Az együgyü Lexikon folytatása
OLVASÓ (lásd: olvasás, vö. természeti tünemények)
Sajátságos, a természettudósok tanúsága szerint csak igen ritkán megfigyelhető jelenség, melynek okát a terápia sikertelenül keresi. Külalakja egészen olyan, mint az embereknek és a többi íróknak: táplálkozik és lélegzik. Tartózkodási helye bizonytalan. Állítólag és régi könyvek szerint, a negyvenes években még csapatostul szemlélhető volt az irodalmi életben. Két fő válfaját különböztetik meg az asztrológusok: a közönséges olvasót és az ún. nyájas olvasót; mindkét kifejezés kiveszőben van.
Jellemző és kardinális tulajdonsága az a jelleg, melyből nevét is nyeri. A könyvek és tárcák és tudományos művek és versek írásának fordított (reciprok) műveletét végzi - ezt a különös jelenséget laikusoknak alig lehet megmagyarázni. Ez a sajátságos, korcs faj nem írja a verset és novellát, mint a normális ember, hanem a mások által már megírt verset, respektíve novellát kezébe veszi, és egy sajátságos, csak általa ismert kulcs, az ún. olvasás által annak tartalmát tudomásul veszi. Ez a sajátságos művelet, régi kutatások szerint, azelőtt nagyon közismert volt; sokak szerint még a normális emberek és a többi írók is ismerték. E tünemény magyarázata, úgy látszik, abban keresendő, hogy a novella vagy vers betűinek, amiket mi leírunk, van valami értelme vagy jelentősége, amit az olvasó fel tud fogni, és meg tud érteni. Erre mutat lexikonunk egy kiküldött tudósának leírása, aki személyesen látott egy példányt e kivesző fajból, s működés közben is megfigyelte.
"Az olvasó - írja ez a tudósunk - külsőleg (mint említettük is) alig különböztethető meg a normális novella- vagy versírótól. Emberi ruhákban jár, nyugodt és határozott magatartása van. Az a példány, amelyiket én szabadon láttam, szőke volt, és fiatalnak látszott. A kezébe kerülő novellás vagy verskötetet megszagolta, de nem dobta el, és nem is tette bele a kosárba. Kést vett elő, és oldalt többször belemetszett a papírba. Az olvasó ezt a műveletet felvágásnak nevezi, e művelet által eléri, hogy a könyv lapjai szétválnak, mert mániákus és különös terveihez csak így válik alkalmassá a könyv. Ezután maga elé tette a könyvet, és szemeit mereven rászegezte az egyik lapra. Behatóbb megfigyelés után kiderült, hogy fejét igen lassan balról jobbra mozgatja, és tekintetével követi ezt az irányt. Úgy látszik, a betűknek és egyéb jeleknek ránézve valami dekoratív jelentősége van; a fejmozgatás egyébiránt hasonlít ahhoz, amit írás közben szoktunk végezni. Bizonyos idő múlva megfogta a papírlap egyik szélét, és átfordította két ujja közt a másik oldalra, fejét kissé felemelte, és a processzus újrakezdődött. Ezeket az érthetetlen mozgásokat egészen addig végezte, míg a könyv végére nem ért. Egészen nyugodtan viselkedett, az etetőt nem harapta meg. Hangja nem volt."
Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az ún. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít (lásd: mimikri). Állatkertünkben még nincsen belőle példány.
KÉPZŐMŰVÉSZET, festészet stb. (vö. műkezek, műlábak, gyomorszűkülés).
A szédelgésnek és más kisebb minősítésű csalásoknak egy sajátságos fajtája, melyet bizonyos, erre prediszponált emberek űznek, akiket rendőri néven művészeknek jelölünk. Például ha egy ilyen hajlamú egyén lát egy hegyet, ami mögött, mondjuk, másik két hegy van, elöl egy folyó és más ilyen dolgok: az effajta egyénben, ki orvosi szempontból a fent említett bűnözésre terhelten hajlamos, az a hajlam támad, hogy ő is csinál egy ilyet, anélkül hogy valaki észrevenné, s azt megpróbálja úgy értékesíteni, mintha eredeti volna. Miután földből és más anyagokból természetesen nem tudná utána csinálni: a M. óvatosan körülnéz ilyenkor, hogy nem látja-e senki, ezután elkezdi a hamisítási műveletet. E célra egy darab üres vászonra egy darabon olyan színű festéket ken rá, amilyen a hegynek a színe, miáltal az esetleges vevő azt hiszi, hogy a festék alatt igazi hegy van. E bűnözésen kívül rendesen még ún. optikai csalást is elkövet, amennyiben különböző vonásokkal eléri, hogy a vásznon bizonyos dolgok távolabb látszanak, mint hová a M. festette őket; azért, ha valamit venni akarunk, ajánlatos, hogy ujjunkkal is meggyőződjünk róla, nemcsak közönséges hamisítvánnyal (festmény, kép) van-e dolgunk, mely szemünk megtévesztésére irányul. Ha ujjunk beleütközik olyan tárgyba, amiről azt hittük, hogy messzebb van: ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy vászon van alatta, s mi optikai csalás áldozatai vagyunk. Az optikai csalást a rendőrség még nem bünteti, az utóbbi időben különben mindig ritkább lesz, amiben nagy szerepe van Rippl-Rónai rendőrdetektívnek, ki álruhába bújva belopózott a M.-ek bűntanyáira, s ott leleplezte üzelmeiket. Az ő vasenergiájának köszönhetők azok a legújabb rendeletek és szabványok, melyek a hamisított természet (tolvajnyelven: kép, festmény) készítését korlátozzák. Ő látta be először ezeknek az üzelmeknek, főleg az optikai csalásnak, természethamisításnak veszélyes mivoltát, és szigorú utasításai alapján lehetetlenné tette, hogy tapasztalatlan embereket megkárosítsanak. Az ő rendelete szerint, aki bármily célból, akár időtöltés, akár játék ürügye alatt, természetet fest, köteles ennek játék jellegét valamivel jelezni, nehogy az eredeti természettel összetéveszthető s mint ilyen, ahelyett kiadható legyen. Ez a jelzés történhetik bárhol és bármi módon; ha például embert fest valaki, hat ujjal és két fejjel köteles éreztetni, hogy nem hamisítás és félrevezetés volt a célja, és semmiképpen sem akarja, hogy a festett ember úgy nézzen ki, mint egy eredeti, és azzal összetéveszthető legyen. Vonatkozik ez az ún. arckép című hamisítványra is. Oldalt, az utánzat egyik sarkába az utánzó neve odaillesztendő, megkülönböztetésül az eredeti természettől, melynek sarkában nem szerepel a szerző neve.
A régebbi hamisítványok nagy részét már elkobozták, s mint bűnjeleket a rendőrség Képzőművészeti Múzeum című raktárában halmozták fel.
A képzőművészet c. szédelgés egy másik primitívebb fajtája az ún. szobrászat, mely úgy jön létre, hogy a M. oly vastagon fest le valamit vagy valakit, hogy le lehet kaparni a vászonról, és így külön alkalmazni. Az ellenőrzés itt már sokkal könnyebb: a szobrot az eredetivel nehezebb összetéveszteni. Legújabb törvényeink ezt a szédelgést még azzal is megnehezítették, hogy részint szobrot csak arról engednek készíteni, aki már meghalt, s így az eredetivel való összehasonlítás körülményesebb, tekintve hogy ritkábban találkozik vele az ember, részint pedig a szobrokat magyar szobrászokkal készíttetik.
VEKKER, ébresztőóra, ébreny (vö. fülbetegségek, álmatlanság, süketfajd)
A ragadozók egy ismeretes fajtája, mely áldozatát nagyon sajátságos módon, a füleken keresztül ejti meg. Óvatlan percben (vö. pókok), rendesen, mikor az áldozat alszik, hirtelen veti rá magát, és akkorát ordít a fülébe, hogy a szerencsétlen alvó feje megreped, mire a V. kiszívja vérét, és felfalja. Nagyon ritkán támad; tapasztalatlanok nyugvó állapotban éppen ezért veszélytelennek tartják, és mindenféle módon ingerlik: járatják, mint a kisgyermeket, beszélnek hozzá, felhúzzák (vö. heccelni, ingerelni), és támadásokra betanítják. Igen csekély intelligenciája van: kosarat nem tud vinni, se két lábon állni; számolni nagyon nehezen, órákig tartó fejtörés után. Csekély fokú értelmének egyik feltűnő jele, hogy saját gazdáját nem ismeri meg: rendesen összetéveszti azt az embert, aki lefekszik, azzal, aki felkel, s ha például a lefekvő ember betanította, hogy reggel, mire nagy nehezen összeszámolt nyolc órát, ordítson, akkor ő csakugyan ordít, és nagyon csodálkozik, ha ezért az a másik ember, aki felébredt, úgy vágja pofon, hogy leszédül. Rosszindulatú emberek ismerve ezt a fogyatékosságát, esténként gyakran felheccelik, mielőtt lefeküsznek, hogy bosszantsák azt az embert, aki reggel az ő ágyukban fog feküdni, és nem tud az egész dologról semmit; a szelídített V. ilyenkor hűségesen számol, és megtévesztve attól a külső és jelentéktelen hasonlatosságtól, ami a két ember arca közt fennáll, reggel ráordít áldozatára.
A V. ellen való védekezésnek elmélete nagyon csekély, gyakorlata ellenben igen széles körű. Az eddig összegyűjtött módszerek közül néhány alább következik:
1. A támadó V.-t, ha szemben találjuk, egy jól irányzott lövéssel leteríthetjük. Ha még akkor is lélegzik, bele lehet fojtani a lavórba.
2. A támadás percében dobjuk hirtelen a fejére a dunyhát, és üljünk rá. Hangszigetelőkről (azbeszt, kolofónium) jó előre gondoskodni.
3. A támadás percében ne a V.-t dugjuk a paplan alá, hanem a saját fülünket, és üljünk rá.
4. A dunyhára ne üljünk rá, hanem dugjuk mindjárt a fülünkbe.
5. A V.-t magát dugjuk a fülünkbe, utána két réteg (4-5 cm szélességű) vatta következik, tetejére hideg borogatás. Ha így se szűnik meg, Hoffman-cseppeket és sósborszeszt lehet alkalmazni.
6. Fecskendezzünk erős sósavas oldatot a V. belsejébe, mely a belső alkatrészeket felmarja.
A V.-rel nem tanácsos birkózni: azok a könnyen hevülő és hirtelen természetű emberek, akik a támadó V.-re egyszerűen rárohannak, és a földön, szőnyegen, majd az ágy alatt hempergőzve vad csatakiáltások kíséretében fojtogatják a V. torkát, és ádáz kétségbeeséssel gyömöszölik és bokszolják, és fejüket a V. szájába verik, hogy elhallgattassák: nagyon meggondolatlanul fecsérelik erejüket. Inkább hátulról, óvatosan közeledjünk feléje, és hirtelen csapjunk le rá.
Egy fantasztikus, új elmélet szerint (l. Marinetti, futuristák) a V. ellen való védekezésnek egyik módja volna felugrani az ágyból és elszaladni. Állítólag a V. áldozatát nem üldözi. Ezt az elméletet még nem próbálták ki.
PÉNZ, pénzkérdés, pénzügy (vö. politika, meggyőződés, elvont eszme)
A beszélőgépek egy primitív, de nagyon gyakori fajtája, melyet ebben a minőségben a társadalomtudomány élesen és határozottan szembehelyez több, tökéletlenül működő, szerves hangokozókkal: így pl. a kutyával; ez utóbbit a törvény megfelelő szakasza ugatásra kötelezi. A kettő között áll az ember; ennek szerepét a társadalomtudomány nem határozta meg szabatosan a fent említett törvényszakaszban; hivatását, úgy látszik, abban látja, hogy a pénz és a kutya között tolmácsként szerepeljen. A P. megszerzése éppen ezért ambícióját képezi néhány embernek - mindenfélét adnak érte, csakhogy birtokba vehessék: kenyeret, ételeket és egyéb tárgyakat, amiből élnek. Természetesen minél több kenyere és élelmicikke van valakinek, annál több pénzt kap érte; viszont minél több pénze van, annál több kenyeret adott más érte. A társadalom igazságérzéke éppen azért kivételes kárpótlással jutalmazza azokat az önfeláldozó és lelkes gyűjtőket, akik már igen sok pénzt gyűjtöttek, s így minden kenyerüket odaadták; ezeknek a pénzt, bizonyos összegen túl, ingyen adják; ezt az intézkedést kamatlábnak nevezik.
Ezeket az embereket gaz-dag-oknak nevezik, azokról a daganatokról, melyek testükön képződnek: rossz szokásuk ugyanis, hogy a P.-t bőrük alá rejtik el. A többi embert, ellentétben a gazdagokkal, szeg-ény-eknek jelöljük, azokról a szegekről, melyekre felakaszthatják magukat. Ez utóbbiaknak megvan az az előnyük, hogy ellátásukról a közismert, legjobb szakács, M. Éhchaique gondoskodik, a vízzel való szab. főzőmetódus nagynevű feltalálója. Minden munka alól fel vannak mentve - régi közjogi alaptétel mondja ki, hogy "szegény ember sorsát boldog Isten bírja", ami igen kitűnő intézkedés, mert a szegény ember ugyan nem bírja. "Szegénynek" szokták nevezni art is, akinek nincs lelke, e közmondás alapján "szegény az ördög, mert nincs neki lelke", mert ha volna neki lelke, eladhatná, és kint volna a vízből.
Természetrajzi szempontból vizsgálva, a pénz több formában jelentkezik. Jelentkezhetik szilárd és légnemű halmazállapotban; ez utóbbi formájában költők állítják elő. Jelentkezhetik kereken és négyszögletesen, összegyűrve, kivasalva, vastagon vagy vékonyan, jelentkezhetik társas együttesben és sporadikusan, jelentkezhetik amorf alakban és hosszúkásan vagy ferdén vagy görcsbe összehúzódva, mindegy, csak jelentkezzék már, a pofája istenit! Színe többnyire sárga. Szaga állítólag nincs, parfümöt még nem csináltak belőle. Hangja mezzoszoprán. Anyaga lehet arany, ezüst vagy papír; aranynak rendesen csöndesebb, ezt bizonyítja a "Hallgatni Arany, beszélni Petőfi" közmondás, és az a körülmény, hogy azok az operaházi tagok, akikről az igazgatóság kijelenti, hogy "aranybánya van a torkukban", rendesen nem tudnak énekelni, ami természetes is: nem lehet énekelni, ha az embernek tele van a torka. A pénz kétivarú fejlődés útján szaporodik; ezt bizonyítja a közmondás: "Apád, anyád ide jöjjön."
Ide tartoznak még:
Pénzverde, az a hely, ahol a pénzt verik el (kocsma, kártya, asszony).
Pénzkérdés, mikor az egyik ember azt kérdezi a másiktól nincs egy koronád holnapig?
Pénzfelelet, nincs.
Kölcsön, a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak.
|