A hold és a csillagok lenéznek a házakra és a házak dideregve húzzák be fekete ablakszemüket hegyes kucsmáik alá. Szürke  köd nyújtózik a rétek felől, nyirkosan tapad a kerítésekhez és a falu keserü füstszagot lehel töle.

...összel a szarvasbikák bögnek. Abban a hangban van valami. Valami ösi, valami, ami hatalmas és felüláll azon, amit mi emberek életnek nevezünk. Talán emlékeztet valamire, ami ösi és amit elfeledtünk... De van abban a hangban valami felségesen szép és hatalmas.

Valahányszor egy óriásfa, ha kidöl, beleremeg az erdö. Óriásfák tulajdonsága az is, hogy mankóval nem élhetnek. Amikor dőlnek, egymagukban dölnek és egészen.

Az igazi vadász gyönyörködik a vadban, élvezi az erdö csöndjét és hangulatát, a vad megközelítését és mindazt, ami a vadászattal jár... Erdöjárás a lélek kultúrája, mondta nagyapám, egyesítve a vadászat sportjával és az öröm izgalmával, amit egy tiszta lövés és egy szép agancsos okoz az embernek.

Az elmúlást ki soha nem csodálta, akinek nincs egy délibábos álma: Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...

Ha édes fürtöt szakítasz, oszd meg másokkal is, de ha olyan ügyetlen voltál, hogy savanyú szemeket szedtél, tartsd meg magadnak.

...igazsággal pedig nem lehet utcát kövezni, mert az embereknek felsérti a lábát.

Nemcsak lábbal, szárnnyal és ügyességgel lehet valaki első, hanem ésszel is, és éppen ezért nem kell csúfolódni azzal, aki gondolkozik.

Az emberfélének mindig két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott.

Az emberi élet legdrágább kincse az idő, nem lehet pótolni semmivel, s aki másokat várakoztat, az időt lop el tőlük.

Rügyek mindég maradnak, mint ahogy rigók is mindég maradnak, meg macskák, meg költők, akik minden földindulás után előbb-utóbb meglelik az Istent.

Szélvész nem űzheti el oly sebesen a felhőket, mint a gondokat egy mosoly.