Sztori:
Egy nappal az iskolai nyári szünet előtt járunk. Ichika és barátai feladata egy a régi faépületben található terem takarítása. Az iskolában terjeng egy pletyka, miszerint az ebben a teremben található tükörben rabulejtették egy lány szellemét. Ichika mindennél jobban fél a szellemektől, és a történetet hallgatva, maga előtt láttott egy lányt a tükörben, aki múlt éjjel álmában is szerepelt. Megrémülten hátrálni kezdett, és ijedtségében kiejtette a telefonját a zsebéből. Erre azonban akkor jön rá, amikor már mindenki elhagyta az épületet, így kénytelen egyedül visszaosonni, hogy megkeresse, amit elvesztett. Azonban a lány ismét feltűnt, és hogy visszaadhassa Ichikának, ami őt illeti, kilép a tükörvilágból. A lányt Manatsunak hívják, és egyáltalán nem olyan rémísztő, amilyen egy szellem szokott lenni. A telefonon lóg két medál, amin 6-6 gyöngy van, bennük 12 dzsinn. Egy közülük világítani kezdett, aminek segítségével Ichika átváltozott. Megkapta a Nap dzsinn erejét. Itt kezdődik kettejük története, ami egy nyárról és egy igaz barátságról szól, ellenségekkel, barátokkal és rengeteg tanulsággal teli.
A történetet Ichika szemszögéből követhetjük nyomon: hogyan éli meg az emberekkel elfogult lány a valóságot, azt, hogy az emberek a cél érdekében meddig képesek elmenni, megízleli milyen is a hazugság, a szerelem, a fájdalom, a csalódás és az igaz barátság. Kételyei támadnak, de a barátai ott vannak vele, mindenben támogatják, és a legnehezebb pillanatokban is erőt adnak Ichikának.
Zene és a garfika:
Egy 2004-es animéhez képest méltő a grafikája, a karaktereknek más -és más személyiségük van. A zene egyszerűen lenyűgöző, a szöveg pontosan illik az történethet, és az egész kiviteleézssel meglehetünk elégedve.
Saját vélemény:
2005-ben ismerkedtem meg ezzel az animével, és azóta törekszem, hogy mások is megismerjék ezt a csodálatos alkotást. Hibát nem találtam benne, kivétel: az első hat átváltozást, ami csak annak érdekében van, hogy Ichika kihasználhassa a dzsinnek erejét, utána viszont belendülnek az események. A másik "hiba" az, hogy egy lányoknak szóló animébe miért tesznek Ecchit. Talán a gímik műve a Kiddy Grade is, amiben szintén felfedezhetők ezek a férfi nem képviselőinek szánt röpke kis jelenetek. Alapjában véve nagyon szerethető anime, bárki, aki szereti ezt a műfajt, bátran ajánlom, nem fog senkinek sem csalódást okozni ^^ |