*Ajánlás: annak az érdekes alaknak a bárpult mellett. Egyszer még beszélgetünk.*___ Gyanakodva néztem körül a kihalt utcán, az éjszaka hidegen borult az alvó városra. A bár, ahová a találkozó volt megbeszélve, nem hivalkodott neonreklámmal. Aki nem tudja a címet biztosan gyanútlanul megy el az egyszerű ajtó előtt. Ideje lenne bemennem, a fickó már biztosan vár. Odaballagtam, és bekopogtam, éreztem, hogy ez ismét érdekes este lesz. Az ajtó azonnal kinyílt, nagyon hatásos. A benga kidobó vizsla tekintettel mért végig, láthatóan nem tudott hova tenni. - Szeretnék bemenni. - pedzegettem, hátha csak kiment a fejéből, mi a dolga. - Melyik az a nap, amelyik sosem jön el? – szegezte nekem a kérdést. A helyzet kezdett morbidul vicces lenni, mint egy ócska kémregényben. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy az, mikor neked eszed lesz. E helyett sóhajtva mondtam a várt választ. - A holnap. Az élő páncélszekrény végre félreállt, és figyelte be tudok-e menni, betudtam. A félhomályos terembe érve körülnéztem, első pillantásra normálisnak tűnő alakok beszélgettek, táncoltak, és ittak itt. De ahogy elindultam a bokszokhoz, el-elkaptam egy furcsa szempár villanását, vagy egy érdekes beszélgetésfoszlányt. - Azt mondta, nem harap nagyot…. - Ismeritek, hogy a Grimmorium Ver… - Aztán megint meg kellett ölnöm… Meggyorsítottam a lépteimet, a legutolsóban megpillantottam egy alakot őzbőr öltözékben, és vándorkalpagban, kicsit kilógott a tömegből, tuti ő lesz az. Odamentem, és lecsücsentem. - Nem volt gond bejutni?- kérdezte köszönés helyett. Jó, felőlem mellőzhetjük az udvarias bájcsevejt. - Nem. - Remek!- nézett rám szemeit meresztgetve. Félelmetes, de térjünk a lényegre. - Mit akar tőlem? A fickó fanyarul elmosolyodott, és hátradőlt. - Egy kis üzleti ajánlat csupán… - Igazán? És mi lenne az? - Tudás, hatalom, minden, amire valaha vágyott. - Miféle tudás, és hatalom lenne az?- kérdeztem érdeklődve. Kezdett izgalmas lenni a dolog, a férfi kivárt egy kis hatásszünetet, és csak utána suttogta. - Láttam magán, hogy… ha be tudott jönni, akkor önben is van némi képesség, úgyhogy el is árulhatom. Mágus vagyok, és bármit megadhatok, ha nem riad vissza ön is bármit megadni… - Mi lenne az a bármi?- kérdezetem én is fojtottan. Éreztem, hogy az elméje nekem feszül a levegő vibrálni látszott. - Mindenben engedelmeskedik, és nem fog rosszul járni. Az ereje rám nehezedett, szinte szugerált a tekintetével. Mindennek van határa! Legyek hűséges szolgája romlott céljai megvalósításában, azt várja? Közel hajoltam, és ő fensőbbséges mosollyal dőlt előre, én is elmosolyodtam. - Ajánlok én is valamit. Bánja meg mocskos vágyait, uralkodjék rajtuk, és akkor kap még egy esélyt. Elkerekedett a szeme, de azután fölnevetett rosszízű karcos hangon. - Ez jó trükk volt, majdnem bedőltem, nocsak, jó szolga lesz, ne ellenkezzen! Lesöpörtem az elméjét, mint egy porszemet, meghökkenve pislogott. - Jó, ha ez a válasza… A teremben pislogni kezdtek a lámpák, majd egy pillanatra kialudtak. Mikor ismét világos lett még ücsörögtem egy kicsit, szomorúan néztem velem szemben az üres helyet. Elővettem a noteszom, mely elől fehér volt, a háta pedig fekete. Kinyitottam hátul, kikerestem a nevet, és tettem mellé egy kis pipát. Nyújtózkodva álltam fel, ez a fránya túlóra… a bárpulthoz mentem, és megtámasztottam. -A szokásosat? –kérdezte a csapos. - Az jól esne köszönöm. Töltött nekem, és elém tolta. - Te Fred, mi ez az új kidobó, a bugyuta találós kérdéssel? –kérdezetem tőle. Egy ifjú tanonc tiszteletteljesen biccentett, ahogy elment mellettem, viszonoztam. - Ja az, ne törődj vele, majd rájönnek… Ostoba emberek!- vigyorgott rám Fred. - Nekem mondod testvér, nekem mondod…