Szent Hildegárd: Pschyica-részlet

Előszó

Isten kezdetben minden teremtményt jónak teremtett,
de az embert az ördög a kígyó révén rászedte,
ezért az első emberpár a paradicsomból kiűzetett.
Isten bosszúja nyomán az emberrel együtt több más
teremtmény is rosszá vált, hiába is próbálta volna meg
követni Isten akaratát. A kegyetlen és mérgező férgek magvai
is egyrészt azért jöttek létre, hogy bosszút álljanak,
másrészt azért, hogy saját halált hozó kegyetlenségükkel
a pokol kínjait megmutassák, s hogy az emberbe pokolfélelmet oltva,
Isten engedelmével mérgükkel megöljék őt, noha
az ember bukása előtt még nem halált hozó méreg,
hanem kellemes folyadék volt a testükben.
Akkor, mikor a föld Ábel kiontott vérével szennyeződött,
csakhamar olyan új tűz gyulladt a pokolban, mely az emberölést bünteti.
 Nemsokára Isten akaratából egy felhő gomolygott fel az alvilágból,
áradt szét a föld fölött, és olyan rettentő folyadékot árasztott ki magából,
melynek hatására szörnyűséges, mérges és halált hozó
férgek születtek a földből. Ezek a férgek gyakran előbújtak,
hogy megbüntessék az ember testét azért, mert az ember emberi testet gyilkolt.
Miután pedig Isten bosszúja nyomán az özönvíz idején elpusztultak az emberek,
ezek a férgek is a vízbe fulladtak, mert nem voltak képesek a vízben élni.
Mikor azonban már a teljes, vízborította földet tetemeik fedték,
az özönvíz visszahúzódása után e férgek méreggel teli teteme megrothadt.
Ebből a rothadásból újabb, hasonló fajtájú férgek születtek,
amelyek ekképpen az egész földkerekségen elterjedtek.

Némelyik féreg mérgével az embert és az állatot is megöli, mások viszont csak az embereket pusztítják el. Ennek az az oka, hogy azok a férgek, amelyeknek természete némileg hasonló az ördög álnokságához, az embert és a többi állatot is elpusztítják mérgükkel; azok viszont, amelyekben nincs ördögi álnokság, vagyis, amelyeknek testében csak valamilyen gyengébb méreg van, azok az embernek ugyan mérgükkel sok betegséget és több, halállal is végződő szerencsétlenséget okozhatnak, más állatot viszont nem képesek megölni.

Nyolcadik könyv

A sárkány

A sárkányban szárazság van és a természetével ellentétes meleg, valamint tüzes mértéktelenség, ám a húsa belül nem tüzes. Lehelete viszont olyan erős és maró, hogy amikor kibocsátja, nyomban lángra lobban, akár a kovakőből csiholt tűz. A sárkány az embert rettenetesen gyűlöli. Természeténél fogva ördögi álnokság is lakozik benne, így ha leheletét kibocsátja, a leheletéből származó levegőszellemek képesek mozgásba hozni a levegőt. Ennek ellenére mindaz, ami a húsában és a csontjaiban található, gyógyszer az ember számára, kivéve zsírját. Mikor a sárkány kibocsátja a leheletét, vére megalvad és nem folyékony; amikor viszont leheletét visszatartja, vére nedves és folyik, ezért nincs a vérében semmilyen orvosság.

Az, akiben kő van, vegyen a sárkány véréből és tegye azt nedves helyre, hogy kissé magába szívja a nedvességet. Ezután helyezze a vért rövid időre megfelelő mennyiségű tiszta vízbe, hogy a vér hevéből a víz egy keveset átvegyen. Miután pedig a vért kivette a vízből, igyon egy keveset belőle éhgyomorra, és rögtön utána egyen valamilyen ételt. Ha valaki a megfelelő mértéket megtartva kilenc napon át teszi ezt a vérrel és a vízzel, a vér ereje a benne lévő követ szétzúzza, és az illető meggyógyul. Ne egyen azonban és ne igyon senki a sárkány tiszta és higítatlan véréből, mert aki így tesz, azon nyomban meghal.

Egy kígyóféle

Létezik egy olyan fajta kígyó, amely nagyon meleg, földön és vízben egyaránt megél, és ördögi fortélyokat képes alkalmazni, ha épp az emberre fenekedik. Ez a kígyó ugyanis az ember ellensége: leheletét bocsátja ki az emberre, és telve van halált hozó méreggel. A benne rejlő méregtől bőre olyannyira megvastagszik, hogy ráncokba húzódik, és a nap hevétől bőrének felső rétege megrepedezik. Ha pedig a kígyó úgy érzi magát, mintha fekélytől szenvedne, szűk nyílást keres egy sziklán, és addig dörgölődzik hozzá, míg a habot le nem dörgöli magáról. Ettől bőre kevésbé lesz érdes, mint korábban volt, mikor még hab borította. Amikor azonban a habot már ledörgölte magáról, bőre finom és fénylő lesz, mintha új volna, s ennek a kígyó annyira örül, hogy ilyenkor még mérge és álnoksága is szelídül valamit. Aki ilyenkor talál rá, ölje meg, óvatosan vegye ki a szívét és a napon szárítsa meg, majd zárja egy vékony fémládába, hogy ép maradjon. Ha azután az illetőt valamilyen nagy bánat vagy kellemetlenség éri, vegye a jobb kezébe a szívet, és rögtön vidámmá válik. Addig, amíg a szívet az ember a kezében tartja, belső részeinek semmilyen méreg sem árthat, mert, ha közben valamilyen mérget eszik vagy iszik, az izzadás, hányás, vagy pedig ürítkezés útján távozik majd belőle. A kígyó mája azonban és minden egyéb, ami ebben a kígyóban van, halálos, és gyógyszernek alkalmatlan.

Van azonban a kígyónak egy másik fajtája is, amely szintén meleg, amely vízben nem él, csak földön. Ennek a mérge valamivel kevésbé káros arra az emberre, aki hozzáér vagy megkóstolja, mert valamivel gyöngébb. Ez a kígyófajta olykor az ember közelében tartózkodik, néha a házban és más száraz helyeken is előfordul, de nem jelent akkora veszélyt az emberre. De ha azt látja, hogy az ember meg akarja ölni, nyelvét kiölti és könyörögve mozgatja, mert abból a fajtából való, amelyik Ádámot rászedte – ezért is keresi fel olyan gyakran az ember hajlékát.

A törékeny gyík

A törékeny gyík hideg, és amíg él, nem bántja az embert. Nincs viszont semmilyen haszna és semmilyen gyógyhatása sem. Miután azonban elpusztul, a mérge árt annak az embernek, aki hozzáér vagy megkóstolja.

A varangyos béka

A varangyban egyrészt nagy melegség, másrészt nagy keserűség van (mint ahogy egy veszélyes légáramlat is villámlással, mennydörgéssel és jégesővel jár együtt), zöld színe pedig mintha ördögi fortélyosságot rejtene. Tartózkodási helyet a földön és a föld alatt keres magának, ezért valamiféle szövetségben van az emberrel, sőt olykor, az emberre nézve veszélyes módon, együtt is él vele. Aki görvélykórban szenved, vegye a varangy máját, és borítsa be nedves földdel. Aztán ugyanezt a nedves földet temesse bármilyen egyéb földbe kilenc napra, és a tizedik napon magát a májat dobja el. Ezután fogja a nedves földet, amely a májat födte, egy cserépedényben melegítse meg, és így helyezze három napra a még ki nem fakadt görvélyre, és a görvély bizonyára felszívódik, hacsak nem hal meg az az ember, vagy ha Isten másképpen nem akarja. Ha pedig a görvély már kifakad, ugyanezt a földet, amelyről szó volt, tűzön melegítse meg, és tekerje egy olyan régi vászonkendőbe, amely korábban emberi verejtéket szívott magába. Előbb azonban a fekélyre tegyen pókhálót, majd ugyanazt a kendőt, amelybe a meleg föld volt belevarrva, helyezze rá. Ha a föld kihűl, újra melegítse meg és tegye rá, és ismételje ezt kétszer vagy háromszor naponta, három éjszakán át, ettől a görvély kiszárad. A földet bizonyára a len tisztasága miatt kell a vászonkendőbe helyeznünk, mert a len magához vonzza a nyálkát, amire más anyag nem képes; régi kendőbe pedig azért kell tenni, mert azt az emberi veríték bizonyára erősebben átitatta már, mint az újat. Emberi verejtékre meg azért van szükség, mert a rothadás a verejték hatására – mely ráadásul büdös is – eltűnik, hiszen azt, ami rossz, gyakran egy másik rossz szünteti meg.

A béka

A béka hideg és kissé nedves, ezért nincs olyan veszedelmes ereje, mint a varangynak. Ha az ember valamely testrészét, a fejét kivéve, köszvény kínozza, vegyen egy békát, és valamilyen kis növény fölött vagy más növény alatt fojtsa meg. Ezután nyomban helyezzen egy meleg kendőt arra a testrészre, amelyet a köszvény megtámadott, majd a már elpusztult békát tegye kis időre ugyanerre a kendőre, és a köszvény egy év vagy fél év múlva visszahúzódik.

A levelibéka

A levelibéka inkább meleg, mint hideg, és abból a levegőből keletkezik, amelynek hatására a fák is zöldellni és virágozni kezdenek. Mikor pedig zöldellnek és virágoznak, a levegőszellemek sokkal több kárt okoznak az embernek, mint máskor, mert ilyenkor az ember lelke is inkább hajlik a hiábavaló játékra és nevetésre, mint ahogy a fák is egyre inkább lombosodnak. Ilyenkor az emberek sok boszorkányságot művelnek ezzel a féreggel az ördög fortélyai révén. Ha valaki meg akarja akadályozni, hogy a levelibéka révén hassanak az ördög fortélyai, dobja a békát egy forrásba, hogy vizes legyen; ezután senki semmilyen ördögi praktikát nem fog tudni vele végrehajtani. Gyógyszerként viszont nem használható.

Az unka

Az unka hideg, és az a kevés melegség, mely benne van, nyálka és méreg. Ez a méreg azonban nem annyira erős, hogy az embernek komolyan árthatna. Gyógyszer pedig nincs az unkában.

A foltos szalamandra

A foltos szalamandra inkább meleg, mint hideg, ám teste gyorsan kihűl, mérge pedig halálos. Maga a foltos szalamandra, míg él, nem nagyon árt az embernek, ám mérge megöli mindazokat, akik megkóstolják. Semmi nem használható gyógyírként, ami testében van.

A gyík

A gyík meleg és száraz, de mérge elég gyenge, és az ember számára nem túl ártalmas. Maga a gyík viszont természetét tekintve durva és indulatos. Ami azonban benne van, gyógyszerként nem használható.

A pók

A pók inkább meleg, mint hideg, és veszélyes mérge szinte olyan, mint a skorpióé, csakhogy a skorpiónak nagy és zsíros szíve van, a pók szíve viszont közepes méretű és gyönge. A pók mérge, ha az ember húsát kívülről érinti, veszélyes. Ha viszont ezt a mérget az ember megeszi vagy megissza, vagy meghal, vagy épphogy csak megmenekül a haláltól.

A keresztes vipera

A vipera forró, mint a tűz, és halált hozó minden, ami benne van. Egyetlen olyan élőlényt sem enged maga mellett élni, amit le tud győzni. Annyira rosszindulatú, hogy egészen addig az egyik vipera is tart a másiktól, míg természete szerint képes nem lesz a megtermékenyülésre. Ha valaki elpusztult viperát talál olyan vidéken, ahol viperák élnek (az élő viperát ugyanis nem foghatja meg), egy elhagyatott helyen, ahol emberek nem járnak, nehéz fahasábokból rakjon nagy tüzet, az elpusztult viperát dobja ebbe a tűzbe, azután gyorsan távozzon erről a helyről, nehogy a vipera mérge vagy ártalmas kigőzölgése megérintse. Ha még maradna valami a viperából, miután hamuvá égett, azt ott kell hagynia, hamvait viszont és a szén hamuját, amelyen elégett, vigye magával, és egy vászonkendőben őrizze. Azután, ha valakinek feldagad a teste, ezt a hamvakkal teli kendőt tegye a daganatra, és a daganat rögtön eltűnik.