2.fejezet

-Yusuke elfáradtam! Már úgy fájnak a lábaim! Hisztizett Keyko.

-Nem érdekel! Tudtam, hogy otthon kellet volna haggyalak! Mérgelődött Yusuke.

-És mond Yukina-kisasszony te nem vagy fáradt, mert ha igen szivesen viszlek??? Kérdezte Kuwabara.

-Nem, köszönöm. Még bírom. Mondta mosolyogva Yukina.

-YUSUKE!!! De én akkoris fáradt vagyok! Légyszives álljunk meg! Folytatta Keyko.

-Igen Yusuke, nem árthat meg nekünk a pihenés. Unszolta Kurama.

-Oké! Akkor álljunk meg!

-Jaj, de jó! Huppant le a földre Keyko.

-Végülis már éhes is voltam! Mondta Yusuke nyáladzva. De Kuramát nem hagyta valami nyugodni.

-Mondjátok, ti nem tartjátok furcsának ezt a feladatot…? Hiei sosem szokott bujdosni, legkevésbé sem ha kiakarják nyírni… (Botan félbeszakította) nem, nem, úgy van minden ahogy Koenma-nagyúr elmondta…

-Hát ha te mondod…

-Jóllaktam, de most aludnom kell… Így kiis dőlt Yusuke.

-Kazu, én valami furit érzek… Mondta Shizuru nyugtalankodva.

-Jaajj! Nővérkém maradj má nyugton! Ezt kár volt mondania, mert akkorát kapott Shizurutól, hogy majd leszakadt a feje.

-Rájöttem!!! Ordított Botan.

-Mire jöttel rá, Botab? Kérdezte Kurama.

-Arra, hogy hogyan találjuk meg Hieit! Emlékeztek arra a sípra, Senshuival való harcunk során…? …na látom nem…! Mindegy, azzal fogjuk most is megtalálni! Azzal, előkereste a nagy bőröndből a sípot és belefújt…na és láss csodát…! …Hiei fülét fogva fetrengett a földön.

-Mi a … volt ez?! A … életbe, majd kiszakadt a dobhártyám!!! Ordibált Hiei (megkell hagyni, kissé csúnyán…).

-Látom, itt az egész bagázs…! Hogy soha nem tudok tőletek megszabadulni, kész ÁTOK! Örjöngött tovább Hiei.

-Mi is örülünk neked Hiei. Mondta fagyosan Kurama.

-Egyébként egy küldetés miadt kerestünk fel téged. Folytatta Yusuke. Ezeknél a szavaknál kicsit felfigyelt Hiei.

-Elkell kapnunk egy farkasdémont, Nakashima Kurodát. Koenmátol tudjuk, hogy megakar téged ölni…(Hiei félbeszakította)

-Csak azt tudnám, hogy mi közötök van hozzá…?!

-Nekünk semmi, de az a küldetés, hogy megöljük. Mondta kissé könyörtelenül Kurama.

-De-Dehát miért…? Kérdezte zaklatottan Hiei.

-Kertitörpe, má süket is vagy?! Azt mondtuk, hogy megakar ölni! Mondta Kuwabara.

-A fülemmel semmi baj, fafejű! Válaszolt Hiei. És halkan, majd később hangosan elkezdett nevetni.

-Mi olyan vicces? Kérdezték értetlenkedve.

-Az, hogy Shimy soha nem ártana nekem! És nevetett tovább.

-De nekünk Koenma azt mondta, hogy megakar ölni…

-A válaszom erre egyszerű: Koenma hazudott nektek. És folytatta a röhögést. Viszont azt nem vette észre, hogy a többiek fal fehérek lettek a hír hallatán.

-De miért…? Kérdezték Hieitől.

-Egyszerű…Shimynek olyan nagy hatalma van, hogy a Szellemvilág fél tőle. Koenma arra használt fel titeket, hogy tálcán nyújtsátok fel neki őt. Tehát az, hogy engem megakar ölni egy egyszerű ürügy volt. Így Hiei bekejezte mondókáját.

-Így már vili?! Kérdezte gúnyolódva és tovább röhögött.

-Ez túlmegy minden határon! A büszkeségem romokban hever! Botan te tudtál erről?! Ordított Yusuke.

-Igen… Mondta Botan, szinte sírva, lehorgasztott fejjel.

-Ooo, igen?! Akkor nem kellett volna kivételesen kinyitnod azt a nagy szádat, mi?! Ordított tovább.(Kurama félbeszakította)

-Yusuke, ezt hagyd most.

-Te csak fogd be, csak azért véded, mert beleszerettél! Igen ez az igazság, még Kuwabara is észrevette, hogy egymásbaszerettetek!

-Én nem vettem észre… Mondta Kuwabara.

-Ez most mellékes! Az a lényeg, hogy Botan elárult minket!

Hírtelen valaki egy jól irányzott rúgással akkorát belerúgott Yusuke fejébe, hogy az összeesett.

-Helló mindenki! Szólt valaki.

-Az én nevem Nakashima Kuroda. Én vagyok a híres farkasdémon, másnéven a Fekete Rózsa.

-Shimy, hát te, hogy kerülsz ide? Kérdezte felvillanyozott szemekkel Hiei.

-Csak úgy erre jártam és gondoltam lekapcsolom ezt a nagyképű ripacsot, egy hölggyel nem szabad így beszélni.

 A személyleírása a lánynak nem volt hazugság, hosszú fekete haja volt és kék szeme, fél fejjel kisebb volt Hieinél (ám Hiei is sokat nőtt, akkora lett, mint Yusuke, ha nem nagyobb). A lány egy kimonót viselt, ami kék és fekete színből állt. Aki csak látta, mindenkinek a feketerózsa szó jutott róla az eszébe.

-Na és mondjátok, Koenma mivel etetett titeket?! Kérdezte kissé tapintatlanul Shimy.

-Képzeld, azt mondta nekik, hogy megakarsz ölni…! Nevetett tovább Hiei.

-Ez az évszázad vicce…!!! Ez a Koenma semmit sem változott, még mindig nagyon gyengus hazugságai vannak! Persze, ti is elég buták lehettek, hogy bevettétek. Ja, és Hiei, azt is mondta nekik, hogy feltámasztottalak már többször is…?!

-Há, na-ná!

-Ez olyan unalmas, kitalálhatna már jobbat is! Igaz, hogy nagy erőm van, de embert én sem tudok feltámasztani. Ráadásul, Hiei tudtommal még egyszer sem halt meg. Na, erről ennyit! Akartok még valamit tőlem? Közben, Yusuke is felébredt mély álmából. És elég kelletlenül vette, hogy Shimy fejberúgta.

-Ki volt az a … aki fejberúgott?! Ha a kezem közé kerül az a … akkor esküszöm, hogy kitaposom a belét!!!

-Állok elébe! Mindeki Nakashimára szegezte a tekintetét.

-Mi van…?! Értetlenkedett Yusuke

-Ez a kiscsaj vert agyon?!

-Igen, én voltam. Akkor megküzdesz velem?

-Naa, nee… Nem fogok egy ilyen magadfajta kislánnyal verekedni… chh, kész röhej!

-Remélem csak provokálni akarsz, mert ha nem, akkor nem leszek tekintettel arra, hogy ember vagy és kíméletlenül megöllek.

-Na, ide figyelj kislány, én nem akarlak bántani, végképp nem megölni. Úgy, hogy légy oly szives és menny haza anyucihoz! Azt is elnézem neked, hogy fejberúgtál… És amint Yusuke a kezét, Shimy vállára tette, a lány teljesen kifordította, de csak úgy, hogy Yusuke ezt kibírja.

-Hé! Mi a fenét csinálsz?!

-Megmondtam. Harc nélkül nem megyek el. Aztán Keyko odarohant hozzá és próbálta meggyőzni, hogy hagyja Yusukét:

-Kérlek szépen Nakashima! Ne bántsd Yusukét! Lehet, hogy rosszat mondott rád, de ezt ő nem úgy gondolta! Hiszen az anyjánál is jobban ismerem őt, tudom, hogy milyen!

-Rendben. Yusuke, remélem tudod, hogy a barátnődnek köszönheted az életedet.

Ám, amikor Yusuke odament volna Keykihoz, Nakashima hírtelen a ruhája ujja alól egy hatalmas tőrt vett elő és Keyko nyakához szorította.

-Köszönöm, hogy elmondtad Keyko, hogy Yusuke barátnője vagy, így biztosra veszem, hogy teljes szívvel fog velem küzdeni, ha a te életed a tét.

-Mi a fenét művelsz! Ordibált Yusuke.

-Yusukénak nem kellett volna becsmérelnie Shimyt, így nem meglepő, hogy megakarja ölni. Ráadásul a harcot nagyon komolyan veszi. Okoskodott Hiei.

-Igen, és az a tőr ami a kezében van nagyon különleges. Több szász évvel ezelőtt egy hatalmas szellemi erővel rendelkező kovács készítette, ám az ereje nem volt elég ahhoz, hogy uralni tudja a tőrt és ezért meghalt. Folytatta Kurama.

-Pontosan! És az a kovács az ük-nagyapám volt! Sokat tudtok, de azt nem, hogy ha a tőr egy pici karcolást is ejt valakin az olyan mértékű lesz, mint ha több szász szúrás lett volna. Az ük-nagyapám is ebbe halt bele, de persze a tőr nem csak ölni, ha nem gyógyítani is tud. Most pedig elég a szócséplésből! Lássunk hozzá!

Azzal Nakashima fogta Keykot és felugrott a legközelebbi fa csúcsára.

-Na mi lesz Yusuke? Hagyod, hogy megöljem a barátnődet?! Ugyanis azzal az igével amit most rámondok, meg is ölhetem a lányt.

-Hülye liba! Na, most aztán kinyírlak!!!

Yusuke azzal odarohant a fához és felugrált az ágaira, de amikor közelített Shimyhez észrevette, hogy felétartja a tört, így gyorsan félreugrott.

-Unalmas vagy Yusuke. Azt hittem, hogy talán azért nagy a szád, mert tudsz is valamit, de kivételesen tévedtem…

Közben Kuramáék fontolóra vették, hogy esetleg nekik is segíteniük  kéne Yusukénak.

-Hé barmok! Ne álljatok ott tétlenkedve!!! A rohadt életbe, segítsetek má!!!

-Jövünk Urameshi!

-Yusuke! Figyelj! Mondta Kurama.

-Mi van?!

-A lány csak provokálni akar! Ne hogy azt hidd, hogy megölné Keykot.

-Ezt te meg honnan veszed?

-Látszik rajta. Ha akarta volna rég megölhette volna, ugyanis te nem támadsz normálisan!

-Mi van?!

-Ne mi vanozz itt nekem! Inkább figyelj és kussolj! Látod Hieit, még ide sem jött. Tudja nagyon jól, hogy a kis barátnője csak szórakozik velünk. Szerintem közülünk ő ismeri a legjobban, úgy hogy nincs mitől tartani!

-Kurama! Te félelmetesen okos vagy! Lepődött meg Yusuke.

-Hülye Kurama! Ez muszály volt?! Így már biztos, hogy Yusuke nem fog velem harcolni! Bosszankodott Shimy, majd mérgesen a fa csúcsáról ledobta Keykot, még jó, hogy Yusuke elkapta, mert nagy baja eshetett volna a lánynak.

Később Nakashima odament Yusukehoz és bocsánatot kért tőle:

-Bocsi, kicsit túl lőttem a célon, ne haragudj. Csak tudod én mondhatni a harc szerelmese vagyok. Csak azzal szoktam így viselkedni akiről azt hiszem, hogy méltó ellenfelem lehetne. Még egyszer, kérlek ne haragudj rám.

-Á, semmi baj! Megbocsátok, ha meghívsz minket vagyizni…! Röhögött Yusuke.

-*csepp* Na, jó…persze… Mondta zavartan Shimy.

-A kérésedtől független nagyon rendes vagy…tiszta álompasi…! Mondta csillogó szemekkel Nakashima.

-Hát igen! Jóképú vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, mi kellhet még…?Ordibált nagyzolva Yusuke, de azt nem vette észre, hogy Keyko még a kezében van és mielőtt elkezdte volna rázni is mellé a seggét, Keyko kezét az arcán találta.

-Mostmár nem vagy szép! Ja és az egoistát kihagytad! Erre mindenki elkezdett nevetni. Később mindannyiann elindultak a farkasdémon házához. Fura, de mintha elfeledkeztek volna valakiről…, de vaon kiről…?!