Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

27. Beryl naplója 7.

8. nap

Mire megérkeztünk Gadnárra, Klára már a pap bácsinál várt minket, a szomszédos porták kulcsaival, és a tulajdonosok engedélyével, hogy bemehessünk szétnézni. Elhanyagolt kertek voltak, de több nagy fával, (dió, alma, körte, birs, szilva) és elegendő területtel egy jó veteményeshez.

- Vajon milyen talaj lehet - gondolkodtam hangosan, de ketten is válaszoltak:

- Nem valami híres - vélte az atya, és neki van tapasztalata vele, mert itt kertészkedik a szomszédban.

- Lejtőhordalék - mondta az Öreg - nem gazdag, de nem is túl kötött. Ha sikerül szerezni bele vagy 100 mázsa trágyát, és beforgatni,  meghálálja. Répával, gyökérrel nem kell foglakozni az első évben. 

Aztán megnéztük a két házat is - hát bizony azokkal nem lehet dicsekedni; de egy külső szigeteléssel és rendes vakolással, ajtó- és ablakcserékkel helyrepofozhatók. A tetők, szarufák elég jók - ugye, erdő melletti falu - tán néhány cserepet kell cserélni. Bent a szobákban a cserépkályhákat újra kell rakni; a konyhákban a spór használható, de ha kell, a főzés indukciós főzőlapokkal is megoldható. Fát meg lehet venni a cserepesi erdészettől.

- Mégis, mire fel ez a készülődés? - kérdezte az atya - és nekem milyen munkát szánt, leányom?

Elmondtam pár szóban Terézék tervét; hogy valahol vidéken keresnek helyet nyolcan, öt igazából fel nem nőtt nagykorú gyerekkel. Arra gondoltam, valamelyik nap elhívom Terézt, nézze meg ő is portákat, van-e annyi pénze, bele mer-e vágni, ismerkedjenek meg az atyával, beszéljék át a dolgot…

- Leányom, a terve nekem nagyon szimpatikus, és szívesen segítek. Örülök, ha hasznosnak érezhetem magam; ahogy a szavaiból kivettem, az a bizonyos Teréz is azt mondta. Mikor tudnak jönni?

- Bemutatkozni e héten elhozom; de ideköltözni valószínűleg csak tavasszal fognak, télen még elvannak az otthonban - ott van rendes fűtés, itt meg a rossz cserépkályhákkal nem lehet nekimenni a télnek. Meg pénze is akkor lesz, ha a dunaörsi házát eladta.

- És, ha nem lesz elég a két ingatlanra, amit kap érte? Csak az egyikben nem férnek el nyolcan; azaz elférnek, de nem túl kényelmesen.

- Gondolom, az otthonban még zsúfoltabban vannak. 

- Nálam is elférnek néhányan, ha minden kötél szakad…

- Atya, a faluban mit szólnának, ha odaköltözne néhány nő? 

- Látja leányom, abba bele se gondoltam. Vénember vagyok már…

- Hát, se a Teréz, se a barátnője nemigen hozná kísértésbe; ők is hetven felé járnak, és fiatalon se voltak szépek - szólt bele az Öreg - Terézt láttam huszonéves korában, és a barátnője se lehetett sokkal szebb.

- Mintha legutóbb azt mondta volna, hogy nem a szépség vonzza, hanem a Lélek…

- Úgy is van az - kontráztam - ha a szépség vonzaná, akkor nem velem töltené itt az idejét, hanem otthon maradt volna az Erikájával.

- Erikát nem ismerem, de ön gyönyörű, grófnő - mondta a pap bácsi, és elpirult; az Öreg meg vigyorgott.

- Erika szép leány volt, de nem használt neki a házassággal kapott jólét. Bár, én mai napig azt a bájos kislányt látom benne, amilyennek megismertem.

- Nem értettem tisztán… a házasélet nem használt, vagy a jólét? Az hogyan lehet?

- Neki a munka nélkül otthon ülés, a doktor úr köreivel való jópofizás - vendégeskedés rabság volt. Rá akarta beszélni a férjét, hogy engedje dolgozni; hiányzott az Isten szabad ege alatt végzendő munka, meg a gyakorlatból se akart kiesni. De a doktor úr hajthatatlan volt; azt tartotta, az asszonynak otthon a helye, mert munkahelyen csak elqurvul; meg a kerti munkáktól a keze is eldurvul. Az első adandó alkalommal ott is hagyta a férjét, hozzám költözött, és a Makra-birtok szőlész-borásza lett. Aztán még néhány másik birtoké is; most afféle integrátorként vezeti több vállalkozás borászatát.

- Esetleg itt is segíthetne egy lugasnyi szőlőt ültetni, megtanítani a vele való munkákat, permetezést…

- Ez itt nem szőlőnek való hely; hideg…

- Jártam Hejcén - sok-sok éve - az se melegebb, mint Gadnár, és micsoda borokkal kínáltak…

- Azok a borok nem ott teremtek, hanem Tokaj-Hegyalján és Eger környékén; de jók a tároló pincéik.

- Itt is vannak szőlők pedig… 

- Hogyne, leginkább konkordi; a bora nem emberbe való.

- Nem is borkészítésre gondoltam, hanem csemegének.

- Ha valamit olcsóbb megvenni, mint megtermelni, akkor értelmetlen dolog kínlódni vele. De pár tőkével meg lehet próbálni, Erika ad valami csemege oltványt. Majd alá kell trágyázni jó bőven. De nem ígérem, hogy eljárunk ide dolgozni is…

- Most is csak az én kedvemért jött. Legyen kihez beszélnem útközben. - A pap bácsi ettől nem lett jobb kedvű; tán abban reménykedett, hogy engem is gyakrabban lát, ha Terézék itt lesznek? - Atya, de annyit ígérek - ha szívesen lát, - hogy néha meglátogatom. Szőlőmunkához ugyan nem értek…

- Dehogynem; nagyon ügyesen ződválogattál az én szőlőmben vagy negyven éve; ha ott maradtál volna tavaszig, metszeni is megtanítottalak volna. De a többi szőlőmunka nem nőnek való.

- Hát, azé' valamire megtanítottál: értékelni a jó bort…

- Leányom, amíg itt van Magyarországon, találkozunk még, ugye? - váltott témát a pap bácsi.

- Persze - mondtam - Terézt elkísérem vagy elhozom ide. Nekem még öt napom van a szabadságomból; azaz hat, de a hatodikon már utazom haza. Na, de fixáljuk le, míg együtt vagyunk; felhívom Terézt, mikor ér rá. Atyám, önnek melyik nap lenne alkalmas?

- Nekem bármelyik. Vasárnap reggel nyolc órakor én misézek, de van bőven hely a templomban. Ha aznap jönnek, ebédre a vendégeim.

- Ha meg hétköznap jöttök, az én vendégeim vagytok - vágta hátba az Öreget Klára - ebédhez meg egri borral kínállak. Ott Hegyalján a vörösbor úgy is ritka… Atya, természetesen önt is elvárom.

- Menjünk be a tornácra - javasolta a pap bácsi - mindjárt ránk jön az eső.

Nem félek egy kis ázástól, de azért mentem; Klára ideadta a tulajdonosok telefonszámát, aztán elköszönt, mert neki dolga van a fogadóban. Javasolta, ebédeljünk ott; az Öreg megköszönte szépen, azt mondta, majd akkor döntjük el, ha én végeztem itt minden teendővel. A harmadik portán délután vártak volna minket, de Klára szerint túl sokra tartják, és a kert negyedakkora, mint amiket néztünk. Ha ez a kettő normális áru, arra nemigen lesz szüksége Teréznek; de majd meglátjuk. Felhívtam a két megnézett ház tulajdonosait, elmondtam, mi a véleményem, kérdeztem az árat, és abban maradtunk, hogy egy héten belül választ kapnak. Aztán felhívtam Terézt is.

- Nem is reméltem, hogy ilyen gyorsan hívsz; hogy utazzak oda? Hova is? Jövő hónapig nem halasztható?

- Tőlem bármeddig - mondtam - de én öt napot vagyok még Magyarországon.

- Jaj… hová is mennénk, és milyen messze van, mondjuk Gyöngyöshöz képest?

- Gadnárra; Dunaörstől cirka félút Gyöngyös; de nem kell bemenni Gyöngyösre, egyszerűbb a sztrádán a káli elágazásig, onnan meg megyek előtted.

- Nincs matricám, és most pénzem se rá… a benzinem se sokkal több, mint Gyöngyösig oda-vissza, és nyugdíjig már nem terveztem tankolni. Sokat zabál az a régi mikrobusz. A hármason gondoltam menni.

- Ketten jöttök a barátnőddel, vagy mind a nyolcan?

- A barátnőm most nem ér rá sajnos… miért?

- Eléd megyek Kápolnáig, onnan jöhetsz velem; az enyémben ketten kényelmesen elfértek. Azaz, szűkösebben hárman is. De legalább fogod tudni a helyet meg az utat.

- Ó, azt nagyon megköszönöm… nem is értem, miért segítesz nekem, meg se tudom hálálni. Akkor ketten mennénk, az egyik kislányt magammal viszem. 

- Melyik nap jönnél?

- Neked mikor lenne legalkalmasabb? Legalább annyiban alkalmazkodjak…

- Mondjuk holnap? Öreg, holnap ráérünk? Atya, önnek is jó? Legyen akkor holnap, és találkozzunk, mondjuk… Á, van más megoldás is, most mondja az Öreg: te ingyen utazol, a kislány, ha nyugdíjas, féláron. Jöhettek vonattal, mondjuk Füzesabonyig, ott veszlek fel az állomáson. Olcsóbban megúszod.. Ha itt akartok aludni, ma foglalok szállást.

- Abba bele se gondoltam; és milyen régen ültem már vonaton… a kislány, akivel megyek, már nézi is a menetrendet. Mondd meg a barátodnak, hogy jó az Öreg a háznál!

- A felesége is azt mondta; azért ment hozzá.

- Jajj… tehát, ha a vonat nem késik, fél tíz tájban ott vagyunk. Mikorra is érünk Gadnárra? Ebéddel ne gondoljatok ránk, viszünk teát és szendvicseket. 

- Pedig a barátnőm vörösboros vaddisznópörköltjét kár lenne kihagyni. De majd itt elválik. Öreg, te meg sétálj el a Saskőbe, szólj Klárának, hogy holnap nála ebédelünk; a pap bácsival együtt öten, de csak úgy, ha én fizethetem. - Ezt az utolsó mondatot nem a telefonba mondtam; az Öreg rábólintott, és ment.

- Köszönöm a meghívást, de nem fogadhatom el. Már így is túl sokkal tartozom neked. Amit említettél, azt a szép templomot lesz időnk megnézni?

- Persze; feltéve, hogy a kislány tud viselkedni. 

- Természetesen; harminc éves elmúlt, pár napja láttad.

- Holnapig gondold át, esetleg írd össze magadnak, miket akarsz itt megbeszélni, kérdezni, és valami jegyzetelő eszköz is jól jön, pl. egy laptop. Ja, hogy az nincs… akkor egy füzet. A kislány meg nézzen vonatot a hazaútra, hogy tudjam, mikorra kell odaérnem veletek.

- Ha esetleg késnénk, felhívjalak?

- Tudom követni a vonatot az Elvirán, de ha akarsz, felhívhatsz. Akkor is, ha eszedbe jut valami kérdés. De azé' estétől reggelig inkább ne jusson eszedbe; éjszakára kikapcsolom. Szevasz, és jó utat holnap.

- Szervusz, Perilla… azaz bocs, Beryl.

Közben az Öreg is visszaért, és a pap bácsival beszélgetve várta, hogy letegyem a telefont. - Nos? 

- Megoldható, de azt mondta a barátnőd, hogy sétáljunk most át mindhárman, és ebédeljünk ott. Akkor elnézi, hogy holnap te akarsz fizetni. Meg, hogy ne menjünk ma vissza a szállásra, aludjunk nála. A múltkori szobánk szabad, ha nosztalgiázni akarnánk.

- Hát, mi elpletykálhatunk Klárával, bepótlandó a negyven esztendőt; de mit csinálsz addig te? 

- Elvagyok, mint a befőtt. Ha nem esne, kiülhettünk volna a teraszra. De asszem, Klára csak vacsoraidő után fog ráérni, addig dolgoznia kell; sok a vendége…

- És még minket is oda akar hívni. Öreg, neked van kedved itt aludni?

- Alkalmazkodom; nekem mindegy, hogy a saját ágyamban bújok össze veled, vagy a Kláráéban. Atya, tegnap azt mondta Jucinak, hogy addig nem indul el sétálni, míg ide nem érünk. Ha van kedve, elsétálhatunk a templomig, még nincs fotóm róla. Esetleg belül is kattintok párat a bohóclencsével.

- Ahhoz el kellett volna kérnem a templom kulcsát a plébános úrtól, mert zárva tartja, mióta átvette tőlem a hivatalt; és a világítást is ő engedélyezheti. De holnap délutánra elkérem.  

- Majd ebéd után menjetek - mondtam - míg Klárával beszélgetünk; én már voltam benne.

- Milyen az a bohóclencse? - érdeklődött a pap bácsi - olyanról még nem is hallottam.

- Mutatom - Öreg elővette a hátizsákjából a Pentaxát - ez ni, amelyik rajta van. Széleslátó játéxer, 180° látószög, a kép átlójában. A templom ajtajában állva az egész hajó belefér. Tessék, nézzen bele atya; de akassza addig a nyakába. A hátsó kijelzőn? Ott is nézheti, átkapcsolom.

- Tényleg érdekes egy játékszer… de jó drága lehet, gondolom. 

- Á, ez nem annyira. Amivel önt fotóztam a múltkor, az vagy tíz éve kétszer ennyibe került.

- Az a vietnami apróság? Pedig milyen picike ehhez képest. Sok lencséje van?

- Ennek a bohócnak tíz, a kicsinek hat. 

- Úgy értem, önnek, Öreg úr.

- Még a filmes időkből maradt néhány régi darab; de a modern digitális gépekhez készült ezen a kettőn kívül csak még egy, az olyan, mint a Jucié a Nikonján. De most csak ezt a kettőt hoztam magammal. Ha más látószög kéne valamelyikünknek, gépet cserélünk.

- Praktikus… Önöknek együtt kéne élniük, Öreg úr. Annyi mindenben hasonlítnak…

- Á, dehogy - szóltam közbe - nekem se bajuszom, se szakállam, és a szexuális étvágyunk is különböző.

- Ezt inkább ne itt és most részletezzék, leányom…

 

9. nap

Füzesabonyban az Öreget küldtem ki a vonathoz, addig a kocsiban maradtam. Jólesett üldögélni, este kicsit sok volt a bor, és nem vagyok az egri vörösökhöz szokva… sokáig elbeszélgettünk, a pap bácsi is mesélős kedvében volt, Klára is, én meg elmondattam az Öreggel párat Démon bácsi és a Mérnök úr meséiből.

A vonat viszonylag pontosan jött - pár perc se ide, se oda - mikor láttam, hogy jönnek, magam is kiszálltam az üdvözlésre. A "gyerekek" közül Teréz a Szilva nevűt hozta magával - tán Szilvia lett volna a neve, de az anyakönyvbe Szilvakét írta be az anyakönyvvezető - minek iszik az olyan - és már a múltkor mondta az Öreg, hogy van benne valami cigány vonó, az érszentvári Mona Lizára hasonlít. 

- Csak idősebb kiadásban - tettem hozzá. 

- Inkább fiatalabb - mondta az Öreg. - Mona Liza elmúlt hatvan, és a cigány nők gyorsabban vénülnek. 

- Igaz, én úgy tizennyolc éves korában láttam utoljára.

 - Ülj előre, Teréz - mondtam neki a kölcsönös üdvözlés után - és figyeld az utat, merre kell menned, ha te vezetsz majd. Elágazásoknál jegyzetelhetsz is. 

- Hát, nem is tudom; jobb lenne, ha Szilva ülne előre. Ösztönösen jól tájékozódik, és ahol egyszer elment, ott már nem téved el. És meg tudja jegyezni az utat. - Összenéztünk az Öreggel, és egyre gondoltunk: ez a nő harminconéves gyengeelméjű rokkantnyugdíjas, és így megbízik benne Teréz? Szinte egyszerre tapogattuk le a Ki-vel. Dehogy is gyengeelméjű; csak lusta, és zseniális szimuláns; orvosok sorát verte át, hogy a kisegítő iskola után az általa bálványozott Terézzel maradhasson.

- Jó - bólintottam - ülj előre, Szilva, és csatold be magad.

- Köszönöm, tanárnő. Nem is reméltem, hogy megbízik bennem.

- Na, ne tanárnőzzél nekem. Szólíts Jucinak. Teréz, te a hármason akarsz majd jönni, ugye? 

- Igen, persze - ült be Szilva mögé - én is becsatoljam magam?

- Ahogy tetszik. Ezt a szakaszt még nem kell figyelni, majd szólok, mikortól.

- Mennyivel bír menni ez a kocsi? - kérdezte Szilva.

- Itt kilencvennel; autópályán százharminccal; de ahol lehet, ha épp sietek, akár százhatvannal is. Most nem sietünk. A következő falu Kerecsend, ott az elágazás, ahol le kell majd térned a hármasról a huszonötösre.

Odaérve lassítottam, hogy jól megnézhessék az elágazást. - Ide majd arról, szemből érkeztek; most én jobbra fordulok, neked majd csaknem egyenesen kell rájönni.

- Megjegyeztük mindketten. Ugye, Szilva? 

- Nem zavarlak vezetés közben, ha kérdezlek? 

- Nem, de nehezet ne kérdezz…

- Röstellem, de nem tudom a rendes nevedet, csak, hogy Beryl, vagy Juci…

- Jaa… Pedig bemutatkoztam Dunaörsön vagy negyven éve. Nagylónyai és vásáros-naményi gróf Lónyai Judith vagyok. Te meg, ha jól emléxem, Szántói Teréz.

- Majdnem jól: Szántó. Akkor már értem ezt az autót. Teri néninek eddig csupa hozzá hasonlóan csóró szegény barátnőjét ismertem, és tessék, most egy grófnő…

- Szilva, én még sokkal csóróbb voltam tizenöt éves koromig, mint Teréz…

- És akkor megismerkedtél egy, vagy két gazdag hapsival…

- Szilva! Arról volt szó, hogy tisztelettudóan viselkedsz!

- Hagyd csak Teréz. Tényleg úgy történt. Ezexerint olvasta a neten az Öreg meséit.

- Valamit olvastam… de már kezdem unni, hogy engem mindenki hülyegyereknek tart.

- Hát tettél érte. Egy csomó orvost vezettél félre, hogy papírod is legyen róla.

- Világ lustája - mondta Teréz - de olyan szeretetreméltóan lusta. Ha látja értelmét, szeret és tud is dolgozni. Ha itt sikerül megszereznünk a kerteket, nem fog csalódást okozni nekünk.

- Tudom. Ha nem lennék biztos benne, nem segítenék nektek. - Szilvából eltűnt az előbbi dac. Inkább hálásnak igyekezett mutatkozni, bár azt nem tudta, most mit is kéne mondania; hát semmit se. 

- Eger - mondta Teréz, ahogy közeledtünk a városhoz - itt már jártam, gimnazista koromban. Akkor vonattal jöttünk, el is fáradtunk aznap rendesen. Majd, ha Gadnáron lakunk, onnan közelebb lesz idejönni.

- Elhozhatjátok magatokkal Tamás atyát is, ő itt tanult a szemináriumon, és ismeri a várost. Még nem is mondtad, mit szóltok az árakhoz.

- A kolléganőm, aki a múltkor velünk volt, azt mondta, hogy elfogadható; annyiért el fogom tudni adni a portámat, amennyiért ezt a kettőt megvehetem, és a szükséges javításokat elvégeztetem. Először egyiket teljesen rendbe hozatjuk, abba be is költözhetünk, míg a másik készen nem lesz. Aztán majd beosztjuk magunknak, hogyan tovább…

- A kertészkedésben az atya tud mindent, amire szükség lehet. Ha a nyúlhúst szeretitek, az könnyen és olcsón tartható, de itt asszem, baromfival meg kecskével is érdemes foglakozni. Majd kialakul menet közben. Hallottam, érdekelnek a kutyák, azt amúgy is jó tartani; bár az itteni nép becsületes.

- Lehet, hogy nekem is lesz saját kutyám? - kérdezte Szilva - nagyon szeretnék gyerekkorom óta… 

- Nyolcan leszünk, nyolc kutya nem lehet… de majd kiecpecelitek, hogy ki lesz az ebfelelős. A fajtatiszta kutyák nagyon drágák, de ide megteszi valami jobb keverék is.

- Esetleg kérek egy kuvaszt vagy komondort a sógortól - szólt közbe az Öreg.

- Á, ide nem kell akkora, és olyan agresszív eb. Mondtam, becsületes nép lakja a falut. De ha kérsz tőle valami kisebb testű intelligens jószágot, azt Terézék megköszönik.

- Meg bizony! - mondta szinte egyszerre a két jövendő gazdasszony; azaz gazdalány.

- Milyen mesét olvastál, és hol? – kérdezte az Öreg.

- A Lónyai grófkisasszony esetét a királyfival. A neten találtam.

- Az intézet computerén szokott bogarászni, ha a többiek nem látják. Ott senki nem tudja, hogy mennyire okos. Nálunk az állami gondozott gyerekek mind kisegítő iskolában kezdenek, ha szükséges, ha nem. Aztán a tehetségeseket segítjük, hogy rendes iskolába kerüljenek. Legfőbb segítőmet is én emeltem ki onnét, és segítettem a diplomáig. Ő is ideköltözik velünk.

- A nyolcadik utas - mondtam, a tükrön át az Öregre kacsintva.

- Teri néni engem is ki akart emelni, de én nagyon nem akartam… elvoltam én magammal, meg a néhány barátnőmmel. Ha elküld iskolába, nem maradhattam volna mellette.

- Elküldtelek volna én, ha nagyon akarlak… de nekem is hiányoztál volna. Papírod nincs róla, de mindent tudsz, amire az életben szükséged lehet. Meg amivel segíteni tudsz nekünk, ha megérjük, hogy megvénülünk.

- Életem értelme lesz… valamit visszaadjak abból a sok kedvességből és szeretetből, amit tőled kaptam.

- Az jó; annyival is kevesebb lelkifurdalással utazok haza, hogy idehoztalak titeket.

- Még el se döntötték, hogy maradnak-e - jegyezte meg az Öreg - a helyet se látták.

- Persze, hogy maradunk. Ha Teri néni is úgy akarja.

- Csak szeretném… de nem egyedül én döntök, nyolcan vagyunk.

- Én a négy barátnőm nevében is szóltam; mind azt mondták, hogy ők ugyanazt akarják, amit én.

- Ez itt Cserepes - jelezte az Öreg, ahogy beértünk a városkába - itt már jártál, Teréz. Itt vannak jobb boltok a legközelebb, és az itteni erdészettől tudtok tűzifát venni.

- Igen, tudom; de szinte semmire nem emléxem, ami akkoriban történt. Elfelejtettem. 

- Ne sajnáld; nincs mire.

- Azaz talán mégis: egy zöldszemű hapsi tekintetére, nálunk, Dunaörsön. A szüleim szerint tán pár másodpercig nézett a szemembe, de nekem órákig tartó repülésnek tűnt; és néha álmaimban visszatér.

De jó neked, gondoltam; az Öregre pillantottam a tükrön át, nehogy most megszólaljon. Némán jelezte, hogy figyel, és eszébe sincs beleszólni.

Cserepes után a szerpentin fölött lassítottam; még színesek a fák, hátha fotózni akar…

- Megálljak? Fény ugyan nincs, de szép pasztellszínű így…

- Persze; nem árt kicsit kinyújtózkodni… - de azért vitte a fényképezőjét is - akarsz te is kattintani?

- Nem hoztam az enyémet. De a tieddel lehet… Szilva, gyere, állj ide, az a szép vadkörtefa pont jó lesz háttérnek. Te Öreg, hol kell ezen a vakut felnyitni? Ja, hogy ebben nincs…

- Kár rám pazarolni a filmet; öreg is vagyok, meg szép se.

- Azt csak bízzad rám, ott van szépnek a vackorfa. Egyébként sincs film a masinában.

- Akkor mire fényképez?

- Cmos érzékelőre; digitális, mint a gyűszűvirág - magyarázta az Öreg - arról nem olvastál a neten?

- Nem; ami fényképezésről meg szó volt, abban filmet használtak.

- Öreg, te is fotózd le nekem Szilvát. - Öreg közelebb lépett hozzá egy picivel, és vízszintesre fordította a masináját. 

- Ide nézz, bele a lencsébe - mondta az első kép után; aztán még kattintott hármat. - Gyere, nézd meg, hogy tetszel magadnak.

- Ó! Hát szebb vagyok, mint a tükörben… 

- Ha lenne egy kis nap délután, a gadnári templomnál is fotóználak. Meg a templomban bent is. És téged is, Teréz. Dehogyis vagy te csúnya, ne beszéld be magadnak.

- Azt mondtad, nincs vakud; a templomban sötét van; azaz kevés a fény…

- Á, dehogy. Sehol nincs kevés fény, csak ügyetlen fotós. Ha itt lenne a vakum, akkor se használnám. Meghamisítaná a színes üvegablakokon beeső fény hangulatát.

- Nekem újra kéne tanulnom fényképezni; az egyetemen mi filmre gyakoroltunk.

- Ja, a múlt évezredben. Van nekem több filmes masinám is, de alig használom. 

- El kell adni… 

- Nem sokat kapnék értük, és jól mutatnak a polcon.

- Szép ez a hely, a színes fák, a szerpentin, háttérben azzal a sziklás hegylánccal; majd ide is eljöhetünk néha kirándulni, miután berendezkedtünk.

- Arra a falu fölötti hegyek célszerűbbek. Az a kimagasló szikla ott a leghátsó gerincen szép és nem túl zsúfolt turistacélpont; most már kiépített sziklamászó-hely. Többször felmásztam rá fiatal koromban, ott egyedül lehettem, esetleg kettesben aktuális párommal; akkor még nem volt összenittelve. Na, menjünk, ha kinyújtózkodtátok magatokat.

Tamás atya a háza előtt várt minket, nyilván kiszámolta magában, mikorra érkezhetünk. Bemutattam neki a lányokat, és figyeltem a reakcióját; de inkább örömöt, mint csalódottságot éreztem. Az jó…

- Délre vár minket Klarissza ebédre, és a két kinézett portára ebéd után átsétálunk vele. Addig gyertek be, üljetek le egy kicsit, igyatok egy jó teát, az imént főztem.

- Köszönjük szépen, de eddig ültünk a kocsiban, inkább sétálgatnánk egy kicsit - mondta Teréz - ha mindenki úgy gondolja. A teát megisszuk itt a teraszon, segítek kihozni.

- Öreg úr, önt nem kínzom teával; egy kis pohár misebort elfogad?

- Köszönöm, de egyedül nem iszom; Juci ma még vezet, ön meg, atya, nem iszik velem. Szeretem a teát.

Teréz bement az atyával, Szilvát is magához intette. Szétnézhettek bent a házban is, mert vagy tíz perc múlva tértek vissza a teraszra. 

- Spártai a lakás, de hangulatos. Az atya azt mondja, itt lakott néhai vőlegényed, Kemény báró úr.

- Nem vőlegényem volt, hanem a szeretőm. Ne keverjük a fogalmakat. Ő az a zöldszemű hapsi, akivel nálatok jártam, és akiről - mint mondtad - néha álmodni szoktál.

Szilva közben töltött mindenki poharába a teából, a pap bácsi pedig egy csupor mézet tett az asztalra, meg mézeskanalakat. - Cukrot nem tartok itthon - mentegetőzött - és venni is elfelejtettem. 

- Én se élek vele - mondtam - az Öreg meg úgy issza, ahogy én. Terézéknek meg nincs más választásuk.

- Ó, mi nagyon szeretjük a mézet, és az otthonban ritkán jutunk hozzá… ugye, Teri néni?

- Hát ti ehettek, amennyit akartok; egyikteket se fenyegeti az elhízás veszélye. 

- Hát, nekem egy kicsit nagy a s…. izé, a hátsóm. Legalábbis többen azt mondják.

- Szilva! Asztalnál vagyunk! - Az öreg felröhögött, és az atya is elmosolyodott. - Gyerekek…

- Nem való kinevetni a szegény árvát - mondta Szilva kuncogva - Öreg úr, ön szerint?

- Dehogyis nevetlek én ki. Saját magamon röhögtem. Itt én vagyok az egyetlen kövér a társaságban.

- Nem is vagy kövér - mondtam neki - mikor legutóbb nálad jártunk Mamival, jó tízessel nehezebb voltál. De hegyet mászni akkor is bírtál, azzal a nagy böszme hátizsákkal, puskával is.

- Köszi; felfelé most is bírok, csak lefelé kell a bot.

- Szerintem se vagy kövér, Öreg úr - csatlakozott Teréz is - ha fiatalabb volnék húsz évvel, és a férfiak érdekelnének, még tán ki is kezdenék veled. Persze, ha jobban néznék ki, mert ilyen külsővel, ugye, reménytelen dolog lenne.

- Ja; bármilyen külsővel is. Nős vagyok vagy negyven éve, és a feleségemet szeretem.

Na, erre meg én röhögtem el magam; a pap bácsi fejét csóválva szomorkásan mosolygott.  

- Ha a felesége nem hallaná, akkor is így beszélne, Öreg úr?

- Szilva, ha még nem mondtam volna, tegeződjünk; szevasz. Nem hallja… de tudja.

- Nem a felesége vagyok - mondtam Szilvának - hanem a barátja. Ez több, mintha a felesége lennék.

- Már megint hülyegyereknek néztek - duzzogott - attól, hogy nincs tapasztalatom róla, még tudhatom, hogy a házasság a legfőbb és legszentebb kapocs egy férfi és egy nő között.

- Úgy is van az - mondta a pap bácsi - helyesen tudod. Úgy látom, mi remekül meg fogjuk érteni egymást.

- Arra gondoltam magam is, amikor ezt a projektet kitaláltam.

- Én meg féltem, hogy mit fog rólam gondolni az atya, ha megtudja, ki vagyok. De essünk túl rajta: anyám egy cigánykurva volt, apám meg egy ismeretlen alkalmi kuncsaftja. Mikor anyám hasa nőni kezdett velem, a strigója azt akarta, hogy vetessen el. Anyám valahogy elszökött tőle, és nem volt hová mennie. Kereste a fiatalkori szerelmét, de abba az állapotba, amiből a kurvaságba menekült, nem akart visszakerülni. Valami régi ismerős befogadta, és ott maradt addig, amíg a kórházba nem került velem. Ott aztán megszülettem, a befogadója meg valami más dolog miatt börtönbe került; anyámnak megint nem volt hová mennie. Én állami gondozásba kerültem, ő meg vissza az utcára… ezeket mind az intézetben mondták el nekem, amikor már nagyobbacska voltam. Anyámnak a nevét se tudom, és ő se tudja, mi lett velem. De azt hiszem, most már nem is nagyon érdekel. Úgy érzem, itt jó helyen leszek; s bár Teri néni lustának tart, tudok én dolgozni, meg erős is vagyok, és a többiek is, akik jönnek. Hát igaz, buták vagyunk, és keveset tudunk a világról; de az atya okos, és majd megtanít mindenre, amire szükségünk van, hogy hasznosak legyünk itt. Ugye, atyám? 

- Amen - mondta a pap bácsi, és nagy csend lett utána. Teréz arra gondolt, ez a lány még soha nem beszélt ennyit egyhuzamban; és, hogy milyen jól tette, mikor magához vette. Ő lesz a lelke és lelkiismerete ennek a a kis csapatnak, és az atyának is örömet szerez majd, hogy taníthatja.

Öreg kiitta a teáját, felállt az asztaltól, és illetlenül nagyot nyújtózkodott. - Elültem magam; megyek, járok egyet. Délre a Saskőnél leszek.

- Hová mégy ebben e csepergős időben… se fény, se látnivaló. De azé' csak menj.

Szilva is szívesen sétált volna, de nem tudta, illik-e felállnia az asztaltól, és mit szólna hozzá Teréz, ha egy idegen férfihoz szegődik.

- Szerintem menjünk mi is - mondtam - mire kis kerülővel a Saskőig érünk, dél. - A kocsimból kivettem az Öreg táskáját, amiben a fényképezőjét és a lencséit tartotta, és a volt Templom utca felé indultam. 

- Micsoda nagy tér - nézte Teréz - és az ott a híres templom?

- Igen. Itt egy utca volt, egyik oldalán a Lónyay - kastély, és kertje; másik oldalán a személyzeti lakások, és a parádés istálló. Nagyapám halála után a kastélyt államosították, az erdészet kapta meg irodának; a személyzet értelmiségi tagjait kitelepítették, az épületeket a fogatüzem kapta meg. Akit az akkori hatalom megbízhatónak vélt, dolgozhatott a lovakkal. Mivel az épületek karbantartásával nem foglakoztak, azok romlottak álltukban, beázott a kastély teteje, végül az erdészet - egy másikkal összevonva - Cserepesre került. Aztán az épületeket szétszedték, bontási anyagként eladták - az itteni újabb házak többnyire abból a terméskőből épültek. Itt meg egy ideig piactér volt, de már piac sincs, a helybeliek Cserepesre járnak bevásárolni. Meg két kisbusz járja a környéket; az egyik mozgóbolt, másik a posta.

- Csendes hely lett Gadnár; a lakosság fele elköltözött, alföldi városok lakosai vásárolják meg a házakat nyaralónak - meg otthonnak is, mint ti. A templomba majd délután menjünk be, miután a két portát és a házakat megnéztétek.

- Igen; most már menjünk a Saskőhöz, mert Klára vár.

Ahogy ígérte, vörösboros vaddisznópörköltöt kaptunk, nokedlivel és uborkasalátával. 

- Ez a vörösbor a ház bora, erre a pohárra Klára asszony vendégei. Valami egyéb italt hozhatok?

- Egy üveg szódát és poharakat. Szódát kér még valaki? Akkor öt poharat.

Mikor a pincér elment, Teréz nagy röstelkedve elnézést kért, hogy nem iszik bort, és Szilva se.

- Én se - mondtam - vezetnem kell. De Öreg megissza a részemet. 

- Gyerekek, egy pici kortyot mindenki ihat, a pertura, koccintásra. A pertu-puszi nem kötelező.

- Szabadon választható? - kérdezte Teréz mosolyogva, és megállapítottam, hogy amúgy sem szép nő, de ha mosolyog, még annyira se. 

- Szabadon, de kettőn áll a vásár…

Szilva beleszimatolt a borba, és segélykérően nézett Terézre, majd átadta a poharát: - Teri néni, kérlek, önts le belőle az egyik szódás pohárba; annyit hagyj benne, amennyivel koccinthatok.

- Jó ötlet - Teréz a sajátjából is leöntött.

- Híveim - állt fel az Öreg - akkor mindenki szevasz, és most már fenékig!

Koccintottunk; Szilva hozzám lépett a poharával, és óvatosan arcon puszilt - Szerbusz, Grófnő - nézett komolyan a szemembe. Bátorítóan magamhoz öleltem, megállapítván, hogy izmos kis cigánylány; és arra gondoltam, Mona Liza büszke lenne rá, ha tudná, micsoda nő lett a lányából… de Szilvának nem tenne jót a találkozás. Nos, biztonságos csaknem kétszáz kilométer lesz köztük, és vacak utak.

A lány utánam a pap bácsihoz ment: 

- Legalább a kezét hadd csókoljam meg, atyám! - Azt sikerült is neki, de a pap bácsi attól is zavarba jött. 

- Na, jó, most az egyszer… de pertut ittunk, tegezhetsz.

- Nem tudom tegezni, atyám, de ne haragudjon érte… én már csak ilyen vagyok. 

Ebéd után a pincér leszedte az asztalt; - kávét hozhatok valakinek? 

- Fizetek - mondtam, mert senki nem jelentkezett - igen, kártyával. Maradj má', Öreg, itt fogadd el.

- Tessék megmondani a szakácsnak, hogy ilyen finomat még sosem ettem!

- Nem a szakács főzte, hanem Klára néném, személyesen; és mindjárt megmondhatja neki, mert idejön.

Klára nem sietett, nyilván megfürdött a főzés után, és kicsinosította magát.

- Egészségetekre! - köszönt - á, ti lesztek az új szomszédok? Klára vagyok. Öreg, legalább egy puszit hadd potyázzak…

- Meg én is - köszönt az Öreg is. Szilva nagy komolyan melléjük állt.

- Klára néni, ilyen finomat még sohasem ettem. Köszönöm szépen!

- Ezexerint nem ettél még az Öreg főztjéből. - az Öreg széleset vigyorgott.

- Á, köszönöm; ha Juci erre jár, és elhoz magával, szívesen főzök máskor is. 

- Amen - mondta az atya - de szerintem induljunk megnézni, amiért a hölgyek jöttek; mert utána még a templomba is bemennénk.

Teréz nem aggódott a házak és a cserépkályhák állapota miatt; az övé, mint mondta, még ilyen sincs. De azzal egyetértett, hogy szigetelje. Ha áprilisban hozzáfognak a munkákhoz, és az időjárás kedvez, májusban az egyikbe beköltözhetnek; júniusban meg a másik is lakható lesz. A két kert is nagyon tetszett, a talajjal se voltak fenntartásai, látván a pap bácsi kertjét és gyümölcsfáit. Mondtam, hogy trágyázni kéne, és lehetőleg még ez ősszel beforgatni; télen a rögök szétfagynak, tavasszal csak gereblyézni kell majd. De Teréz azt mondta, az ráér jövőre is. Na, ha neki ráér, akkor nekem se lehet sürgős.

A templom felé mentünkben az Öreg Szilvához csatlakozott, és kissé előrementek, elkészíteni az elképzelt fotókat. Még az is kezére játszott, hogy a nap előbújt, így kedvére játszhatott az ellenfénnyel. Majd Terézről is kattintott vagy hármat, és Kláráról is, akit a múltkori fotója teljesen elbűvölt. A templom meg Terézt bűvölte el: - Gyönyörű! Nem is hittem volna; ilyen kis falu, és ilyen nagy, és szép temploma van! - súgta. 

- Nos - mondta a pap bácsi - ez a grófnő dédapjának az érdeme, ő építtette ilyenre, miután az előző egy tűzvészben leégett. Az ablakok 1910 táján készültek, Waltherr Gida munkái.

Öreg ismét a bohóclencsét tette a Pentaxára, és kattintott néhány képet; majd újabb lencsecsere után a tágra nyitott templomajtóból a magához intett Szilvát fotózta, háttérben két színes üvegablakkal. Aztán beült mellém a padba, csendesen meditálni egy kicsit. Mikor úgy véltem, mindenki eleget látott - meditált, kifelé indultam, és a többiek követtek.

- Köszönjük, atyám. Terézzel még beszéljék meg, mikor találkoznak, mikor hozza le jogász barátnőjét az adásvételt intézni, cseréljenek címet, telefonszámot, E-mail címet. Aztán mi indulunk is.

- Én köszönöm, gyermekem. Mikor a múltkor azt mondta, nem tudja, mit kezd Farkas házával, ha megörökli, én azt mondtam: "Az élet majd elhozza a megoldást, és a leghelyesebb döntést, ha eljön az idő." Nos, mintha már meg is hozta volna… Ha kedvére való ez a társaság, ide hazajöhet Bécsből, ha nyugdíjba megy. Most ne válaszoljon, még sokváltozós a dolog… ne is ígérjen semmit. Esetleg, hogy gondolkozik rajta.

- Jó, nem ígérek semmit; esetleg azt, ha úgy hozza a sors, hogy valóban szüksége van rám, eljövök. Ne nekem telefonáljon, mert az drága hívás lenne, hanem az Öregnek; majd ő szól nekem.

- Persze, hát ingyen beszélnek, ha az a kapcsolat beszédnek nevezhető…

Öregre pillantottam, aki még mindig Szilvával beszélgetett; s bár halkan gondolkozott, Szilvát hallottam.

- Öreg úr, te tudod, hogy nem vagyok olyan gyengeelméjű, mint amiről papírom van. Nos, megsúgom: a többiek se, akikkel ide készülünk. Na, hát egyikünk se egy észkombájn, de annál azé’ többet érünk, mint hogy egész életünket egy zárt betegotthonban töltsük kosárfonással vagy zacskóragasztással. Majd mondd el ezt a grófnőnek is. Azt is, hogy úgy szeretném megölelgetni, megpuszilni, de tudom, nem illik. És ha itt leszünk, várom, hogy néha meglátogassatok. Csak beszélgetni akarok majd, ne gondolj semmi másra. Te vagy az első férfi - még ha öreg is - aki szóba állt velem, és nem túlnőtt buta gyereknek tekintett. A képeket majd küld el e-mailben, a terianyu69 frímélre.

- Jó. Juci meg tudja mindazt, amit nekem elmondtál.

- Juci? 

- Ja, a grófnőt becézem úgy. 

Hozzájuk sétáltunk az atyával, s míg ő megbeszélte Terézzel, amit javasoltam, Szilvát magamhoz öleltem, megpusziltam, megsimogattam a haját, és nem is engedtem el egy darabig. Öreg tapintatosan elfordult, de elzárta a gondolatait. Nyilván, mert két leszbikus találkozásának vélte az ölelésünket, és valami igazsága lehetett is benne. 

- Teréz, ne szidd meg Szilvát, ő nem tehetett róla; én akartam megölelgetni, búcsúzóul.

- Nem is akartam - füllentette, pedig egy kis féltékenység miatt dehogynem…

- Még itt álljunk meg egy pillanatra, ha van annyi időnk a vonatig;- kérte Szilva a Cserepes melletti szerpentin tetején - szebb, ha a nap is süti a vackorfákat.

Persze, az öreg se állta meg, hogy ne kattintson néhányat a délutáni lapos sugarakban, és a lányok se úszták meg a fotózást. Mikor továbbindultunk, az Öreg Szilva nyakába akasztotta a masináját.

- Ha érdekelnek a képek, itt vannak; ezt nyomogatva visszafelé haladva megnézheted.

- Nem is igaz, hogy ilyen szép vagyok; és Teri néni is az ezüstösen fénylő hajával; ha nem lettem volna itt, mikor készültek, azt hinném, varázslat. Nézhetem tovább? - Öreg nem reagált a kérdésre; Szilva meg nézegette a képeket, visszafelé haladva. - Jé, ez meg Érszentvár! És a Kati hunyó! Meg mi is a csoporttal… Hú, mekkora hal! Csuka, ugye? Te fogtad, Grófnő? És ki ez a snájdig ősz úr? Démon?? Meg kéne tanulnom fényképezni… mennyibe kerül egy ilyen fényképező? Jajj, az nekem rengeteg… 

- Teréz, te tanultál fotózni az egyetemen; ha Szilvát megtanítod, adok nektek egy régebbi, már ritkán használt, de teljesen jó masinát, minden tartozékával együtt. Van számítógépetek?

- Az otthonnak van, sajátom nincs. De gondoltuk, ha Gadnárra költözünk, veszünk egyet. Fotókidolgozó program mennyibe kerülhet? 

- Van a dobozában is, CD-n, többek közt angol és német nyelven; és vannak ingyen letölthetők a neten. Azok is jók, ha nem eladásra fotózik az ember. E-mailban küldök pár linket.

- Én meg, ha megyek haza Bécsbe, el is vihetem neked a masinát Dunaörsre. Ott laksz még, ahol vagy 40 éve néhai barátommal jártunk nálatok? Akkor odatalálok. Először a manuált olvassátok el, fényképezővel a kézben, és próbáljatok ki minden funkciót, amit használni akartok. Aztán majd kalandra fel! - Szilva belefeledkezve nézegette a képeket tovább, azaz visszafelé…

- Micsoda nő! Öreg úr, ki az a polinéz gyönyörűség? 

Ja, hát de gustibus, gondoltam. Nekem azé' egészen mások a gyönyörűségről alkotott elképzeléseim. 

- Erdősz Gyöngyvér - nézett oda az Öreg - a feleségem. 

- Ó. Szóljatok rám, ha szemtelen vagyok; nem szándékos.

- Mutasd nekem is, lécci… 

Szilva kiakasztotta nyakából a szíjat, és hátranyújtotta a masinát az Öregnek, aki Teréznek továbbította.

Ő nem volt annyira elragadtatva Gyöngyvértől.

- Hát… a Grófnő százszor szebb - mondta - jajj, Öreg; bocs, nem akartalak megbántani, csak a szám mindig hamarabb jár, mint az eszem. Kéred még a gépet, Szilva?

- Köszönöm, Teri néni; de nézzed végig te is. 

- Most a jobbra nyíllal lapozhatsz - mutatta az Öreg. Teréz szó nélkül nézegetett, a róla készült képeket se kommentálta. Mikor végül visszaadta a masinát, csak annyit szólt: 

- Jó lenne ezeket nagyban is látni…

- A régebbiek java fenn van a neten a portfóliómban, meg a honlapomon. Szilva tudja a címet, ha olvasta a meséimet. 

- Ha tudom; annyifelé böngészek… de persze, ha kell, meg tudom keresni.

- Amiket most kattintottam rólatok, azt kidolgozom szépen és elküldöm. Valamelyikről nyomatot?

- Á, arra nemigen lesz szükségünk; ha meg mégis kéne, és .tif-ben küldöd, nyomtatok én magunknak.

Füzesabonyban kértem az öreget, kísérje ki a lányokat a vonatig; Szilva hozzám hajolva megpuszilt, és az állomás ajtajából visszanézve még integetett…

- Szilva reménykedik benne, hogy mi is odaköltözünk - mondta az Öreg, mikor visszaért - persze, azt mondtam, hogy én ugyan nem. Egészen belédzúgott… 

- Féltékennyé is tettük Terézt, mikor Szilvát megölelgettem indulás előtt. De majd elfelejtik mindketten. Ahogy mi is őket. A pap bácsinak megígértem, ha úgy érzi, hogy szüksége van rám, eljövök. Téged fog hívni, te meg majd szólsz. Esetleg együtt is mehetünk majd. 

- Jó. De nem ígérem, hogy túl gyakran csatlakozom.

- Pedig érdekes fotós projekt lehetne, egy formálódó közösség dokumentálása…

- Az ötlet jó, de ott lesz Szilva; nekiadom a régebbi Pentaxomat két lencsével, és a neten követem, miket kattint; esetleg, ha igényli, taníthatom is a távolból. A "formálódó közösség dokumentálása" meg jó projekt lesz a tanulásához - és persze a kapcsolattartáshoz is. Arra gondoltam, te is bekapcsolódhatnál.

- Naná; én találtam ki. És az időmből kitelik, annyit vagyok egyedül…

- Mind egyedül vagyunk, írod a naplód első oldalán. Bár mindünk magánya másféle… 

- Na, a tied egész elviselhetőnek tűnik: hol én vagyok itt neked, hol a feleséged, hol meg az Erikád. Az én Farkasom pedig meghalt, feleannyi idős volt, mint én most. - Öreg nem mondta ki, amit gondolt, és bizony nagyon jól tette… 

Megérkezvén a zuhany alatt megmostuk egymás hátát, de simogatását elhárítottam. - Álmos vagyok. 

- Nem baj; alszunk - és úgy is lett. 

Tovább...