Sim Világ!
::Bejelentkezés::
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Sorozatok:


Cursors
0. Ahogy minden történet kezdődik...

Farm Village egy tökéletesen csendes hely az Isten háta mögött. Az itt lakók elzárkóznak a nagyvilágtól, és ebben a faluban élik le az életüket, békében. Akik egy kis nyugalomra vágynak a nagyváros zaja után, az rendszerint eljön egy-két hétre ide nyaralni. De ennyi épp elég is: a pihenő elteltével mindenkinek elkezd hiányozni a pörgés, és sietnek vissza a felhőkarcolók világába. Egyikük sem kívánna örökké itt élni. De mi van, ha valakinek mégis ez a sors jutott?...

A Farm Village-ben élők között nagy tiszteletnek örvend két sokat megélt, öreg ember. Az idős Brenken házaspár egész idejében otthon van, és szeretettel gondozza hatalmas kertjét. Ulrich Brenken szeret itt élni: a tiszta levegő és a gyönyörű természet mind-mind tetszik neki. Na meg szorgalmas felesége, Annie Brenken, aki szintén imádja a férjét. Rendszerint együtt dolgoznak a veteményesen. Gyerekeik már régen meghaltak.

Farm Village másik hűséges családja a Gruetta család. Sharon és Phil Gruetta igazi szerető szülők, akik mindent megtesznek három gyerekükért, és egymást is nagyon szeretik. Békében élnek a Gruetta-házban.

A Gruetta házaspár két tinédzser ikre Christine és Nina. A hullámos hajú, zöld szemű lány Nina, a másik Christine. Habár ikrek, eléggé különböznek egymástól: ugyanis Nina egy igazi vidám, bulizós csaj, aki szeretne végre szerelmes lenni. Christine visszafogottabb lány, aki céljait kedvességével és jóindulatavál éri el. A különbség sok vitát teremt a Gruetta ikrek között.

A Gruetta-család legfiatalabb tagja a kis aranyos, tipegő Marcel. :) A kis ártatlan fiúcska egyelőre még sok gondot okoz a szülőknek, de mivel gyorsan nő, remélhetőleg ez hamar el fog múlni.

Messze Farm Village-től, egy nyüzsgő, modern fővárosban él a Pixel család. A két szülő, a csinos Phoebe és a családfő, Jack sokat dolgoznak az irodában, hogy minél jobb és modernebb cuccokkal rakhassák teli a lakásukat. Azonban néha már-már túl unalmasnak tűnnek a hétköznapjaik...

A Pixel család legkisebb gyereke a kis Dean. Dean már születésétől kezdve számítógépen, tévén és játékgépen nőtt fel, így nem csoda, hogy minden szabadidejét a gép előtt tölti, és amint kap egy kis zsebpénzt, azonnal rendel a netről egy újabb játékot. Nagy PC-gyűjteménye van: összesen 459 nagy számítógépes játékkal rendelkezik.

Dean bátyja a nagy partiarc Ryan. Ryan szinte minden este elmegy egy-egy klubba, ahonnan csak éjfélkor él haza. A suliba szinte be sem jár, mégis sok haverja van. Szeret flörtölni különböző lányokkal is. Eléggé felületes életet él, csak azon szokott elgondolkodni, hogy aznap este hova menjen bulizni.

A Pixel famíliának van egy apró kis háziállata is: Willy, a womkány. A kis tengerimalacféleség egész nap a ketrecében pihen, játszik, vagy eszik. A Pixel családtagok nem nagyon figyelnek rá - kivéve Jacket, az apát. Ő az egyetlen, aki megszerette ezt a kis csöppséget, és akár órákig is képes lenne nézni, hogy miket csinál Willy.

Tehát a Pixel család és a Gruetta család igen különbözik egymástól. A köztük lévő különbség szinte áthidalhatatlan, ezért talán jobb is, hogy két külön helyen élnek. De vajon mi történik akkor, ha a Pixel család életében olyan változások történnek, amitől még el is kell költözniük egy ilyen helyre? "Á, az kizárt!" - mondaná Phoebe, a csinos anyuka. De ki tudja, mit hoz a sors...

 
::Sim Világ órája::
 

Egy fontos hír: a Farm Village-et áttelepítem egy másik oldalamra, ott fog folytatódni! Az oldal címe: www.gportal.hu/kata-sztori . Kitekat

Én is egy új oldalba kezdek és július 1-je után már nem szerkesztem a honlapot! Lezárjuk Kitekattal a szavazást és aztán itt talizhattok meg: www.gportal.hu/kingasite Kynga

Egy jóh és egy rossz hír:

A jóh: A SZAVAZÁS LEZÁRULT! A nyertes, azaz Katlin alkotója napokon belül megkapja a díjat! + Új design-t kap az oldal!

A rossz: H ezzel be is van bejezve a részünkről az AmiCool, de az új oldalainkon elérhettek minket!! Itt minden modult kitörlünk, ahova írni lehet nekünk (a trágár szövegek miatt), a Chat pedig regis lesz!

Rakj a kedvencekhez! 

Legyen ez a kezdõlapod

::Szavazás::
Lezárt szavazások
 
::Számláló::
Indulás: 2006-01-07
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!