Csak lassan ébredezett a város a hosszú hétvége után. Hétfő reggel lévén mindenki dolgozni, vagy egyéb más dolgára igyekezett. Csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy még ilyenkor is, az igazak álmát aludják.

 Sara bár megtehette volna, hogy délig lustálkodjon, és csak a tévét bámulja, most mégis a labor felé igyekezett. Alig két órát aludt az éjszaka, folyton visszatérő rémálmok zaklatták. Álmában egy árnyalak követte minden lépését, és folyton csak azt ismételgette: „Ne szaladj, úgysem menekülhetsz!” A következő pillanatban, egy sziklafal tövében találta magát, távol a város fényeitől. A ruháját teljesen átáztatta az eső, és mikor lenézett, körülötte minden csupa vér volt. Kétségbeesve tapogatózott sérülések után kutatva, de a vér nem az övé volt. Ekkor pillantotta meg az előtte fekvő férfit. Sietve lehajolt, hogy megnézze lélegzik-e, életben van-e még, de abban a pillanatban, hogy hozzáért volna, véget ért az álom, és felébredt.

Már három napja ismétlődtek ezek az álmok, pihenést nem hagyva a lánynak. Szinte már csak a töménytelen mennyiségben elfogyasztott kávé tartotta életben. Most is, ahogy a központ felé araszolt a Charleston Boulevard-on, kávéspohárral a kezében azon töprengett, mi lehet a jelentése ezeknek az álmoknak, és hogy ki lehet az a férfi, akinek vére a testét borította. Egy újabb piros lámpánál az ég felé mered. Odafenn sűrű gomolyfelhők gyülekeztek vihart jósolva erre a későnyári napra.

Kemény munkával eltöltött hetek álltak Sara és kollégái mögött. Fáradhatatlanul űzték a vadat, míg végül sikerült elkapniuk a sorozatgyilkost. Mára immár öt mini-makett állt üvegbúra alatt főnöke irodájában. Mindegyik egy-egy előre alaposan eltervezett gyilkosság helyszínét ábrázolta. A gyilkos sokat fáradozott, mire minden apró részletet a helyére illesztett. Heteken keresztül vezette orruknál fogva a helyszínelőket, míg végül egy apró hibát vétett. Az utolsó mini-makettet közvetlenül Grissom íróasztalán hagyta. Merész volt, és magabiztos.  Csakhogy nem tudhatta, hogy csapdába csalják. Az utolsó helyszínen Grissom a többiek tudta nélkül hagyott egy üzenetet a gyilkos számára. „Véletlenül” egy szaklapot felejtett kocsija szélvédője mögött, melynek címlapján, a következő héten Los Angelesben tartandó entomológiai kongresszus meghívója szerepelt. Tudta, hogy a sorozatgyilkos közvetlen közelről figyeli a munkájukat, ígyhát remélte, hogy megtalálja a számára hagyott üzenetet, és azt hiszi, hogy Grissom elutazik a kongresszusra.  Az előre eltervezett csapda részét képezte, az egyik hírcsatornának tett nyilatkozata is. Aki ismerte Gil Grissomot, tudta, hogy gyűlöl a médiában nyilatkozni, ezért el kellett játszania, hogy meglepődik az újságírók kérdésein, pedig épp ő volt az, aki a helyszínre hívta őket. Az interjúban mellékesen megemlítette, hogy az irodájában trófeaként tárolják a mini-maketteket. Ezzel a kijelentésével a gyilkos önelégültségére, elbizakodottságára apellált. Tudta, hogy saját szemével akarja majd látni műveinek eredményét. Grissom megépítette saját irodájának makettjét, és az íróasztalán hagyta, a helységben pedig több mini kamerát is elhelyezett. Remélte, hogy a gyilkos majd közelebbről is szemügyre veszi a makettet. És mint az esetek nagy részében, most sem tévedett. A gyilkos a következő kedden csomagküldőnek öltözve jelent meg a laborban, és miután minden különösebb nehézség nélkül bejutott az épületbe, Grissom irodájába lopózott. Izgatottságában elfelejtkezett magáról, és megérintette a Grissom által épített makettet, otthagyva bizonyítékul az újlenyomatát. Ezek után a kamera felvételeit, és a maketten hagyott újlenyomatot felhasználva immár gyerekjátéknak bizonyult elkapni a gyilkost.

Előző este sokáig ünnepeltek a laborban. A polgármester kitüntetéssel jutalmazta a csoportot, hogy végre sikerült pontot tenniük az ügy végére, és letartóztatták a mini-makettes gyilkost. Pezsgőt bontottak, és hajnalig beszélgettek, majd mindenki hazatért, hogy végre hetek óta most először kialudhassa magát. Cath és Grissom visszavonult, hogy megbeszéljék a következő hét munkabeosztását. Sara épp haza indult, de még előtte be akart köszönni főnőkének. Grissom irodájának ajtaja résnyire nyitva volt, így akaratlanul is kihallgatta beszélgetésük utolsó néhány mondatát.

- Szerintem akkor is beszélned kellene vele! – mondta Cath, és megszorította Gil kezét.

- Lehet, hogy igazad van. Majd holnap megpróbálok beszélek vele. Tudod, nem akarom megbántani, csak hát olyan nagyon makacs. Egyszerűen nem akarja megérteni, hogy nem lehet köztünk több barátságnál. Legalábbis részemről biztosan nem. Nem keverem a munkát a magánélettel!  – felelte Grissom.

- És ha így sem adja fel? – kérdezte Cath.

- Akkor kénytelen leszek beszélni Ecklie-vel, és áthelyeztetni egy másik osztályra. – felelte szomorúan Grissom.

Sara-át villámként érte ez a pár kihallgatott szó. Hirtelen forogni kezdett körülötte a szoba. Már éppen reménykedni kezdett, hogy talán a férfi viszonozza szerelmét, és mégis lehet kettőjük között valami, valami több mint barátság. Kezdetnek talán egy vacsora, vagy mozi. Próbálta már máskor is meghívni Grissomot, de eddig mindig csak elutasítást kapott. Csakhogy az utóbbi napokban mintha megenyhült volna a férfi. Néha egy-egy kedves szóval illette, máskor meg egy lopott pillantáson kapta. Újra felébredt benne a remény, de ez a kihallgatott beszélgetés végleg meggyőzte róla, hogy megint csak képzelődött. Egy világ omlott össze benne. Könnyeivel küszködve, hanyatt-homlok menekült ki az irodából, le a garázsba.  Bepattant a kocsijába, és padlógázzal a sivatag felé indult.

A hirtelen jött nyári zápor langyos esőcseppjeit a forró aszfalt füstszerű gőzzé olvasztotta. Áthatolhatatlannak látszó ködfüggöny telepedett az egész városra.  Sarah hiába állította a legmagasabb fokozatra a Ford ablaktörlőjének sebességét, az mégsem bírt a váratlanul jött nagy mennyiségű esővel. Maga sem tudta hirtelen, hogy a szélvédőn kopogó esőcseppek keltette dobszóló, vagy inkább az egyre hevesebb szívverése cseng-e vissza percről- percre hangosabban fülében. 

Már majdnem félúton járt a labor és a lakása között. Már csak két dolog járt az eszében, egy kád forró víz, és egy üveg jéghideg sör.  A vihar miatt most mégis meg kellett állnia egy félreeső helyen.  Ahogy az ablaktörlő lapátok feladták a küzdelmet, úgy hatalmasodott el rajta is egyre inkább a reményvesztettség. Bár minden igyekezetével próbálta kiverni fejéből a nap történéseit, füleiben mégis azok a bizonyos szavak csengtek vissza újból és újból.

Már vagy fél órája ücsörgött a város szélén autójában, és csak várta, hogy a vihar alább hagyjon. Azon gondolkodott, hogy hol ronthatta el. Miért nem tudja őt senki sem viszontszeretni.  Végül arra a megállapításra jutott, hogy nem várja meg míg áthelyezik, az túl megalázó lett volna számára. Tudta, hogy fájdalmas lesz, de inkább önként megy el, de nem egy másik osztályra. Menekülni akart minél messzebbre, másik városba, másik államba.

Grissom felkapta fejét az ajtó nyikorgására, de mikor kiment, a folyosón már nem látott senkit. Visszament az irodába, és a székébe rogyott. Cath aggódva figyelte.

- Remélem, hogy nem Sofia volt az, nem akarom, hogy így keljen megtudnia! – mondta Grissom.

- Nem hiszem, nem láttam őt ma este bent, ha jól tudom az anyjánál tölti a hétvégét. – mondta Cath.

- De most már mennem kell, mert Lindsey már biztos nagyon aggódik.- tette még hozzá, és az ajtó felé indult.

- Mindenesetre minél előbb beszélj vele!- szólt vissza még Cath, majd magára hagyta a gondterhelt férfit.

Grissom miután egyedül maradt az irodában, azon gondolkodott, hogy ki hallgathatta ki a beszélgetésüket. Rossz előérzet kerítette hatalmába...

Sara miután egész éjszaka álmatlanul forgolódott ágyában, úgy döntött, hogy korán elindul a laborba. Szerette volna elkerülni kollégáit, de legfőképpen Grissomot. Egyenesen Ecklie irodájába ment, és közölte, hogy áthelyezését kéri Miami-ba.

- Mire ez a nagy sietség? Miért akar elmenni ilyen hirtelen? – kérdezte értetlen képpel Ecklie.

- Csak nem marasztalni akar? Azt hittem őrülni fog, hogy megszabadul tőlem!- felelte cinikusan Sara.

- Nem, dehogy!  Csupán kíváncsi vagyok az okokra!

- Magánéleti problémák. Akkor aláírja a kérvényt, vagy sem? – türelmetlenkedett Sara.

- Alá, persze, hogy aláírom! – mondta Ecklie, és már szignózta is a papírt.

- És mikor akar elmenni? – érdeklődött tovább Ecklie.

- Amilyen gyorsan csak lehet. – felelte kurtán Sara

-Hát akkor még ma átküldöm a papírjait a  Miami kollégáknak!

- Köszönöm. És lenne még egy kérésem! –tette még hozzá sietve a lány.

- Igen? Mi?

- Kérem, ne szóljon addig senkinek, míg nem sikerült elintézni az áthelyezést, rendben?

- Maga tudja. Én tartom a számat.

- Még egyszer köszönöm. – mondta Sarah, majd magára hagyta a csodálkozó Ecklie-t.

Mivel még csak délelőtt kilenc volt, nyugodtan összeszedte a holmiját, tudta, hogy a többiek még az ágyat nyomják az előző esti ünneplés után. Nem akart velük találkozni, nem akart magyarázkodni.

Miután mindent összeszedett, és egy dobozba gyömöszölt, Greg laborja felé indult.

-Hát te? Kidobott az ágy, hogy ilyen korán itt toporogsz?- kérdezte Greg, miután megpillantotta Sarat.

-Még te beszélsz? Mi a fenét keresel itt? Esti műszakba vagy beosztva, ha nem tévedek! Vagy haza sem mentél? – kérdezte Sara.

- Beletrafáltál! Van még egy csomó papírmunkám, amit le kell adnom, úgyhogy bent maradtam, hogy utolérjem magamat. De te mit keresel itt? Még nem feleltél! – kíváncsiskodott tovább a fiú.

- Csak pár cuccomért jöttem, elmegyek egy pár nap szabira. – hazudott Sara.

-Szabira? Megvesztél? Sara, a munkamániás szabira megy! Röhögnöm kell! – viccelődött Greg.

- Nem vagyok túl jól, kell egy kis pihenés!- mentegetőzött tovább a lány.

-És hány napot kaptál?

-Hát, nem is tudom, majd meglátjuk! Mindenesetre nagyon vigyázz magadra! Még látjuk egymást! – mondta Sarah, és átölelte Greget.

- Legalábbis remélem. – tette még hozzá magában, majd sarkon fordult és kiviharzott a szobából, magára hagyva a hirtelen érzelmi kitörés láttán ledöbbent Greget.

Hazaérve pakolni kezdett. Mivel bérelt lakásban lakott, nem sok saját holmija volt ruháin és könyvein kívül. Délutánra nagyjából végzett is az összepakolással. Épp valami vacsorafélét akart rendelni a sarki étteremből, mikor csörgött a mobilja. Ecklie volt az.

- Beszéltem a Miami kollégákkal, és nagyon örültek az áthelyezési kérelmének. Épp emberhiánnyal küzdenek. Egy szó, mint száz, mehet, amikor csak akar!- mondta Ecklie.

-Remek, köszönöm! Minél hamarabb, annál jobb. Akkor holnap utazom! Megtenné, hogy kiment a ma esti műszakból? Még össze kell pakolnom! – kérte Sara.

- Rendben! Akkor holnap délután, még mielőtt elutazik, jöjjön be a pírjaiért!- felelte Ecklie.

- Ott leszek! – mondta Sara, majd letette a telefont.

Egyrészt elégedettséget érzett, amiért sikerült ilyen gyorsan elintézni az áthelyezését, másrészt viszont végtelen szomorúságot is, amiért itt kell hagyni a barátait, és persze Grissomot. De tudta, hogy a férfi már döntött, és neki nem volt többé helye a városban. Nem akart többet szenvedni.

Az esti műszak eléggé mozgalmasra sikeredett. Cath és Warrick a Mirage-ba ment egy kettős gyilkossági ügyben. Nick Greggel és Grissommal pedig a Mandalay öböl felé vette az irányt, mivel a kikötőből egy 404-es hívást, azaz ismeretlen esetet jentettek. Bár Grissomot előző este óta rossz előérzetek gyötörték, azt mégsem hozta összefüggésbe Sara szabadságának hírével.

- Ráfér egy kis pihenés. Szegény mostanában egyre rosszabbul nézett ki. – mondta Greg miközben a Thaoe hátsó ülésén gubbasztott.

- Ami azt illeti én sem voltam még idén szabin. – mondta Nick miközben fél szemmel az utat, fél szemmel pedig mellette ülő főnökét figyelte.

Grissom rezzenéstelen arccal ült az anyósülésen, és azon morfondírozott, hogy vajon miért nem neki szólt Sara, hogy szabadságra akar menni. Mostanában egyébként is folyton a lány körül jártak a gondolatai. Sokszor még éjszaka is arra riadt, hogy Sara nevét kiáltja. Rég nem érzett így egyetlen nő iránt sem, és ez a felismerés megrémítette.

- Ne álmodozz Nick! A szabadság, számunkra elérhetetlen luxus!- jelentette ki Greg.

Az éjszaka feszített tempójú munkával telt, de szerencsére gyorsan véget ért, a csapat rutinos tevékenységének köszönhetően. Hajnalban visszatérve az irodába gyorsan egyeztették az összegyűjtött bizonyítékok eredményeit, majd mindenki haza indult pihenni.

Sara már csupán az esti, fél tízes járatra kapott jegyet.

- Nem baj, legalább lesz időm elbúcsúzni. – gondolkodott hangosan, miután lefoglalta repülőjegyét Miamiba.

Mivel aludni ezen az éjszakán sem tudott, sétált egy nagyot a városban. Végigjárta kedvenc helyeit, búcsút véve a megszokott, megkedvelt épületektől. Reggelre aztán végül a kimerültség győzött, és holt fáradtan rogyott le kanapéjára, ahol rögtön el is aludt.

Késő délután, a telefon csöngésére riadt fel. Azonban mire kikászálódott az ágyból, a készülék elhallgatott. Az üzenetrögzítőt nézte, de a memória üres volt.  Az órájára pillantva rémült kapkodásba kezdett, hogy még néhány széthagyott cuccát összepakolja. Mikor végzett végigtekintett dobozokba szedett életén. Megint sírhatnékja támadt, de összeszedte magát bepakolta kocsijába a dobozokat, és elindul, hogy búcsút vegyen kollégáitól.

A laborba érve először Cath-tal találkozott a folyósón.

- Szia! Hát te? Nem szabin vagy? – érdeklődött Cath.

- De igen, tulajdonképpen, de van még itt egy-két dolog, amit el kell, hogy intézzek. De ha már összefutottunk, megkérhetlek egy szívességre? – kérdezte Sara.

- Persze. Mi lenne az?

- Szóljál légyszi a többieknek, hogy beszélni szeretnék velük! Még be kell mennem Ecklie-hez, de mondjuk fél óra múlva a pihenőben jó lenne!- mondta Sara.

- Nagyon titokzatos vagy! Valami baj van? – kérdezte Cath.

-Nincs semmi, ne aggódj miattam! Akkor megteszed, hogy szólsz mindenkinek,?

 -Persze! Akkor fél óra múlva a pihenőben! – felelte Cath, majd tovább sietett.

Sara ezután még bement Ecklie-hez, hogy elhozza a papírjait, majd a pihenőszobába indult.

A társaság nagy része már egybegyűlt mire Sara megérkezett. Csupán Grissom és Sofia hiányoztak.

- Persze biztosan megint együtt vannak! – gondolta keserűen Sara.

Ahogy a parányi helyiségbe lépett mindenki elhallgatott, pedig nem sejthették, hogy mire készül.

- Köszönöm, hogy eljöttetek, ígérem nem tartok fel sokáig senkit!- kezdte Sara.

- Na mi az a borzasztóan fontos dolog, hogy bejöttél a szabid alatt? – kérdezte Warrick.

- Csak nem te leszel az új főnök? – viccelődött szokásához híven Greg.

- Nem egészen, Greg! Az a helyzet, hogy itt hagylak benneteket! Holnaptól Miamiban fogok dolgozni! Két óra múlva megy a gépem, úgyhogy most búcsúzni jöttem!- mondta könnyeivel küszködve Sara.

- De hát miért? Csak nem kirúgott az a szemét Ecklie? Majd én beszélek vele, ilyet nem tehet egyik pillanatról a másikra! – tört ki Greg.

- Nem. Nem ő volt. Én kértem az áthelyezésemet.- hebegte szemlesütve Sara.

Az a mondat úgy hatott a társaságra, mint jégvihar a szirmaikat bontó tavaszi virágokra. Hirtelen fagyos lett a hangulat, váratlanul mindenkinek elakadt a szava.

- De hát miért? – kérdezte végül Cath, megtörve a csendet.

- Nehéz lenne ezt most megmagyarázni, ez egy hosszú vívódás végeredménye, de úgy érzem, nincs más választásom. Szeretlek benneteket, és szerettem veletek együtt dolgozni, de most mennem kell! Kérlek, ne haragudjatok rám!- mondta mostmár sírva Sara.

Rövid búcsúzkodás következett ezután. Mindenkivel váltott néhány szót, néhányan a könnyeikkel küszködtek. Ekkor lépett a szobába Grissom és Sofia.

- Hát itt meg mi a fene történt? – kérdezte Grissom.

- Sara kilépett. Elmegy, itthagy minket. – válaszolt Cath.

- Hogy mit csinál? – kérdezett vissza Grissom, mintha nem jól hallotta volna Cath szavait.

- Miamiba megy. Még ma. Mindjárt. – mondta Greg, majd kiszaladt a szobából.

- Sara, beszélnünk kell. Most. – mondta szinte elcsukló hangon Grissom.

-Sajnálom Gil, döntöttem, és ezen te sem tudsz változtatni. Mindenkinek jobb lesz így, hiszen te is ezt akartad! – fakadt ki Sara.

- Most viszont tényleg mennem kell, mert lekésem a gépemet! Vigyázatok magatokra, és ha Miamiban jártok, látogassatok meg! – fordult vissza a többiek felé, majd kirobogott a szobából.

- Hát ez meg mi a fene volt? Mi az hogy, te is ezt akartad? Mit jelentsen ez? – kérdezte szinte egyszerre Nick és Warrick.

Grissom és Cath összenéztek, hirtelen megértették Sara szavait.

- TE ÚR ISTEN! Sara volt tegnap az ajtóban, mikor Sofiáról beszéltünk, és ő azt hihette, hogy róla van szó. – fakadt ki Cath.

- Hogy az a … - mondta döbbent képpel Grissom.

A többiek tanácstalanul néztek egymásra, senki nem értette, hogy mi történik.

- Menj utána Gil! Mond el neki az igazat! Talán még nem túl késő! – mondta Cath.

- Nem tudom, talán jobb lesz így! – felelte letörten Grissom.

- Na ne! Ha te nem, akkor majd én! El kell mondanod neki! - fenyegetőzött Cath.

- Igazad van! Nem mehet el, most hogy végre rájöttem, hogy… – mondta Grissom miközben Sara után rohant.

Nick, Warrick meg a többiek még mindig értetlen képpel bámultak egymásra.

- Elmondanád végre, hogy mi a fene történik!? – nézett mostmár mindenki Cath-ra.

Sara bevágta magát a kocsijába, és egyenest a reptér felé vette az irányt. Grissom mire a parkolóba ért már csak a lány hűlt helyét találta.

Épp akkor érkezett meg Brass a szolgálati kocsijával. Grissom kitépte kezéből a kocsi kulcsait.

- Majd később megmagyarázom! – kiáltott a válla fölött vissza, mielőtt a kocsiba pattan volna.

- Na de…! Grissom! – üvöltött Brass Gil után.

Brass nem értette, hogy mi ütött Grissomba. Azt viszont tudta, hogy sürgősen értesítenie kell, hogy megszökött az előzetesből Mr. Smith, akit előző nap letartóztattak a sorozat gyilkosságok miatt. Ígyhát felrohant a laborba, hogy Grissom után telefonáljon, és hogy megtudja valakitől, hogy hova rohant el ilyen hirtelen a férfi.

Smith első útja miután sikerült megszöknie a börtönből, a helyszínelők laborjához vezetett. Szörnyű tervet eszelt ki, és kész volt végrehajtani azt. Lesben állt a labor épületével szemben, és mikor látta, hogy Grissom egyedül száguld el, sietve követte őt.

Grissom gondolatai egyfolytában Sara körült forogtak, így nem vette észre, hogy követik.

Nem akarta elveszteni Sarat. Végre elhatározásra jutott, hogy elmondja neki az igazat az érzéseiről.

Már az öbölnél jártak, mire végre utolérte Sara kocsiját. Intett a lánynak, hogy húzódjon le, mikor egy lövés dördült. A golyó a Taurus jobb hátsó kerekét találta el, amitől a kocsi megpördült a levegőben, és a tetejére zuhanva ért földet. Grissom nem ájult ugyan el, de erősen beütötte a fejét, jobb válla pedig kiugrott a helyéről. Nagy nehézségek árán kimászott a kocsiból, és egy bokor fedezékébe kúszott. Először azt hitte, hogy durr-defektet kapott, de mikor visszanézett a kocsira, rájött, hogy egy lövés szakította darabokra a kereket.

Sara a visszapillantó tükörből látta, ahogy megpördül a Taurus. Beletaposott a fékbe, majd kipattant a kocsijából, és a felborult kocsi felé kezdett futni. Már csak 10 méter választotta el a földön fekvő Grissomtól, mikor Smith eléje pattant, és a fejéhez nyomta pisztolyát.

- Ne szaladj, úgysem menekülhetsz! Nem segíthetsz már rajta, meghalt! – vigyorgott önelégülten Smith.

- Maga mag mi a fenét keres itt? - tört ki Sara.

- Bosszút! És most két legyet ütök egy csapásra! – mondta Smith, majd meghúzta a ravaszt.

Csakhogy a fegyver nem sült el. Sara a pillanatnyi döbbenet után, előbb tért magához, mint a bosszúsan fegyverét ütögető Smith, így egyetlen jól irányzott rúgással sikerült a pisztolyt a bokrok közé küldenie. Smith a fegyvere után fordult, így a következő rúgás egyenest az állán érte, amitől ájultan rogyott össze.

Sarah a biztonság kedvéért még egyet rúgott a földön fekvő férfiba, majd Grissomhoz futott.

- Jól vagy? – kérdezte a férfit.

- Azt hiszem, megmaradok. De a kezem, az eltörött, azt hiszem. – mutatott jobb válla irányába a Grissom.

- Mi a fenének jöttél utánam? Döntöttem, megmondtam, és ezen te sem változtathatsz!- mondta Sara.

- De valamit tudnod kell, mielőtt elmész! – habogta Grissom.

- Kár a fáradságért, már mindent tudok! Nem kell magyarázkodnod! Hallottam, hogy miről beszéltetek Cath-tal, ne izgulj ezután békén hagylak. – mondta dühösen Sara.

- Kérlek hallgass meg! Félreértettél mindent! Nem rólad beszéltünk tegnap este! Ha nem rohantál volna el, olyan gyorsan hallhattad volna, hogy én Sofiáról beszélek!

- Mit mondasz? Nem értem! Én világosan hallottam, hogy azt mondtad, hogy…

- Igen. Azt mondtam, hogy nem lehet köztünk több, mint barátság, de én akkor is Sofiáról beszéltem, és nem rólad!

- Akkor nem akarsz megszabadulni tőlem? – kérdezte könnyezve Sara.

- Nem, dehogy!  NEEEE! – kiáltotta a következő pillanatba Grissom, és a földre lökte Sarat.

Egy újabb lövés dördült. Grissomot a vállán érte a golyó. Sarah a bokorba ugrott, előkapta fegyverét, és egy jól irányzott lövéssel leterítette Smith-t. Épp el akarta rúgni a fegyvert a holtest mellől, amikor megpillantotta a fejjel a föld felé fekvő Grissomot. Ekkor bevillant a rémálmokból már oly jól ismert kép. A sziklafal, a vizes föld, és a töménytelen mennyiségű vér…

- Jaj, ne! Kérlek, ne! – rohant vissza Grissomhoz.

- Kérlek, térj magadhoz, kérlek! – fordította maga felé az összegörnyedt Grissomot.

- Kérlek, kérlek szerelmem, ne hagy itt! Nem hallhatsz meg! Szeretlek! Kérlek! –üvöltött Sara. Hosszú óráknak tűnő pillanatok múlva végre megmozdult a férfi, és kinyitotta a szemét.

- Ne sírj! Nem megyek sehová! – mondta, majd sziszegve felült.

- Köszönöm Istenem! – mondta Sarah, majd átölelte Grissomot.

- Sara, kérlek, ne menj el! – nézett rá a férfi.

- Nem megyek sehová, szépen megvárjuk itt együtt a mentőt! – mondta kissé megkönnyebbülten a lány.

- A fenébe a mentővel! Úgy értem ne menj el Miamiba! Maradj itt velünk! Velem!- kérlelte Grissom Sarat.

- Értsd meg, nem maradhatok! Mennem kell!  – felelte Sara.

- Kérlek, maradj velem!  

- Ugyan minek maradnék? Van így is elég embered! Kérlek, ne kínozz! Nem szenvedtem még eleget? – hüppögte Sara.

- Szeretlek Sara! – mondta ki végre Grissom, és a lány keze után nyúlt.

Sara hirtelen elszédült, de Grissom elkapta a megtántorodott Sarat.

- Mit… Mit  mondtál?

- Szeretlek Sara!

- Dehát… - mondta remegő hangon a lány.

- Nincs több de! – mondta Grissom és megcsókolta a lányt.

Sarah szemei megteltek könnyel, mikor szétváltak. A boldogság könnyei voltak ezek.

- De miért csak most? És ha az a golyó egy centivel lejjebb ment volna, akkor sosem tudom, meg hogy mit érzel? – bökött ujjával játékosan a férfi mellkasára.

- Hülye voltam, sajnálom! De mostmár tudom, semmi más nem számít, csak hogy szeretlek! TE is szeretsz, kedvesem? – kérdezte huncut mosollyal a szája sarkában Grissom, miközben szerelme arcáról letörölte a könnyeket.

Sara válasz helyett hevesen megcsókolta szerelmét. Grissom még mindig vigyorgott, mikor szétváltak.

- Hallani akarom!- mondta.

- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!- felelte Sara, de Grissom egy újabb csókkal beléfojtotta a szót.

Mikor néhány perc múlva Brassék lefékeztek a felborult kocsi mellett tátott szájjal nézték ahogy Grissom és Sara ágymást átölelve feküdtek az út szélén. Végre beteljesült az álmuk.