Fáradtan bolyongtam az épületben. Napok óta egy gyilkossági ügyön dolgozok, és alig van segítségem. Greg elutazott két napja, Grissom meg… Inkább nem is gondolok rá.

- Sara!- kiáltott utánam Nick a folyosón.

- Mondd. – fordultam vissza.

- Nézd csak! Találtam valamit a gyanúsítottról- ezzel beültünk az egyik irodába, és egész du. az üggyel foglalkoztunk.

Épp indult Archie-hoz Nick, amikor utána szóltam:

- Nick, kérdezhetek valamit?

- Öh, persze! Kérdezd, csak gyorsan!

- Csak annyi… hogy… miért segítesz nekem?

- Ez meg milyen kérdés? – nézett rám értetlen arccal.

- Nem… nem is tudom. Csak eszembe jutott. Ne foglalkozz vele! – ezzel el is mentem.

Igazából tényleg nem tudom, miért kérdeztem. Mostanában kicsit „zavart vagyok”. Talán a fáradtságtól, lehet, hogy sokat dolgozom, de inkább hagyom is az egészet. Végre mehetek haza.

Már otthon ültem a TV előtt, amikor csörögni kezdett a telefonom. Grissom hívott:

- Szia, Sara! Bocs hogy most zavarlak, de be kéne jönnöd az irodába! – na, remek, gondoltam magamban…

- Mi történt?

- Megvan az elkövetőd.

- Hogy mi? Hogyan? – megdöbbentem, nem értettem. Az én ügyem. Nekem kellene megtalálnom.

- Csak gyere be! – és elhallgatott a telefon.

A kihallgatóban ültünk. Jim, Nick, a gyilkos, és én.

Valóban ő tett mindent, be is ismerte.

Amikor kiléptünk a szobából, ott álltam Gil-lel, és Nick-kel.

- Hogyan történt? Honnan tudtátok? – néztem felváltva rájuk.

- Igazából Nick-nek köszönd. Nélküle nem ment volna – válaszolta Grissom.

- Nem igaz. Összedolgoztunk, csak nem akartuk hogy ezzel is fáraszd magad. – nézett rám Nick.

Először nem akartam hinni a fülemnek. Ők ketten… összedolgoznak értem…

- Mi az hogy fárasztom magam? – ezen kicsit felhúztam magam.

- Sara. Le sem tagadhatnád, hogy napok óta nem alszol. Nézd mi csak jót akartunk. – mondta Gil, de olyan szemekkel mintha belém látna. – Tudod mit? Haza viszlek. Neked meg jó éjt Nick!

Ezzel kivezetett a saját kocsimhoz, és beült a kormány mögé. Kicsit furcsa volt hogy az én autómat ő vezeti. Igen, ő…

Teljesen az ajtóig kísért. A falnak dőltem és felé fordultam.

- Ez igazán rendes volt tőletek, de magamtól is ment volna.

- Persze hogy ment volna! De most inkább menj aludni! – mondta teljesen közel az arcomhoz.

Kicsit haboztam, mielőtt kimondtam volna, de mégis megtettem:

- Nincs kedved bejönni? – könyörögtem magamban, hogy mondjon igent. Csak egy szó lenne. De olyan sokat jelentene!

- Sajnálom, de még van egy kis elintézni valóm. Talán máskor. – szinte szíven döfött. Mit mondhatnék erre? ...

- Igen. Talán máskor. – feleltem. És olyat tett amilyet eddig nem. Végig simított az arcomon. Puha volt a keze, tisztán éreztem. És mást is éreztem.

Fájdalmat. Fájdalmat, mert megfordult és elment.

Reggel az irodában nagy volt a nyüzsgés. Valamivel jobban éreztem magam, mint előző nap. Nem csak három órát aludtam, mint azelőtt, és jelenleg ügyem sem volt, amivel foglalkoznom kellett volna.

Az öltözőben meglepetés fogadott. Ott ült Greg.

- Szia, világjáró! Hogy- hogy ilyen hamar visszajöttél? – kérdeztem mosolyogva.

- Szeretnéd, ha esetleg visszamennék? – kérdezett vissza, ugyan csak mosolyogva.

- Dehogy! Nélküled nem élet az élet! – feleltem.

- Helyes. – vigyorgott továbbra is. – Na, megyünk dolgozni?

És mivel nem volt más választásunk, mentünk is.

Szinte az egész délelőttöt a laborban töltöttem. Kettő körül mentünk ki egy helyszínre. Amikor kiértünk, már ott volt Gil. Ki is osztotta, ki mit tegyen.

- Sziasztok! Greg, kérlek, nézz szét a ház kertjében! Sara, te, gyere velem!

Egy holttestet találtunk az emeleti szobában, és addig el sem mentünk a helyszínről, amíg mindent el nem végeztünk.

Griss egész végig szinte hozzám sem szólt. Már visszamentünk az irodába, amikor Greg ránk nézett és megkérdezte:

- Ti most összevesztetek, vagy mi van? – kérdezte hirtelen.

- Nem, miből gondoltad? – kérdezett vissza Gil.

- Áh, hagyjuk... Holnap találkozunk. Sziasztok! – ezzel elviharzott.

Este kilenc óra volt már, de még mindig az irodámban ültem. Néha bejött Nick vagy Warrick, de másokkal nem is találkoztam. Gondoltam elindulok hazafelé. Aztán amikor Gil irodája előtt mentem el, láttam még ő is itt van.

- Min dolgozol? – kérdeztem az ajtón behajolva.

- Semmi fontos. – nézett fel a papírjai alól. – Azt hittem már elmentél.

- Mint látod, még itt vagyok. – leültem az íróasztala szélére. – Mi volt a baj ma?

Eleinte furcsán nézett rám, aztán rájött hogy mire gondolok.

- Semmi… semmi baj nem volt.

- Greg-nek is feltűnt hogy hallgatag voltál egész nap. Jobban mondva… csak velem.

Felállt a székéből, és odaállt elém.

- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani. – láttam rajta hogy mondani akar valamit. De nem tette.

- Grissom! Mi bánt?

Egy darabig csöndben nézett rám, aztán megcsörrent a telefonja.

- Ne vedd fel! – kértem.

- Lehet hogy fontos. – ezzel felvette a telefont. Mikor letette, rám nézett- Ne haragudj, de mennem kell! Holnap találkozunk! – és kiment az irodából.

Két nap úgy telt el, hogy szinte nem is találkoztam Grissom-mal. Nem haragudtam rá, de folyton az járt a fejemben miért volt olyan amilyen…

Csütörtök reggel Nick és Warrick lépett az irodámba.

- Sziasztok! Mi újság?

- Szia! Igazából azért jöttünk hogy megkérdezzük estére van-e valami elfoglaltságod? – kérdezte Warrick.

- Egyenlőre nincs. Miért?

- Szuper! Akkor most már van. – felelte Nick. – Úgy gondoltuk elmennénk néhányan egy bárba. És te is jöhetnél.

- Ok, rendben. – mondtam mosolyogva.

Fél kilenckor találkoztunk a megbeszélt helyen. Ott volt Mia, Catherine, Greg és Grissom is.

Remekül telt az este. Bár eleinte féltem hogy Gil miatt esetleg kellemetlenül fogom érezni magam. Greg és Mia feltűnően jól érezték magukat, Cath pedig megcsillogtatta énekes tehetségét Warrick-kal együtt.

Tizenegy körül, hazafelé indultunk. Grissom napok óta most szólt először hozzám:

- Haza vigyelek? – kérdezte.

- Kösz, de nem szükséges. Nem ittam. – azok felé fordultam, akik még ott voltak- Jó éjt mindenkinek! Holnap találkozunk!

A kocsimban ültem, amikor láttam, hogy Grissom is indul az autójához. Intettem neki a kocsiból, és tovább mentem.

Egész éjjel rajta járt az eszem. Miért lett ilyen más? Vagy én változtam? Azt sem tudtam, mi van velem, nemhogy vele. Rágódtam a dolgon, és csak órákkal később tudtam elaludni.

Másnap úgy alakult, hogy már négykor haza mehettem. Már össze is pakoltam, amikor Grissom belépett az irodámba.

- Végeztél? – kérdezte az ajtóból.

- Igen. És te?

- Még van elintézni valóm, de ráér. Beszélni szeretnék veled. – Beljebb lépett, és bezárta az ajtót. – Gondolkodtam az elmúlt pár napban.

- És min?

- Rajtad… - kis szünetet tartott. – Meg rajtam…

- Tényleg? És mire jutottál? – próbáltam közömbös maradni, de nem ment. A szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira kíváncsi voltam hogy mit fog mondani!

- Tudod, nem akartalak sohasem bántani! És ezek után sem akarlak…

- Ezt nem értem. Miről beszélsz?

- Nézd, ez nekem elég nehezen megy, de nem akarlak tovább gyötörni. És már én sem bírom.

Féltem a szavaitól. Nem akartam hogy olyat mondjon, ami fájna. Csöndben maradtam, hagy mondja el, amit akar.

- Sara. Azon az estén, amikor hazakísértelek történt valami. Az- az igazság, hogy ami történt az már évekkel ezelőtt elkezdődött. Minden nap félek, hogy valami bajod esik, és nem látlak többé. Azon az estén ott maradhattam volna, de nem tettem… - szünetet tart, egy rövidet, de nekem napoknak tűnik. – Évek óta ki akarom mondani, de nem tettem… - és még egy borzasztó hosszú szünet – Sara, Szeretlek!

Nem jutottam szóhoz. Sírni kezdtem. Csak zokogtam, ő pedig magához húzott és megölelt.

Felnéztem rá könnyáztatta ingéről, és csak néztem az arcát. Megcsókoltam, és ő visszacsókolt. Percek teltek el így. Sohasem voltam még ilyen boldog.

Aznap ő vitt haza, és ott is maradt. Soha többé nem engedem el. Mert szeret, és szeretem!