Malfoy meghallja, hogy mit feltételeztek róla, nem fog ugrálni az örömtől.
A fiú említése meghozta a várt hatást. Hermione elégedetten vonult be a fürdőbe, de útközben még visszakiáltott.
- Amúgy fehér alapon piros pöttyös az alsóneműje, ha érdekel.
*
Draco már hajnalban felébredt. A klubhelyiségben várt. Elgondolkozott a tegnap estén. Hiába. Fél óra múlva sem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért tette azt, amit tett.
Hirtelen lépteket hallott a lányok hálószobájába vezető lépcsőről. A szíve dobbant egyet, és ijedten odanézett, de csak egy elsős lány volt. Megrázta a fejét, és elmosolyodott. Ez a közjáték azonban, még párszor megtörtént, mert a fiú nem tudott felkelni a kanapéról.
Eljött azonban az a pillanat, amikor tényleg Hermione jött le a lépcsőről. A haja még mindig furcsán egyenesebb volt, a ruhája pedig elég lezseren állt rajta. Draco odasietett hozzá, de a lány, pillantásra sem méltatta. Próbált beszélgetést kezdeményezni, de Hermione csak egy cetlit adott neki.
„Gyere a könyvtár hátsó részéhez, 5-kor”
A fiú mérgesen visszament.
*
Hermione egész nap Keronével volt. Jót tett neki hülyeségeket hallani, megnyugodott tőle.
- Nem hiszem el, hogy az a vörös fruska, ennyire beképzelt! Azt hiszi övé a világ, csak, mert Harry Potterrel jár!
Hermione most először figyelt arra, amit a lány mondott.
- Mit mondtál, mi történt?
- Tegnap, az a csóró Weasley, tudod, Potter barátjának a húga, csókolózott sebhelyeskével!
- Tessék?? – Hermione azt hitte rosszul hall. – Ez nem lehet igaz!
- De! És mi megeresztettünk egy gyenge kis poént felé, mire teljesen bekattant a csaj, és egy tucat sértést vágott a fejemhez!
- Megérdemelted.
- Mi?
- Semmi, csak azt mondtam, megérdemelné, hogy kibelezzék, de közbevágtál. Folytasd!
- Aztán persze visszavágtunk! Már majdnem megátkoztam, amikor Potter elvonszolta.
Hermione sóhajtott egyet.
- Nem megyünk le Roxmortsba? Piton biztos megengedné.
- Jó ötlet, menjünk! – Kerone elment a professzorhoz engedélyt kérni, Hermione addig kint sétált. Egész jó idő volt, Novemberhez képest. Nem vett fel pulóvert a talár alá. Sokan voltak a tónál, ezért inkább az erdő felé ment. Keserű pillantással nézett Hagrid kunyhójára. Szeretett volna befutni a házba, és enni Hagrid szörnyű karamellájából.
Hirtelen beszélgetésfoszlányra lett figyelmes.
- Nem értem őt. Megőrülök miatta! Harry nem bír másra gondolni, csak rá! Hihetetlen! Addig, amíg ő volt az eminens jó kislány, nem is figyelt rá. Most bezzeg. Úgy kel és úgy fekszik, hogy Hermione miért tette ezt? Miért változott meg? Merlinre nem értem!
Hermione gyorsan behúzódott egy fa mögé.
- Ginny, ne törődj vele! Majd csak belenyugszik.
- Na persze. Régen szerettem Hermionét, de most már inkább… inkább…
- Nyugi! Inkább menjünk vissza a bátyádhoz! Már várnak minket Harryvel!
Hermione döbbenten nézte a két távolodó lányt. Kapart a torka, de nem akart sírni. Gyorsan felment a kastélyba megkeresni Keronét, akivel később le is mentek a faluba, bár Hermione nem nagyon élvezte a napot.
*
Öt órakor Draco türelmetlenül járkált a könyvtárban. Próbált nyugodt lenni, de a gondolatok csak úgy cikáztak a fejében.
Mikor meglátta, hogy Hermione belép az ajtón, cinikusan leült, és megjegyezte.
- Késtél.
- Észrevettem.
- Miért hívtál ide?
- Azért, hogy megbeszéljük, miként fogunk viselkedni a többiek előtt.
- Egyértelmű. A tökéletes halálfalópárt kell alakítanunk – mondta a fiú, és feldobott egy könyvet, majd a másik kezével elkapta.
- Ez korántsem egyértelmű. Eddig azt hittem nem lesz nehéz, de most már annak tartom.
Draco egy pillanat alatt felállt, és a lány elé lépett.
- Mitől változott meg a véleményed?
Hermione arcán érezte a fiú leheletét, de felszegte a fejét, és a lehető legszigorúbb hangon mondta.
- Azt, te nagyon jól tudod.
Pár percig némán nézték egymást, majd Draco megszólalt.
- A látszatot mindenképpen fenn kell tartanunk. Mást képzelünk a másik helyébe és kész – azzal könnyedén kikerülte a lányt, és elment. Hermione pedig csak hápogni tudott.
¤¤¤
Teltek, múltak a napok, és a Roxfortban a fő téma a Malfoy&Black kapcsolat volt. A legnagyobb baja Hermionének viszont nem ez volt, hanem a Griffendél reakciója. Ők is választottak egy párt, hogy legyen konkurencia. Harry Potter és Ginny Weasley.
Két hét alatt több, lényeges változás történt.
1. Draco és Hermione négyszer csókolóztak a nyilvánosság előtt. Nem volt benne semmi érzelem, vagy ilyesmi, de megállapodtak, hogy hetente kétszer, muszáj lesz.
2. Kihirdették, hogy Decemberben lesz Karácsonyi bál.
3. Draco és Harry elszenvedtek egy közös büntetőmunkát.
4. Hermione külsőre teljesen megváltozott. Most már nem is tudatosan vett fel olyan ruhákat, amiket korábban ijedten a szekrény aljára vágott volna. A ruhákat amúgy Keronével szerezte be Roxmortsban.
5. Draco és Hermione már kétszer voltak büntetőmunkán.
6. Egyszer azért, mert Harry és Ginny miattuk gyengélkedőre került, Draco szerint teljesen feleslegesen, mert az orrvérzést egy intéssel el lehet állítani.
7. Másodszor azért, mert ezt hangoztatták a folyosón, nem éppen barátságos hangnemben.
8. Hermione kapott egy furcsa levelet.
„ A világon enyhe büntetés a halál, ahhoz képest amekkora szenvedést képes okozni a puszta gyűlölet”
Hermione nem tudta ki küldte neki, de mélyen egyetértett.
- Mit olvasol? – jött oda hozzá Draco.
- Á, semmit – próbálta gyorsan eltűntetni a levelet, de nem volt elég gyors.
- Invito! – legyintett Malfoy, majd máris elolvasta.
A tekintete elkomorult, és elégette a pergament.
- Ne törődj vele!
- Ne mond meg, hogy mit tegyek!
- De megmondom!
- Na persze, mert te vagy idd a góré, mi?!
- Így is mondhatnánk.
Hermione dühösen földhöz vágta a kezében tartott tárgyat, és felfutott a hálókörletébe. Nem is figyelt arra, hogy mit dobott el.
Draco lehajolt, és a kezébe vette. Egy piros kis könyv volt. Óvatosan kinyitotta. Lapozgatott, de egyre agresszívabban, mígnem ő is földhöz vágta a könyvet, és hasonlóan Hermionéhoz, felcsörtetetett a szobájába.
Hermione pedig lassan lejött a lépcsőről. Fel sem ment igazán, nehogy valaki más találja meg a könyvet. Odasétált, és felvett egy kiesett lapot, majd visszaragasztotta a helyére. Immár ép fejjel integetett a fényképről a miniatűr Harry, mellette Ronnal, és Hermionéval.
Ginny Weasley másnap kijöhetett a gyengélkedőről. Viszonylag megnyugodott. Fáradtan ment fel a klubhelyiségbe, de útközben összeakadt az egyetlen olyan emberrel, aki mégis fel tudta dühíteni. A folyosó végén feltűnt Hermione Black.
Elhaladtak egymás mellett, de egy másodperc múlva megtorpantak, és egymás szemébe néztek.
- Még megfizetsz mindenért, esküszöm – sziszegte Ginny. Hogy pontosan mik ezek a dolgok, Hermione nem tudta. Nem hitte, hogy a szimpla orrvérzés miatt.
- Várjál Weasley, egy kicsit hatásosabban kéne! A pók a falon már majdnem megijedt.
- Azt hiszed vicces vagy mi?
- Nem hiszem, édes, hanem tudom!
- Akkor újabb bizonyíték arra, hogy nem tudsz semmit!
- Ez merész volt Weasley, próbáld csak még egyszer megismételni, és meg fogod hallani, milyen gyenge beszólás volt nekem, ismétlem: Nekem, azt mondani, hogy nem tudok semmit.
Ginny szikrázó tekintettel hátat fordított, és elment.
Hermione elkeseredetten nézett a hirtelen távozó lány után, de egyszer csak feltámadt benne valami, amit nem tudott megmagyarázni. Elmosolyodott, és a szeme furcsán tüzelni kezdett. Kénytelen volt beismerni, egy kicsit élvezte.
*
- Fáj a fejem!
- De ezt még el kell, hogy meséljem, Hermione!
- Kerone, idefigyelj! Eddig sem figyeltem arra, amit mondtál! – csattant fel a lány.
- De erre most, muszáj lesz figyelned!
- Miért, ez érdekesebb lesz az utóbbi tíz unalmas pletykánál?
- Igen, igen! Ez most extra. Nem is tudom, hogy felejthettem el.
- Na, jó – ült fel fáradtan. – Mondjad!
- Potter és Weasley szakítottak!
- Mi? – döbbent meg. – Ez nem igaz!
- De! – mosolygott Kerone.
- Honnan veszed?
- Onnan, hogy a lány jelenetet rendezett reggelinél a nagyteremben. Potter fejéhez vágta, hogy egyáltalán nem törődik vele, meg ilyesmi.
- És Potter mit szólt? – csillant fel Hermione szeme.
- Csak komoran ült és nézett ki a fejéből. Szerintem el se tudta képzelni, hogy valaki dobja. Egy jó pont vörösnek – röhögte el magát Kerone.
- Az biztos. De most mennem kell – hadarta Hermione és lerohant a klubhelyiségbe. Sajnos nem nézett a lába elé, így frontálisan ütközött Draco Malfoyjal.
- Hékás, tudom, hogy nehéz nélkülem, de ez azért túlzás – mosolygott gúnyosan a szőke.
- Beképzelt hólyag – morogta a lány.
- Én… én… - kezdte a fiú, de nem folytatta. Hermione kérdőn nézett rá, majd mikor már fél perce nem szólalt meg bosszúsan kikerülte a fiút, és kicsörtetett.
Draco lemondóan nézett utána.
¤¤¤
- Nem hiszem el! Ez a tyúk az agyamra megy! – rontott be a szobájába Draco, miután a piros könyvet a földhöz vágta.
- Mi a baj Draco? – kelt fel Blaise az ágyból – Összezördültetek Blackkel?
A kérdeztet felkapott egy párnát, majd addig püfölte, amíg le nem nyugodott.
„Most mégis mit mondjak? Persze! Ki nem állhatom, hogy Black folyton a griffendélesekről papol nekem, oda van Potterért, és állandóan okoskodik”
Egyszer csak egy láthatatlan kéz felgyújtotta a lámpát a fiú agyában, mire az rákiáltott Blaise-re.
- NAPLÓT!
- Hé, ne ordítozz! Honnan a fészkes fenéből vegyek neked ilyenkor naplót? – dörzsölte a fülét Blaise.
- Az engem nem érdekel – vágta rá Malfoy –, csak legyen a kezemben egy napló két percen belül!
- Írjál a takaródra, ha annyira írhatnékod van – húzta a fejére a takarót.
- Jaj, menj már – sóhajtott Draco, majd kutatni kezdett a bőröndjében, míg nem megtalálta, amit keresett. Egy mélyzöld, bársonyfedeles könyvet, amit még elsős korában kapott, de nem tartotta érdemesnek, arra, hogy írjon bele. Boldogan kinyitotta a könyvet, és körmölni kezdett. Vagyis kezdett volna, ha a fiúk nem kezdenek morogni, hogy nem tudnak fénynél aludni.
Így csak másnap reggel tudott írni. Békésen leült egy fotelbe a klubhelyiségben, és munkához látott.
***Draco Malfoy naplója***
November 15 Mardekár klubhelyiség 08:27
Még sosem írtam naplót. Nem is tartom értelmes dolognak. Most is csak azért írok, mert másnak nem tudok beszélni arról, hogy miért vagyok ideges.
Az egész idegeskedésem oka HERMIONE BLACK!
Nem tudom miért, de nem tudok nyugodt lenni. Nem lehet rajta kiigazodni.
Egyik pillanatban olyan, mint egy tökéletes aranyvérű lány. Mint a Sötét Nagyúr lánya!
Aztán egyszerre csak magába zárkózik, cukkol, direkt húzza az idegeimet, és Potterről álmodozik.
Aztán ott az a csók a bálon…
Nem. Az nem is csók volt. Hagyjuk. Az csak egy semmiség…
Most meg mi baja? Ilyen korán mi a fenét csinált kint? Zaklatottnak tűnik. Mindegy nem érdekel. Biztos Potter az oka. Vagy a Weasley lány. Azt hallottam, ma már kiengedik. Na ez is! Amikor megátkozta, én teljesen ledöbbentem. El kell ismerni, hogy remekül bánik a pálcával.
De miért átkozta meg? Természetesen Potter miatt. Ezer, hogy féltékeny.
De engem ez mért érdekel? Miért írok csak róla? Nem értem. Én még csak nem is kedvelem, mégis többször töprengek róla, mint bárkiről. Ez nem mehet így tovább.
De én annyira más vagyok, ha a közelembe jön. Mióta befurakodott az életembe, én nem bírom kirekeszteni. Egyre közelebb engedem.
Jóságos Malazár! Az nem lehet, hogy…
Á, ilyet még viccből se írnék. Nem és nem.
Meghívom a bálba. Igen ez jó lesz. Aztán a bálon kerek perec megmondom neki, hogy szálljon le rólam. Renden. Fel is megyek hozzá. Igen ez lesz a legjobb.
***November 15 09: 20***
Nem hiszem el. Megpróbáltam tényleg, de… Amikor fel akartam menni, valaki belém szaladt, és persze ki más lehetett, mint Black. Akaratlanul is kicsúszott a számon egy gúnyos megjegyzés, mire ő beképzeltnek nevezett. Ezt még el is néztem, és megpróbáltam valahogy felkonferálni a bál témát, bár nem nagyon sikerült. Erre ő kikerült és otthagyott.
Biztos hallotta, hogy a Weasley csaj reggelinél milyen botrányt csapott. Én is ott voltam. Jól kiosztotta Pottert. Az meg, meg se bírt nyikkanni. Na mindegy. Megyek, megkeresem Blacket. Ha minden igaz, ma nehéz éjszakája lesz.
Draco Malfoy fogta a naplóját, vetett rá egy hitetlenkedő pillantást, mintha azt gondolná: „Nem vagyok normális, hogy naplót írok!”, és száműzte a ládája aljába.
***
Hermione egyenesen az udvarra ment. Meg is találta tekintetével Ginnyt. Lassan haladt felé, mintha csak arra akart volna sétálni. Mikor odaért, padon sírva találta a lányt.
- Nem bírtad ki hogy ne nézz meg, mi? – szipogta.
- Nem én csak erre…
- Sétáltál. Aha. Na ne dumálj nekem ilyen hülyeségeket oké?
- Jól vagy? – ült le mellé Hermione.
- Ne játszd meg magad! Mióta érdekel, hogy mi van velem? – csattant fel Ginny.
- Mióta szakítottál Harryvel.
- Harry? Nem Potter? Nincs egy kicsi lelkiismeret furdalásod sem?
- Mi miatt lenne? – nézett értetlenül Hermione.
- Mondjuk, hogy tönkretetted a kapcsolatunkat Harryvel!
Hermione megütközve nézett a lányra.
- Nem nagyon értem. Úgy hallottam nem rajtam vesztetek össze.
- De temiattad nem törődik velem! – ordította Ginny.
- Nyugi már! Mi közöm van ehhez az egészhez?
- Az, hogy Harry azt hiszi, egyszer minden barátja ott fogja hagyni!
- Ez, már nevetséges – állt fel a padról Hermione. – Csak paranoiás.
- Persze! Gondolom nagyot, röhögtök azon, hogy miattad szakítottunk!
- Na idefigyelj Weasley! – fordult vissza Hermione. – Ha Harryvel tényleg annyira, hú de jó lett volna a kapcsolatotok, akkor nem hiszem, hogy ilyen könnyen szakítottatok volna! Nézz magadra! Egy harmadik személyt hibáztatsz az egészért!
Hányok tőled! – azzal elindult a kastély irányába. Két másodperc múlva aztán egy lökést érzett, és egy fához csapódott.
Szitkozódva kinyitotta a szemét, és Ront látta maga előtt.
- Mit képzelsz magadról? – morogta neki. – Úgy tudtam Ron, hogy a hátbatámadás nem a te módszered.
- Persze, hiszen a tiéd – vette fel Ron a földről Hermione pálcáját.
- Adok három másodpercet, hogy elmenekülj! - mondta a lánynak.
Hermione csak feltápászkodott a földről, de nem mozdult.
- Ron, mi a fene bajod van?
- Te vagy a bajom! És jobb, ha eltűnsz, mert…
- Mert mi lesz Weasley?
- Stupor! – kiáltotta a fiú, mire az átok hanyatt lökte a lányt.
Hermione meglepetten vette észre, hogy nem ájult el, sőt az átok nem is ért sokat.
- Ez gyenge volt Weasley! – ugrott fel. – Tudsz te ennél jobbat is!
Ron arcán elszántság látszódott, majd felemelte a pálcáját, és…
- Sectumsempra!
Hermione rémülettől bénultan állt, és nézte a felé repülő fénycsóvát.
- Protego! Capitulatus! – hallotta egy ismerős hangját a lány. A fénysugár lepattant a testéről, felnézve, pedig Ront, a földön fekve pillantotta meg.
***November 15. ***
15: 30
Megtaláltam Blacket. Mit ne mondjak eléggé kellemetlen helyzetben. Weasleyvel párbajozott. Legalábbis messziről úgy látszott. Élvezettel néztem, hogy a csaj eléggé alulmaradt. De aztán, amikor észrevettem, hogy fel se emeli a pálcáját, odaszaladtam, és megláttam, hogy nincs nála. Nem gondoltam, hogy Weasley tényleg bántaná, de kimondta rá azt az átkot, amit apa még kiskoromban nekem mutatott. Azt mondta nem szabad alkalmaznom, csak ha nem derül ki. A minisztérium nem ismeri. Az egyik halálfaló találta ki. Mindegy. A lényeg az, hogy Weasley rászórta az átkot Blackre. Gondolkodás nélkül cselekedtem.
- Protego! Capitulatus! – kiáltottam. Az előbbit Blackre, az utóbbit Weasleyre. Az átok telibe találta. A fiú elkábult, Black pedig bambán bámulta, majd ő is követte a példáját. Elájult.
Fogtam Weasley pálcáját, és odamentem Hermionéhoz. Egyszer csak valaki hisztérikus zokogásba kezdett. Félrekaptam a fejem, és a Weasley lányt fedeztem fel magam mögött. Nem volt túl jó állapotban. Kelletlenül odavonszoltam magam hozzá, azzal a céllal, hogy elhallgattatom, mikor rám vetette magát, és elkezdte ütni a mellkasomat, közben hadart is valamit, de ne nagyon értettem.
- Hé, hé nyugi! – löktem el magamtól. – Menj vissza Potterhez, és hagyj engem békén! – vágtam hozzá, de hamar rájöttem, hogy hiba volt. Erre csak még jobban elkeseredett és még magasabb frekvenciájú hangokat adott ki.
- Black, ébredj fel, és hallgattasd el ezt a tyúkot! – rogytam le a földre, hogy felébresszem. Nem úgy nézett ki, mint aki hamar fel fog kelni, ezért sóhajtva felnyaláboltam, és elindultam a kastély felé, magam mögött hagyva a szipogó Weasley csajt, meg a bátyját.
Egészen a hálószobámig hoztam, és letettem Blaise ágyára. Próbáltam rázogatni, hogy ébredjen már, de nyilván valami bogárnak hitt, mert elkezdett csapkodni a karjával, és úgy orrba vágott, hogy inkább feladtam.
Lementem ebédelni. Úgy terveztem, kimegyek az udvarra, de esni kezdett. Pazar napom van. Végül is visszacammogtam a szobámba. Útközben azért helyreigazítottam pár eltévedt elsőévest, akik az igazgató irodáját keresték. Ha minden jól megy, a pincében fognak kilyukadni.
Azóta a szobámban vagyok. Unatkozom. Aztán bejött Blaise.
- Draco, öregem előre hoztad a szülinapomat? – bámult csillogó szemmel Blackre.
- Ne is álmodj róla – vicsorogtam. Nem értem miért. Megnéztem volna Black arcát, amikor Blaise ébresztgeti.
Most is itt fekszik, és meg se nyikkan. Mi a fene ez? Mormota?
Jaj, na végre.
Hermione lassan nyitotta ki a szemét. Nagyot nyújtózkodott, majd megpillantotta Malfoyt.
- Jó reggelt! – köszönt a fiúra.
- Inkább estét – morogta az.
Hermione ügyet sem vetett rá.
- Nem hiszed el, mit álmodtam – ásította a lány.
- Júúj, mesélj! – gúnyolódott Draco.
- Ginnyvel ültem egy padon, majd egyszer csak feltűnt Ro… vagyis Weasley, és megtámadott.
Draco elkerekedett szemmel nézett Hermionéra.
- Nem hiszem el! Komolyan mondod? – kapta a kezét a szája elé.
- Gúnyolódj csak. Nem érdekel. Aztán valaki megmentett.
A fiú felkapta a fejét.
- Mégis ki? – kérdezte mohón.
- Nem igazán emlékszem. Szőke volt, és olyan szép szemei voltak – sóhajtotta a lány.
Draco elvigyorodott.
- Ritka szép lány volt, az biztos – bólogatott Hermione, mire a fiú arcáról lehervadt a mosoly.
- Biztos vagy benne, hogy lány volt? – morogta.
Hermione töprengő arcot vágott.
- Teljesen! Olyan lányosan mozgott. Meg a hangja is. Kiráz tőle a hideg.
Draco döbbenten, és sértődötten hátradőlt az ágyában.
Hermione halkan odasomfordált, és a fiú fülébe üvöltött.
- EZT KÁR LETT VOLNA KIHAGYNI!
Dracót mintha kilőtték volna, úgy pattant fel.
- Te teljesen meg vagy húzatva?
- Na álljon meg a menet! Nem én pattogok itt, mint egy nikkelbolha!
- De majdnem kiszakadt a dobhártyám miattad!
- És engem az hol érdekel?
Draco idegesen megrázta a fejét, és leült.
- Érdekelhetne – suttogta. – Mert ma este halálfalók leszünk, drágám – nézett fel sötéten a lányra.
- Inkább az én dobhártyám szakadna ki – kesergett Hermione, és hanyatt vetette magát az ágyon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
