Kurama kilépett az átjáróból és a Genkai templomához vezető lépcső alján találta magát. 'Remek... Legalább a kapuig eljuthattam volna!' Sóhajtott egyet, majd elindult felfelé a lépcsőn. Ám még a negyedéig sem jutott az útnak, mikor különös zajt hallott a fák közül. Megtorpant, de nem nézett se jobbra, se balra, csak hegyezte a fülét.

- Ki az? - kérdezte fennhangon, de nem kapott választ. Nem sejtette, ki lehet, de azt érezte, hogy nagy ereje van, ám nem nagyobb az övénél. - Figyelmeztetlek! Ha nem akarsz meghalni, gyere elő! - egy gally roppant, szinte csak pár méterre Kurama mellett. A fiú oldalra kapta a fejét, de ekkor egy ismerős hang csendült a háta mögött.

- Nocsak Kurama! Már meg sem ismered, egy régi kedves ellenfeled erejét? - az említett, egy szempillantás alatt 180 fokot fordult és szembekerült egy fekete hajú lánnyal. Eltátotta a száját. A lány fekete miniszoknyában, fekete csizmában és sötét bordó blúzban állt előtte. Fufruja furcsán volt nyírva, ugyanis arca egyik felét teljesen eltakarta. Ajka gonosz mosolyra húzódott és az előtte álló, még mindig meghökkent arcú Kurama szemébe nézett. - Mi baj, kedvesem? Talán nem ismersz meg?

- Dehogynem... - Kurama végre összeszedte magát és most már dühös pillantással nézett a lányra, ám hidegvérét megőrizte. - Mit keresel itt Kyra? Mit akarsz tőlem?

- Ugyan már... Tudod te azt! - Kyra egy lépcsőfokkal föntebb lépett, így már ugyanazon a fokon álltak mindketten. A lány Kurama szemébe nézett és megsimította az arcát. - Megígérted, Youko! - suttogta. - Azt mondtad, hogy megteszel nekem valamit, ha elég erős leszek. Te is érzed, nem? Most már elég erős vagyok ahhoz, hogy megtedd, amit ígértél. - Kyra szándékosan nem mondta ki, mit ígért Kurama, hogy ezzel is idegesítse a fiút. Elvárta tőle, hogy emlékezzen az ígéretére. Kurama sóhajtott egyet és a lány szemébe nézett.

- Sajnálom, de én már mást szeretek. De az ígéretemet betartom. - mondta majd közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta...

Ryunak elakadt a lélegzete. Megremegett a lába és majdnem térdre esett, de összeszedte magát és ránézett az előtte álló Kuramára, amint az a démon lánnyal csókolózik. Ryu arcán két könnycsepp csordult le és lemerevedve állt a lépcsőn. El akart futni, de a lába nem hagyta. Nem bírt megmozdulni, csak állt és sírt csöndesen. Pár méter volt csak közte és a másik két személy közt, de még így sem vették őt észre.  

- Ku...ra...ma... - suttogta akadozva, szinte alig hallhatóan, de a fiú, jó hallásának köszönhetően még így is meghallotta. Elengedte Kyrát és megfordult. Ryu egyenesen a szemébe nézett és ezzel végre rádöbbent, mennyire nagy ostobaság volt az, hogy egyáltalán ebbe a világba jött. Kurama szeme olyan hidegséget tükrözött, hogy szinte megfagyott a lányban a vér. Most már biztos volt benne, hogy hiba volt ide jönnie, mivel, az akiben annyira hitt, teljesen más, mint amit várt tőle. Egy hirtelen döntéssel megfordult, ugrott egy nagyot és már el is tűnt a szemük elől. Kurama ránézett Kyrára, aki diadalittas arccal nézett vissza rá. Kurama lenézően hátrált egy lépést és a lány szemébe nézve közömbös hangon mondta neki:

- Sajnálom, Kyra. De az ígéretemet ezzel beteljesítettem. Nem óhajtok többé találkozni veled és amennyiben ezt nem vagy képes elfogadni, kénytelen leszek az ellenségemnek tekinteni téged. - a lány döbbenten nézett vissza rá. Nem hitt a fülének. Először csak tátogott egy kicsit de mikor Kurama hátat fordított neki és elindult felfelé,észbe kapott és gyorsan elé állt.

- Na azt már nem! Tizenhét éve várom, hogy végre megtaláljalak! Előtte pedig több száz évig azt vártam, mikor leszek már elég erős neked! Most végre meg vagy és az erőm is elég nagy, de neked még így sem vagyok jó? - Kyra elsírta magát és a földre rogyott. Végre először úgy nézett ki, mint egy igazi nő. Kuramát viszont ez hidegen hagyta. Egyszerűen kikerülte és továbbment a lépcsőn. Kyra ültében hátrafordult és gyűlölködve suttogta utána: - Rendben! Ha te így, akkor én is így! - felállt és letörölte a könnyeit. - Átadjam az üdvözletedet Raidonnak? - kérdezte hűvösen. Kurama megtorpant.

- Te is Raidonnak dolgozol?! - kérdezte ingerülten és ökölbe szorult a keze. Kyra sejtelmesen elmosolyodott, majd egy pillanat múlva köddé vált.

Kurama felfelé baktatott a lépcsőn és egyfolytában azon törte a fejét, hogy mit akarhat tőle Raidon. 'Nem értem. Mégis mi a fenét akar? Az előző balek, akit küldött fél perc alatt meghalt. Még az erőm negyedét sem bírta elviselni. Viszont Kyra elég jó harcos. De... Akkor tehát őt kéne megölnöm?' Gondolatait egy durva "vigasztaló" hang szakította félbe, aki egy másik, síró valakit próbált megnyugtatni. Megállt és körülnézett. Észre sem vette, hogy időközben már teljesen felért a lépcső tetejére. Kicsit fülelt, majd elindult a hangok irányába. Egy farakás mögött volt a két hang tulajdonosa. Óvatosan belépett mögé és már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a látvány, ami elé tárult megakadályozta benne...