A modern angol kiejtés visznylag új keletű, az 1700-as, 1800-as években a tehetősebbek kezdték használni, hogy ezzel is megkülönböztessék magukat a pórnéptől. (azelőtt a brit angol feltehetőleg leginkább a mai angolhoz hasonlított). Ám ami eredetileg a sznobizmus eszköze volt, hamarosan a társadalom minden szintjén elterjedt (néhány erős tájszólás és rétegnyelvet kivéve). A felsőbb osztály tagjai az -er szóvéghangzót egy röviden odabökött "ö"-szerű hangként ejtik. Így a Lander név kiejtése például hozzávetőleg len-dö. Ez egyben egyike számos sajátosságának, amelyik a brit kiejtést megkülönbözteti az amerikaitól. Egészen napjainkig az arisztokratikus londoni kiejtés - a televízió- és rádióbemondók akcentusát, melyet BBC-angolként, avagy standard angolként ismerünk - tartották a megfelelő neveltetés és egyetemi végzettség legbiztosabb jelének. Egy britnek jól felfogott érdekében állt, hogy elsajátítsa ezt a kiejtést, mielőtt belépett volna az üzleti világba, s feladja gyermekkora kemény skót dialektusát. észak-angliai merec orrhangjait, Nyugat-Anglia öblös torokhangját vagy a többi jellegzetes nyelvi sajátosságot. Mára azonban az efféle tájszólások elfogadottaká, sőt egyes foglakozások terén, mint például az újságírás, a marketing vagy a szórakoztatóipar, kifejezetten divatossá váltak. |
|