Brit szemmel nézve a világ országaiban (az európaiakat is beleértve) fejetlenség uralkodik, s amelyekben nem, azok is csak olcsó utánzatai a brit kultúrának. Úgy vélik, ha valaki nem britnek születik, az mindenáron azzá szeretne válni, s igyekezetében megtesz mindent: külföldi üzletemberek éjszakákat töltenek a brit akcentus elsajátításával, trónörökösök költenek milliókat jótékonysági célokra, csak hogy bekerülhessenek a brit királyi család holdudvarába, diákok rohamozzák a tradicionális egyetemi oktatás kapuit Oxford-ban és Cambridge-ben. Mindhiába, britnek születni kell - vélik a szigetlakók. Így aztán, aki mégis britnek igyekszik látszani, azt kapja, amit megérdemel: a háta mögött megmosolyogják.
             Talán ez az öntudat testesül meg számos olyan gyakorlati, mindennapos dologban, amelyek a kívülálló számára, valljuk be, értelmetlennek tűnnek. Britanniában az úttestről lelépve jobbról kell várnunk a forgalmat, s ha fekete macskát látunk, az itt szerencsét hoz. A buszmegállóban rosszalló tekintetek szegeződnek ránk, ha nem állunk a sor végére, majd otthon, a fürdőszobába érve hiába is keresnénk a zuhanyrózsát, fürdésre vagyunk kárhoztatva.