12. rész: A Szentékkő megsemmisülése

3 hónapig voltak távol, amíg megtalálták Kohakut, és visszaértek. Ekkor már Kagomén tisztán látszott a terhesség.
- Sziasztok! – köszöntek, amikor megérkeztek.
- Sango, Miroku! Sziasztok! Rég láttunk titeket, látom megtaláltatok Kohakut. – köszönt Kagome, majd Kohakuhoz fordult – Hogy érzed magad?
- Köszönöm jól vagyok, de te ki vagy?
- Hát nem emlékszel rám? Kagome vagyok Sango barátnője.
- Te vagy Kagome? Sango már sokat mesélt rólad meg a többiekről. – mondta Kohaku. Kagome mosolyogva nézett Sangora.
- Sango, nem megyünk el fürödni, mint a régen?
- De, ez nagyon jó ötlet! Menjünk! Fiúk, csak semmi leselkedés.
- De hát… - mondta szinte egyszerre Miroku és Sesshoumaru.
- Csak semmi de! – tiltakozott Kagome.
- Jó oké!
- Na akkor menjünk.
Találtak is egy tavat nem messze, úgyhogy nem sokkal később már a vízben voltak.
- Sango, ugye tudod, hogy ki kell vennünk Kohaku hátából az ékkövet?
- Igen tudom. Kicsit félek, mert mi van, ha nem tudjuk feléleszteni?
- Nyugodj meg, biztosan sikerül.
- Remélem.
Miután megfürödtek indultak is vissza a faluba. A nap már lemenőben volt, de úgy döntöttek, hogy nem halasztják másnapra a dolgot.
- Menjünk a Szentfához. – mondta Kagome, amikor visszaértek.
- Miért? – kérdezte Sesshoumaru.
- Mert ki kell venni Kohaku hátából az ékkőszilánkot.
- Rendben menjünk.
Mikor odaértek, mindenki megállt, csak Kagome és Kohaku tettek még néhány lépést előre.
- Kohaku, most kiveszem a hátadból a szilánkot. Kicsit fájni fog, de nem lesz semmi baj.
- Rendben. – mondta Kohaku, majd nővérére nézett, aki helyeslően bólintott egyet. Kagome elővett egy kiskést, majd a segítségével „kioperálta” az ékkőszilánkot a fiú hátából, aki abban a pillanatban meghalt.
- Kohaku… – suttogta Sango, amikor ezt látta, de tudta, hogy nemsokára visszakapja az öccsét. Kagome egybe olvasztotta a szilánkot az ékkődarabbal. Hatalmas rózsaszín fény keletkezett és az ékkő újra teljes lett.
- Sango gyere, ehhez te is kellesz.
- De hát itt van a Tenseiga, ezzel is fel lehetne támasztani. – javasolta Sesshoumaru.
- De hát csak így tudjuk annyira megtisztítani az ékkövet, hogy eltűnjön a világból, és ne kelljen tovább őrizni.
- Én másra szeretném használni.
- Mégis mire?
- Az legyen titok, de megnyugodhatsz. Jó célt fog szolgálni.
- Rendben legyen. – egyezett bele Kagome, mivel bízott szerelmében. Sesshoumaru Kohaku mellé lépett, majd előrántotta a Tenseigat, és megölte az alvilág küldötteit.
- Nővérem. – suttogta Kohaku, amikor kinyitotta a szemét.
- Kohaku. Úgy örülök, hogy semmi bajod. – mondta Sango, majd megölelte az öccsét.
- Na elárulod nekem, hogy mire akarod használni az ékövet? – kérdezte Kagome.
- Mindjárt megtudod. – válaszolta Sesshoumaru. Kagome bezárta a két tenyere közé az ékkövet, majd Sesshoumaru Kagome kezeit zárta be a kezeibe ugyanígy.
- Kagome, kérd meg Midorikot, hogy hallgassa meg a kérésem, és szólj, ha mondhatom.
- Rendben. – mondta Kagome, majd becsukta a szemét Sesshoumaruval együtt és koncentrálni kezdett. – „Midoriko! Midoriko, hallasz engem?” „Igen, mond gyermekem, mit szeretnél kérni?” „Én semmit, de Sesshoumaru szeretne kérni valamit és én csak azt szeretném kérdezni, hogy meghallgatod-e a kérését?” „Persze, meghallgatom” „De ő egy szellem.” „Tudom, és ha olyat kér, amit nem látok helyesnek, akkor nem teljesítem.” „Rendben”
- Mondhatod.
- Rendben. „Midoriko, lenne egy nagy kérésem.” „Mond.” „Meg lehetne-e tenni azt, hogy Kagomét szellemé változtatod?” „És miért kéred ezt tőlem?” „Mert ő bár egy papnő, valójában csak egy halandó, és a gyermek, akit a szíve alatt hord az én gyermekem. Mivel Kagome ember, a gyermekünk biztosan félszellem lesz. Az öcsém Inuyasha is félszellem volt, ami miatt nagyon sokat szenvedett az életében. Én nem akarom, hogy az én gyermekemnek is így kelljen szenvednie, ezért kérem, hogy változtasd Kagomét szellemé.” „Értem, és ismerem a történetet. Megteszem, amit kérsz, de a miko képességeit nem tudom elvenni tőle.” „Ilyet nem is kértem, és nem is akartam kérni, sőt szerintem is az a legjobb, ha megtartja őket.” „Értem és köszönöm!” Sesshoumaru elengedte Kagome kezét, és mindketten kinyitották a szemüket.
- Na mit kértél tőle? – kérdezte kíváncsian Kagome.
- Mindjárt megtudod. – jött a válasz, majd az ékkő elkezdett ragyogni és felemelte Kagome testét a föld fölé pár méterrel. Kagome elkezdett átváltozni: a haja és a szeme aranyszínű lett, agyarai nőttek, a körmei meghosszabbodtak, és a ruhája színe nem zöld-fehér, hanem arany-fehér színű lett. A homlokán egy ezüstszínű nap jelent meg, és a szeme alatt két enyhén hullámos szintén ezüstszínű méregcsík jelent meg. Miközben átváltozott a gyermeke is átváltozott a hasában. Mikor már teljesen átváltozott lassan leereszkedett a földre, és a Szentékkőből egy fényes gömb lett, ami Midoriko lelke volt.
- Mi történt velem? Mi vagyok? Mit kértél Midorikotól? – idegeskedett Kagome.
- Nyugodj meg lányom. Sesshoumaru azt kérte, hogy változtassalak téged szellemé, hogy a gyermeketek ne félszellem legyen, hanem szellem. Sesshoumaru, köszönöm. A kéréseddel megtisztult az ékkő és a lelkem kiszabadult, mert nem öncélúan használtad az ékkövet, hanem, hogy a gyermekednek boldog jövője legyen. Köszönök mindent! Kagome a miko képességeid megmaradtak, de sok sikert kívánok az új tested, és az új erőid megismeréséhez. Minden jót. – mondta Midoriko, majd a lelke semmivé lett.
- Hát azt hiszem itt az ideje, hogy külön utakra térjünk. – törte meg végül a csendet Miroku.
- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte Sesshoumaru.
- Igazad van. – mondta szomorúan Kagome.
- Sangonak és nekem gyermekünk lesz. És gondolom, hogy ti is szeretnétek élni a saját életeteket.
- Gratulálunk. Örülök, hogy végre ti is összejöttetek. És hát igazad van. Ti is és mi is szeretnénk új életet kezdeni.
- Mi itt maradunk a faluban Kohakuval meg Shippouval. Ti hol fogtok lakni? – kérdezte Sango. Kagome Sesshoumarura nézett, mintha tőle várta volna a választ.
- Nem tudom.
- Maradhatunk itt, ha szeretnéd.
- Nem, az nem lenne túl jó. Túl sok minden emlékeztet itt Inuyashára. Én olyan helyen szeretnék élni veled, ahol semmi sem emlékeztet rá.
- Jó. Legyen, ahogy akarod. Akkor mi még egy ideig utazgatni fogunk, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet.
- De nyugodjatok meg, azért gyakran eljövünk majd meglátogatni titeket.
- Rendben, de ígérd meg, hogy ma este még itt maradtok. – kérte barátnőjét Sango.
- Jó természetesen itt maradunk. – mondta Kagome, majd Sesshoumaru szemébe nézett, aki nem mutatta, hogy ellenezné. Az éjjel sokat beszélgettek a múltról, majd amikor eljött a reggel, Sesshoumaru és Kagome útnak indultak, hogy keressenek egy helyet, ahol letelepedhetnek. Meg is találták nem messze a falutól az erdőben egy tisztáson. Gyakran elmentek meglátogatni Sangoékat, és Kagome családját. Aztán megszületett Kagome és Sesshoumaru gyermeke egy lány. Kagoménak nevezték el az anyja után. Később született még 2 gyermekük. Sangonak és Mirokunak 4 gyerekük született. Kikyou és Inuyasha is boldogok voltak a túlvilágon. Kagome az idő múlásával egyre kevesebbet gondolt Inuyashára, és így mindketten boldogok lehettek végre, bár szerelmük sosem teljesült be.

Lehet, hogy lesz folytatása… még nem tudom.
De véleményeket írhattok: kidori92@freemail.hu
Remélem tetszett!