Élt egyszer réges-rég egy rőzsegyűjtő nagyapó, s egy jóságos nagyanyó. Nagyapó minden nap bement a városba a rőzséjét eladni. Ma is korán kelt, indult serényen a hegyekbe. Nagyanyó 3 rizsgombócot csomagolt neki uzsonnára.

- Vigyázz magadra, járj szerencsével! - mondta.

- Úgy lesz! Hisz ilyen szép gombócoktól biztosan erőre kapok! - köszönt el tőle nagyapó.

Elindult, ment az ösvényen a gombócokat a derekára kötve, s azt gondolta: "Nem érdemlek én ekkora gombócokat, még tán a rizs is elfogyott miattam."

S valóban, a rizsből egy szem sem maradt. Nagyanyó azonban nem bánkódott: finom a héjában sült krumpli is.

- Tama! - szólt oda a macskának. - Gyere, itt a reggeli.

-Már megint krumpli? Mikor lesz végre egy kis haldarával megszórt rizs?

-Ugyan, ne kényeskedj! Nagyapó csak gombócokat eszik, pedig ő reggeltől estig dolgozik.

Közben nagyapó munkához is látott. Baltájával serényen dolgozott, s a rizsgombócok illatára odasereglett állatok lelkesen nézték.

- Ha ezzel végzek, megreggelizem. Tartsatok velem! - szólt oda nekik jókedvűen.

Segítettek is neki, mert mindegyik rizsgombócot adott neki.

- Ó, már készen is vagyok - köszönte meg a segítséget nagyapó. - Most pedig együnk!

Fogta, s osztani kezdte a reggelire szánt gombócot, hogy mindenkinek jusson. De a gombóc hirtelen kicsúszott a kezéből, s gurulni kezdett.

- Féltve őrzött gombóckám, ne menj el! - rohant utána. A meredek lejtőn azonban a gombóc még gyorsabban gurult.

Szökkent fürgén a mólus, ugrott nagyokat a nyúl, s csak úgy gurult a mosómedve is.

- Rizsgombócka, várj! Állj már meg! - futottak utána szinte versenyben. A gombóc meg csak gurult, esze ágában sem volt megállni. A hegy lábához érve lassulni kezdett, s nagy puffanással egy tátongó lyukba esett.

Nagyapó megpróbált lenyúlni érte, a lyuk alját azonban nem érte el. A gombóc végképp odaveszett. Ahogy így álltak, énekszóra, vidám cincogásra lettek figyelmesek: "cin-cin" - hallatszott az egerek éneklése.

- Hát ez meg mi? - nézett nagyot nagyapó és az állatsereg. Hegyezték a fülüket, a mélyről felcsengő énekszóra figyeltek. Tetszett nekik, nem bánták, hogy elgurult a reggeli. S ismét felhangzott a fülbemászó cincogás, amikor nagyapó az ebédadagját, a második gombócot is a véletlenül elgurult étek után dobta.

- Nahát, de csodálatos! - hallgatták élvezettel a dallamot. Nem is bírtk ki, ledobták a vacsoradagot, a harmadik gombócot is. A dallam olyan vidáman zendült fel, hogy mindnyájan táncolni kezdtek. Ugrált, ropta a táncot az állatok apraja-nagyja. De nagyapó lába hirtelen megcsúszott, egyensúlyát elvesztette, s a rzsgombócok után pottyanva egyenesen Egérország kellős közepébe esett. Siettek elébe az egerek, címeres lampionjaikkal a kezükben, s hálásan cincogva köszönték neki a finom rizsgombócokat.

- Herceg, íme a kedves vendég! - jelentették az egerek, miután nagyapót a főterembe kísérték.

- Isten hozott országunkban! Érezd magad otthon, légy a vendégünk hálánk jeléül - mondta neki az egerek hercege. - Arra tessék! - mutatta az utat a herceg. - Fáradj be!

Nagyapó legnagyobb meglepetésére a teremben kis egerek tömkelege gyúrta szorgalmasan az elgurult gombócokat. A három darab nagy gombócból több száz kicsit formáltak. Ezután egy másik terembe mentek, ahol nagyapót étellel-itallal teli asztalka mellé ültették. Felcsnedült az elbűvölő cin-cin zene, mire Egérváros leányai megjelentek, s kecsesen hajladozva táncolni kezdtek.

A finom rizspálinka még az időt is feledtette: "bim-bam,bim-bam" - hallatszott tompán a templomtorony harangja.

- Jaj, nekem mennem kell! - kapott hirtelen észbe nagyapó. - Nagyanyó vár: a rőzsét még nem adtam el, s még rizst is kell vennem.

Ekkor az egerek egy apró kalapáccsal a kezükben cincogni kezdtek:

- Íme a szerencsekalapács, fogadd szeretettel! - köszöntek el tőle.

- Én is köszönök nektek mindent! - hangzott a felelet, s nagyapó sietősen útnak eredt. Br is ért gyorsan a városba, s ment a vevőjéhez.

- Ó, apóka, mi történt? Hogyhogy ma ilyen későn jöttél? Sajnálom, de már mástól vettem meg a rőzsét.

Nagyapó csalódottan távozott, s újabb helyeken próbálkozott.

- Köszönöm, de már vettünk! - utasították el mindenütt. Nem volt hát mit tennie, a rőzsével a hátán útját hazafelé vette.

- Ma bizony hiába mentem... - bandukolt szomorúan, lehajott fejjel. - Se rizs, se zöldség, egyiket sem vettem... Szegény nagyanyóm, biztosan el lesz keseredve.

- Isten hozott! Jaj, de jó, hogy megjöttél! - tette le nagyanyó a friss vízzel teli kisdézsát nagyapó elé. - Mosakodj meg, én meg megyek, megmelegítem a krumplit.

Nagyapó már a lábát törölgettem, amikor végre beszélni kezdett.

- Bizony, ma rossz napom volt. Nem kelt el a rőzsém, csak hazacipeltem.

- Sebaj, a lényeg, hogy újra itthon vagy! - mondta nagyanyó, s vacsorázni kezdtek. Nem telt el egy perc, élénk cincogásra lettek figyelmesek.

- Nagyon sajnáljuk, de a legfontosabbat elfelejtettük- cincogta izgatottan az egérke.

- Ugyan mit? - nézett nagyot nagyapó.

- Ajándékunk, a szerencsekalapács, bármelyik kívánságotokat teljesíti! - cincogta el mondókáját a kisegér, s azzal el is tűnt. Nagyapó azon nyomban fogta a kalapácsot, megrázta, s ezt kiáltotta:

- Jaj, de éhes vagyok, szeretnék enni egy jó nagyot!

S valóban: egy szempillantás alatt asztalkájuk csak úgy roskadozott a sok-sok finomságtól.

- Nahát, még nem is láttam soha egy rakáson ennyi finomságot! - ámuldozott nagyanyó.

- Nyau, végre ma keszeg a vacsora, nem pedig krumpli - nyávogott Tama is, nagyokat nyelve. Nagy volt az öröm mindhármuk számára.

Másnap reggel megismételték kívánságaikat, s felpakoltak minden ennivalót a szekérre, hogy szétosszák a falu rászorulóinak. Sorsuk jóra fordult. A rizsföldek, a veteményesek pompáztak, öröm volt rajtuk a munka. Szerencsés lett a falu apraja-nagyja. Nagyapóék a termésből újra gombócokat készítettek, odavitték a lyukhoz és ledobálták, hogy Egérváros valamennyi kisegere jóllakhasson. Útközben még a hozzájuk csatlakozott állatseregnek is jutott belőle.

Vége