Kurama dühösen nézett Raidon vérvörös szemébe. 'Mi a fenét akarhat ez az idióta?!' Majd sóhajtott egy nagyot és eldobta a rózsaostort.

- Raidon. Nem értem, miért csinálod ezt. Mit akarsz elérni? - kérdezte jeges nyugalommal. Raidon elvigyorodott. Nem válaszolt rögtön. De amikor végre megtette, a hangja kegyetlenül csengett.

- Sajnálom, de nem szeretnélek beavatni téged a terveimbe. Bármennyire is fáj, kedves unokaöcsém, már késő a bánkódásra. Nem lehetsz a szövetségesem. - Kurama elfintorodott.

- Ki akarna a te szövetségesed lenni? Az embereid is csak azért szolgálnak téged, mert félnek tőled. - Raidon dühösen meredt rá. Majd behunyta a szemét és mintha relaxálna, pár másodperc múlva kinyitotta és hűvös nyugalommal ellökte magától Ainát.

- Ezért a beszólásodért sajnos meg kell, hogy büntesselek. - mondta és Ainára pillantott. A lány a földre került Raidon lökésétől, de gyorsan felpattant a közeledő ellenség láttán és már ugrott is, hogy elkerülje az összecsapást. De sajnos nem volt elég gyors. Ahogy elrugaszkodott a földről, Raidon máris utánakapott a karmaival.

- Ne! Aina vigyázz! - kiáltott Kurama, de már késő volt. Raidon karmai megvillantak a fényben, majd egy éles sikoly jelezte, hogy célbataláltak. Aina oldalán egy hosszú véres csík volt, melyből a kiáramlott vér már a fél felsőjét elsötétítette és a lány ismét a földön feküdt. Kurama mellé ugrott, Hiei pedig gyorsan ellenségük mögé került, hogy elterelje a figyelmét. Kurama ezalatt felkapta a földről kedvesét, hogy biztonságosabb helyre vigye. Aina felnyögött. Könnyes szemmel nézett a fiúra, aki féltve átölelte és óvatosan leültette a bejárat mellé, a fal tövébe.

- Ne félj! Meggyógyítalak! - suttogta Kurama. Majd gyengéden ráhelyezte a kezét a lány sebére. Mély seb volt és csúnyán ömlött belőle a vér. Kurama tudta, hogy nehéz lesz meggyógyítani és nagyon kimerült lesz utána, de nem érdekelte.

Hiei eközben bőszen küzdött Raidonnal, aki viszont az összes támadását könnyedén hárította. Hiei egyre kétségbeesettebben próbált küzdeni az iszonyatos erejű démonnal.

- Engedd el Ryut! - kiáltotta egy ízben, két csapás között. A fekete sárkányt nem vethette be, mivel félt, hogy esetleg Ryu is áldozatául eshet. - Azt ígérted, ha Kurama megadja magát, elengeded! - kiáltotta, majd újra neki esett ellenfelének. Raidon fél kézzel félrecsapta a pengét, amely épp megvágni készült arcát.

- Rendben, igazad van. Most az egyszer betartom a szavam. De hidd el, te jársz rosszabbul, ha őt elengedem. - mondta gonoszul. Majd letépte nyakából a vörös nyakéket. Hiei ismét nekiesett, ezúttal azért, hogy elvegye tőle a Ryu lelkét fogva tartó ékkövet. Már nyúlt érte és alig egy centi választotta el ujjait a medáltól, de ekkor az váratlanul megrepedt. Hiei döbbenten nézett rá a medálra és már érezte, hogy a kezei között van, de az ekkor darabokra esett. Hiei Ryura pillantott, aki időközben felállt a földről. A fiú egy szempillantás alatt előtte termett és belenézett fénytelen szemébe. Ryu szájából vékony csíkban patakzott a vér. Hiei megragadta a lányt a vállánál és gyengédnek nem igazán nevezhetően megrázta.

- Ryu térj magadhoz! Ryu!!! - a lány szemébe hirtelen visszatért a világosság, de nem csak az, hanem a mértéktelen félelem is. Hiei egy pillanatra megkönnyebbülten nézett rá, de aztán ez a megkönnyebbülés villámgyorsan átváltott aggodalomra. Ryu belenézett a fiú szemébe, majd halványan elmosolyodott és előredőlt, egyenesen a karjaiba. - Ryu!!! - Hiei nem akarta, hogy a lány elájuljon, ezért eltartotta magától és megpróbálta lábra állítani, de ekkor döbbenten vette észre, hogy a lány hasán a ruha egy nagy foltban bevörösödött. Az a seb volt az oka, amit az egyik démon ejtett rajta a kertben. Amíg Raidon uralkodott rajta, valahogy megfékezte a vérzést. Most viszont iszonyatos gyorsasággal terjedt a vérfolt a ruhán. Hiei térdre esett és Ryut az ölébe véve gyors csókot lehelt a lány ajkára. - Kurama! Gyere gyorsan! Segítened kell! - kiáltott barátja felé.

- Hozd ide, Hiei! - válaszolt a fiú, fel sem nézve Aina sebének gyógyításából. Hiei egy másodperc múlva már ott is volt mellettük, Ryuval és letette őt a földre.

- Kurama, nagyon súlyos a sebe. Kérlek, most hagyd egy kicsit Ainát, mert Ryu mindjárt meghal! - Kurama nem reagált. Mint, aki meg sem hallotta. Hiei dühösen ugrott mellé és megragadta a karját. - Nem teheted ezt vele! - Kurama jéghideg tekintettel nézett rá és csak ennyit mondott:

- Mindjárt. - és visszafordult Ainához. Hiei már lassan ott tartott, hogy leüti barátját, amiért így viselkedik, de ekkor Aina kinyitotta a szemét és megfogta az őt gyógyító fiú kezét. Kurama csodálkozva nézett rá és látta, amint Aina erőtlenül elmosolyodik.

- Jól... vagyok... - suttogta, szinte nyöszörögve. Majd egy könnycsepp gördült végig az arcán. - Segíts... neki... Kurama! - a fiú idegesen megfogta kedvese kezét, de Aina eltolta magától és szigorú pillantásával igazolta, elég jól van ahhoz, hogy Kurama egy kicsit mással foglalkozzon. Kurama nem mondott semmit, csak bólintott, felállt és gyorsan Ryuhoz sietett. Hiei pedig ismét nekitámadt Raidonnak, aki eddig csodával határos módon csak figyelte a jelenetet és nem avatkozott közbe. Pedig simán megölhette volna addig őket, amíg ők egymás bajaival kínlódtak.

Aina idegesen figyelte Hieit és látszólag készen állt arra, hogy bármikor a segítségére siessen, ha úgy hozná a szükség. Hiei Raidon háta mögé került és megcélozta ellenfele hátát. De a kard épphogy csak elérte áldozata hátát, mikor az, az egyik kezével felé csapott és eltörte a pengét. Hieinek leesett az álla, hogy hogyan lehet valakinek ilyen erős a karma. Ám nem volt ideje ezen gondolkodni, mivel az éles karmok következő célpontja épp ő volt. Gyorsan kitért a csapás elől és már fordult is meg, hogy behúzzon egyet Raidonnak, ám ekkor éles fájdalom nyilallt a hátába és húzódott végig a nyakáig. Raidon belémélyesztett a karmait és végigszántotta vele a hátát felfelé. Hiei fel akart ordítani a fájdalomtól, de csak egy nyögésre futotta neki. Raidon gonosz mosolyra húzta a száját és már készült is arra, hogy tovább mélyeszti kegyetlen fegyverét a fiú testében, ám ekkor egy furcsa kék fényű tárgy repült felé. Egyenesen megcélozva a fejét. A démon pechjére csak későn vette észre, így az egyenesen a még épp időben felemelt kezébe csapódott, átlyukasztva a csuklóját. Ő felüvöltött a fájdalomtól és ezt kihasználva Hiei gyorsan leakasztotta magát a Raidon karmai alkotta "fogasról". A fiú villámgyorsan odébbállt a veszélyes terepről, hogy még csak véletlenül se legyen Raidon karmainak közelében. Aina mellett bukkant fel újra, akinek kezében egy hosszú pengéjű nindzsa kard volt és most úgy tűnt, egészen felgyógyult már a sebesüléséből, bár oldalából még folydogált a vér. Ennek ellenére féltérdre ereszkedve várta a támadást. 

- Ne harcolj, csak, ha már nincs más választásod! - vetette oda neki Hiei, rá se nézve a lányra.

- Csak nem aggódsz értem? - kérdezte Aina mosolyogva. Hiei oldalra kapta a fejét és dühösen meredt a szemtelen lányra. Épp valami csúnyát készült mondani, de aztán ráeszmélt, hogy ennek nem most jött el az ideje, ezért gyorsan visszaterelte gondolatait a harcra. És csak morgott egyet Aina megjegyzésére. A lány ezt hallva visszafordult Raidon felé és egy villámgyors mozdulattal felé hajított egy kést, amely ugyanúgy világított, mint az előző, amely Raidon csuklóját találta el. Hiei csodálkozva pillantott rá és már épp meg akarta kérdezni, hogy mi volt ez, de ekkor Kurama elordította magát és Hiei orra előtt egy hatalmas fa nőtt ki hirtelen a földből. A fiú csodálkozva meredt barátjára, majd a fára, ami történetesen csak egy centire volt attól, hogy levigye az orrát. Hiei megkönnyebbülten kifújta magát és a fára nézett.

Aina összerezzent mögötte, mivel Raidon elordította magát, ami kissé váratlanul jött. Ugyanis a fát nem ok nélkül növesztette Kurama. Raidon épp Hieire vetette volna magát és ha célbatalál akkor biztos, hogy felnyársalja őt a karmaival, de ha nem őt, akkor Ainát. Így viszont csak a fát találta el, ami igencsak felbosszantotta. Kitépte kezét a fából és ismét ellenségei felé fordult, ám ezúttal Kuramát vette célba.

- Ne hidd, hogy ilyen olcsón megúszod! - ordította eszelősen. - Egy szar, kis fa nem fog ki rajtam! - fenyegetően megindult Kurama felé, aki közben hallotta, hogy Hiei és Aina is felé rohan, hogy segítsenek neki.

- NE! MARADJATOK! - kiáltotta, de túl későn, Aina ugyanis már meg is lódult Raidon felé, hogy hátbaszúrja, de ő még időben hárított, és az imént kinőtt fához csapta a lányt, aki az ütközéskor felnyögött, majd ernyedt testtel rogyott a földre. Hiei először ügyesen kicselezte Raidont és már épp leszúrta volna törött pengéjével, de Raidon ekkor hirtelen megragadta azt, elhajította Hieijel együtt és a falhoz csapta őket, de olyan erővel, hogy Hiei vért köpködve rogyott össze. Igaz Raidonnak is volt egy kis vesztesége, ugyanis a penge élével megvágta a tenyerét, de ez csekélyke ár volt azért, hogy végre elkezdhesse, amiért valójában jött. Hogy harcoljon Kuramával. Kurama dühös pillantást küldött felé, majd gyors pillantást vetett barátaira, akik a terem három különböző irányában terültek el.

- Nyugi. Megmaradnak. - mondta Raidon, követve Kurama pillantását. A fiú gyűlölködve nézett rá, de nem mondott semmit. - Akkor kezdjük! - vigyorodott el sötéten a kegyetlen démon. Kurama bólintott, de nem csinált semmit. Raidon egy kissé meglepetten nézett rá, de aztán pillantása dühössé vált és, bár látszott rajta, hogy szívesen megtenné, nem kérdezett semmit, csak nekilódult, hogy örökre eltörölje a föld színéről a hírhedt Démon Rókát...

Raidon és Kurama között már alig pár méter volt a táv és Raidon ekkor iszonyatos sebességre gyorsított, hogy megölje ősi ellenségét. Kurama ellenben csak nyugodtan állt, egy helyben és nem mozdult, még akkor sem, mikor Raidon iszonyatos karmai egyesen a szíve felé vették az irányt.

- Most véged! - ordított Raidon, s kegyetlen karmait Kurama felé irányítva már a markában érezte a győzelmet. Ekkor viszont Kurama végre cselekedett és egyet csettintve egész rózsabokrot növesztett ki maga előtt, amire Raidon felakadva félig felnyársalta magát. Dühösen szitkozódva mászott ki a bokorból, de ekkor már gyakorlatilag halott volt. A rózsabokor, mintha élne, elkezdett tekergőzni és lefogta Raidont, aki hiába kapálózott és tépte ki magát a bokor szorításából, új és új ágak szorították le. Kurama mellé lépett és jéghideg tekintetét a kapálózó démonra szegezve ismét csettintett egyet, mire az ágak olyan erősen szorították Raidont, hogy ő már mozdulni sem tudott.

- Neked van véged. - közölte vele a legnagyobb nyugalommal Kurama, majd ellépett tőle és Ryuhoz sétálva felemelte a lányt a földről. Ryu kinyitotta a szemét és gyenge mosolyt erőltetett az arcára, mikor meglátta Kuramát. - Ne aggódj, nem hagyom, hogy meghalj. - mondta halkan a fiú, miközben letette őt a földre, Raidon mellé. Ryu ránézett és mondani akart valamit, de túl gyönge volt hozzá. Kurama megfogta a kezét és a fülébe súgta, mit kéne tennie. Ryu sóhajtott és végre megszólalt.

- Nem hiszem, hogy menni fog... - mondta elhaló hangon, de Kurama szigorú tekintetétől elbizonytalanodott és egy mély lélegzetvétel után Raidonra nézett. Kinyújtotta felé a kezét, amely ezüstösen felizzott, akárcsak a szeme.

- Ha életben akarsz maradni, muszáj megtenned. - mondta neki Kurama, miközben Ryu elkezdte magába szívni Raidon erejét. Szegény lány az elájulás szélén állt, de kitartott. Raidon riadt képpel bámult rá és felordított, majd hirtelen mindent ezüstös fény árasztott el, s miután a fény kihunyt, a Démon Várat elárasztotta a sötétség.

- Aina! Kurama! Hiei! - hallatszott egy távoli, nagyon távoli hang. Kurama feje csak úgy zúgott, de aztán a hang egyre erősödött. - Aina! Kurama! Hiei! - Kurama előtt még mindig sötét volt a világ, de azért megpróbált felülni, nem túl sok sikerrel. Ekkor érezte, hogy egy erős kéz megragadja és felhúzza. Nem látta, ki az, de remélte, hogy nem ellenség. - Kurama, minden rendben? - kérdezte az iménti segítő. Furcsán ismerősnek csengett a hangja, de Kurama nem tudta hová tenni. Válaszolni akart, hogy igen, minden oké, csak épp semmit nem látok, de nem jött ki hang a torkán. Hunyorogva sandított fel az előtte álló alakra, akit immár halványan látott. Felemelte a kezét és a szemét dörzsölve igyekezett ráfókuszálni az illetőre. Kékes, rövid haj, kék szem...

- Touya? - nyögte halkan. Még mindig nem igazán jött ki hang a torkán.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva a fiú. Kurama bólintott. Most már tisztán látta Touyát és, mivel úgy érezte beszélni is tud végre, megkérdezte:

- A többiek?

- Nyugi jól vannak. Asszem... - mondta, majd körbenézett. Hiei épp akkor ült fel a fejét szorongatva. Aina pedig Kurama mellett feküdt a földön. - Volt még két lány... Ők kik? Kihoztuk mindkettőjüket, de nem tudom, kinek az oldalán állnak. Mindannyian eszméletlenül feküdtetek a földön, mikor odaértünk. - mondta Touya bizonytalanul. Kurama körbenézett és látta, hogy a bal oldalán Ryu, mellette pedig Kyra fekszik. Touyára nézett és bólintott.

- Azt hiszem jó, hogy kihoztátok őket. Illetve Ryu esetében ebben biztos vagyok. És Raidon?

- Ő nem az ellenség volt? - kérdezte Touya riadtan. - Bokorba volt tűzgélve, azt hittem, te nyírtad ki!

- Nyugi, én voltam. - mondta erre gyorsan, megnyugtatásként Kurama - Illetve nem csak én, hanem együtt. - oldalra fordult és hallotta, hogy a lányok nyöszörögve felébrednek, majd megnézte Ainát is, aki szintén épp akkor ébredezett.

- Kurama...

- Itt vagyok. Mond. - hajolt oda kedveséhez a fiú és megfogta a kezét. Majd hirtelen rádöbbent, hogy ezt Touya is látja és zavartam ránézett, miközben segített Ainának felülni. Touya először értetlenül, majd döbbenten nézett és végül egy nagy sóhaj után csak félszegen elmosolyodott és legyintett egyet.

- Minden rendben? - fordult utána Ryuhoz és Kyrához. A lányok kómásan bólintottak, majd Ryu felnézett az épp akkor érkező Hieire, aki aggódva leguggolt mellé, hogy tüzetesen megvizsgálja, jól van-e a lány. Touya pedig Kyrát ellenőrizte, aki kissé zavarban is volt ettől, de a kábulattól, még nem igazán tudott tenni semmit.

- Mi történt? - kérdezte végül Kurama, mikor már mindenki összeszedte magát és talpon volt.

- Passz. - kezdte Jin. - Csak követtük Aina nyomait és eljutottunk ide. Mikor bementünk, illetve miközben mentünk volna befelé, óriási földrengés volt és nagy fény. De mi csak távolról láttuk. Miután végre kezdett elállni a rengés és nem volt olyan vakító a világosság, elindultunk, hogy megkeressünk titeket és mikor végre megtaláltunk, egy nagy teremben voltatok mindannyian, ájultan.

- Nem tudjuk, mi lehetett az a fény. Megmagyaráznátok?

- Meg. - mondta Ryu csöndesen, mielőtt még bárki bármit szólhatott volna. - Raidon életereje. Hatalmas ereje volt. Alig bírtam magamba szívni és nagyon erősen ellen is állt. Azt nem tudom, mitől ájulhatott el mindenki, de szerintem attól, hogy Raidon ilyen iszonyatos nagy erőt bocsátott ki.

Először mindenki csak nézett Ryura, majd elgondolkoztak a hallottakon és hosszas csend után végre Jin megtörte a hallgatást.

- Na mindegy! Fő, hogy élünk! - kiáltotta, olyan nagy ünnepiességgel, mint aki épp most győzött le egy egész sereg S osztályú szörnyet...

A többiek mosolyogva bólintottak, majd Jin, hogy fokozza a vidámságot, odarepült Kyrához, aki mindeddig magányosan álldogált a többiektől kicsit távolabb, és felkapva a lányt, a levegőbe repülve elkiáltotta magát:

- Király ez a mai széljárás! De azért menjünk végre haza! - mindenki mosolyogva bólintott. Hiei kézenfogta Ryut és Touyával az oldalukon elindultak.

- Kurama, én... - Aina lesütötte a szemét, majd szégyenkezve a fiúra nézett. - Ne haragudj, hogy utánad jöttünk. Hiba volt, tudom. Csak zavartunk és...

Kurama gyengéden betapasztotta kezével a lány száját és rámosolyodott.

- Örülök, hogy itt vagy, Aina. - majd a lány nyakára esett a pillantása és vidáman elmosolyodott. - Látom megkaptad a levelemet. - Aina válaszolni akart, de Kurama nem hagyta. Odahajolt hozzá és megcsókolta. Végre igazán. Egy olyan csók volt, amelyet nem búcsúból adnak egymásnak. Ez volt közös életük első igazi csókja.

written by: Ayame