Alkonyatra Saphira és Eragon meglátta Helgrind éles csúcsait.

Úgy tűnik, megérkeztünk.- jegyezte meg Eragon.

Igen. Szerinted merre lesznek?

Ha Galbatorix-ot várják, én a székesegyházra gondolok.

Te tudod. Én itt elrejtőzök, és megvárlak.

Én is ezt akartam javasolni. Elmegyek felderíteni.

Vigyázz magadra!

Te is!- Felelte Eragon, és megsimogatta Saphira pikkelyes fejét. A sárkány kedvesen zümmögött, majd zuhanórepülésbe kezdett. Szép kecsesen lefékezett a hóba. Megvárta, míg Eragon fejére húzza csuklyáját, és elindul, majd elrejtőzött a kőfal mögött. A fiú lassacskán beért a városba. Emlékezett rá, hogy mikor először látta, mennyire elborzadt tőle, s most is gyászos képpel nézett körül. Egyenesen a hatalmas csúcsú székesegyház felé vette az irányt, olykor kerülőutakat választva, nehogy nekirohanjon valami nemkívánatos személynek. Hamar elért a csavart vonalú tornyos, vízköpőkkel, girlandokkal, szobrokkal díszített épület elé. Váltakozó nagyságú, oszlopok, bordás ívekbe foglalt, magas, díszes üvegablakok sorakoztak az oldalán. A tetején meg egy nagy, magányosan álló torony díszelgett. Élénken élt benne a legutóbbi itt tartózkodása, s most meglepődve nézte, hogy sürgölődnek az emberek.

„Mi készül itt?” –Gondolta.- „Talán, ha valami kereskedőnek, vagy itteninek adom ki magam, bejutok.”

Megfogott egy kosarat, melyben bűzölgő tárgyak voltak lefedve egy oszlásnak indult kendővel. Csuklyáját jobban a szemébe húzta, és beállt a katedrális felé siető sorba. Egy, a falnál rakodó asszonyhoz sietett.

-Milyen ünnepség lesz itt?- kérdezte cseppet sem udvariasan. A nő szép lassan felé fordította fejét.

-Úgy tudom, a király érkezik, s a tiszteletére rendezik az ünnepséget. S az a szóbeszéd járja, hogy a király udvarában élő nemes leányt adják hozzá valami másik nagynevű személyhez.- mondta vontatottan, és a kosarának a tartalmát fogdosta. Eragon megköszönte a választ, és tovább ment. „Ki lehet az a nemes lány, és az, akihez hozzáadják?”- gondolta, s elhessegette a rossz érzését, hogy Aviel-t adják valakihez. Valami különös módon kötődött a lányhoz, pedig Aryát sokkal szebbnek vélte, de valahogy a személyiségét érezte vonzóak.

Megrázta fejét, és úgy döntött fölméri a helyiséget. Az ajtótól az oltárig terjedő helyszínt ismerte, de úgy vélte, Aviel vagy a toronyban van, ha oda vitték, vagy pedig egy alaksori pincében. „Ha vannak itt pincék; de hát miért ne lennének. Erről a helyről bármit el tudok hinni, legyen szó kínzókamráról a toronyban, vagy urgal- evő papokról. „-gondolta.

Van valami híred?

Esküvő lesz, azt mondták. Aviel-t nem találom, de rajta vagyok a keresésen.

Nagyszerű. Jó, ha tudod, hogy a „szerencsés” Murtagh. Tövis mondta, muszáj tudnod. Másrészt meg érzem a szagukat, erre vannak, mindketten.

Micsoda? Murtagh megházasodik, és nem is mondta? De ki lehet a menyasszonya?

Nem mondta, mert nem önszántából. Szerintem, ha szerelemből házasodna, elmondta volna neked, de itt más a helyzet. Galbatorix találta jónak ezt, és ezzel együtt újabb esküt kell tenniük.

Eragont elöntötte a sajnálat, és a szánakozás érzése. Hiába nem bocsátott meg igazi bátyjának, de valahogy legbelül, mégis csak sajnálta. „Kényszerházasság… ezeknek sosincs jó vége…”-gondolta.

Ezek az érdekházasságok…-Jegyezte meg Saphira. Nem értem néha az embereket. Semmi jó nem lesz ebből.

Egyetértek. Az egyszer sajnálom, Murtagh-ot.

Van is miért. Úgy mondta Tövis, Murtagh szerint „egyszerűen kibírhatatlan!” a lány.

Tehát ezért szökött meg Urú’baen-ből!

Úgy tűnik. Mit gondolsz, kimentsük őt is?

Hát…- szíve helyeselt, de esze inkább ellenezte Murtagh „megmentését”. „Ha most csak úgy berohanunk oda, olyan lenne, mintha aranytálcán, néhány sárkánytojással együtt, nyújtanám át magamat Galbatorix-nak. Az is lehet, hogy Tövis csak úgy mondta ezt, és Murtagh-ot nem is kell sajnálni. Ez is lehetséges. De ha igaz, meg kéne akadályozni, a saját érdekünkben. Ha az újabb esküjük olyan lenne, hogy ha megszegik, meghalnak, Murtagh elfog minket Saphirával, és nincs menekvés.”

Szerintem tehetünk egy próbát. Ha szerencsénk van, és jókor vagyunk jó helyen, talán még Galbatorix tojását is megszerezhetnénk.

Kockázatos lenne, de egy próbát megérhetne.

Kiderítek mindent, és akkor majd szólok, ha gond van!

Rendben, és ne feledd, csak óvatosan a mágiával, tartalékold az erődet a „csattanóra”! – Mondta a sárkány, és elzárta elméjét. „Vajon mit tervez Saphira?” –gondolta Eragon, de a gondolkodás helyett inkább a keresésre koncentrált. Talált egy csapóajtót, mely alatt egy lépcső volt. Leugrott a kétlábnyi széles járatba, és kivett egy fáklyát a tartójából. Szűk, kőből épített, dohos alagútba vezettek a kanyargós, csúszós lépcsők. Gyorsan leért egy természetesebb fényű helyiségbe. A terem végéig sorban vasrácsos cellák sorakoztak. Rothadt hússzag bűzölgött az egész helyiségben. Parányi ablaka volt minden cellának, amin alig sütött be a nap. Szánalomkeltő, és egyben gusztustalan látványú hely volt. Eragon gyorsan benézett minden cellába, de néhány csontvázon, vagy halott emberen kívül egy árva (élő) lelket sem talált.

„Ez lehet az egyetlen börtön itt, de hol lehet Aviel?” –gondolta aggodalmasan, s ekkor hangos lábdobogásra lett figyelmes. Egyenletes, súlyos páncélú léptek zaja verte fel a csöndet. Félelmetes gyorsasággal rohant a másik ajtóhoz, feltépte, eldobta a fáklyáját, és felrohant a lépcsőn. Pár perc múlva ugyan annál a csapóajtónál lihegett, ahol az előbb lement.  Úgy döntött, a katedrális másik felénél próbálkozik tovább. A toronyba vezető lépcsőn fellökött néhány embert, magában szidta magát, de most valami belső erő hajtotta.

Körüljárta a székesegyházat, a legtöbb nyitott szobába bement, de sem Avielt, sem Murtagh-ot nem találta.

Nem találom őket. Szerintem visszamegyek hozzád.

Ha Galbatorix ide jön, akkor… Várjunk csak! Ott van nála az a tojás! Lehet, hogy idehozza?

 Miből gondolod? Ő sem lehet annyira ostoba, hogy az utolsó megmaradt tojásával rohangáljon!?

Te is elég buta vagy! Én úgy gondoltam, hogy felajánlja Aviel-nek, hogy álljon az ő oldalára, satöbbi. Vagy, te nem ezért akarod megmenteni?

Barátok vagyunk, azért. – Mondta enyhe pírral az arcán. „Még jó, hogy Saphira nem lát!” –gondolta. Mellesleg, te gondolod, hogy megtudta, hogy Aviel valamelyik esküszegő gyereke?

Pontosan! És ahogy én őt ismerem, nem fogja Galbatorix-ot szolgálni, hanem inkább meghal.

Attól félek, igazad van.

Igen, ezért kell valamit tennünk, legalább a tojást, ha itt van, megszerezhetnénk!

Rendben, kérdezősködök, hogy tud-e róla valaki valamit!

Jól van, de légy óvatos!

***

Félhomályba burkolózódott a csarnok. A színezett üvegablakokon a nap lemenő fénye narancssárgán világított be. Parányi lángon égő fáklyák sorakoztak párhuzamosan a székesegyház falán. Az oltár elé egy hatalmas, és díszes trónra emlékeztető szék állt, ebben ült Alagaesia zsarnok királya. Látványosan unott képet vágott, fürkésző, sötét (Ezt nem úgy értem, hogy sötét, mint hülye…) tekintete érdeklődve mustrálta az összegyűltek gyászos, néhol ijedt arcát. A feszültség tapintható volt. A király mögött kisebb tömeg sorakozott. Egy tetőtől talpig fekete, kivágott selyemruhába öltözött, szőke lány, várakozóan nézett Galbatorix-ra, mintha valami kitüntetést várna. Mellette fekete ingben és nadrágban feszített Murtagh, Zar’roc markolatát görcsösen szorítva. Arca nyugalmat sugárzott, de izmait pattanásig feszítette, idegességében. (megjegyz.:  aki ismeri Michelangelo képeit v szobrait, vhogy el tudja képzelni, értem ez alatt, pl. a Dávid szobrot. (jó van, nem ezt szoktam nézegetni, csak rajzórás anyag! :P)

„Végül is mi baj történhet? Azon kívül, hogy a legkibírhatatlanabb lányt kell elvennem, és újabb esküt kell tennem, és ez alkalommal, már biztosan nem menekülünk! „–gondolta.

A kínos csöndet katonák páncélos lábdobogása törte meg. A király érdeklődve kapta fel a fejét. A katedrális ajtaja nagy csapódással kinyílt, s a süvítő széllel együtt belépett két nehézfegyverzetű, birodalom címerével ellátott katona, egy rongyos köpenyű embert térden húzva. Rezzenéstelen arccal nézte mindenki az eseményeket.

- Kit hozattok? Murtagh foglyát?- kérdezte apró cinikus árnyalattal a hangjában az uralkodó.

-. Igen, uram.- felelte megszeppenve az egyik katona. – Úgy tudjuk.- itt társára nézett, aki nagyot nyelt, majd folytatta.- biztos forrásból, hogy ő Avoler lánya.

Galbatorix szemöldöke a homloka tetejéig húzódott. Fekete szemei kitágultak, de nem a félelemtől, hanem a kíváncsiságtól. A „közönség” minden tagja közelebb hajolt az érkezőkhöz, hogy le nem maradjanak valami érdekes részről. A katonák a király lába elé lökték a lányt. Arcából semmi sem látszott.

-Ez igen nagy gondot jelentett volna… ha el nem fogjátok. Nagyszerű! – mondta élénken. –És most felteszek neked egy kérdést. Gondolom, sejtitek, mi lehet az, és gondoljátok, mi lesz rá a válasz.- mondta. – állítsátok fel!

A katonák eleget tettek a parancsnak, talpra rángatták a lányt. Fejéről a csuklyát lerángatták. Arcát még így is homályba takarta a kevés fény, de az tisztán látszott, hogy szája erősen vérzik. Murtagh idegesen nyújtózkodott, hogy jobban láthassa.

- Hajlandó vagy szolgálni, és mindenben az akaratom alá hajtani a saját akaratodat? És ha méltónak talállak még egy próbát is, tehetünk, hogy kikel-e neked a sárkányom. – mondta kárörvendő hangon, nyílván már előre ünnepelte állítólagos győzelmét.

-Máskülönben megöllek. Szóval csatlakozol fényes birodalmamba, s ékes gyöngyszemként fogod megóvni Alagesiát, akár egy védőangyal?- kérdezte ismét, mézes-mázos hangon.

Murtagh ekkor ráismert a fogolyra, s úgy érezte, ott helyben elájul.

-Aviel….-suttogta maga elé.

A lány hátra vetette hosszú, kócos haját, így láthatóvá vált meggyötört arca. Szép, mandulavágású szemei elszántan néztek Galbatorix-ra.

-Nem…- mondta határozottan, s bár tudta, hogy ezzel a kijelentéssel a halálba küldte magát, nem törődött ezzel. Határozott állású szeméből, egyetlen egy kövér könnycsepp gördült le…

(Folyt. Köv.)