Ide fogok majd írni különböző infókat Benjaminról:
*Benja y Maria a napokban a Chekka egy partiján vettek részt. Ez egy Argentin model ügynökség. Számos híres model tudhat a tagjai közt. Többek közt Benjamin Rojas, Maria del Cerro, Luisana Lopilato, Brenda Gandini és Diego Maradona lánya Dalma is.
*Több olyan pletyka is napvilágot látott az elmúlt hetekben, hogy Benjamin és Maria szakítottak vagy legalább is nincs minden rendben ezt onnan következtették, hogy Maria Benja nélkül ment el egy Romeo y Julieta-as bulira. De ennek nincs semmi alapja Benja és Maria nagyon boldogok együtt a Chekka partyjára már együtt mentek el. S még mindig nagyon szeretik egymást ezt maga Maria erősítette meg.
* Luisana Lopilato a napokban ünnepelte 20. szülinapját. Ennek alkalmából egy nagy bulit rendezett ahova közel 100 embert hívot meg. A családját és barátait akik között ott volt Benja most Maria nélkül, Cami a barátájval, Feli pedig egyedül értkezett.
* Tegnap (05.23.) volt Argentinába a Martin Fierro díj átadása. Ez a legnevesebb szapanoperáké járó díj. Idén Benja kapcsán az Alma Pirata volt érdekelt. S meg is nyerték a díjat. A Galleryben pedig megnézhetitek, hogy is örült Benja, LU és a többiek.
* Benja egy új soriba fog játszani még pontos infók nincsenek róla csak annyi, hogy Juan Palominoval fog együtt játszani. http://www.serials.ru/people/Juan_Palom ez egy kép róla
* Benjamin tegnap Rosarioban volt a Puebla bárban ahol a rajongói találkozhattak vele és autogramot is kérhettek, a képeket a rajongokkal megtaláljátok a galleryben
* Pár napja volt Angie azaz a Floricientából Sofinak az esküvője. Amire hivatalos volt többek között Benja, Maria, Feli, Coco, Vicky, Jazmine, Mica is a hírek szerint Cami és Lu is ott volt bár erről még nem láttunk képeket. De a többiekről készült pár kép és ezt a galleryben meg is tudjátok nézni.
*Benja első szerelme Cami volt és vele is csókolozott elöszőr 13 évesen
*Benja egy új minisorozatban fog játszani amit a Disney Channel és Cris Morena készít közözösen
*Benjamin egy új mozi filmet is fog forgatni ami egy thriller lesz.
* Benja és Maria együtt szerepeltek az új Jhon Foos kollekció bemutatján. Ezekről láthattok képeket a galleryben
*Benjamin jövőre újra Crisszel forgat és az egyik színésztársa Mariana Esposito lesz vagyis a Csacska angyal Robertaja
*Benja részt vett egy jótékonysági rendezvényen ahol focizott is
*Egy új számot énekelt a Casi angeles évadzáróján |