A szoba végében állt. Nem messze tőle Harry nézett ki egy ablakon.
- Mennem kell – mondta a férfivá vált Fiú, Aki Túlélte Tudjukkit. Hermione idegességében könyökével meglökte a hozzá közelálló szekrényt. Egy kínai váza darabokra hullott a földön.
- Harry! – lépett Hermione barájához és megfogta a karját. – Ron meghalt! Ne hagyj itt te is!
Harry ránézett.
- Tudod, hogy mennem kell! A háború lassan ide is elér. Nézd!
Az ablakból jól látható volt a falu, ahová Ron halála után (máig nem tudni, hogy érhette el ilyen fiatalon) Harry és Hermione letelepedett. A falu fölött füstgomolyag kergetőzött a széllel.
- Nem lehetsz önző! Mennem kell! – mondta Harry és kitépte magát Hermione öleléséből. Hermione lehajtotta a fejét, majd dühtől szikrázó szemekkel emelte föl azt.
- Nem vagyok önző. Csupán nem akarlak elveszíteni – a szemei könnyfátyolosak kezdtek lenni. Harry megtiltotta neki, hogy a háborúba vele tartson, ha majd eljön az idő. De mégis mit tegyen azért, hogy biztonságban tartsa barátját?
- Nem fogsz. Vagy nem hiszel bennem?
- De bízom… csak… én nem fogok ölbe tett kézzel várni rád, amíg győztesen haza térsz! Veled tartok – mondta Hermione dacosan és pálcával a kezében állta Harry szigorú tekintetét.
- Nem hagyom – mondta a férfi és elindult.
- Har…!
A kicsinyke házba szikrázó átok csapott. Hermione földre vágódott. Harry még idejében belekapaszkodott az ajtóba. A lányhoz szaladt és fölsegítette őt. Az átok száz felé vált és pattogott a lakásban.
- Látod! Mennem kell segítenem! – üvöltette Harry a hangzavarban és átölelte Hermionét. Egy mozdulattal védő burkot varázsolt maguk köré. A kékes védő bűbáj megvilágította az arcukat.
- Akkor is veled tartok! Mégis, miért nem engedsz harcolni? Jogosan mondhatom, hogy sokat kezdhetnél még a tudásommal! – mondta Hermione még mindig dühösen, de nem engedte el Harryt.
Harry megfogta Hermione állát, hogy a szemébe nézhessen.
- Ron meghalt. Ginnyt halálra kínoztatták. Csak te maradtál már nekem – suttogta és folytatta. – elviszlek innen olyan helyre, ahol nem ér téged bántódás.
- Inkább hagyj itt! Hagyj itt meghalni, ha már azt sem engeded, hogy harcoljak a szeretteimért! – rántotta el Hermione a fejét és megszüntette a védőburkot.
Harry megdöbbenve nézte a lányt.
- Ezt szerettem benned mindig is. Szükségem van az én amazonomra – mondta fiú és megcsókolta a lányt. Hermione a nyaka köré fonta a karját és élvezte a pillanatot. Körülöttük lassan már minden éget, a falak repedeztek… de ők csak szerették egymást. Nem számított már semmi.
Hermione nem gondolkozott, hogy mióta, de rájött, hogy ő szereti Harryt. És Harry is őt. A csók mindent elárult.
Miután mindketten elváltak a másiktól, Hermione rögtön összezavarodott.
- Miért csak most derült ez ki? – kérdezte. Harry a fejét csóválta.
- Számít ez most? Gyerünk ki innen! – mondta és megfogta Hermione kezét. Kiszaladtak a szobából, át a napaliba, le a lépcsőn és a konyhán is át. De a végzet közbe szólt. Hermione már nyitotta volna a bejárati ajtót, de egy másik átok a plafonba csapott és egy gerenda zuhant rájuk.
Hermione élettelen teste Harryére zuhant. Egy véres könnycsepp csordult ki a lány szeméből.
Így halt meg az a szerelem, amit az aggódás és a szeretet kovácsolt össze.
Írj kritikát