Értékes pont Bodajkról
Egy félidő szundikálás után, a második félidőben akár nyerhetett volna, a látványos támadófocit bemutató csapatunk. Gólunkat a visszatérő, korábban többszörös gólkirályi címet szerző Galántai Zsolt szerezte.
Siófok II. - Bp. Erőmű SE 1-1 (1-0)
Bodajk, 100 néző
Erőmű:
Magyarics,- Herczog (Galántai a 60. percben), Bárdos, Lakatos, Mersich,- Antal (Papp a szünetben), Nagy B., Szedlák (Feczkó), Nemes,- Kovács N., Polyák
Láthatóan tartottak egymástól a csapatok, ezért óvatósan kezdtek. Nagyjából 10 percnek kellett eltellnie az első lehetőségig, akkor Mersich ugyan szerelte a kilépni készülő csatárt, de a második hullámban érkező középpályás lendületből elvitte, már csak a kapussal állt szemben, de gyatrán Magyaricsba lőtt. Nem nagyon tudtunk lehetőségeket kialakítani, talán Nagy B. kapáslövését lehetne megemlíteni, de az jó két méterrel mellé szállt. A 22. percben hátrányba került csapatunk. Herczog a jobb hátvád helyén Szedlákhoz akart játszani, de megelőzték. A középre passzolt labdát, az érkező Gyánó 20 méterről, nagy erővel a kapuba bombázta, 1-0. Ezután kicsit aktívabbá vált a gárda, de igazi helyzetet csak egy alkalommal tudtunk összehozni. Egy bal oldali szabadrúgást Lakatos, kissé kifordulva fejelte alig mellé, mintegy 6 méterről. A szünetig azonban nem sikerült az egyenlítés. Ekkor kettős cserét hajtott végre Öhler mester. A második félidő első veszélyes momentuma Kovács N. léc alá tartó szabadrúgása volt, melyet bravúrral tolt ki a hazaiak portása. Megsérült Herczog, helyére Galántai szállt be, és ezután már három támadóval rohamoztunk. Teljesen beszorítottuk ellenfelünket, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. A mérkőzés legszebb jeleneténél, Mersich tette fel Galántainak a labdát a tizenhatoshoz, ő mellel a bal szélen robogó Nemes elé simította, aki futtából középre tekert, érkezett Polyák, de sajnos 5 méterről a kapusba püfölte a labdát. A 65. percben Papp Csabát vágták fel a jobb oldalon, az alapvonal közelében. Nemes lőtte középre a labdát, Galántai pedig mintaszerűen bólintott a bal felsőbe, 1-1. Ezután is támadásban maradtunk, az erejével szép lassan elkészülő hazaiakkal szemben. Előbb egy bal oldali beadást Galántai kezelt az ötösön, befordult vele, de sajnos ő is a kapust találta telibe. Hatalmas lehetőség volt. Aztán Mersich kapott nagyszerű labdát a bal oldalon, remekül tekert középre, ott hárman is érkeztek, már-már gólt kiáltottunk, de egyszer csak a semmiből, érkezett egy védő, és az utolsó utáni pillanatban kicsúsztatta a labdát szögletre. Rendületlenül rohamoztunk, a hazaiak ki sem mozdultak a tizenhatosukról. A vége felé még egy jobb oldali beadásnál kerültünk hatalmas helyzetbe, de a remekül védő hazai kapus, óriási vetődéssel hárított. Az utolsó öt percre úgy tűnt, csapatunk is beletörődött a döntetlenbe. A végén még egy jól eltalált lövéssel, kis híján bevették a kapunkat, de a Magyaricsról kijövő labdát, szerencsére csak a kapufára emelte a csatár. Így maradt az eldöntetlen, amelyet akár nevezhetnénk igazságosnak is, a két félidő alapján. Bár a második félidőben felbillent a pálya, hiszen végigtámadtuk, az első félidő játéka miatt nem érdemeltünk győzelmet. Mindenesetre egy idegenbeli egy pont jó kiinduló alap a következő fordulókra.
Jók:
Lakatos, Galántai, Papp Cs.
Az első forduló további eredményei:
Dorog-Budakalász 2-1
Sárisáp-Budafok 1-1
Martonvásár-Százhalombatta 1-1
Törökbálint-Tatabánya II. 3-2
Fehérvár FC II.-Mór 3-2
Tata-III. Ker. TUE 0-2
|