Ismertető:
Cím: Wolf's Rain Epizódok: 30 Műfaj: Akció, Dráma, Kaland, Fantasy Év: 2003 Stúdió: Bones Korhatár: 16
Történet:
200 évvel előre, a jövőben járunk, ahol az emberiség ugyan fennmaradt, de létszámuk jelentősen lecsökkent. A túlélők, a megmaradt néhány város fölé kupolát húztak, az életben maradás miatt. Az állatok eltűntek, a zöld növényzettel együtt.
A technikai fejlődés hatalmas, de mégis nyomor van, ugyanis a korlátlan hatalmú Nemesek állnak mindenek felett fura hadifelszerelésükkel.
Mikor a világ végéhez ér, a Paradicsom megjelenik majd valahol a földön. De csak a farkasok tudják majd, hogy merre keressék.
Mivel a prófécia szavai azt állítják, hogy a farkasok hozzák majd el a Paradicsomot, de ezzel együtt ezen világ végét is, így mindenki a farkasokra vadászott, hogy megölje őket.
Azt gondolják a farkasokról, hogy végleg kiírtották mindegyiket, mivel réges régen nem látott már senki egy farkast sem, még olyanok is akadnak, akik sosem láttak még, de az az igazság, hogy emberi alakot vettek fel, és köztünk élnek, mert valódi lényükkel csak bajba kerülnének.
„A farkasok köztünk élnek, csak megtévesztenek minket. Megbűvöltek minket, embereket. Bárki lehet farkas. Valaki, aki mellett elsétál az utcán, valaki, aki mellé leül a buszon. Ne farkast keressen, hanem embert.” Idéztem Quent Yaiden seriff szavait, aki maga is farkasokra vadászik, egy félreértés miatt.
A farkasok tehát élnek, csak rejtőzködnek. Főszereplőink is közülük kerülnek ki. Kiba, a fehér farkas távolról érkezik városba, mert virágillat vonzza a városba.
A szag forrása egy Cheza nevű hold-viráglány, aki az utat mutatja a Paradicsomhoz, ahhoz a helyhez, ahol a farkasok szabadon élhetnek és igazi formájukban, a természetben. Kibához társul még három farkas: Tsume, Toboe és Hige.
A négy farkas kezdetben nem kedveli egymást igazán, de a sorozat végére jól összeszokott és összetartó csapattá válnak.
Céljuk természetesen a Paradicsom megtalálása.
Útjuk rendkívül érdekes és kalandos. Barátokat és ellenségeket is szereznek.
Mire a Paradicsom közelébe érnek, fontos barátokat veszítenek el.
És ott viszont nem az várja őket, amire számítanak.
"Nincs olyan hely, hogy Paradicsom. A világvége után nincsen semmi. Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget."
A történet nagyszerű és jól megformált, valamint annak a mondanivalója sem hiányzik! A vége lebilincselő, könnyfakasztó és szívszorító. A grafika kifogástalan, nekem nagyon tetszik a grafika. Végig „egyforma” sehol nincsenek hibák. Az anime végig fenntartja a néző figyelmét. A karakterek jól kidolgozottak, és (hiába is, mindenki) szeretnivalóak. =^-^= A Wolf’s Rain egy remekmű. Nem is csoda tehát, hogy Japánban nem is díjat nyert el, mind az anime, mind pedig annak zenéje! (Itt a fülbemászó openingre, és a kettő csodálatos endingre gondolok) Egészen biztos, hogy nem csalódtok majd! Aki teheti, az nem hagyhatja ki!!
by-kiskagome
|