Szörnyű múlt

- AINA! - Kurama a még mindig zuhanó lányra nézett és elkapta a csuklóját. Aina megrándult. Bizonyára fájt neki a hirtelen rántás. Kissé könnyes szemmel nézett fel megmentőjére, aki halványan elmosolyodott.

De a fal nem magától dőlt ki. Egy szörny törte ki és most ez a szörny ismét támadni készült.

- Ki küldött? - kérdezte szinte ordítva Kurama, majd keservesen felnyögött, mivel a szörny lehajolt és megragadta a torkát.

- Kurama! - Aina egy kést vett elő az övéből és a szörny felé hajította. A fegyver célbatalált és a szörny elengedte Kurama nyakát, még épp időben, a fiú ugyanis már majd' megfulladt. De sajnos a sziklát ekkor már nem fogta. - Jaj ne! Zuhanunk! - Kurama még mindig fogta Aina csuklóját és most ezt kihasználva a levegőben magához húzta a lányt. Mikor elég közel volt hozzá, megragadta a vállát és magához ölelte. - Kurama? - Aina elpirult és csodálkozva nézett föl (illetve le, ugyanis fejjel lefelé zuhantak) a fiúra. Kurama lefelé nézett. Pont a folyóba fognak esni, ami átfolyik a kerten. Aina is látta és halkan felnyögött, majd odabújt Kuramához. Egy másodperc múlva beleestek a vízbe. A lány összeszorította a szemét. 'Nem tudok úszni!' A sírás kerülgette és legszívesebben ordított volna, bár úgyse hallja senki. Ám ekkor emelkedni kezdett. Valaki húzta felfelé. Óvatosan kinyitotta a szemét. 'Kurama...' Elmosolyodott és behunyta a szemét, majd érezte, hogy áttörik a vízfelszínt. Ismét kinyitotta a szemét és levegő után kapkodott. Kurama kiúszott a partra és kihúzta a lányt illetve, erre nem is volt nagyon szükség, Aina ugyanis még mindig a nyakában csimpaszkodott.

- Hé... Nyugi, már kinn vagyunk. - mondta Kurama, majd egy enyhe köhögőroham kapta el és ez észhez térítette Ainát.

- Mi baj? Kurama! - szemében könnycseppek ültek. Nagyon aggódott.

- Ugyan semmi. Csak egy kicsit sok vizet nyeltem. Meg kissé erősen szorítottál. - vallotta be, majd elmosolyodott és megsimította a lány arcát, aki hálásan nézett vissza rá.

- Na ezt elintéztük! - kiáltotta Jin, aki épp egy utolsó pofont adott a szörnynek.

- Ti mikor jöttetek? - kérdezte meghökkenve Kurama, mivel az egész csapat ott állt előtte.

- Mikor a szörny elkezdett fojtogatni. - ismerte be Touya. - Bocs, hogy nem segítettünk előbb.

- Ugyan semmi gond. Amúgy sem hiszem, hogy sokat tehettetek volna. - Kurama felállt és felsegítette Ainát. Majd együtt bementek a házba.

- Hozok ki még tejet. - mondta Aina, majd felállt a kanapéról. Nem volt rajta más csak egy nagy pléd, ugyanis a folyóbaesés miatt csurom víz lett ő is és Kurama is, aki szintén egy pokrócot viselt.

- Várj, segítek. - állt fel Kurama és követte Ainát a konyhába.

- Kurama. - a fiú megtorpant. - Az a szörny téged keresett. Kifaggattuk, mielőtt kidőlt. - mondta Shishi Wakamaru. Kurama hökkenten nézett rá. A többiek bólogattak.

- Engem? Dehát miért? És egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok?

- Passz. De mindenesetre ezt mondta. - Kurama elkomorodott, majd, úgy döntött, a hír ellenére még bemegy Aina után és majd utána beszél a többiekkel.

Aina az ablak előtt állt és kifelé bámult. Szeme sarkában könnycseppek ültek, de nem sírt.

- Mi baj? - kérdezte a konyhába lépve Kurama. A lány megrázkódott. Gyorsan letörölte könnycseppeit és a fiú felé fordult.

- Ugyan semmi. - mondta és lesütötte a szemeit. - Izé... Kössz, hogy ismét megmentettél.

- Nincs mit, én... - nem tudta befejezni, mert a lány a szájára tette mutatóujját.

- Tudom, most azt képzeled, hogy egy ügyetlen kis csitri vagyok, aki még arra se képes, hogy megvédje magát. - mondta szomorúan Aina. Kurama közbe akart szólni, de a lány egy pillantásával elnémította. - Én... Nem szeretnék panaszkodni. Nem akarok nyafogós kislány lenni, de azt hiszem a múltam miatt lehet. Tudod, szörnyű múltam volt... De nem szeretnélek ezzel untatni. Inkább menjünk vissza a többiekhez. - fejezte be Aina és elindult az ajtó felé, de Kurama elkapta a kezét.

- Kérlek, mondd el mi történt veled! Hadd segítsek! Hogy kerültél ki a szörnyek karmai közül? És mit kerestél a kórházban? Mi történt veled? Kérlek mondd el! - Kurama közelebb lépett a lányhoz és az álla alá nyúlva gyengéden felemelte a fejét. Aina belenézett a fiú szemébe és egy mély lélegzetvétel után belekezdett.

- Nos, úgy hallom, a bátyám már elmondta a történetem elejét. Miután a szörnyek elraboltak és elhurcoltak magukkal, még ugyanazon az éjjelen összeakadtak pár olyan szörnnyel, akik az embereknek dolgoztak. Ők megölték az elrablóimat, s így én kiszabadultam. El akartam menekülni. Vissza a faluba, de ők elkaptak és magukkal vittek a halandók világába. Ott egy bizonyos Sakyo Úrhoz vittek, aki börtönbe zárt. - Kurama a név hallatán ökölbe szorította a kezét. Sakyo mindannyiukat meg akarta öletni a Sötét Harcművészetek Viadalán. - Nem tudom pontosan, mennyi ideig lehettem ott, de egyszer, kivittek a cellámból és egy nagy terembe vezettek, ahol különböző kínzó eszközökkel gyilkolták a szörnyeket és démonokat. - Aina hangja megremegett és egy könnycsepp csordult végig az arcán. Majd gyorsan erőt vett magán és folytatta. Közben még mindig Kurama kezét szorította. - Engem is meg akartak ölni. De aztán jött egy ember... Magas volt, sötét bőrű és sötét hajú. Nem tudom ki lehetett, de mikor belépett a terembe, mintha megőrült volna. Először térdre esett, aztán elordította magát és... És végül mindenkit megölt. Én elbújtam egy asztal alá és így nem vett észre. Aztán jött egy másik ember. Illetve nem is ember volt, azt hiszem inkább egy démon. Zöldeskék haja volt és gonosz tekintete, de elvitte azt az őrültet és én megmenekültem a haragjától. Ezek után nem akartam ott maradni és elindultam. Egy erdő közepén volt az az épület, ahol fogva tartottak. Nem volt sok erőm, így nem jutottam messzire. Valahol az erdőben elájultam és utána a kórházban tértem magamhoz. Ennyi. - fejezte be Aina, majd remegve lehajtotta a fejét és halkan elkezdett sírni. Kurama döbbenten állt. Tudta, ki volt az, akit Aina látott, amint megőrül. Sensui volt, egy másik régi ellenfelük.

Ránézett az előtte álló, síró lányra és magához ölelte. Aina szipogott. Megpróbálta visszatartani a sírást, de nem ment neki. Kurama halkan suttogott neki valamit, amitől megnyugodott. Így álltak még pár másodpercig, majd Aina felemelte a fejét. Kurama még mindig nem engedte el a lányt és ő is viszonozta az ölelést, de eközben egyenesen a fiú szemébe nézett. Kurama lassan lehajtotta a fejét, Aina pedig már majdnem teljesen behunyta a szemét. Az arcuk már csak pár centire volt egymástól. Kurama érezte, hogy a lány remeg. Fél talán? Már épp összeért a szájuk, szinte csak milliméterek választották el Kuramát a lánytól...

- Hé, hol késtek már?! - kivágódott az ajtó és Jin rontott be rajta. Kurama gyorsan elengedte Aina derekát, a lány pedig egy másodperc alatt hátraugrott és kikapta a tejet a szekrényből. Megfordult, Jinre mosolygott és kiment a konyhából.

- Itt vagyok, bocs. Nem találtam, csak romlott tejet, de most már megvan a jó. - habogott a lány. Bizonyára még mindig az egy perce történtekre gondolt. Kurama kiment Jinnel és visszaült a kanapéra, Aina pedig leült mellé. A fiú óvatosan rásandított és látta, hogy Aina szinte rákvörös. Kurama halványan elmosolyodott és felállt.

- Bocs, srácok, de mennem kell. - kezet fogott a fiúkkal, majd Aina mellé lépett és megcsókolta az arcát. A lány még ettől is elpirult és lesütötte a szemét, majd kikísérte Kuramát.

To be continued...