VICTOR HUGO

MERT MINDEN FÖLDI

LÉLEK

Mert minden földi lélek

    valakibe

átszáll, mint illat, ének,

    láng vagy zene;

mert minden élet annak,

    amit szeret,

rózsákat mindig ad vagy

    töviseket;

mert április a lombnak

    víg zajokat

s az alvó éj a gondnak

    nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak

    az ébredő

hajnal, cinkét a fáknak

    a levegő,

s mert a keserű hullám

    ha partra hág,

a földnek, rásimulván,

    csókokat ád:

én, csüggve karjaidban

    az ajkadon,

a legjobbat, amim van,

    neked adom!

Gondolatom fogadd hát:

    csak sírni tud,

ha nincs veled, s tehozzád

    zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak

    mindig feléd!

Fogadd minden napomnak

    árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és

    mámorosan

hízelgő dalra gyúl és

    hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül

    száll tétova,

s csak te vagy íme végül

    a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma

    házadba visz,

s ki sírni kezd, ha látja,

    hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!

    vedd a szívem,

amelyben semmi más nincs,

    csak szerelem!

                                    /Szabó Lőrinc fordítása/