M I S S A S H L E Y A N D V A N E S S A A N D Z A C [ Minden Ashről, Vanessáról és Zacről ]
Életrajza

A  Calforniai, San Luis-ban született, és az Arroyo Grande-hoz közel nőtt fel. Zac Efrob első lépéseit a színészet felé 11 évesen tette meg, mikor szülei felfigyeltek éneklési képességeire. Az énekórák, hamar a „Gypsi” nevezetű előadáshoz vezették el, amivel 90-szer lépett fel. Miután feltűnt olyan színpadi darabokban, mint a „Pán Péter”, „Mame”, „Rémésgek kicsiny boltja” és a „The Music Man”, hamarosan mellékszerepelt TV sorozatokban is, mint például a „Firefly”, „Vészhelyzet” illetve „Az Őrangyal (meg az NCIS, meg a Miami helyszínelőkben is volt, csak mert azokat még szeressem is. \ - szerk). Miután szerepelt a „Mindig nyár” néhény epizódjában, csatlakozott a főszereplők közé, mint a csaj-őrült (:P) Cameron Bale. Zac feltűnt már pár sorozat nyitó epizódjában is, mint a „The Big, Wide World of Carl Laemke” és a „Triple Play”.  Nemrég fejezte be a „Miracle Run” című filmet, amiben egy autista fiút játszott, Mary-Louise Parker és Aideb Quinn oldalán. Aktuális szerepe még a Disney Channel Original Movie „ Szerelmes hangjegyek” c. filmben nyújtott alakítása, ahol Triy Bolton-t játsza, valamint feltűnt a Disney Channel legsikeresebb sorozatának egy részében a „The Suite Life of Zack & Cody”-ban, Ashley Tisdale oldalán.

Zac, 2006-ban fejezte be a gimit, és az érettségit a szülővárosában tartották az osztálytársaival. Kedvenc sportjai közé tartozik a golf, síelés, hegymászás és snowboardozás.  Nemrég vált egyik kedvenc sportjává, a sörfözés, mikor olyan sok időt töltött a parton a „Mindig nyár” forgatása miatt. Szeret zongorázni, és most tanul MAGÁTÓL! gitározni. Jelenleg két kocsit is rendbe kell rakni, az egyik egy Delorean a másik pedig egy 65-ös Mustangon- mindkét „gyöngyszemet” nagyapjától kapta. Efron otthon él szüleivel, és öccsével Dylannel. Van 2 szerető ausztráliai juhászkutyájuk, akiket Puppy-nak (Kiskutya) és Dreamer-nek (Álmodozó) hívnak; és van egy nagyon makacs sziámi cicájuk is, Simon.

 
szerkesztő: fufii
nyitás: '08.07.21.
layout: 001/fufíí
email:
onli
ne:


 

home
site
gallery
letöltések
hírdetés
extras
ashley
vanessa
zac

 

 


 

 
Számláló
Indulás: 2007-02-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!