Majd egyszer (Skicc)

A remény hal meg legutoljára,
Vallják a nagy bölcsek.
Ha szemünk előre tekint,
ha látjuk ott a messzeségben a boldogságot,
a jelen kínja nem fáj annyira,

a kín is lehet boldogság,
mert most vagy, most érezlek,
csak elválaszt a távolság.

Mikor reggel azzal kelek,
este azzal fekszem,
hogy vágytól kínzón
csak gondolatban ölelhet karom,
hogy ujjaim csak a semmit simogatják,
nem gerinceden játszanak, hárfahúron,
szemünk szivárványívben nem egyesülhet,
ajkunk nem élheti meg az incselkedő,
éppen elcsókolt csók csodáját,
nem tapad össze önfeledt vágyban,
akkor suttogom magam elé: Majd egyszer.

Majd egyszer a hajnal veled ébred,
az est veled múlik el.
Majd egyszer egymással éljük az élet csodáját,
mit örök szerelmünk varázsa
gyönyörűen széppé tesz.
Lehet húsz év múlva,
mikor már göcsörtös bottal rójuk az utcát,
mikor már csak a szemünk ölelése rejti a csodát.
Lehet. Lehet, de eljön, tudom.
Majd egyszer. Majd egyszer Csillagom.