Ugyanaz a szépség

(részletek)

Kor – reláció

 Húsz év

Éveimmel beérem századom,

kitűzöm a zászlót agyam Antarktiszán.

Jobb féltekém kizsákmányolja a balt

(forradalmak vívmánya új iga).

Régészkedem: számon tartom ásványkincseimet-

a vasérc meteorittal jött, kinti anyag;

a becsapódásokat feldolgozom,

és fegyvert kovácsolok.

Utazásaim üzemanyagát mélyfúrásokból nyerem,

de az égéstermékek mérgezőek,

és már nyomaszt a gravitáció.

Korom félelme: korom, fél elme.

Tudatmaghasadással kísérletezem.

Félek, elpusztít egy lánc, egy reakció.

Kurtán felzokog

Kimondod nevem: szitokszó.

Kimondom neved: kibomló,

mélyen rezgő, nyers zene,

mint Bach Kettősversenye,

hol fájdalom és hol derű,

a torkomban két hegedű,

tangóharmonika szuszog,

mint nyöszörgő csuklósbuszok,

amíg ajkaid fuvolázzák

Glucktól a Boldog lelkek táncát.

Ismerni vágylak, kognitív

szenvedélyem zokogni hív,

nem tudom megóvni máshol

magam a melódiától,

ahogyan kurtán felzokog

zsebedben a telefonod,

és akaratlan megsebez

a beérkező SMS.

(L)egoland

A formákat s a színeket

külön látom, mint kisgyerek,

mert nálad minden széteső:

itt mellbimbó, ott gégecső,

ne hagyd őket fedetlenül,

az esővíz testedbe gyűl,

és kint felejtett kebleid

a kapzsi csókok ellepik.

Már felborult minden arány:

az ég szemedbe gyűlt parány,

s hajadat szőkére festvén

fodrászoddá nőtt fel egy gén;

mivel nem vagy több viasznál,

összefarigcsál, kihasznál,

hogy felmutasson bábuján

megannyi formát, színt buján.

Ősi játék, mégsem ósdi:

tagjaidból kirakósdi;

összerakva egó-sáros

a csillogó legóváros,

hol felfújható matracon

csak lélegzetnyit alhatom,

nem is matrac már: luftballon,

csak árnyjáték a hús-falon.

Pygmalion

Megannyi meztelen nő,

feszes comb, feszes emlő,

és mindenük fedetlen.

Rád gondolok e percben:

ruhád alól kilátszik

szép ívű nyakad vállig,

de nem fest át ledérre

antik szobrok fehére.

Van felsőbb értelem, mely,

mint kőkoptató csermely,

benned folyóvá duzzadt,

kinyújtva ezer ujjat,

hogy kebleid kanyonját

a hústömbből kibontsák,

és mint kőmosott farmert,

mely ég-színt kopásban nyert,

szemed megkomponálták,

mint Kék Duna folyását,

szoborszép lét-ouverture-t,

melyhez Vénusz modellt ült?

Akár színek egy freskón,

mint házfalon repesznyom,

befelé domborodva,

maga a múlt egy odva,

holtabb nem is lehetnél,

s elevenebb e sebnél,

az emlékek kikezdték

már agyam reliefjét,

az engram, mit bevéstél,

több bármi létezésnél.

Ha rátalálsz, a kedvesed…

…Csak egy lehet a sok közül;

a zsebkendő beszárad,

mint élvezete megkövül

a virtuális násznak.

Mert nem lehet elég soha

feszes fenék, tömör mell,

a vágy fellángol, és lohad,

ha másnap jön csömörrel.

Ha utcán jársz, szemed begyűjt

megannyi tarka formát,

és gyötrődve, pihegve űrt

markolsz, nem ölel comb át.

A képernyő hűvös, kimért,

de valóságosabban

veszed birtokba, percnyi kéjt,

ezt a nőt száz alakban.

A való’ üvegfalához

az öklöd túl törékeny,

csak tudnád, honnan sugároz,

hogy megpihenj ölében.

Kafka éjszakái (II.)

„Mióta gyűlt már tüdőmben

a vér, amit felköhögtem?

Ahogy pincében vagy árok

mélyén talajvíz szivárog,

ahogy az elhagyott, ócska

testek alá gyűlik tócsa.

Tény, hogy sokat kotorásztam

a tudat alagsorában,

padlásokon, fészerekben.

Nők után is ténferegtem;

szívük alatt, ölükben egy

csukott törvénykönyv lüktetett.

Nyomorúság záporában

asztalomnál álldogáltam.

Fej vagy írás? Hinodáltam

naphosszat az irodámban

ön-rejtvényem meg nem oldva.

S fojtogatott már a Moldva."

Hedonista és műkedvelő leoninusok és leoninus-szurrogátumok

III. Ilion

Múltat idézni ha hóbort, inni kell erre vad óbort;

   kéz ha tapint szilikont, még ne feledd Iliont!

Érvem az aztali lámpa, s könyvre vetül le a lángja:

   mécses, a tábori tűz, égve vad álmokig űz.

Vergiliust kibetűzve jön a zajos sziv e tűzbe;

   dúlva a dús Ilion, hervad a pun liliom.

Hexametert ma! A múzsák fültekerészeti gúzsát!

   (Végtelenül zuhogót, féktelenül dudolót.)

Vallani csábit a pun tor, vér folyik, elfog az undor;

   mégis: a láz heve harc, szunnyad a szív, belemarsz.

Földbe tapodva az isten: „Halni tanítani tisztem.

   Reccsen a talpam alatt kittin: a szembogarad."

Emberi fajta, rugója egy ezer évei óta.

   Teljes a kép: Iliász kórtana, kész diliház.

Pajzsa vad Akhileusznak; hősök, a kín, s elalusznak;

   mégis: a békebeli táj a szivét neveli.

Andromakhé s deli Hektor csókja az emberi vektor.

   Századok, és danaót hat meg e sors, dala bók.

Vár a kies katakomba, lépni be új patakomba;

   régi vagy új a hitem: égi. Alul meritem.

Mennyi a múlt? Hekatomba? Vér, veriték, megatonna?

   Pásztoridill, miliom nászi nihil? Ilion.

A  Variációk elé

Nekem minden csak hangzik,

értelme- hullottáig ismételt szó.

                                               Petri György

Freskó a freskón-

let' s go! A fess klón

egy kicsit zagyva.

Vajon az agy va-

lóban ráharap?

Vagy „Kössz!", s „Pá!", kalap.

Variációk Petőfi A Tisza című versének első és utolsó versszakára

Az Ica

Nyári sakk-matt. Palkó nyúl a tálnál.

Ez Pálék. A fanyalgó Icánál

Ottó ma pistul. S ilyet! Belé ne.

Mintagyermek lanyha kebel-éje.

Mint az őszült, ki letépte ráncát

vágtatott az Ica Aróján át

zúgva, bőgve. Pőre hát a vágyott

mell. Akarta. Nyelt is amint látott.

A tiszt a...

Kint az őr. Ült, ki letépte láncát.

Vágyta ott a tiszt a paróláját.

Húga szőke. Ölbe -hátha- vágyott.

Elvakart a seb szítva pilácsot.

Batiszt a...

Mintaszőr. Hűlt ki. Letétbe láncát

vágta ott. Batiszt a tarkóján át.

Rúgva, bökve. Tört e hát. Agátod,

Al! Jakarta! Genfi baki ártott.

Limerikek

Az életművész

Elmerengett egyszer egy ember:

üres hassal ő bizony nem mer

filozofálni.

Be kell hát látni:

többet ér egy szelet camembert,

mint Diderot, Voltaire vagy d’ Alembert.

Deborah

Él egy lány, a neve Deborah.

Épp nincs otthon söre, de bora

akad egy üveggel.

Barátja süvegel:

„Ettől elpusztul az Ebola!”

Versenyművek, Op. 8, 1-4  „A négy évszak”

Nyár, No. 2, Op. 8

1. Allegro non molto

Búzamezőket

szegélyező akácok.

Szökellő őzek.

2. Largo

Habár elporlik,

rózsaszirom illatát

issza az orrlik.

3. Presto

Ráhullt egy csöpp meggy

a lóféregtetemre.

Hangyák nyüzsögnek.

Fríz

A letisztult formák fegyelmezettsége:

a téli fák, a kiszáradt folyómedrek,

egy kialudt vulkán, egy kihűlt csillag,

egy város bombatámadás, egy ország világégés után,

szőrzetük vesztett, rühes ebek,

tar fejbőr, fogatlan íny,

leamputált végtagok,

a bordák, járomcsontok domborműve,

kiapadt szem, kiapadt emlő,

kiürült hólyag, bél, herék,

kikapart méh,

az oszteoporózisos gerinc,

szilárdságukat vesztett csontok,

zsugorodó test, rajta a bőr,

mint óvszer fityeg,

ahogy próbál behatolni

kielégítetlenül az öröklétbe.