Brazíl nagydíj
Fodry 2007.10.15. 16:30
Utolsó harcok!
A TPF1Team elérkezett az utolsó helyszínére ahol rendkívül sok eseményt láthattunk a pályán, rögtön a rajtnál Fodry az eslő kanyarban összeakadt Tomiboyyal, minek következtében a Mercedes versenyzője 1 pozíciót vesztve visszaesett a 4. helyre, míg vetélytársa a sor végére került. Mégis a legnevezetesebb harc Gerrrard és Dranzer között alakult ki, rögtön a start után párszor helyet is cseréltek egymással, még egyszer Cromwellnek is sikerül beékelődnie kettejük közé, de később hibája miatt újra útra engedte a két éllovast, akik még a kerékcserék után is szorosan folytatták a küzdelmet egészen a befutóig, de végül a McLaren pilótája volt az erősebb. Peet a 8. helyről szépen felverekedte magát a középmezőnybe, viszont később Jancsyval sajnos összeakadt, így többen is megelőzték és kezdhetett mindent előről, de kitartása elnyerte jutalmát és pár körre rá ismét az 5. helyen találta magát, melyet a boxig meg is őrzött. A vártnál talán egy kicsit előbb is jött ki kerékcserére a Ferraris versenyző és ennek következtében a nehéz autóval nem akadt valami túl könnyű dolga, ezért pár hellyel hátrébb került, mégis pár körrel a vége elött még Fodryt is megelőzte, így 6. ként zárta az Interlagosi nagydíjat. A BMW belharcban Jancsynak nem alakult túl szerencsésen a futam mivel rögtön a rajt után a Fodry és Tomiboy közötti balesetnek ő is áldozata lett és emiatt a 9. helyről kelett nekivágnia a Brazíl versenynek. Pár körrel késöbb sikerült neki is felzárkóznia a középmezőnybe, de sajnos több pilótával is összeakadt, mégis rendkívül jó teljesítményének köszönhetően a 4. helyről állt ki a boxutcába. Szerencsétlenségére a kerékcserék után még Tomiboy is megelőzte így hát 5. ként zárta a futamot és ezzel bebíztosítva az előtte két hellyel előrébb végzett csapattársának a vb tabellán a 6. helyet. Cromwell rendkívűl jól teljesített egész futam alatt, szinte csak minimális hibákat vétett és mivel Tomiboy kapott egy Stop and Go-s büntetést mert túl gyorsan hajtott be a boxutcába, ezért neki sikerült felállnia a dobogó harmadik fokára. Webber azt hiszem elég sok események lehetett szemtanúja, és mindezek mellett a töle megszokott módnál sokkal jobban teljesített, még a kissebb hibái ellenére is azt hiszem, hogy végig elég stabil versenyzést produkált olyannyira, hogy pár körrel a vége előtt ő is megelőzte Fodryt mint ahogy azt Peet is tette, így 7. ként ért célba. Tomiboynak a rajtnál szenvedett balesete után sikerült felzárkóznia az élmezőnybe mivel végig magabiztos vezetést nyújtott, még a kerékcsere után is maradt ereje harcbaszállnia Jancsyval akit késöbb sikerült is megelőznie, egyedül egy hibája volt a boxutca limit átlépése, mellyel 1 hellyel hátrébb került így ő 4. ként zárta a futamot. Panda egyre jobban teljesít az aszfalton és ezt az is bizonyítja, hogy egyszer még a 8. helyen is autózótt de az ötödik körben egy hibás kanyarvétel miatt leszakadt az elsőszárnya melnyek következtében szinte irányíthatatlanná vált az autója de annyira, hogy nem bírta bevenni a boxutca bejáratát, ezért két kört kellett megtennie vezetőszárny nélkül, késöbb aztán a Renult versenyautójában műszaki hiba lépett fel, ezért a nyolcadik körben kénytelen volt végleg kiállni. GTTominak nem volt sok ideje a tesztelésre, mégis az időmérő edzésen ez nem látszott meg rajta, viszont a versenyen már annál inkább. Többször is hibázott a T.Rosso versenyzője és egyszer még az vezetőszárnyát is cserélni kellett egy balul elsült kanyarvétel végett, de végül is csapattársa mögött a 9. helyen zárt. Úgy hiszem az utolsó nagydíjon történtek nemcsak a beszámolók, hanem a pályán nyújtottak alapján is hoztak még izgalamas jeleneteket a nézők számára, melnyek végeredménye a következő: 1. Gerrard 2. Dranzer 3. Cromwell 4. Tomiboy 5. Jancsy 6. Peet 7. Webber 8. Fodry 9. GTTomi Kiesett: 10. Panda
|