Név: Brian Krause Született: 1972. február 01. Születési helye: El Toro, California Szeme színe: Zöld Családi állapot: elvált, egy fia van. Csillagjegy: Vízöntõ Magassága: 1,80 m
Brian 1972 február 01-én született a kaliforniai El Toroban.Brian a Kék lagúna című film második részében tűnt fel jóképű vademberként, és hat év múlva már a Bűbájos boszorkák egyik főszerepében tündökölt.
A Kék lagúna szívtiprója
Brian Krause középiskolás volt, amikor elhatározta, hogy a színészetet választja hivatásul. Tizenhat éves korában beiratkozott egy drámaosztályba, és elkezdett dolgozni különböző televízió-sorozatokban. Az első nagyszabású mozifilmje a Visszatérés a Kék lagúnába című alkotás volt 1991-ben, amelyben a bájos Milla Jovovich -csal alakították a Paradicsombeli szerelmespárt.
Ezt később több nagysikerű film is követte, ilyen volt például a Stephen King regényéből vászonra vitt Alvajárók vagy az 1993-as Cinkosok közt vétkes. Feltűnt több tévéfilmben és -sorozatban is, így láthattuk például a Walker, a texasi kopó-ban is.
Jószívű őrangyal
1998-ban a Bűbájos boszorkák című sorozatban megkapta Leo Wyatt szerepét. Leo a jó boszorkányok őrangyala, aki nem csak segíti a Halliwell-nővéreket, hanem később - több bonyodalom után - feleségül is veszi egyiküket. A valóságban azonban nem a Pipert alakító Holly Mary Combs-szal randizott, hanem az ugyancsak gyönyörű Alyssa Milanoval.
Még keresi élete szerelmét
Brian már túl van egy házasságon, amelyből 1996-ban egy kisfia is született. Jelenleg Los Angeles-ben él, a szabadidejében szívesen hódol kedvenc szenvedélyének, az autóversenyzésnek és a golfnak
|
Filmjei: |
|
A téma még mindig a víz alatt hever (2001)
|
|
Bűbájos boszorkák (1998)
|
|
Kőbezárt halál (1996)
|
|
Meztelen lelkek (1995)
|
|
919 Fifth Avenue (1995) |
|
Danielle Steel: Családi album (1994)
|
|
Smokey és a Bandita - Egy kis kiruccanás (1994)
|
|
Smokey és a Bandita 4.: Bandita a csávában (1994)
|
|
Smokey és a Bandita 5.: Egyszer fenn, egyszer lenn (1994)
|
|
Smokey és a Bandita 6.: Bandita és a szépség (1994)
|
|
Cinkosok közt vétkes (1993)
|
|
Alvajárók (1992)
|
|
A háború árnyékában (1991)
|
|
Visszatérés a kék lagúnába (1991) | | |