Egy mozgalmas nap

- Na, ne bőgj már egy ilyen semmiség miatt! Hisz szinte nem is ismered. - mondta keményen, egy alacsony, feketeruhás alak. Kurama nem látta, ki az, mert az árnyékban állt, és neki háttal.

- De.. Dehát... - Ryu a földön térdelve hüppögött és felnézett az előtte álló fickóra. Arca fényesen csillogott, a könnycseppektől, amiket nem törölt le. A fiú felsegítette, majd keményen folytatta:

- Hülyeség emiatt nyafognod. Nem tudod, mik voltak a szándékaik. Valószínűleg régi ismerőse lehetett...

- De láttam, mikor...

- És akkor mi van?! Istenem! Hogy lehetsz ilyen nyámnyila?! Ha annyira érdekel, mit csinált, akkor kérdezd meg! Különben is... annyira odavagy érte... miért nem mondod meg neki végre, hogy mit érzel? - a feketeruhás ezzel látszólag úgy érezte, hogy nincs több dolog, amit mondhatna, úgyhogy kikerülte Ryut és elindult az erdő felé, ami Genkai háza mellett van.

- Hiei, várj! - Ryu megfordult, Hiei után futott és elkapta a csuklóját. A fiú először megpróbált kiszabadulni, de Ryu most már mindkét kezével erősen szorította a karját.

- Mit akarsz már?! Megmondtam, mit kellene tenned,hagyjál már békén!

- De te ezt nem értheted! - Ryu szemei ismét megteltek könnyekkel. - Én... Nem mondhatok neki, semmit, mert...

- Ugyan mért nem?! - Hiei sosem a türelmességéről volt híres és nem igazán akarta megérteni, mit is érez Ryu. - Ha szereted, menj oda hozzá és mond meg neki, ha meg nem, akkor nem értem, mit bőgsz ezen!

- De... Én...

- Mi van már megint?

- Én nem is őt szeretem, te idióta! - Hiei ezektől a szavaktól egy pillanatra el is felejtette, hogy a karját ki akarja szabadítani Ryu szorításából, ugyanis már úgy elzsibbadt, hogy szinte nem is érezte. Csodálkozva nézett a lányra, majd hirtelen kitört belőle a nevetés.

- MI?! HÁT EZ NEM IGAZ! TÖRÖM ITT MAGAM, HOGY MEGVÍGASZTALJALAK, ERRE, MOST KITALÁLOD, HOGY TULAJDONKÉPPEN AZT SEM TUDOD, HOGY MÉRT BŐGSZ!

- De tudom! - Ryu egyre jobban sírt, már szinte sírógörcsöt kapott, mivel Hiei csak nevetett rajta...

Mikor végre mindketten úgy, ahogy lenyugodtak, Hiei sóhajtott egy nagyot és a a könnyeivel küszködő lány szemébe nézett.

- Na jó, most már elegem van. Elárulnád végre, hogy mi bajod? Ki a fenét szeretsz akkor, ha nem... - nem tudta befejezni a mondatot, mert ekkor Ryu váratlanul megcsókolta...

Kuramának elakadt a lélegzete. Nem hitte volna, hogy ennyi minden történt, amíg távol volt ettől a világtól. Mikor elment Hiei és Ryu még utálták egymást. Legalábbis utálatosan viselkedtek egymással, és most...

Kurama nem bírta elfordítani a tekintetét. A lába földbe gyökerezett, úgy nézte Ryut, amint lassan elereszti Hiei karját, amit még mindig szorított. Hiei is, a kezdeti megdöbbenéséhez képest egyre nyugodtabb lett. Végül lehunyta a szemét és átölelte a lányt, aki viszonozta az ölelését. Kurama, nem akart bezavarni, úgyhogy, mikor végre összeszedte magát, szépen kihátrált a farakás mögül és otthagyta barátait.

Nem tudta mit is kezdjen magával, úgyhogy elindult Genkai háza felé. Útközben egyre azon gondolkodott, hogy milyen sűrű napja volt... Megmentették Touya húgát, aztán találkozott Kyrával, most meg ez... Nagyot sóhajtott és belépett a házba.

To be continued...