Mit választasz?

Aina lázas izgalommal kelt fel. Maga sem tudta miért. Felült az ágyban és kidörzsölte szeméből az álmot. Majd eszébe jutott, mit álmodott az éjjel. 'Kurama itt járt!' gyorsan oldalra kapta a fejét és meglátta a párnán a levelet, rajta egy szál hóvirággal. A lány aggódva a kezébe vette a  borítékot és feltépte azt.

'Szervusz, Kedves!

Ne haragudj, amiért ezt nem személyesen mondom el, de nem akartalak felébreszteni, olyan gyönyörűen aludtál. Most el kell mennem, hogy megmentsek egy lányt, kinek édesapja megígértette velem, hogy vigyázok rá. A neve Ryu, ő egy farkasdémon, ha érdekel. Kérlek bocsáss meg, hogy nem mondhatom el neked személyesen ezeket. Hidd el szívesen megtenném, de ki kell szabadítanom Ryut. Kérlek ne keress! Nem szeretném, ha miattam bajod esne.

Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de sajnos nem sok esély van arra, hogy visszatérek. Ha úgy alakulna, hogy nem látjuk egymást viszont, tudd, hogy nagyon szeretlek és kérlek őrizz meg emlékeidben. Búcsúajándékként a borítékba tettem neked egy nyakláncot. Kérlek fogadd el ezt a csekély ajándékot és tudd, hogy, ha meghalnék a Túlvilágról vigyázok majd rád.

Kurama'

Aina remegő kézzel emelte ki a borítékból a nyakéket. Gyönyörű aranylánc volt, egy halványkék gyémántmedállal. 'Pont olyan színű, mint a szemem.' Aina sírva fakadt és a levélre pillantott:

'U.I.: A nyakláncot úgy választottam, hogy menjen a gyönyörű szemed színéhez. Remélem tetszik, kedvesem!'

Aina ismét a tenyerében lévő nyakékre pillantott, majd összezárta azt és a szívéhez rakta a kezét. 'Kurama, hogy lehetsz ilyen ostoba! Nem hagyhatsz csak így itt engem!'

- Kurama! - Aina keservesen felkiáltott kínjában. Nem törődve azzal, hogy barátai és bátyja meghallhatják. Csak gubbasztott az ágyon és a levelet olvasta. Újra és újra. Aztán hirtelen kipattant az ágyból, eldobva magától mindent, odarohant a szekrényéül szolgáló fonott ládához és kinyitotta. A legfelső ruha, ami benne volt szerencséjére pont a harci öltözéke volt, így nem is kellet feltúrnia mindent. Csúcssebességgel felöltözött és felcsatolta kardját. Majd odarohant az ablakhoz, hogy azon keresztül távozzon, de közben eszébe jutott a nyaklánc és a virág. Visszasietett az ágyához és a nyakába tette a gyönyörű ékszert. Majd egy poharat vett elő, váza híján és abba tette a hóvirágot. 'A kedvenc virágomat hozta el nekem. Milyen figyelmes.' A lány szemei ismét könnybe lábadtak, de azonnal le is törölte őket és keménnyé vált arccal ismét az ablakhoz sietett, majd azon keresztül távozva elsietett, hogy megkeresse szerelmét.

- Hiei!  - Aina ordibálva ugrált a fáknál is magasabbra. - Hiei! Jaganshi Hiei! - egy óriási ugrással a magasba lendült és ekkor végre megpillantotta a fiút, a "páncélos százlábú erődön", amint járőrözött. - Hiei! - kiáltotta Aina, majd a következő ugrással fenn is termett Hiei mellett.

- Mi van? Mit akarsz? - kérdezte modortalanul. Aina gyorsan kifújta magát, majd a fiú szemébe nézett.

- Kurama elment, hogy...

- Mit érdekel az engem? Már nagyfiú, tud magára vigyázni. Mellesleg, ha nem látnád, dolgozom. - vágott a szavába Hiei. Aina szemei megteltek könnyekkel, és teljesen elvörösödött, de ezúttal a méregtől.

- Te idióta! Azért ment, hogy megmentsen valami kiscsajt, akit elraboltak! - Hiei megvetően elfintorodott és ismét közbe akart vágni, de mielőtt ezt megtehette volna, Aina kimondta a "varázsszavakat". - Segítened kell neki! Azt írta, lehet nem fog visszatérni, mert ezt a Ryut vagy kit olyan helyre vitték...

- Hogy mondtad? Ryut? - Hieinek elkerekedtek a szemei. - Hová vitték?- kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon. Aina először meglepődött a fiú felindultságán, majd gyorsan észhez térve döbbenetéből mérgesen ránézett.

- Honnan tudjam?! Szerinted, ha tudnám, hol van Kurama eljöttem volna hozzád?! Azért jöttem, mert te megtalálhatod őt a Jagannal. - Hiei meglepődve nézett rá. 'Honnan tudja ez, hogy nekem a birtokomban van a Jagan?' Aina megértette a fiú csodálkozását és megválaszolta a kérdéses pontot. - Kurama mondta, hogy van Jagan szemed. - hadarta a lány türelmetlenül. - Na akkor segítesz vagy nem?

Hiei kelletlenül levette fejéről a fehér kendőt, ami eltakarta harmadik szemét. 'Ez a csaj! Tudtam, hogy, ha otthagyom bajba keveredik. És tessék! Alig hagyom magára Genkainál, ahol elvileg biztonságban van, neki még így is sikerül elraboltatnia magát...'

- Azzal azért legyél tisztába, hogy egyáltalán nem Kurama miatt csinálom. És nem is azért mert megkértél rá. - mondta Hiei paprikavörös képpel. Aina elmosolyodott. Sejtette, hogy Hieit most csak Ryu érdekli. - Meg van! - mondta és előremutatott észak-keletre. - A Démon Várba tart. Sietnünk kell, ha utol akarjuk érni. - mondta, majd gyorsan lehajolt az erődöt vezető kis gnóm szörnyhöz és közölte vele: - Mára befejeztem a melót. Majd legközelebb túlórázok, de most fontosabb dolgom van. - majd választ sem várva leugrott a százlábú erődről, Aina pedig követte.

Kurama már érezte a gonosz erőt, ahogy a Démon Várhoz közeledett. Már alig fél mérföld választotta el a várkaputól. Eddig csak sietősen sétált. Tartogatta az erejét a harcra, ugyanis tisztában volt azzal, hogy Raidon milyen erős. Talán még fejlődött is legutóbbi találkozásuk óta. Kurama futásnak eredt. Aggódott Ryuért és persze kicsit izgatott is volt a harc miatt. Gyűlölte Raidont, de erős ellenfél volt, így hát Kurama egy kisebb dícsőségnek könyvelheti el majd a sikert, már amennyiben az lesz.

Végre elérte a kaput. Az zárva volt, így hát Kurama úgy döntött, most hanyagolja az úri ember imázst és a rózsaostorral betörte a nagy faajtót. Besietett az épültbe, de rögtön az első kanyarnál egy akadály várta. Két démon volt az. Egy alacsony és egy magasabb. Mindketten fekete köpenyt viseltek, amelynek csuklyája eltakart az arcukat. Kurama felkészült a harcra, de érezte, hogy ezek a démonok erősebbek, mint azok, akikkel legutóbb találkozott.

- Na mi van? Te nem is az Ezüst Róka vagy, hanem inkább csak egy kis vöröske. - mondta gúnyolódva az egyik. - Alig van erőd! Szánalmas.

- Ez humor lett volna? - kérdezte gunyoros hangon Kurama. - Mert annak elég gyenge volt. Ami pedig az erőmet illeti, ne aggódjatok, hamarosan nagyon bánjátok majd, hogy összefutottunk. - gonosz mosolyra húzódott a Démon Róka ajka és szemeiben kegyetlenség lobbant. Átváltozott. Hosszú ezüst haját hátravetette és jéghideg arany szemével a másik két démonra nézett. Azok meghökkenve néztek rá az átalakult Kuramára.

- Ez nem lehet.. Ezt meg hogy csináltad?! - kérdezte a magasabbik démon. De választ már nem kapott a kérdésére, mert ekkor egy ezüstös villanás után éles fájdalom hasított belé. Nem is tudta, hol fáj neki igazán, csak a fájdalmat érezte minden testrészében, aztán egy másodperc múlva, már azt sem, mert darabokban esett össze, épp, mint a társa.

Kurama visszaváltozott és halálnyugodtan továbbindult. Érezte Raidon erejét és azt követte, majd meg is pillantott egy ajtót, ami mögül gonosz, könyörtelen hang szűrődött ki.

-...világos voltam, nem?! Nem mész el és kész!

- De nem akarok itt maradni! - tiltakozott kétségbeesetten egy női hang. 'Kyra!' Kurama rögtön felismerte régi kedvese hangját. Dühösen törte darabokra az ajtót és egy szempillantás alatt benn is volt a hatalmas teremben, amelynek közepén Raidon állt, Kyra nyakát szorítva hosszú, fehér ujjaival. Kegyetlenül fojtogatta, egyre erősebben szorítva a lány torkát. Mögöttük a földön térdelt Ryu, fehér japán ruhában. Kurama egy gyors pillantást vetett a lányra, hogy meggyőződjön róla, jól van-e, majd Raidonhoz fordult. A férfi vagy két méter magas volt. Hófehér haja a válláig ért. Szeme vörös volt és olyan sötétséget árasztott magából, hogy még Kuramában is megfagyott a vér, mikor ellenfele szemébe nézett. Bőre holtsápadt volt. Kezén pedig vagy tíz centi hosszú karmok voltak. Kyra feje már teljesen ellilult, mire Kurama végre megszólalt.

- Engedd el, Raidon! - mondta fagyosan. A megszólított kegyetlenül elvigyorodott, kivillantva éles szemfogait. Akár egy vámpír...

- Ugyan, miért tenném? Nem engedelmeskedett nekem, ezért meg kell, hogy büntessem. - szólt könyörtelenül. Kurama keze ökölbe szorult.

- Engedd el!!! - ezúttal felemelte a hangját, ami nála nem volt szokás, de ezzel legalább meggyőzte Raidont. Az ránézett Kyrára majd egyetlen mozdulattal elhajította a lányt. A fal vagy öt méterre volt tőle, de a lány még így is nekicsapódott, sőt kitörte azt! Kurama összeszűkült szemmel nézett utána, de nem ment oda hozzá, hanem ismét Raidonra tekintett. - Mit akarsz tőlem?

- Ó! Ne tettesd az ostobát, Kurama! Tudod te nagyon jól! - Kurama kifejezéstelen arccal nézte a férfit, aki szinte mát őrjöngve folytatta. - Tönkretettél! Én lehettem volna az Alvilág ura, de te megölted az embereimet! Engem is csúnyán megsebesítettél, még meg van a nyoma. Bizony, Kurama! Mikor megtudtam, hogy megöltek, nem hittem el, hogy valóban meghaltál. Tudtam, hogy te nem adod ilyen olcsón az átkozott életedet! Én tudtam, hogy még életben vagy! Azóta várok erre a percre, mióta megsebeztél a rózsaostorral. Nézd! - kiáltotta, majd letépte jobb karjáról fekete ruháját és elhajította. - Nézd itt az egyetlen ajándék, amit tőled kaptam, kedves unokaöcsém! - a démon karján hosszú seb húzódott körkörös alakban egészen a válláig. Kurama már épp készült visszavágni, de ekkor egy ismerős hang csendült fel a háta mögött.

- Kurama! - kiáltotta Aina. Kurama megpördült és eltátotta a száját. 'Hát ezek meg hogy kerülnek ide?' Hieire esett a pillantása és rögtön rájött. Megkereste őt a Jagannal. Mérgesen átkozta önmagát, hogy leírta Ainának Ryu nevét. Így nem csoda, hogy Hiei ilyen segítőkész lett. Hiei nem figyelt Kuramára, helyette Ryut nézte a földön. Kurama követte pillantását és Raidonhoz fordult.

- Mit műveltél vele? - kérdezte dühösen, mivel a lány azóta mozdulatlanul ült, mióta Kurama megérkezett. Raidon elvigyorodott. 

- Csak azt tettem vele, amit megérdemel. Megöltem. Ahogy téged is meg foglak. - Hiei döbbent-dühös arccal fogadta a kijelentést és minden előzetes nélkül eltűnt és egy pillanat múlva Raidon mellett tűnt fel újra, karddal a kezében. - Ölj, csak meg, ha nem akarod visszakapni azt az ostoba kis fruskát. - suttogta kegyetlenül. Hiei kardja már csak centiméterekre volt ellenségük fejétől, mikor hirtelen megállt, a fiú pedig eltűnt. Kurama mellett bukkant fel újra. Mindketten dühös pillantást vetettek Raidonra, aki egy harsány, túlvilági kacajt hallatott, majd ugyanúgy eltűnt, mint Hiei. A két barát döbbenten figyelte Raidon hűlt helyét.

- Hova lett?! - mindketten körbefordultak, hogy megtalálják ellenségüket, majd egy rémült kiáltást hallva rögtön rájöttek, hol van a veszélyes személy.

- Aina! - Raidon egyik kezével a lány karját fogta, míg másikkal gyorsan levágta róla kardját tartó övét. Kurama már épp lendült, hogy lecsaphasson a rózsaostorral, de elkésett. Raidon ismét felszívódott, magával víve Ainát is. 'Hol vagy, te szemét?!' Kurama megérezte Raidon erejét és oldalra kapta pillantását. - Engedd el! - mondta fenyegetően. Nem emelte fel a hangját, de így még félelmetesebb volt a hatás. Raidont viszont még ez sem félemlítette meg. Bal kezével lefogta Aina bal karját. Jobb kezét viszont veszedelmesen felemelte, melyen mind az öt ujja ki volt nyújtva, így aztán olyan volt, mintha öt kés lett volna a kezében. Olyan közel tartotta a karmait a lány arcához, hogy ő a végén már a félelemtől össze is szorította a szemeit. Csak fél centi választotta el a veszélyes fegyvert a lánytól...

- Szép a barátnőd, kedves unakaöcsém. Látom fejlődött az ízlésed, mióta új testet kaptál. Kyrához képest ez a lány egy angyal. - Kurama megvetően nézett nagybátyjára, de nem szólt semmit. Raidon tekintete Hieire siklott. A te kedvesed is igen édes teremtés. Kár, hogy halálos a sebe... - mondta gonosz vigyorral az arcán Raidon. Hiei dühösen nézett rá.

- Mit műveltél vele? - kérdezte a lehető legtöbb gyűlölettel a hangjában. Raidon összeszűkült szemmel nézett a gyűlölködő fiúra. Majd kivárta, hogy még dühösebb legyen és, mikor már majdnem ismét nekirontott, csak akkor válaszolt.

- Nem én voltam. Az egyik démon, azok közül, akiket Kurama, ha jól sejtem, már megölt. - Kurama gyilkos tekintettel bólintott. Raidon folytatta. - Az, hogy még él, az mind nekem köszönhető, úgyhogy legyetek hálásak. - Hiei egyre dühösebb volt és már közbe is akart vágni, de Raidon nem hagyta. Inkább tovább kínozta a szavaival. - Mikor idehozták ezt a kis démont, - itt Ryura mutatott. - már majdnem meghalt. Alig volt benne élet. De én megmentettem, mert ezzel a nyakékkel - egy vörösen izzó medált húzott elő a nyakából. - elszívtam a lelkét és a különleges erejét is és az én erőmmel felerősítettem. De természetesen csak az erejét. Így tehát ez itt most csak egy élettelen test, amelyet én irányítok. - kegyetlen mosollyal az arcán a gyűlölettől izzó arcú Hieire nézett, majd Kuramához fordult. - Nos, Kurama. Felkínálok neked egy lehetőséget. Dobd el a rózsaostort és add meg magad feltétel nélkül. Akkor elengedem mindkét lányt. Nos, mit választasz? - Kurama dühösen meredt ősi ellenségére. - A lányok élete vagy a tiéd? Ha úgy tetszik, azt kérdezem, a halált választod és megmented a szerelmedet vagy az életet és elveszik az, akit szeretsz. Nos, mi a válaszod? Szerelem vagy halál?

To be continued...