Canana Canana egy filmgyártó cégnek a neve, amit Diego Luna alakított Gael García Bernal-lal és Pablo Cruz-zal. "Canana egy olyan vállalat, ami filmeket, színházi előadásokat készít. Az ötletek Mexicóból, illetve Latin-Amerikából származnak, az ott történtek alapján. Ez nem azt jelenti, hogy minden fejlődni fog ott, de saját projekteket hozunk létre. Ez nagyon jelentős a számunkra, hogy ilyen produkciós dolgokat készíthetünk, és várjuk azokat, akik érdeklődnek ez iránt, és szívesen csatlakoznának."-nyilatkozta Diego.
Apja Hogyan érez az édesapád a sikeredet illetően? Tudod, megnézik a rémisztő és ízléstelen filmjeimet is, és mindig ezt mondja: "Ohh, Diego, te olyan jó vagy." Mindent amit én csinálok, azt ő nagyon szereti, és én is ugyanígy vagyok: mindent amit ő csinál, azt imádom!
Miért is lettél színész? Azért, mert unalmas volt az életem. Az apukám díszlettervező. És ő a legfontosabb ember a világon a számomra. Mindig is a színházban és operában dolgozott, és én mindig ott voltam mellette, hiszen ha elvesztesz valakit, mint én az anyukámat, akkor attól tartasz, hogy azt is elvesztheted, aki megmaradt neked. Mindig mellette akartam lenni. Ő mutatta be nekem az előadés és a művészet világát.
Anyja Van valamilyen emléked róla? Nem sok. Néha azt hiszem, hogy emlékszem rá, de amikor kinyitom az albumot, akkor jövök rá, hogy az csak egy kép, amihez a hangokat és mozgásokat csak én adtam hozzá-a képzeletemben.
Édesanyád halála hogyan hatott az életedre? Megtanultam, hogy a halál egyszer úgyis eljön érted. Egy anyát elveszteni azt hiszem a legnehezebb. A szívemen mindig ott lesz az a kis lyuk, ami az ő hiányát mutatja. A barátaim szerint pont ezért az édesanyámat, avgy egy anyát keresek a barátnőimben.
Foci Pumas fan vagyok. Utálom az Ámerica-t (Mexico városi focicsapat), mert ez egy olyan csapat, akik csak a pénzért játszanak. Egy helyi ligában is játszom. Az időm nagy részét Mexicoban töltöm, ilyenkor mindig szakítok időt, hogy egy-egy meccset lejátszunk a barátaimmal.
A jövő Olyan helyekre szeretnék elutazni, ahol még nem voltam, vagy nem is ismertem. Szeretnék még Argentínában és Spanyolországban filmet forgatni. Szeretnék amjd valamikor a Coen-testvérekkel is dolgozni. Egyszóval filmezni szeretnék még 10 év múlva is.
Egy érdekes eset... Amikor még csak 10 éves volt, ellopott egy pár fehér zoknit. Életében sose csinált ehhez hasonlót csak akkor. Zászlóhoz kellett. Aztán később bevitték a rendőrségre, egy pici szobába, és megmutatták neki a videót. Szegény kis Diego elkezdi sírni, pedig nem kapott semmilyen büntetést. Elmondta, azért lopta el, mert túl messze volt hazamenni...A rendőrök csak figyelmeztették, hogy soha többet ne csináljon ilyet, amit be is tartott.
Don't copy! |