Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsúzunk.
Drága Emikém!
Hálásan köszönöm, hogy akkor is látogattál, amikor nem tudtam jönni, mert feküdtem! Nagyon bízom benne, hogy minden bajból lassan kigyógyulsz! Gondolom, a cicusnak semmi baja nincs, tehát nem kell Téged beoltani. Nagyon kellemetlen (engem egyszer a szomszéd kis tacsija harapott meg). Persze ez előfordul a "legjobb családban " is, attól még imádjuk Őket. Emikém, nagyon vigyázz Magadra, amennyit tudsz pihenj! Szeretettel gondolok Rád, puszillak: Gerti |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
