Nehéz napok állnak mögöttem, minden csontom sajog, elfáradtam. Belefáradtam a bujkálásba. Bizonytalan érzések kavarognak fejemben. Grissommal megint összeszólalkoztunk. Talán mégis tévedés lett volna? Nem megy ez nekünk. Tudom, hogy makacs és önfejű vagyok sokszor, de Ő is hajthatatlan. Azt kérte, titkoljuk a kapcsolatunkat egy darabig, de már hosszú hónapok teltek el! Nem bírom ezt az álszenteskedést! Nem tudom tovább elviselni, hogy nem érhetek hozzá, csak ha négyszemközt, bizalmasan vagyunk. Nyíltan és Őszintén akarom szeretni, nem pedig bujkálva, mintha helytelen dolgot művelnénk. Tudom, hogy minden kapcsolat áldozatokkal jár, de én már mindent feláldoztam érte, Ő is tehetne mostmár egy lépést a közös jövőnkért. Gondolataimba temetkezve pakolászok a táskámba miközben a garázs felé tartok. A slusszkulcsot keresem, de mindhiába. A fene, az előbb még megvolt. Talán Gilnél hagytam. Elgondolkozom. 

Talán pont ez az oka, hogy nem veszem észre a mögém lopódzó női alakot. Végre rálelek a kulcsokra, és végre sikerül kinyitni a csomagtartót, épp berakom a táskámat, mikor meghallom a lépéseket a hátam mögött. Azt hiszem Grissom az, aki utánam oson, meg akarhat lepni. Talán békülni akar… édes tőle.  Nem rontom el a játékát. De kedvesem ölelése helyett egy tompa ütést érzek a fejemen. Kicsúszik a talaj a lábam alól, forog körülöttem minden, majd elsötétedik a külvilág.

Iszonyatosan fáj a fejem. Szinte alig bírom kinyitni a szemem, mintha ólomtáblákat kellene megmozgatnom. Furcsa szagot érzek magam körül, mintha gázolaj lenne. Próbálom mozgatni kezemet, lábamat, de valami eszeveszett erővel a földbe passzíroz. Nem értem mi történik velem, nem tudom mennyi ideje feküdhetek itt, de biztos hogy órák teltek el.  Próbálok az emlékeimben kutatni. Az utolsó dolog amire emlékszem, a garázsban egy női kéz, és egy hirtelen csapás, aztán elsötétült minden. Kezdek rájönni, hogy mi is történt. Leütöttek, elraboltak, és most itt fekszem a sárban. Muszáj megmozdulnom, de nem megy. Minden erőmet össze kell szednem, hogy ki tudjam nyitni a szemem. Azt azonban becsukott szemmel is érzem, hogy valami nehéz tárgy a fölhöz szorít. Végre sikerül egyik szemem kinyitni. Sötétség van, az orromig sem látok.  Aztán mégis mintha megcsillanna valami a holdfényben, ráeszmélek, hogy egy kocsi alatt fekszem. Próbálom felmérni a környezetet. Ahogy oldalt nézek, látom hogy nem messze egy vékony, törékeny alak közeledik. Én segítségért kiáltanék, de nem jön ki hang a torkomon. Próbálok nyelni, csakhogy a szám teljesen kiszáradt. Valamit motyog, nem értem tisztán. Aztán ahogy közelebb ér felfogom szavait. Dühödten magyaráz, mintha magában beszélne, vagy talán hozzám beszél?

-Fájdalom gyötri a lelkemet….ez a nagy baj én velem…

  Valami nagyon rossz itt idebent……

  Gyötör…..gyötör…..nagyon beteg vagyok......szinte már képtelen….

- Segítség!…..segítsen…Hé maga ott, hallja! Segítsen…- üvöltöm, mostmár tejes erőmből.

-Ne hagyj elájulni…hozz inkább legyezőt…

  fájdalom gyötri lelkemet…

  míg valaki kerít egy orvost…… most rögtön……mindenki siessen,

  ahogy csak lehet, mert fájdalom gyötri a kis lelkemet….

-Segítsen……Segítsen kérem!- kiáltok ismét, ahogy a tüdőmből kifér.

Megtorpan hirtelen, körültekint mintha nem értené hol van, és hogy került ide. Én újból kiáltok, egyre kétségbeesettebben. Hangomat visszaveri a zuhogó eső. Hirtelen villámcsapás szeli ketté az eget, utána rögtön mennydörgés hallatszik. A hirtelen jött fényben veszem csak észre, hogy egyenesen engem bámul. A vér meghűl az ereimben, ahogy az arcát nézem. Egyszerre tükröződik róla a tébolyodottság, kétségbeesettség és elhagyatottság. Engem néz, de mégis minta észre sem venne. Újból kiálthatnék, de ráeszmélek, hogy úgysincs értelme. Ismerős az arca, de bárhogy is próbálok, egyszerűen nem tudok rájönni, hogy honnan.  

- Mit akar tőlem, miért hozott ide? – kiáltok felé ismét.

Válasz helyett egy dalt kezd dudorászni, majd megfordul és elindul abba az irányba, ahonnét néhány perce érkezett. Utána kiáltanék, de valami furcsa hörgést hallok a másik irányból.  A hörgés egyre erősebb, egyre közelebbről jön. És mostmár látom is a forrását. Egy farkas közeledik felém. A vér szagára jött. Belelapulok a földbe, amennyire csak tudok, de megérzi a jelenlétemet. Mancsával a földet kaparja, miközben folyton felém morog, és vicsorog.

Erősödnek a széllökések és a csendes zápor lassan vad viharrá erősödik  Szerencsémre a villámlások elijesztik a farkast. A kocsi mely alatt fekszem, felfogja ugyan az esőcseppeket, de a föld alattam percről percre jobban átnedvesedik, és egy idő után nem képes több csapadékot elnyelni. Egyre nagyobb a tócsa körülöttem. A szám lassan megtelik a sáros vízzel, és kapálózásom lassan fuldoklássá változik. Minden mozdulattal erőssebben nyilall a fájdalom a karomba, de már nem törődőm a fájdalommal, az életemért harcolok, és ezt a harcot nem veszíthetem el. Filmként pereg le előttem életem regénye. A gyerekkori szenvedések, az árvaházi bujdosások, a főiskolás évek, a könyvtárban eltöltött hosszú órák. Majd megjelenik Grissom arca szemeim előtt, élethűen, mintha itt állna előttem. Én felé nyúlok kétségbeesetten, de csak a levegőt markolászom. Emlékszem minden mozdulatára, az együtt, egymás mellett munkában eltöltött hosszú évekre. Emlékszem a kínzó vágyra, melyet egyre nehezebben tudtam elfojtani magamban. Aztán megelevenedik az a későnyári este, mikor saját testével védett a gyilkostól. Bár aznap kis híján mindketten odavesztünk, mégis az volt életem legszebb napja. Aztán felelevenednek az egymás karjaiban eltöltött órák. Az irodájában lopott csókok. Minden percet megragadtunk, hogy együtt lehessünk, sokszor a lebukást kockáztatva. És eszembe jutnak azok a verssorok:

Frigy köti a szememet-szívemet,

s most egymást segítik hűségesen;

ha éhes szemem arcodért eped,

vagy sóhajoktól fuldoklik szivem,

képeddel a szem festett lakomát

ad a szívnek, kit vendégségbe hív;

s máskor társának a másik barát

küldi szerelmes gondolatait:

így vágyam vagy képmásod idevon,

légy messze bár, mindig itt a helyed;

nem juthatsz túl gondolataimon,

s én velük vagyok, ők meg teveled;

     s ha alszanak, fölkölti arcod éke

     szivemet szivem s szemem örömére.

És a tegnapi vitánk is újból felidézem. Miért vitázunk folyton? Hisz szeretjük egymást! És ez mindennél fontosabb. És most, hogy talán itt a sárban végzem….de nem, nem… az élet, a szerelem a cél, nem a halál, nem adhatom fel !!!

Újabb erőt merítek szerelmemből, felküzdöm magamat a víz fölé levegőért, majd visszabukok, és megpróbálkozom a lehetetlennel. Lábaim magam alá húzom, úgy próbálom magamtól ellökni a kocsit, mely a földhöz szorít. Érzem, mintha megmozdult volna. Teszek mégegy kétségbeesett kísérletet. Minden erőmet beleadom, és talán még többet is. Lassan sikerül kihúznom a kezem. Levegő után kapkodok. A vihar egyre csak tombol, és a vízszint is percről percre gyorsabban emelkedik. Nagy nehézségek árán sikerül áttornásznom magam a hátsó ülésre. Lábbal próbálom kirúgni a szélvédőt. Az üveg azonban nem adja meg magát egykönnyen. Percekig próbálkozom sikertelenül. Egyre kimerültebben mozgok, karom sajog, és a lábaimban sincs már egy csepp erő sem, de tudom, hogy nem adhatom fel. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy Ő győzzön! Mégegy rúgás, mégegy, és mégegy…

Hirtelen furcsa hangra leszek figyelmes. Aztán meglátok egy fénycsóvát pásztázni a sivatag felett, nem messze. Az Istenért Sara, szedd össze magad! Ki kell jutnod innen, különben sosem találnak rád! -próbálom bíztatni saját magam. A helikopter hangja azonban egyre távolodik, és a fényt sem látom már.  Néhány perc pihenés után, újabb kísérletet teszek a szabadulásra. Néhány rúgás, és a szélvédő ripityára törik. Nagy nehezen átpréselem magam az üvegszilánkok között, miközben ruhám több helyen felszakad, és kezemből is egyre erőssebben szivárog a vér.  Néhány métert odébb kúszom, és nagy nehézségek árán sikerül felülnöm.  A vihar kezd lecsendesedni, de az eső még mindig zuhog. Fázom, és a vérveszteségtől már reszketek is. Próbálok lábra állni, de két lépés után eldőlök. Percekig csak fekszem a földön a sárban. Próbálok erőt gyűjteni. Távol látszanak a város fényei. Muszáj eljutnom odáig, hogy segítséget kérhessek. Talán már észrevették, hogy nyomom veszett, hogy elraboltak. Talán már keresnek… muszáj eljutnom a fényekig….. gyerünk Sara, ne add fel… Feltápászkodok, és sikerül megtennem újabb húsz-harminc métert. A villámlások abbamaradnak, és az eső is lassanként eláll. Lassan haladok, hisz alig látok valamit a sötétben. Nem veszem észre az előttem lévő sziklás részt sem, megbotlok, és a törött kezemre esem. Egy gödör mélyére gurulok. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb, és az erőm is elfogyott már. Elnyúlok hát a vizes földön, és a fájdalomtól elvesztem az eszméletem.  Álmomban Grissom karjai közt fekszem, és Ő védően karol át. Szinte érzem, és hallom mellkasának ütemes mozgását, ahogy a levegőt veszi. Érzem arcszeszének bódító illatát. Hallom, ahogy a nevemet kiálltja. De nem ez nem Gil hangja. Mintha Greg hangját hallanám. De mit keres Greg Gil lakásában az éjszaka….. A következő kiáltásra felébredek. Kinyitom a szemem, a nap már magasan jár, és erős sugarait nem bírom elviselni, így muszáj hunyorognom. Szinte semmit sem látok a körülöttem kavargó portól. Újabb kiáltás hallatszik. Mostmár Nick és Warrick hangját is felismerem. Eszembe jutnak az éjszaka történtek. Ráeszmélek, hogy a sivatagi homokban fekszem, nem pedig Gil ágyában. Újabb kiáltások. Megint a nevemet ordítják.

-Hé fiuk itt vagyok! – kiabálok, de alig jön ki hang a torkomon.

Ismét kiáltások. Grissom hangját hallom. Üvölt, ordít, káromkodik. Majd hirtelen csönd. Ijesztő ez a hirtelen jött csönd.

- Griss! Itt vagyok! – szólok szinte sikítva. Itt vannak, nem messze és mégsem hallanak! De miért? Talán a kocsik zaja elnyomja hangom. Gyerünk Sara, szedd össze magad! Feltápászkodok nagy nehezen. Minden csontom sajog, de a fájdalom már nem számít. Mennem kell, fel kell jutnom a domb tetejére, különben sosem találnak meg. Pár lépést megyek csupán, majd összecsuklok. Kúszok, majd négykézláb mászok, szinte már csak csúszok a homokban mire végre sikerül felkapaszkodnom. Kidugom a fejem egy fűcsomó mögül. Kocsik tucatja áll körben egy felborult kocsi körül. Látom Warrickot amit Cath-et vigasztalja, Greg a kocsija kerekét rugdossa dühösen, Nick valamit mutogat Brassnak. És Grissom….Grissom a kocsija mellett, a földön összeroskadva…

Összeszorul a szívem mikor meglátom, a lelkem remeg. Még sosem láttam ilyennek. Megmarkolok egy követ magam mellett, és feléjük dobom. Greg veszi észre. Felém néz, majd a többiek felé kiállt.

Mostmár mindenki engem bámul, és egyszerre kezdenek rohanni hozzám.

- Hé fiuk! Itt vagyok! Még nem kell temetni! – próbálok mosolyogni, mialatt felhúznak a porból.

- Tudtam, hogy nem adod fel kislány! – szól Greg, majd a nyakamba ugrik.

Én felszisszenek fájdalmamban, mire ő elenged, és bocsánatot kér. Mindenkinek van egy-két kedves szava, és ölelése a számomra. Csak Grissom áll ott némán, földbegyökerezett lábakkal. Szemében könnycsepp csillan. Kinyújtom felé a kezem. Ő tesz egy bizonytalan lépést, majd még egyet. Két kézzel fogja meg a kezemet, és magához húz.

- Kérlek, ne haragudj rám! – szipogja.

- Kezdjük Újra, rendben!?- felelek mostmár én is könnyeimmel küszködve.

- Én nem akarom újra kezdeni…. – válaszol.

Egy világ omlik össze bennem. Csalódottan húznám el a kezem, de Ő nem engedi.

- Folytatni akarom, nem újra kezdeni! Szeretlek!- súgja a fülembe, majd szelíden megcsókol.

- De hát a többiek… - húzódnék el tőle, de ő visszavon magához.

- Már mindent tudnak! Tudják, hogy szeretlek, és hogy te is szeretsz. Nincs többé titkolózás! Én gyanakodva pislogok a többiek felé, de mindenki csak mosolyogva bólogat, majd magunkra hagynak. Így ülünk még néhány percig egymást átkarolva a sivatag közepén, míg a mentő megérkezik.

Miközben a hordágyra raknak végig a kezemet fogja, egy pillanat sem ereszt.

Két nappal később mikor kiengednek a kórházból, Ő egy szál rózsával a kezében az ajtóban vár rám. Egy szót sem szól, de nincs is rá szükség, elég a szemébe néznem. Karon fog és a kocsijához vezet. Én nem kérdezem, és Ő nem mondja, de tudom, hogy magához visz. Miután megérkezünk, bevisz a nappaliba, majd visszasiet az ajtóhoz. Kulcsra zárja, és a kulcsot a sarokba dobja. Előkapja telefonját és azt is a kulcsok után küldi.