A pofon

Zsanett Robit nézte. A kis szőke Robit, aki elmerülten játszott egy műanyag kacsával.

Zsanett a sarokban gubbasztott, mint egy nagy barna bőrű sárkány, feneke alatt rengeteg harácsolt kincse, amit a többi gyerektől az erősebb jogán elorzott. A fejetlen műanyag baba, amivel az előbb még Sári játszott, a kis piros autó, amit mindig Gergő tologatott, az építőkockák, a kis favonat, mely siránkozva recsegett Zsanett fenekének súlya alatt.

Vészterhes csend volt a szobába. A többi gyerek nem sírt, nem panaszkodott.

Zsanett most Robit nézte. Pontosabban a kezét, és kezében a sárga műanyag kacsát. Lassan emelkedett fel, mint a támadni készülő vadállat, és óvatosan Robi felé lopakodott.

Egy pillanat műve volt. Robi a kezét nézte, melyben az előbb még a sárga kacsa volt. Zsanett pedig már újra kincseinél állt, és néhány odakúszó gyereket szerte rugdosott.

Kezében ott volt a kacsa. Diadalmasan nézte a szoba túlfelében a legörbült szájú kisfiút.

Robi hallgatott. Reménytelenül bámulta Zsanett kezét, és abban a sárga kacsát. Zsanett túl nagy volt.

Hirtelen meglátta a tálat, amiből a kockákat borította ki Zsanett. Hasznavehetetlen lomként hevert a szőnyegen, mert nem volt amit beletegyenek. De ha megfordítjuk…

Most Robi állt fel lassan, lassan és a tálhoz óvakodott. Fölemelte, és Zsanett felé indult. A kövér kislány csak nézett. Nem értette. Mit akar ez? Oda akarja adni a tálat? Vagy elvenni a kockákat? Felhúzta ínyét, és lassan növő tejfogaival a kisfiúra vicsorgott.

Robi szelíden állott meg mellette, majd a lábai elé guggolt. Zsanett összeszűkült szemmel nézett rá. Nocsak… Mégiscsak neki hozta? Fogadja el az áldozatot?

Robi lerakta a tálat szájával lefelé a szőnyegre, és kuporogva Zsanettre nézett. Fejét egészen hátracsavarta, és mosolygott. Aztán felállt. Egymással szemben álltak, a nagylány és a kisfiú, és közöttük ott volt a kissámlivá avatott tál.

Robi lassan fellépett rá, és hogy egyensúlyát ne veszítse, Zsanett vállába kapaszkodott. Zsanettnek kezdett tetszeni a móka. Nevetett, és kinyújtotta a kezét kegyesen, hogy segítsen Robinak. Egy vonalba került a fejük. Robi csak nézett rá, vészjóslóan nézett, és Zsanett kezdte érezni, hogy nem stimmel a dolog. Újból összehúzta a szemét, és a kisfiú arcát kutatta. Robi még mindig a vállába kapaszkodott. Aztán hirtelen, váratlanul megvillant az ökle, és a sárkány sikoltozva hullt az összeharácsolt kincsekre. Robi szelíden mosolygott, ahogy lelépett a sámliról. Kezében a kacsával visszament a helyére.

A többi gyerek széthordta a kincset. És Zsanett csak sírt, krokodilkönnyeket zokogott, és nem volt többé sárkány, csak egy vigasztalásra váró három éves kislány.