A nagy mentőakció

Kurama egy magazint olvasva ült ájult barátja ágya mellett. Touya már kezdett ébredezni, Kuramának pedig ki kellett jönnie Aina szobájából, mert a lányt vizsgálatra vitték. Touya nyöszörögve felébredt.

- Á, jó reggelt! - köszönt vidáman Kurama. Touyának erre is egy nyöszörgés volt a válasza. Kurama elmosolyodott és letette az újságot. - Kérsz valamit enni? Vagy esetleg innivalót hozzak?

- Nem, kössz... Nem kell semmi - nyögte Touya és nagy nehezen felült az ágyban. - Aina?

- Elvitték vizsgálatra. - mondta Kurama, majd Touya rémült arcát látva, gyorsan hozzátette. - Nyugi! Semmi baja! Miután kiütöttek, nagyon megijedt, de, azt hiszem, sikerült valamennyire megnyugtatnom...

- Értem... - Touya még mindig félig kómás volt, így hát azt sem vette észre, hogy barátja, mintha habozna, sőt egy kissé el is pirult...  

- Hogy mi?! - Touya magából kikelve ordított a recepciós nővel, ugyanis az közölte vele, kizárt, hogy a húgát kiengedjék. - Ezt nem mondhatja komolyan! Ő az én húgom! Tíz éve nem láttam és most, hogy végre megtalálom, azt mondja, hogy nem jöhet haza velem?!

- Én... Sajnálom Uram, de... Nekem nincs jogosultságom, ahhoz, hogy ebbe az ügybe beleszóljak. - mentegetőzött a nő.

- Mégis, hogy képzeli, hogy...

- Touya! - Kurama már nem bírta elviselni, hogy Touya ennyire szenved és mindjárt nekiesik a nőnek, úgyhogy, megfogta a karját és kiráncigálta a kórházból. - Gyere már! Van egy ötletem... Touya! - Kurama ismét alig bírta visszatartani a jég urát, hogy az ne rohanjon be újra az épületbe. - Idefigyelj! Tudom, mit csináljuk, csak hallgass végig! - Touya duzzogva leült az egyik közelben lévő padra és Kuramára sandított. - Figyelj! - kezdte higgadtan a fiú. - A te kezedet csúnyán elintézte az az injekciós tű és különben is a betegeket nem sodorhatjuk veszélybe. Illetve valódi veszélybe... - Touya feszülten figyelt. Keze valóban be volt kötve, mivel a tűt hirtelen döfték belé, az ápolónő pedig úgy megijedt, hogy a gyógyszer célt tévesztett, hogy a tű hirtelen kirántásánál végigszántotta Touya tenyerét... Mikor Kurama látta, hogy barátja lenyugodott és befogadóképes egy épelméjű tervre, belekezdett: - Tehát, a tervem a következő...

- Halló? Itt a Beneru Klinika igazgatójának titkárnője beszél. Miben segíthetek?

- Adja az intézmény igazgatóját. - hangzott a tömör, fagyos válasz.

- Elnézést, de nagyon elfoglalt. Kérhet időpontot vagy esetleg átadhatok neki egy üzenetet.

- Rendben. Az üzenetem az, hogy az imádott kórházát öt perc múlva felrobbantom. Kérem adja át neki ezt az üzenetet. Most szépen megnyomok egy gombot ezen az igen praktikus távirányítón és ettől a pillanattól számított öt percen belül az épületből nem marad semmi. Nos, ez az üzenetem és miután velem ilyen kedélyesen elcsevegett, kérem adja át neki. Legmélyebb tiszteletem, kisasszony! Visszhall!

Pánik. Az egész épületben kitört a riadalom. Mindenki rohan, ordít, sikítozik.

- Kérem, ne tolakodjanak a bejáratnál! Vigyázzanak! A bomba pontosan három perc múlva robban! - a hangosbemondóban egy kétségbeesett hang, szinte sírva mondta ki ezeket a szavakat, mielőtt végleg elhagyta volna az épületet.

- Rendben! Most! - kiáltotta oda Kurama Touyának, aki erre berohant a főajtón, az óriási tömegen keresztül a kórházba és az egyik nővérrel ordibálva (mivel, másképp nem hallotta volna a nagy hangzavarban) Aina felől érdeklődött. De a nővér sajnos nem tudott róla semmit, úgyhogy Touya gyorsan visszarohant Kuramához, hogy továbbadja neki az információt, aki ezután az épületen kívül megkereste, hol lehet kb. Aina szobája, majd egyetlen ügyes ugrással, egy nyitott ablakon át fenn termett azon a folyosón, ahol a lány ajtaja van. Szerencsére a folyosó már teljesen elnéptelenedett. Kurama odaszaladt az ajtóhoz. 'A fenébe... zárva...' Gyorsan előszedett egy magot a hajából és előhívva a rózsaostort, egy pillanat alatt darabokra törte az ajtót. Aina a földön aludt, de a ricsajra rögtön felkelt. Először nagyon megijedt, de mikor meglátta, hogy Kurama az, megnyugodott. Kurama odasietett a lányhoz (útközben a rózsaostort visszaváltoztatta egyszerű rózsává), majd felkapta a lányt és, mielőtt az akár bármit mondhatott vagy esetleg tiltakozhatott volna, kirohant vele a folyosóra. Az még mindig üresen állt, úgyhogy nem volt nehéz meglógni. A fiú elindult a nyitott ablak felé, ölében Ainával, aki még mindig nem tudta, mi folyik itt.

- Álljanak meg! - Kurama megtorpant és hátrafordult. Az az orvos szaladt utánuk, aki előző látogatása alatt is bent volt a lánynál. Sajnos a segédei is ott koslattak utána. Hárman kettő ellen. Nem túl fényes kilátások, főleg, hogy Kurama nem akart itt, a kórházban és persze Aina szeme előtt erőszakot alkalmazni. - Állj! Azonnal tegye le azt a lányt! Ő egy beteg! Nem rohangálhat vele csak úgy össze-vissza! Tegye le! - Kuramának már nem volt ideje válaszolni, mivel már alig pár méter választotta el őket egymástól, így hát egy hirtelen ötlettől vezérelve odasietett az ablakhoz, amin át érkezett és a lánnyal az ölében kiugrott. - NE!!! - az orvos magából kikelve ordított utánuk. Mindhárom ember az ablakhoz rohant, de mire kinéztek, Kuramáék már futottak el a kórház területéről. - Álljanak meg! - kiáltozták az ablakban lévők, de a fiúk természetesen nem hallgattak rájuk, Ainának pedig nem volt sok választása...

- Huh! Ez meleg volt... - fújta ki magát Touya. Az alvilágban voltak, ugyanis már majdnem elkapták őket, tehát nem volt más menekülési út.

- Igen. Tényleg az volt. - szögezte le Kurama is. Majd rápillantott az ölében alvó lányra. - Touya, mi lesz vele? - bökött a fejével Ainára. Touya vállat vont.

- Őszintén szólva, nem igazán gondolkodtam ilyeneken. Úgy voltam vele, először is ki kell, hogy szabadítsuk, majd utána elrendezzük a jövőt.

- Rendben. Nos, ha érdekel a véleményem, szerintem a legjobb helye Genkainál lenne. Most jött ki a kórházból, ami évek óta a börtöne. Szerintem egy nyugis helyre kéne vinnünk először.

- Nem. Egyetértek a "nyugis hellyel", de nem akarom Genkai nyakába sózni. Itt marad velem az alvilágban. Majd én kiképzem.

- De, Touya...

- Ne! Tudom, hogy Genkai nagyszerű tanár, de most kaptam vissza őt. Nem akarom átadni másnak. Kurama...

- Jó, megértem. Akkor, ha nem bánod, én most mennék is. Megnézem, mi van Ryuval. - Kurama felállt, odaadta Touyának a húgát és egy újabb átjárót megnyitva visszament az emberek világába, nem sejtve, mi is vár rá majd ott...

To be continued...