A sintoizmus megértésében a "kami" szó kulcsfogalom, melynek jelentése leginkább mint "felsőbb lény", "magasabbrendű lény" közelítő fogalmakkal adható leginkább vissza. A japán kami (神) szót „istennek”, „istenségnek” szokás fordítani, bár igen sokféle jelentésű szó. A japán nyelv nem tesz különbséget az egyes és többes szám között, így a kami éppúgy vonatkozhat egy bizonyos, mint számtalan sok „valamire”. Általánosságban a szó inkább többes számot jelöl, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a kamik száma hatalmas és potenciálisan végtelen. Kami-jelleggel rendelkezik minden, ami vallásilag tiszteletre méltó: az ég és a föld istenségei, a szellemek, az állatok, a növények, a hegyek, a tavak, tehát minden, ami valamiképpen rendkívüli. A tennó, a császár maga is kaminak minősül (arami-kami: látható isten). A japánok, a kami-lények nagy száma miatt 8 millió kamit fogadnak el és az országot gyakran "sinkokunak", a kamik országának is nevezik. „Jao jorozu no kami” – Japán a „nyolcmillió kami országa”.
     

A sintoizmus legfontosabb forrásművei a Kodzsiki és a Nihongi. A Gemmjo-tennó császárnő (708-714) által megbízott tudós, Óno-Jaszumaru gyűjtötte össze Japán régi hagyományait és adta ki 712-ben a Kodzsikit, "A régi idők krónikája" címmel. A mű az ország történetét az istenek korszakától Szuikó császárnő haláláig (i.sz. 628-ig) beszéli el. Nem sokkal később, Toneri herceg (676-735) tárja a nyilvánosság elé az általa és több tudós által írt Nihongit (Japán évkönyvei), mely szintén mitologikus elemekkel átszőtt történeti jellegű mű. A számos további fontos mű közül a 927-ben megjelent Engisiki című szertartáskönyv érdemel még külön említést.

A sintoista panteon főbb istenei:

• Aizen-Myo-o: szerelmi szenvedélyt lecsillapító istenség
• Amaterasu: napistennő - ő uralkodik az Égen, ő találta fel a szövőszéket, ő tanította meg a japánokat rizst termeszteni. Egyfajta kultúrhérosz. Ő a legfőbb kami.
• Ame-no-uzume (röviden Uzume): a hajnal és a jókedv istennője
• Benten vagy Benzaiten: a tenger, zene, művészetek, irodalom, tudomány istene. A hét szerencseisten egyetlen női tagja.
• Daikoku: a jószerencse istene. A hét szerencseisten egyike
• Ebisu: az anyagi gyarapodás, a pénz, a gazdagság istene. A hét szerencseisten egyike.
• Emma-o: a poklok ura, a halottak bírája
• Fukurokuzu: a hosszú élet és a bölcsesség, a termékenység és a férfiasság istene. A hét szerencseisten egyike.
• Hachiman: eredetileg a parasztok istene, de a 12. századtól a háború és a harcosok kamija lett. Japán hadisten, Ojin császár szelleme.
• Hotei: a gyengék és a gyermekek védelmező istene. A hét szerencseisten egyike.
• Idaten: a szerzetesek védelmező istene.
• Inari: a rizs istene, a termékenység és a virágzás istene. Manapság alakja az üzleti élethez és termeléshez köthető.
• Izanami és Izanagi: a japán teremtésmítoszok központi alakjai, a férfi és női kami.
• Jurojin: a boldog öregség istene. A hét szerencseisten egyike.
• Kagu-tsuchi: tűzisten
• Kappa: vízisten
• Konpira: a tenger istene, minden utazó, a tengerészek, az űrhajósok, a halászok, a hajók és a hajóépítők pártfogója
• Kusinada-hine: földi istennő. A viharisten felesége.
• Marishi-ten: a háború és a harcművészetek istensége.
• O-kuni-nushi: az orvoslás és a varázslás istensége.
• oni: gonosz szellem
• Shichi Fukujin: a hét szerencseisten közös neve. Ide tartozik Daikoku, Ebisu, Benten, Bisamon, Fukurokuju, Jurojin, Hotei
• Susa-no-o: Amaterasu bátyja, a szél istene, viharisten
• tengu: erdei isten
• Tenjin: a tanulás istene, Sugavara no Micsizane szelleme
• Tsuki-Yorui: a holdisten
• Uke-Mochi: az élelem istennője, a rizsisten felesége

A buddhizmusról

A buddhizmus megalapítója Gautama Sziddharta herceg, a harcosok kasztjából (Buddha megvilágosodottat jelent) i. e. 560-480 között élt. Csodás körülmények között született, kiváló nevelést kapott, azonban megrázó élményt jelentett számára harmincéves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, a szenvedés és a halál mindenki osztályrésze (addig ugyanis apja elzárva tartotta a világtól, és fogalma sem volt ezekről). Ezért elhagyta családját, lemondott a gazdagságról, és hét évig önsanyargató életet élt. Egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés a tudatlanságból fakad, és úgy lehet megszüntetni, ha felismerjük, hogy a szenvedés a függőségből, a vágyak pedig a tudatlanságból származnak. Az, aki tud, képes megszabadulni a függőségtől, és így eléri a a nirvánát. Ettől kezdve hátralévő életét tanítással töltötte. Az ú.n. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással.

A buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, s így csodálatos erők működnek benne. A mágikus képességek többsége akkor jelentkezik, amikor a kiválasztott ember eléri a teljes megvilágosodást, és ezzel Buddhává, megvilágosulttá válik. A szent iratok szerint Gautamát több Buddha előzte meg és fogja még követni.

Gautama tanairól egyetlen sor írás sem maradt fenn, azokat később tanítványai foglalták írásba. A legrégebbi irat a páli nyelvű Tri-pitaka (három kosár), amely az alaptanításokat írja le. Ezek kiindulópontja az a felismerés, hogy az egész élet szenvedés, melynek oka az élethez való ragaszkodás. Akinek sikerül lemondania a vágyakról, az kiszabadul az újabb szenvedéseket hozó újjászületésekből, és eljut a Nirvánába, ami nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot a mahajana irányzat szerint, míg a hinajana szerint csak a vágyak kialvása. Mindkét irányzat elismeri, hogy a parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a buddháról. A buddhizmus nem tanítja a lélek egységét, a világ valamennyi jelenségét átmenetinek tartja.

A hinajana szerint az egyén külső és belső világa is egyszerű elemekre oszlik szét, amelyek azonban szigorú törvényszerűségnek vannak alárendelve. A mahajana ezzel szemben azt tanítja, hogy a világ egységes, és minden a tudat teremtménye (jógacsára), és van olyan irányzat is (madhjamika), amely e világot illuziónak, nem létezőnek, önlét nélkülinek tartja. A jógacsara filozófia alapítója Vaszubandhu, a madhjamika filozófia alapítója pedig a második században élt Nágárdzsuna.

Az i. e. 3. században Ceylonon és Nepálban, misszionáriusok térítő tevékenysége útján a 1. századtól Kínában, a 4. században Koreában és Indonéziában, Japánban a 6., Tibetben a 8., Mongóliában és a mai Oroszország egyes területein pedig az első ezredfordulótól terjedt el.

Indokínában és Ceylon szigetén a hinajana vagy theravada buddhizmus terjedt el; Kínában, Koreában és Japánban a mahajana különböző változatai (pl.:Tiszta Föld buddhizmus és az meditációt hangsúlyozó irányzat a csan (szank.:dhjana, koreai szon, japán zen). Tibetben (és Mongóliában valamint Oroszország egyes területein) a mahajana egy speciális ága fejlődött ki (terjedt el), melyre a helyi vallás (bon) is hatással volt, és ez nem más mint a vadzsrajana. Négy fő irányzata a nyingmapák, a szakjapák, kagyüpák és a gelukpák. A Dalai Láma e negyedik irányzat követője.

Szokás külön venni az Amerikában és Európában terjedő buddhizmust, bár a metafizikai tanítások nem térnek el a fentebb említett hagyományos iskoláktól, de a közösségi előírások terén megpróbálnak alkalmazkodni a nyugati életformához.

Összefoglalás

Napjainkban a konfucionista japán gondolkodás szempontjából, amely előnyösen működött a feudális érában az uralkodó harcosok osztálya számára, nem változott az állam alapja. A konfucionizmus egyik alapelve: a ren, amely alapvetően a szülők és az öregek tiszteletét és szeretetét jelenti. Mivel a japán embereknek századokon keresztül centralizált hatalom alatt kellett élniük, ami percekre lebontva szabályozta az emberek életét, könnyen hisznek csoportjuk vezetőjében, respektálják őt, és nem akarnak minden áron vitába keveredni vele. Gyakran mondják, hogy a japánok nagyon pragmatikusak, hogy folyamatosan képesek megérteni és adaptálni új technikákat, de nem nagyon érdeklődnek a mélyebb filozófia és az egyetemes igazságok iránt. A japánok egy új típusú kultúrát alakítottak ki, a nyugati kultúra és a hagyományos japán kultúra egybeolvasztásával.

A mai Japánban az Alkotmány biztosítja mindenki számára a szabad vallásgyakorlást. Japánban a buddhizmus a domináns vallás, bár nem ismerünk a hívők számára vonatkozó pontos statisztikákat. A japánok zöme gyakorlatilag nem vallásos, kevés keresztény (körülbelül a lakosság 1%-a) és az új vallásoknak is vannak követői (körülbelül 10%). Mindazonáltal, a japánok többsége sinto rítus szerint köt házasságot és buddhista rítus szerint hal meg. Ez is mutatja, a japán kultúra igen sok, egymással ellentétes rétegből épül fel - régi és új, külföldi és nemzeti.

A második világháború vége előtt a japánok 70 százaléka rizstermelő földműves volt, életciklusuk oly szorosan követte a természet ritmusát, hogy a természettel mintegy egységben éltek, lelkiviláguk is a természet része volt. A természettel való együttélés ezen hagyományos érzése támasztotta alá a japán erkölcsi világképet, filozófiát, gondolkodásmódot és vallást, és ez része a japánok természet iránti érzékenységének és természetszeretetének. Ennek a ténynek egy másik aspektusa a japánok túlvilági jutalmakról szóló vallásos ígéretek iránti érdeklődésének hiánya. Ők valószínűleg jobban vonzódtak a közvetlenebb ígéretekhez, az evilági előnyökhöz.

A II. világháborúban elszenvedett vereség után Japán történelmében először élte meg az idegen megszállást. Az utóbbi fél évszázadban Japán nagyon gyorsan fejlődött és megváltoztatta ipari szerkezetét. A mezőgazdaságban és más elsődleges iparágakban foglalkoztatott emberek száma folyamatosan csökkent: 1985-ben 8,8% volt, és úgy becsülik, hogy 2000-re 5,5%-ra fog lecsökkenni. Az emberek életszínvonala észrevehetően javult, bár a természet megsérült, a levegő és a víz szennyezetté vált.

A mai emberek már nincsenek olyan intim kapcsolatban a természettel, mint a múltban voltak, a gyerekek többnyire mesterséges környezetben nőnek fel. A japán kultúra változik, új életstílus van kialakulóban: például az irodalom olvasása helyett képregényeket (manga) olvasnak. Nem a barátaikkal játszanak a szabadban, hanem közülük egyre többen saját szobájukban a számítógépes játékokkal ütik agyon az időt.