|
25. Beryl naplója 5.
4. nap
...
5. nap
Hajnali kilencre útra készen voltunk az Öreggel, két hátizsáknyi váltó- és alvóruhával, pár palack piával, mindketten fényképezőgéppel. Öreg hozott a Pentaxán lévő bohóclencse mellé egy portrézót is. Meg persze vittük hűtőtáskában a vacsorára szánt, pácolt szarvashúst és az egyéb hozzávalókat.
Damon szokása szerint pontos volt. - Szerbusztok! Indulhatunk is?
- Naná - hátra ültem az Öreg mellé, ezt az utat többször láttam, és Cserepesig semmi néznivaló. A nekem jó órás utat olyan két óra alatt tettük meg a vackorfás legelőig, ahol mindketten kattintottunk párat a szép ősz-színű fákról, háttérben a hegyekkel. Öreg kétszer is lencsét cserélt, nekem elég volt a zimmezum.
Gadnár nem sokat változott; a Templom utca eltűnt – két oldalán a kastélyt és a fogatüzem épületeit elbontották; a falusi kocsmából egy ír pub-ot utánzó italmérnöki hivatal lett, persze most zárva.
A Templom utca helyén lévő üres teret elhagyva, az Öreg felhorkant: - Hó! - mintha a lónak szólna - állj meg, Damon!
- Itt? - de már meg is állt. Öreg lencsét cserélt a gépén.
- Mit látsz? - kérdeztem.
- Kit. Azt a bácsit a kispadon le kell fotóznom, annyira jó arc.
- Hú, őt ismerem! - néztem meg én is - Ő Reiter atya, a plébános úr; lehet vagy nyolcvan éves. "Laudétur"ral köszönj neki, ne "Áldás, békesség"-gel. Várj meg itt mellette, míg lecuccolok a barátnőmnél. Visszajövök ide, én is lefényképezem magamnak. Mikor itt dolgoztam, sokat beszélgettünk, engem nagyon kedvelt. Vagyis úgy éreztem. Szerinted hagyja magát fotózni?
- Rábeszélem. - Elhúztunk Damon bácsival a barátnőmhöz, ahol leraktam a holminkat, majd visszamentem a pap bácsihoz, és az Öreghez. De ne szaladjak előre a történetben; még csak ott tartunk, hogy az Öreg - nappal szembe menve, mint szokott - becserkészte a gondolataiba merült atyát.
- In aeternum, amen! - felelte gépiesen az elmélkedésében megzavart pap bácsi. - Miben segíthetek?
- Szeretném megörökíteni néhány fényképen.
- Köszönöm, de miért? Mondja, fiatalember, ismerjük mi egymást?
- Egymást nem - az Öreg bemutatkozott - személyesen még nem találkoztunk. De én ismerem önt: a "Mona Liza utca" című mesém egyik szereplője. Írásaimhoz keresek karakteres arcokat, és ahogy az előbb elmentünk itt a ház előtt, egyből éreztem, hogy ön az, akinek a fotójára szükségem van.
- Honnan tudta, hogy pap vagyok ebben a melegítőben, itt a kispadon üldögélve?
- Talán megérzés… mint az is, hogy "Laudétur"ral köszöntem.
A pap bácsi enyhén elpirult, amennyire ősz szakállán át látni lehetett.
- Itt a faluban senki nem köszön úgy nekem. A múltban is csak két, nem idevalósi személy tette. Még azt mondja meg, miket írt rólam?
- Azt a beszélgetést igyekeztem viszonylag hűen visszaadni, amit az errefelé autóstoppoló Wolfgang Hart alhadnagy úrral folytatott a múlt évezredben, bogárhátú Volkswagen kocsijában. Már, ahogy nekem ő elmondta - azért, hogy írjam le.
- Nem ismertem olyan nevű embert… ismeretlen stopposokkal pedig nem szoktam beszélgetni.
- Ja, itt a faluban Kemény Farkasnak ismerték.
- Ó… vele jött?
- Nem, ő nagyon régen meghalt. Nyugodjon békében.
- Nyugodjon… - A pap bácsi maga elé nézett, és hallgatott pár percig - tán imádkozott magában.
- Hogyan halt meg? - kérdezte aztán.
- Baleset érte egy bevetési gyakorlaton.
- Ennyire nem ismertem volna? Na, hát fotózzon, jóember, míg egy kicsit gondolkodom a dolgon… de onnan nem fog sikerülni a kép, nappal szemben.
- Nem véletlenül álltam így. Az a szép fehér haja, szakálla glóriaként fogja körül az arcát - és az Öreg megmutatta a kijelzőn az imént kattintott képet.
- Egész jó - bólintott a pap bácsi - és nagyon komoly gépe van. Pentax… az német, ugye?
- A masinának van némi köze a régi német Contaxhoz - de philippine, ez a lencse meg vietnami.
- Érdekes… ha jól láttam, a kocsiban, amiből kiszállt, még ketten ültek. Elárulja, kik az útitársai?
- Hamarosan idejönnek ők is, csak lecuccolnak a Saskő vendégházban.
- Titokzatos akar lenni… de nekem is vannak megérzéseim. Pár napja Judith grófkisasszonyra gondolok, hogy jó lenne találkozni vele, míg élek. Nekem senkim nincs ezen a világon, ami kis vagyonkám van - nem sok ugyan - rá szeretném hagyni, de szinte semmit nem tudtam róla. Van itt egy barátnője, aki a vendégház egyik tulajdonosa. Tőle érdeklődtem, azt mondta Bécsben él, de ősszel jön szabadságra Magyarországra, és ide Gadnárra is hozzá. De azt nem tudta, mit dolgozik. Mondta, mutathatna róla fényképet is, ha nem lennék pap. Nem értettem, attól miért ne mutathatna. Azt mondta, a Playboy címoldalán van kép róla, ahol csaknem meztelenül pózol, és abban a számban van róla cikk, és több aktfotó. Persze, hogy nem hittem el; ő nem olyan, hogy úgy mutogassa magát. Grófkisasszonyt mondtam… grófnőt kellett volna.
- A grófkisasszony is helyes terminus. Azt a Playboyt magam is láttam, ártatlan képek; a cégét reklámozta vele. És igen, ő az útitársam.
- Nem ment férjhez? Farkas nem vette feleségül, miután elcsavarta a kislány fejét?
- Mondtam, atyám, Farkas rég meghalt. Egyébként se ő csavarta el a comtesse fejét; hanem Juci - a grófnőt becézem úgy – Farkasét, de rendesen. Halkan jelzem, nem csak az övét; az enyémet is…
- Képtelenség… nem lehetett akkora boszorka az a szegény kislány. Ő mindig olyan jó volt, és szelíd…
- Szelíd? Harmadik danos sotokan harcos, a téglát eltöri ököllel.
- Ó; ön kije neki?
- Egy barátja. Ő fogadott bátyjának tartott; bár szerintem a kapcsolatunk nem éppen testvéries.
- Tehát olyan barátja - na, hogy is mondjam - akivel egy ágyban alszik?
- Nem gyónni jöttem, atya.
- Tehát ő a fogadott bátyjának tartja; és ön?
- Én nem tartom fogadott bátyámnak. Most az én vendégem. Atyám, ráér délután?
- Nyugdíjas vagyok, arra érek rá, amire csak akarok. Miért?
- Ebéd után Juci a Sas-sziklára készült felmászni. Tartson velünk, kibeszélgethetik magukat.
- Szívesen mennék… de az túl messze van nekem. Mai sétámat már letudtam. El is fáradtam egy kicsit.
- A Már-kanyarig kocsival megyünk. Ezzel - mutatott az előttük megálló UAZ-ra. Kiszálltam, odaléptem hozzájuk; a pap bácsi hitetlenkedve nézett rám. Kezet fogtunk, de a puszit elhárította.
- Grófnő - mondta a köszönés után - ön nem öregszik, mint mi, vénemberek. Ha nem tudnám, hány éves, húsznak se mondanám.
- Ne bókoljon, atyám. És tegye fel a szemüvegét.
- Nincs nálam; sétálni voltam, ahhoz még nem kell. Igen könnyen van öltözve erdőn járáshoz. - Na, igen, flip-flop papucs és sort volt rajtam. Szegény pap bácsi nem tudott hová nézni, zavarta a látvány.
- Ebéd után terepjáró bakancsot és nadrágot veszek fel. Bocs, Atya, nem önnek öltöztem így, hanem az Öregnek; meg is kérem, örökítsen meg minket együtt. Jól megy az a szép fehér haja és szakálla a szürke játszóruhájához, és az én csupasz lábamhoz. Odaülhetek ön mellé? - de már ültem is.
Öreg Damonnal váltott pár szót, kivette kocsijából a Nikonomat; és érezvén, hogy nem figyelünk rá, fotózni kezdett vele minket. Aztán persze a sajátjával is kattintott néhányat.
- Gyermekem, ki ez az Öreg?
- Nem mutatkozott be?
- Dehogynem, csak azt nem tudom, a nevét mondta-e, vagy a szakmáját. De nem arra lennék kíváncsi, hanem, hogy mi az önök kapcsolata?
- Barátok vagyunk. Mikor Farkassal utoljára itt jártunk - Ön hívott meg minket ebédre - ha jól emléxem, ő is szóba került; hogy pár évvel korábban felmászott velem a Sas-sziklára, elsősegélyt nyújtani Farkasnak. Akkor mászott sziklát életében először, és asszem, utoljára is.
- Az érettségije előtt pár nappal voltak itt… tényleg, az hogyan sikerült? Meg az egyetem? Semmit nem tudok önről azóta, leányom; csak kósza pletykákat.
- Akkor sorban: az érettségim jeles lett; az egyetemre nem vettek fel. Farkas halála után mamája örökbe fogadott, és bevett az üzletébe társnak. Ő is öreg már, nyugdíjas, most egyedül viszem a dojót, és a csatolt üzleteket. Persze, ahol csak tud, segít. Éles eszű, és remek fizikumú. Néha arra gondoltam, milyen szép pár lennének önnel; de annyira más a felfogásuk a világról.
- Miért lenne más? Farkas is római katolikus volt, nyilván az édesanyja is az.
- Katolikus templomba járunk vele vasárnap, de aki közelebbről ismer minket, zen buddhistának tart.
- Ja, a dojo az buddhista szentély, ha jól tudom, de Farkas a tornatermet is úgy nevezte, ahol edzést tartott.
- Tulajdonképpen nem a falak határolta tér a szentély, hanem a Ki, az edzést vezető sensei szellemi ereje, ami a figyelmes tanítványokra is hat.
- Ezt Farkas is magyarázta annak idején. Nem győztük meg egymást - igaz, ő nem is azért mondta, hogy meggyőzzön. A mamának milyen üzlete volt, vagy van?
- Sotokan karatét tanított, és a dojo mellett volt egy fitnesz-vállalkozása is, ahol alkalmazottak dolgoztak, edzést tartottak, karate- és egyéb sportkelléket árultak. Engem levizsgáztatott, mennyit tanultam Farkastól három év alatt; első kyu fokozatot kaptam tőle, aztán pár év alatt a szövetség vizsgabizottsága előtt dan - vizsgákat tettem. Hogy mi az… a sotokan hierarchiában 3. dan fokozatom van; sensei, azaz tanár vagyok. De nem akarom ezzel untatni, atya; meséljen, hogy-hogy itt maradt Gadnáron, sokkal többre hivatott…
- Annak idején én is többre tartottam magamat egy falusi plébánosnál… de valahogy megszerettem ezt a kis falut, és lakóit. Nem vágytam magasabb hivatalra, pedig vagy negyven éve hívtak tanítani Egerbe, a szemináriumba, aztán még rá pár évre is. Megvásároltam azt a házat, amit annak előtte Farkas bérelt. A kertet meg a házat rendben tartom, és ott lakom, mióta nyugdíjba mentem; de az utódom megengedi, hogy misézzek vasárnaponta, és hittant is taníthatok a gyerekeknek. A keresztelőt, esküvőt, temetést persze magának tartja fenn, de van annyi nyugdíjam, hogy szerényen megéljek belőle.
- Atyám, volt abban a házban egy pasztell kép rólam; az megvan még?
- Meg - a pap bácsi elpirult - tudja, leányom, nagyon hiányzott, mikor eltűnt innét. Legalább a képet nézhetem. Farkas művész lehetett volna, ha nem hiábavalóságokkal tölti az idejét.
- Atyám, öntől tanultam, hogy ne ítéljünk felebarátainkról elegendő információ nélkül. Farkas művész volt. De mit ért hiábavalóság alatt?
- Hogy hasznos munka helyett az életét csavargással, és nők hajkurászásával töltötte.
- Á, dehogy. Amit csavargásnak vél, az kemény munka volt. Egy heroint csempésző és terjesztő hálózatot göngyölített fel. Az meg, hogy közben a nőket hajkurászta, hát az benne van a pakliban. Nem is értem, hogyan nem érti, hisz ön is férfiból van…
- Leányom, az nálunk, papoknál nem játszik szerepet. Mi nőtlenséget fogadunk, és a test kísértéseinek ellenállunk. Hittel, lelkigyakorlattal, imádsággal, sporttal.
- Atyám, ha ön nem igényli a szexet, akkor másokat miért ró meg érte?
- Csak a házasságon kívüli szexet ítélem el; a házastársak között természetes, és szükséges is, hiszen segít a kapcsolat fenntartásában, a gyermekek érdekében is.
- Akkor engem is méltán rossz lánynak tarthat… nem is értem, miért nézegeti egy romlott nő képét?
- Leányom, én sohase gondoltam önre rosszleányként. Gyermek volt még, mikor Farkas elcsábította. Azt a bűnt inkább neki róttam fel.
- Én csábítottam el őt; nekem nem tud ellenállni, akit én igazán akarok. Azt akartam, hogy egy hozzáértő avasson be végre a szexbe, mert az első pasim kutyaütő volt.
- Mi? Nem Farkas volt az első az életében?
- Olyan szempontból igen, hogy vele élveztem először. Ha érdeklik a részletek, még mesélhetek; van miről. Bár attól félek, megbotránkoztatom.
- Inkább ne… esetleg, ha könnyíteni akar a lelkiismeretén.
- Nem tartom bűnnek, és nem bántam meg. Egyébként sincs a nyakában a stóla. Amit pedig megbántam: az Öreget egyszer hazugnak véltem, és kidobtam. Bár - asszem - ő úgy járt jobban; de nekünk mennünk kell, mert a barátnőm vár. Damon bácsi jó óra múlva itt van a kocsival, hol csatlakozik?
- A parókiánál; ott várnak ebédre. A ház előtt várom önöket; de honnan gondolta, hogy hívott a barátja?
- Tudom. Meg, hogy hívta volna vacsorára is a Saskőbe, csak gondolta, előbb megkérdez engem, és a barátnőmet. Hoztunk borókás pácban szarvashúst, abból készít vacsorát. Fiatalabb ugyan öntől, de azé' csak szólítsa Öregnek.
- Ő is azt mondta… az nem baj, hogy nem rokonszenvezek a barátjával?
- Na, ugye, hogy ön is férfiból van… ha a gyermekeként szeretne, akkor ilyen fel se merülne. Örülne, hogy van egy barátom, akivel jól érzem magam; vagy akivel jól érezzük egymást. Akkor egy jó óra múlva a paplak előtt. Ha van valami hegymászó botja, az elfér a kocsiban.
- Nem lesz rá szükségem; a görgeteges részen nem megyek fel. Fiatalabb koromban voltam rajta a tanítványaimmal, akkor épp elég volt. Mikor mesélték, hogy a barátja, és egy másik fiú ott hozták le Farkast, hát a hátamon felállt a szőr.
- Az enyémen is, és én közvetlen közelről aggódtam végig; igyekeztem is segíteni, amennyit tudtam.
- Leányom, hát hogyan tudott segíteni két izmos fiatalembernek az ön - akkor - nem egészen fél mázsájával egy nyolcvan kilós ember cipelésében?
- A Ki-vel; és csak egyiküknek. Jonatánnak nem volt rá szüksége; részint, mert előtte nem fárasztotta magát terepfutással és sziklamászással, részint, mert nem hitt benne. Ahogy ön sem hiszi, atyám.
- Gyerünk, Juci, mert elkéssük az ebédet; majd a kocsiban beszélgethettek - jött oda hozzánk az Öreg; ő már elkészítette a képeket, amiket akart, és éhes volt.
Vörösboros vaddisznópörköltet kaptunk nokedlivel - nem a vendégház szakácsa, hanem a barátnőm főzte személyesen - és az Öreg borát ittuk rá. Még megbeszéltük a pincérrel, estére milyen edényeket kérünk a szarvassült elkészítéséhez, aztán Damon jelentkezett is, hogy indulhatunk.
- Üljetek hátra az atyával, Juci - mondta az Öreg a paplak előtt - majd én navigálok.
- Az utat én ismerem - vetettem ellen - anno dacumal többször jártam rajta.
- Egyszer együtt is ott jöttünk le a Már-kanyartól, és rögzítettem az utat a GPS-emben.
- Volt már akkoriban GPS? - csodálkozott a pap bácsi.
- Itt e' - mutatott a fejére.
- Úgy született - magyaráztam - megadatott neki az ösztönös tájékozódás képessége.
- Gyermekem, önök olvasnak egymás gondolataiban?
- Inkább halljuk egymás gondolatait, ha mindketten úgy akarjuk. De amit nem akarunk, hogy a másikunk hallja, azt halkabban gondoljuk. Ahhoz persze, hogy kellőképp lehalkítsuk a gondolatainkat, jelentős gyakorlat szükséges.
- Csak egymásét hallhatják, gondolom, mert ha mindenkiét hallanák, örökös hangzavarban élnének.
- Természetesen tudunk szelektálni, hogy csak annak a gondolkodását halljuk, akire épp figyelünk. De tudunk egyszerre többekre is figyelni.
- Zavarba hoz, gyermekem…
- Ugyan, atyám; természetes, hogy megkönnyebbülést érzett, mikor meglátta terepi öltözetemet, és nem esik kísértésbe egyébként nagyon vonzó látványnak tartott lábam nézegetésével. És azért örül annak is, hogy kicsi a mellem, mert így az sem hozza kísértésbe. Mondtam én, hogy férfiból van.
- Fiatalember - érintette meg a pap bácsi az Öreg vállát - figyeli, mit beszélgetünk?
- Nem - nézett hátra - de szólítson csak Öregnek. Amúgy az utat figyelem.
- De tud figyelni ránk is, ha be akarjuk vonni a beszélgetésbe?
- Tudni tudok, de miért akarnának. Ön engem kifejezetten ellenszenves hapsinak tart. Igaz, ha meglátván önt, nem állítom meg a kocsit, megkíméltem volna szeretett gyermekével való találkozástól, és a miattam való féltékenységtől. Bár, én meg veszítettem volna néhány jó fotót.
- Még, hogy féltékenység… honnan veszi ezt a képtelenséget?
- Atya, ön azt gondol, amit akar; én meg tudom, amit tudok.
- Hát tesz róla, hogy ellenszenvesnek tartsam; és gondolom, ez kölcsönös.
- Á, dehogy - szóltam közbe - akkor nem fotózta volna; nem hívta volna erre a kirándulásra.
- Nem is értem, miért tette.
- Az én kedvemért. Mikor felismertem, átfutott rajtam: de kár, hogy kevés az időnk itt, és ilyen zsúfolt programot szerveztünk; pedig szívesen elbeszélgetnék hosszabban önnel, visszaemlékezvén cca. negyven évvel ezelőtti barátságunkra. Nos, az Öreg ezt érezte meg; azért hívta el.
Egy kis csend következett… Öreg a régi erdei rakodó négyes útelágazásában mintha töprengett volna, de mielőtt szólhattam, hogy legbalra, már mutatta is Damonnak. Még kilométernyi szakasz volt a Már-kanyarig, mikor megállított.
- Innen szépen színesedő öreg bükkösön vezet az út. Arra gondoltam, Juci, szálljatok ki, és sétáljatok utánunk. Úgy nyugodtabban beszélgethettek. Mi elmegyünk Damonnal a kanyaron túl a sárosfás gerincig, ott Damon megfordul, és megvár. Én közben felmegyek a cserepesi oldal felől a Sas-sziklához, kikerülve a kövest – ott jóval hosszabb, de kevésbé ficabokamító - és körbefotózom a te masináddal is. Aztán majd osztozunk a képeken. Jó lesz úgy?
Csaknem a nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, honnan ismeri a sárosfást; ledörzsölt tövű, besározott erdeifenyők vannak ott, egy dagonyához tartó vaddisznócsapás mentén, és ő sose járt azon az oldalon. De hisz az imént gondoltam arra, hogy ott nem kell a görgetegen botladozni…
- Jó hát. Ha mi hamarabb érünk a Már-kanyarhoz, ott megvárunk titeket. Bár nyugodtabb lennék, ha nem egyedül mennél oda, két masinát és három objektívet cipelve.
- Megtisztelsz az aggódásoddal…
- Milyen távolságról hallják a gondolatokat? - kérdezte az atya, ahogy kettesben maradtunk.
- Több mindentől függ; leginkább tán a figyelmünktől. Úgy negyven éve az Öreg eléggé szerelmes volt belém; volt úgy, hogy szükségem volt rá, és erős figyelem-összpontosítással arra kértem, hogy jöjjön el hozzám. Kőbányán laktam akkor, anyukáméknál a dzsumbujban; ő a felső Tisza árterében dolgozott, vagy 250 kilométernyire, s másnap már nálam volt. Igaz, utána morgott egy sort…
- Negyven éve így kommunikálnak?
- Negyven évvel ezelőtt néha így is; aztán elveszett a kapcsolatunk, de pár napja ismét megtaláltuk egymást. Pár éve voltunk a vadásztársaságánál - Mami vadászni, én tolmácsolni - s bár ő azonnal megismert, én tíz napon át nem ismertem rá. Az utolsó estén - mert a tíz nap alatt eléggé megkedveltem - jelentősen ittas állapotban megcsókoltam. Ja, én voltam ittas, ő sajnos nem eléggé; nem is vette semmi hasznomat.
- Ehhez nem tudok hozzászólni, engem még sohasem csókolt meg senki. Nem is értem, mi a jó abban. De akkora különbség van csókok között, hogy arról meg lehet valakit ismerni, akit előtte tíz napig nem?
- Jajj, atya; ezt nem lehet elmagyarázni.
- Esetleg megpróbálhatná…
- …hát, amúgy elég vonzó férfinak tartom ahhoz, hogy megcsókoljam, sőt… de attól tartok, nem érne meg önnek pár percnyi élmény egy életen át tartó lelkifurdalást.
Az atya a füléig elpirult, nekem meg csaknem olthatatlan kacaghatnékom támadt; de a Ki-m csak megakadályozta, hogy jóvátehetetlenül elröhögjem magam.
- Leányom, rengeteget változott… olyan szelíd és ártatlan volt, amikor hittanra járt az itteni barátaival. Tudom, hogy nagyon szegény volt a szülei halála után, hisz nevelőszülei is szegények voltak. Egész nyáron mezítláb járt, pedig itt a legszegényebbeknek is volt cipőjük. De nem tudok elképzelni akkora szegénységet, hogy ruhátlanul hagyjam magam fényképezni Playboy magazinba címlapfotónak…
- Atyám - néztem a szemébe kuncogva - szerintem egyetlen Playboy-fotós se akarná önt csurdén fotózni; és mielőtt nagyon rosszat gondolna rólam, elárulom, a Playboyban megjelent képimért egy kanyi fityinget se kértem. Akkor induló szépségszalonomat reklámoztam a fotóimmal. Ha találtam volna megfelelő modellt, persze nem magamat állítom ki cégérnek, de a fotósok szerint, akikkel tárgyaltam, nem volt a szóba jöhető modellek között nálam dögösebb. Utána aztán rengeteg felkérést kaptam, szárfotósoktól is, de az az egy megjelenés is annyi vevőt hozott, hogy nem volt rá szükségem többé.
- Arra nem gondolt, gyermekem, hogy mennyi férfiban kelt bűnös gondolatokat?
- Az a rossz, aki rosszra gondol… Farkas halála után nagyon hiányzott egy férfi az életemből, de sose tettem semmit érte. Nem a szex hiányzott; egy férfi, aki mellettem van, akire számíthatok.
- És ez az Öreg? Aki, ahogy az imént mondta, "eléggé szerelmes volt" önbe, hol volt akkor? Mi az, hogy eléggé szerelmes? Úgy gondolom, valaki vagy szerelmes - és akkor halálosan - vagy nem.
- Annyira azé' nem szeretett, hogy feleségül is vegyen. Meg az én bűnöm is, hogy elmaradt; egyszer olyannal vádoltam, amiben ártatlan volt. Ő meg a nagy férfi-egójával faképnél hagyott, és feleségül vette egy másik barátnőjét. Aki persze pár év múlva otthagyta…
…az Öreg meg összeállt egy másik asszonnyal, akivel, úgy tűnik, azóta is egész jól megvannak.
- Férjes asszonnyal állt össze, vagy elválttal?
- Egyikük se vált el; egyszerűen jobban kijöttek egymással, mint a törvényes párjukkal. S ha ez mind a négyüknek megfelel így, miért ne tennék?
- Visszautalok arra, amit az előbb említett: "nem a szex hiányzott; egy férfi, aki mellettem van". Míg Farkas fel nem bukkant a semmiből, néha gondoltam arra, leányom, hogy magamhoz veszem. Persze, az lehetetlen lett volna, de egy pap is álmodozhat néha… én se gondoltam a szexre, az nekem sem hiányzott volna; csak, hogy biztonságban tudjam, láthassam, beszélgethessünk…
- Atyám, és miből gondolja, hogy létezik szex nélküli békés egymás mellett élés?
- Mintha azt mondta volna, hogy nem hiányzik a szex.
- Ja, hát, míg nincs a közelemben egy kedvemre való potens kandúr, addig nem…
- Ez az Öreg nem túl öreg ahhoz, hogy potens kandúr legyen?
- Már mondtam, atya, ne gyóntasson.
- Csak hangosan gondolkodom; tőlem fiatalabb vagy húszegynéhány évvel…
- Tizenöttel; azaz annyival se, mert ön Mérleg, ő meg Kos.
- Leányom, csak nem hisz abban az ostobaságban?
- A dátumokat könnyebb úgy megjegyezni. Az Öreg meg tipikus Kos, ahogy Farkas is az volt; pedig a Kosnak az Oroszlántól óvakodnia kéne, de hiányzik belőle a megfontolt óvatosság.
- Hogy jön ide az Oroszlán?
- Ezen a szép lábamon, e'… aszittem, tudja a szülinapomat.
- Azt igen, csak azt nem, hogy az Oroszlán.
- Nem baj. Szóval, nem azé' jártam én mezítláb, mert nem volt cipőm - hogyne lett volna, a templomba mindig cipőben vagy szandálban mentem - hanem, mert szeretem érezni a földet a talpam alatt.
- És, ha belelép valami szúrósba?
- Hát az benne van a pakliban; de az attól való félelem nem tart vissza. És volt még egy dolog, ami miatt itt meztélláb mászkáltam. Éreztem, hogy zavarba hozom vele; hogy nem akarja nézni a lábamat, de mégis mindig ottfelejti a szemét.
- És önt nem zavarja, ha nézik a lábát? Hogy esetleg bűnös gondolatokat ébreszt vele?
- Sőt: határozottan élvezem. Amikor lehetőségem van rá, mutogatom is… na, azé' ne gondoljon annyira rossznak: a cicimet például nem mutogatom. Igaz, nincs is rajta mit nézni.
- És a Playboy fotók?
- Á, azokon inkább csak úgy sejtődik egy kigombolt selyemblúzon át.
- Gondolom, partnereit teljesen elbűvölte…
- Egyikük sem olyan volt, hogy elvesszen a részletekben; úgy egészében szerettek.
- Ezt a múlt időt Farkas - nyugodjék békében - esetében értem; és az Öreg?
- Ő is olyan tizenhat és húsz éves korom között szeretett.
- Úgy érzem, gyermekem, most is szereti önt. És nem testvérként…
- Áberwaß; a feleségét szereti.
- Aki elhagyta?
- Nem hagyta el; csak elköltözött tőle. Valahol Somogyban talált kedvére való munkát, lovakkal.
- Szép nő volt?
- Sose láttam, de miért fontos ez? A szépség nem érdem, hanem állapot. Ahogy ismerem az Öreget, őt sem a szépség vonzza elsősorban, hanem a Lélek.
- Jé… ez az öreg egyre szimpatikusabb lesz.
- Egy már elmúlt - vettem elő a telefonomat - sőt, fél három is. Az Öreg meg már a sziklánál lehet.
- Mikor itt nyaraltam, több éven át, eljártunk kirándulni ide a hegyekbe, a hittanórákat is itt tartotta, letelepedvén valami szép helyen, vagy akár séta közben. És természetrajzot is magyarázott nekünk, jól megfért a hittannal… itt ismertem meg a fákat, cserjéket, növényeket.
- Jól megjegyezte, gyermekem? Ez a sárga levelű itt milyen fa?
- Korai juhar. Atya, a barátom erdész, csak ragad rám tőle is valami…
- És az két rücskösebb kérgű a bükkök között?
- Amelyiken fagyrepedés van, az cser, a másik kocsánytalan tölgy; mégpedig, ha jól látom, dalechamp.
- Azt nem tudom mi.
- Az egyik kocsánytalan tölgy faj a három közül. Nincs sok jelentősége, a fája mindháromnak egyformán jó, és be is porozzák egymást.
- Hát ez igen. Az Öreg tudja, hogy így ismeri a fákat?
- Persze. Pár napja tiszteletbeli erdész kollégává fogadott, egy messziről felismert barkóca okán.
- A berkenyéknek pedig rengeteg hibridjük van, nehéz megkülönböztetni őket.
- Á, a barkóca erkölcsösebb, mint a szabadosan keresztbe-kasba paráználkodó többi Sorbusok. A lisztes berkenyével vannak hibridjei, de az Öreg még nem találkozott velük. Igaz, inkább a Dunántúlon jellemzők.
- Milyen szavakat használ, gyermekem.
- Atya, ez a kifejezés az ön fejébe fészkelte be magát velem kapcsolatban, hogy parázna perszóna lettem. Pedig jaj, dehogyis; na, jön Damon, ha jól hallom. Pedig ennyi idő alatt nem járhatta meg az Öreg…
- Egyedül van a kocsiban; csak nincs valami baj?
- Nincs; azt érezném. Értünk jön.
- Na, egész jó tempóban jöttek; Öreg azt üzeni, üljenek be, és menjünk fel a szikla alá. Van egy jól kijárt út, még fordulót is toltak a végére valami dózerrel.
- Pedig az volt a varázsa ennek a helynek, hogy mindentől messze van, és csak gyalog lehet felmenni.
Beültünk hát, és fölutaztunk a fordulóig.
- Atya, felsétál velem a sikláig? Nem? Akkor várjon meg itt a kocsinál, míg én is kattintok pár kockát.
Az Öreg már körbejárta a sziklát, mire felértem; mutatta a Nikonom kijelzőjén, miket fotózott nekem.
- De mások is felfigyeltek erre a sziklára, kiépített mászóhely lett; bele van cementezve egy csomó nitt.
- Ja, hát fő a biztonság. Ha hoztunk volna kötelet, te is feljöhetnél…
- Eszembe sincs. Te se menj fel, párás az idő, semmit nem látsz.
- Dehogynem: téged, felülnézetből; te pedig felnézhetnél rám.
- Na, az én látványom igazán nem éri meg; rád meg amúgy is felnézek.
- Jó, lebeszéltél. Hideg van most mezítláb mászni, ez a bakancsom meg nem alkalmas. Féltettelek itt egyedül, bajod ne essen. De valami jutalmat kérek, hogy nem mászok fel. Kitalálod, mit?
- A hátizsákomban van a pálinka, és az lenn maradt a kocsiban.
- Hülye - mondtam őszintén, és átölelve a nyakát, magamhoz húztam. Öreg a pántnál fogva a mohára eresztette a Nikonomat, és megcsókolt; ezúttal nem öreg házas módjára, hanem úgy igazán…
Damon bácsi a kocsiban ülve húzta a lóbőrt, az atya meg némi svédtornát gyakorolt, hogy felmelegedjen.
- Egy nyelet pálinkát? - kínálta az öreg, miután meghúztam a flaskáját - sokéves Gönczy barack!
- Köszönöm, nem kérek; pohár sincs itt…
- Van Damonnál, de ihat utánam - mondtam - ilyenek a lopott csókok. Nem? Akkor igyál te, Öreg.
Na, ő nem is kérette magát; aztán, hogy ne csak a lopottal kelljen beérnie, megcsókolt. Az atya tapintatosan elfordult, s arra gondolt, mit összeparáználkodnak ezek a fiatalok… nem volt nekik elég fenn, a sziklánál?
- Ugyan, atya; az kényelmetlen hely arra, amire gondol; vének vagyunk már az akrobatikus pózokhoz.
- Leányom, pedig sugárzik az arcáról, hogy jólesett, és még csak bűntudata sincs…
A Saskő vendégház konyháján már össze volt készítve az edény, amit kértünk. Az Öreget bemutattam a barátnőmnek - ebédkor nem találkoztak - cca. egyforma idősek, és az idő mindkettőjükkel kíméletesen bánt.
- Klára vagyok - kacsintott az Öregre - és özvegy. Kár, hogy már foglalt vagy; pedig ebbe a házba ugyancsak kéne egy tetterős férfiember…
- Két ilyen erős ember nehezen fér meg ilyen kicsi helyen - adta vissza a bókot az Öreg - és, ha valami tetterős férfiemberre van itt szükség, nálam papucsabb típust válassz.
- Ilyen az én formám veled - nézett rám barátnőm - minden hapsit elhappolsz az orrom elől.
- Asszed, én jobban járok? Farkas meghalt, ez az Öreg meg nős ember.
- Ollyé! Hát, én pedig egy szobában ágyaztam meg nektek…
- Ja, hát úgy kértem…
Szegény pap bácsi nagyon feszengett körünkben, és az sem enyhítette zavarát, hogy az Öreg elővett két palackot, és poharakat kért.
- Híveim - mondta - tessék választani: Ali Baba Magyar Kajszi párlatot, vagy tizenkét éves skót whiskyt? Tisztelendő úr, öné az első szó!
- Nem szoktam én pálinkát inni, de nem akarom megsérteni Öreg urat se; tehát abból fogok kérni egy nagyon pici kortyot, amit Judith grófnő választ.
- Tehát először azt, amit Juci; aztán persze a másikat is meg köll kóstolni mindenkinek. Klára?
- Ha a másikat is meg kell kóstolni, akkor először a Chivast.
Az Öreg tehát megkérdezésem nélkül mindenkinek whiskyt töltött - egészségünkre!
- Grófnőt nem kérdezte - tétovázott a pap bácsi, és nem nyúlt a poharához.
- Dehogynem - mosolyogtam rá kedvesen - Isten éltesse, atyám! - Miután lenyeltük, barátnőm a vacsorára kérdezett rá:
- Tehát, Öreg, mennyi idő, míg elkészül?
- Ha valamelyiktek kuktáskodik, olyan egy-másfél óra, a hús puhulásától függően. Mint mondottam volt, Juci javaslatára fiatal szarvastehén bepácolt gerincéből hoztam. Áfonyamártás és krumpligombóc lesz hozzá.
- A gombóc kész, ahogy kértétek, csak mikrózni kell majd.
- Míg főzöl, ha nem sértődsz meg, mi bemennénk a szobába beszélgetni, pletykálni, fényképeket nézegetni…
- Menjenek, leányom; én itt maradok kuktáskodni, ha Öreg úr elfogad; bár attól tartok, ügyetlenebb vagyok a konyhai dolgokban, mint egy nő… Néha szeretek így magamnak kotyvasztani ezt-azt. Majd most figyelek, hogyan bánik a hússal. De azt hiszem, itt szarvashússal nemigen akad dolgom.
- Hiába figyel, atya; a húst félkészen hoztam, több napig pácban állt. Itt a pácolás a lényeg - azt a feleségemtől tanultam - a többi csak rutinmunka. Hé, kislányok, mielőtt elvonultok, még egy kupicával igyunk meg! Addig töltök, amíg tiszta a kezem - ezúttal a kajsziból.
- Nekem sok lesz annyi - tiltakozott a pap bácsi, de az Öregnek ugyan beszélhet; tele kapta a poharát.
- Atya, ezt nem mußáj fenékig; csak annyit, amennyi jólesik. Eláll az a pohárban akár egész este.
- És most mi lesz a dolgom, mint kuktának?
- Ha épp nem tiszta a kezem, és ihatnákom van, tölteni a poharamba; a Chivasnál maradok. Közben esetleg a zöldséget felvágni - megpucolva hoztuk - és szórakoztatni a szakácsot.
- Vicceket nem tudok mesélni, a helyi pletykák meg nem érdeklik, gondolom. De kérdésem lenne néhány, ha hajlandó rájuk válaszolni, és nem veszi gyóntatásnak. Judithtól hallottam, hogy ön nős ember. Sőt, hogy nem él a feleségével, de van egy élettárs jellegű kapcsolata. Mit akar tőle mégis?
- Jucitól? Amíg nálam van, mindent, amit ő is; és semmi olyant, amit ő nem.
- És utána?
- Mit akarhatnék? Hazamegyünk, ő Bécsbe, én a páromhoz. Aztán, ha rám szottyan kedve, meglátogat.
- És, ha ő önnel szeretne maradni?
- Dehogy szeretne; neki ott van dolga, nekem meg itt. Volt idő, mikor lehetősége lett volna velem tartani; nem rajtam múlt, hogy nem így történt.
- Mondta nekem is, hogy a szakításért saját magát hibáztatja; de a megbocsátás szép erény. Azt javaslom, ne dédelgesse a sérelmét…
- Nem szokásom, de a párommal szeretjük egymást. Ön sem akarhatja, hogy így vén fejjel egy biztos és jól működő kapcsolatot feladjak egy bármilyen vonzónak is tűnő bizonytalanért.
- Ha a párját szereti, mit keres most itt Judith grófnő mellett?
- Egy kanyi fillért se, sőt... de nem azé' vagyok most mellette, mert keresni akarok.
- Gondolom, jobb nyugdíja van, mint nekem.
- Azt nem tudom; luxusra egyikünknek se futja, amire meg szükség van, arra nagyjából elég. Az persze lehet, hogy konkrét forintban az enyém több; magántervezéssel is foglalkoztam, és fizettem a járulékot.
- Számítógéphez is ért?
- Valamilyen szinten persze. Térinformatikai és grafikai programokhoz leginkább, de a meséimet is azon írom, a fotóimat is azon hívom elő.
- Van nekem is egy ósdi computerem; a meséit szívesen elolvasnám, ha már szerepelek is valamelyikben. A parókiának van E-mail címe, ha elküldené rá…
- Nem szívesen bízom a netre, atya; de ad egy pendrive-ot, rámásolom.
- Hogy mit? Itt? Hogyan?
- Juci hozta a laptopját, arra már feltöltöttem mindent, amivel eddig készen vagyok. Arról át lehet tölteni.
De gondolom, majd a vacsora után; most a lányok azon nézegetik a fényképeket. Közben, atyám, igyunk egyet; addig átszedem a lábasba a húst.
- Azt hittem már készen is van, olyan szépek ezek a sült csíkok; és az illatuk…
- Még rágós lenne, most fedő alatt párolom tovább. Egészségünkre!
- Azért igaza van a grófnőnek: ez a barackpálinka erősebb ugyan, de finomabb, mint a whisky.
- Drágább is; bár én viszonylag baráti áron kapom az Elnök úrtól. Na, mondjuk felebaráti…
- Baba úr minek az elnöke?
- Momentán semminek se, beceneve az Elnök úr; a "Negyven rabló VT." elnöke volt, míg megvolt a a vadásztársaság. Erdőbirtokosság elnöke is volt a legutóbbi közgyűlésig. De a név rajta ragadt… Most lehet, hogy újra elnök lesz, új társaságot szervez. Engem is hívott, de nekem már nem hiányzik; kiöregedtem.
- Damon úr mondta, hogy pár napja lőtt egy nagy szarvasbikát…
- Damon? Hát nem nagyot, nem pár napja, és nem lőtte, hanem gyalommal fogta.
- Mármint azt mondta, hogy ön lőtt.
- Ja, azt én csak agyonlőttem; egy volt kollégám csúnyán megsebezte, és engem kért meg, hogy menjek utána, mert biztos aranyérmes, és attól félt, elvész. Dehogyis mentem volna, de Juci rábeszélt; és én mit meg nem teszek a kedvéért. Na, azért kaptuk a whiskyt, amiből az imént ittunk.
- Hát nem tudom, mit tesz meg a grófnő kedvéért, de még annyit se, hogy feleségül vegye.
- Nős ember vagyok, már mondtam; és tudtommal az egyház sem helyesli a válást. De ha nem lennék, se venném feleségül. Persze, hogy szeretem; de a szerelmet házassággal lehet elrontani…
- Azt a másik nőt azért vette feleségül, mert grófnő szakított önnel?
- Sokkal hamarabb kezdődött vele a kapcsolatunk, mint Jucival; már olyan hat éves korában bejelentette a szüleinknek, hogy a feleségem akar lenni. Ja, hát apáink világháborús bajtársak voltak, és jó barátok. Nyugodjanak békében.
- Tudna mutatni róla fényképet?
- Mindjárt megnézem; lehet, hogy van a memóriakártyán. Atyám, addig roszogtassa néha a lábast a lapon. Igen, a zöldséget most már beleboríthatja.
- Ő a felesége? - nézte a pap bácsi a képet a Pentax kijelzőjén - régi kép?
- Nem annyira; idén nyáron kattintottam.
- Keleti? Az arcában van valami egzotikus.
- A nagyanyja tahiti polinéz volt.
- Hogy került Magyarországra?
- Marseille-ben volt táncosnő; a nagyapja ott szerelt le az idegenlégióból, és feleségül vette.
- Nem semmi család…
- Nem az én családom, a feleségemé.
- És azt mondja, a felesége hatvan éves?
- Olyat én nem mondtam… egyébként is csak ötvennyolc.
- Tehát fiatalabb a grófnőnél. És miért költözött el öntől a Dunántúlra?
- Az a hülye Kockás sógor elcsábította. Vett neki két furioso kancát, a két nóniusza mellé.
- Akinek a kutyái vannak?
- Igen; atyám ismeri a Kockást?
- Nem én; Damon úr említette délután, míg a fordulónál várakoztunk.
- Meg lovai is. Míg ott laktak a faluban, Gyöngyvérkém oda járt lovagolni, elletni, ha valamelyik kanca úgy volt; aztán, mikor Somogyba költöztek, valamelyik elletés alkalmával rábeszélte, ne utazgasson, inkább költözzön hozzájuk, akkor mindig a lovak és az ebek mellett lehet.
- Gyöngyvér a felesége?
- Igen, az enyém; a Kockás feleségét Icának hívják. Ő ott a vállalkozó.
- Tehát a Kockásnak van felesége, és elcsábította az ön feleségét?
- Oda csábította dolgozni; testvérek.
- Jaa… és ön mit szólt mindehhez?
- Mit szóltam volna. Neki a lovak az élete; mifelénk nem volt lovászat, az állami gazdaság tehenészete, ahol dolgozott, untatta. Kontraszelektált pártbeli elftárcsurak voltak a főnökei, akik nem értettek a jószághoz, de belepofáztak mindenbe. Ja, az egyiküket az utolsó ottani munkanapján búcsúzóul rendesen pofoncsapta, több munkatársa előtt. Beszólt neki valamit, jó részegen.
- És az nem adta vissza a pofont?
- Nem tudta; miután felmosták, még vagy egy órán át nem volt olyan állapotban, hogy lábra tudjon állni. Csak ült a padlón, és rókázott. Orvost hívtak hozzá, aki mentővel a detoxikálóba vitette. Akkoriban a kommunisták már erősen érezték a vesztüket, nem mertek bosszút állni.
- Megértem, hogy szereti azt az asszonyt… na, szóval a feleségét. A fénykép szerint nem egy szépség, de talpraesett teremtés. Még egy whiskyt?
- Köszi; jut eszembe: atya, ha inkább bort inna, az is van…
- Akkor inkább; de mi lesz így a pálinkával, ami a poharamban marad? Mert már beleittam.
- A szesz dezinficiál… - az Öreg elővette a délben felbontott palackot, és abból töltött a pap bácsinak.
- Hú, ez igen! Saját bora?
- Ja; azaz kettőnké Jucival; Erikától kaptuk.
- Ő ki? Nem emléxem, hogy szóba került volna…
- Dr. Szente Ivánné, született Csarab Artemisz. Kertész és szőlész-borász technikus, többek közt a Makra-szőlőbirtok borásza. Ő az aktuális párom.
- Tehát róla beszélt a grófnő, hogy vele él.
- Áberwaß; én élek vele; avagy ő velem.
- Na, hát úgy értettem; tehát ő is pont olyan könnyelmű és szabados, mint a grófnő, mint Gyöngyvér, és mint ön. De nincs jogom elítélni egyiküket se, ha ez a bűnös életforma nem okoz lelkifurdalást önöknek.
- Gratulálok, Atya. Ezt nem is reméltem öntől.
- Valamennyien idős emberek; nem tartanak attól, hogy tovább öregedvén valamelyikük megunja ezt a kapcsolatot?
- Ugyan… a szerelem fiatalon tart.
- Ha önöket nézem, magam is úgy tapasztalom; de a testi öregedés nem öli meg a szerelmet?
- Ha arra gondol, amire pedig gondolnia sem szabad, akkor elárulom, hogy szerintem nem. De hiszen csak a testünk örexik; a lélek kortalan, és a szerelem megélése az lelki folyamat.
- Ezt szépen mondta… és a hölgyek is így gondolkoznak?
- Nagyjából; de Jucitól is megkérdezheti. Na, de erre igyunk egyet; és előtte egy csík húst meg kell kóstolnunk, mennyire rágható - és az Öreg egy kistányérra tett két csíkot - válasszon, atya!
- Szerintem már elég puha… nekem ne töltsön, még félig van a poharam.
- Nem is akartam… aki a pohárban lévő italra rátölt, az egyéb gazemberségre is képes.
- Itt Gadnáron is úgy tartják; hát akkor egészségére, Öreg úr! - a pap bácsi csak egész kis kortyot ivott, hogy biztosítsa magát a rátöltés ellen.
- Hé, srácok! Ti meg itt boroztok, és nekünk nem szóltok? - jött Klára, és még két borospoharat vett elő - ez most melyik bor?
- A két Makra közül az egyik.
- Végül is mindegy.
- Az egyik két éves, a másik meg vagy öt, de mindkettő száraz; és mindkettő furmint, bár némi hárslevelű is lehet bennük - mondtam odaérkezvén - de én még a Babával tartok. A húst itt esszük meg a konyhában, vagy bent terítsünk?
- Csakis bent. Kettőnk miatt nem hurcolkodnék be, de a tisztelendő úr oly ritka vendégem…
- Itt most kukta vagyok nem pap; és miattam ne hurcolkodjon, Klarissza.
- Miattunk se - helyeselt az Öreg, és a letörölt asztal közepére tette a lábast. Klára gyertyát gyújtott az asztalon, a mikróba tette a gombócot melegíteni, és szedett a húsból mindenki tányérjára; s mire körbeért, a gombóc is meleg lett.
A pap bácsi asztali áldást mondott, aztán megkérdezte, a lekvárt mikor és hogyan kell használni.
- Áfonyaszósz - mondta Klára - ahogy jólesik. Alig édes, de csípős; chilivel készítettem.
Csendben lakmároztunk, miszerint ízlett mindenkinek a vacsora; és a száraz bor is itatta magát.
- Felfogadnálak szakácsnak - jegyezte meg Klára - remek vacsora volt. Mit is mondtál, milyen hús?
- Kockás pácban érlelt szarvastehén gerinc.
- A kutyás ember Kockás? Ő is ilyen jól főz?
- Nem; a húga - Gyöngyvér - pácolta. Ő több borókát tesz bele, és ecet helyett bort.
- Leányom, az Öreg azt mondta, megvannak a laptopján a meséi. Ha ide tudná adni, megköszönném, de haza kéne mennem egy CD-ért.
- Nincs a laptopomon CD író; felmásolom egy pendrive-ra, van nálam üres.
- Hogy micsodára?
- Van a computerén USB port?
- Nem tudom… azt se, hogy mi az.
- Majd hazakísérem, atya, és megnézem; s ha van, felmásolom a gépére. Hány éves?
- Nyolcvan, de azt hittem, tudja.
- Nem ön, atya, hanem a computere.
- Az is van vagy nyolc.
- Akkor kell lenni rajta. Igya ki a poharát, most a másik palackból töltök.
Klára közben nagyot sóhajtva lerámolta az asztalt, és a mosogatásra gondolt. Bekapcsoltam a laptopot, nemcsak a mesék másolására, hanem a pap bácsinak megmutatni a ma készített képeket. Az Öreg átadta a memóriakártyáját a Pentaxból. - Atya, hogy tetszik a portréja?
- Nem eshetek a hiúság bűnébe, tehát mit mondhatnék?
- Nagyon vonzó idősb úriember - nézte a képet Klára is - mintha egy szentről készült képet látnék.
- Ezzel nem illik viccelni - pirult el a pap bácsi.
- Nem is viccből mondtam, komolyan gondolom. Öreg, holnap rólam is kattinthatnál ilyen ellenfényest, inkább megmosom a hajam még egyszer. Aztán majd Judith elküldi.
- Jó; segítek elmosogatni Klárinak, addig nézegessétek a képeket.
- Nagyon hízelgő képeket készített rólam, Öreg úr; meg se érdemlem…
- Elsősorban Jucinak készítettem, másodsorban meg magamnak.
- Önnek minek kell?
- Gyűjtöm. Hobbi, na. Ha egyszer kiadnám a "Másik Világ"-ot, ahhoz illusztráció. Ja, az a meséim címe.
- Nem fogok megbotránkozni rajta?
- Azt én nem tudhatom; a három legfontosabb dologról szól: az erdőről, a vadászatról, és a szerelemről.
- Az erdőt és a szerelmet megértem; de vadászat miért olyan fontos dolog?
- Az által vált a fán lakó gyümölcsevő ősünk emberré; a jégkorszak miatt kevesebb lett a gyümölcs, de úgy is mondhatom, kiűzetett a Paradicsomból. Ha nem akart éhezni, át kellett állnia a húsevésre. Egyedül lassú és gyenge volt a zsákmányszerzéshez, tehát csapatba kellett szerveződnie, és fegyvereket készíteni. Nem én találtam ki, olvastam róla valahol.
- Jó, azt megértem, hogy annak idején vadásznia kellett; de ma már semmi szükség rá.
- Tulajdonképpen mindegy annak az állatnak, hogy a vadász öli e meg, a gazda, vagy a hentes. Atyám, ön soha nem eszik olyat, ami valamely élőlény megölése útján kerül az asztalára?
- Dehogynem… és tényleg, talán a gyümölcs, a tej, és a só kivételével mindent úgy eszünk.
- Csak a a tej, és a só kivételével; némely élőlény az elszaporodását pont annak köszönheti, hogy vadásszák. Anélkül sokkal kevesebb vad élne, mint így.
- Na, ezt nem értem; rengeteg állatfajt kiirtottak teljesen.
- De nem a vadászok, hanem a mezőgazdák, hogy termőföldhöz jussanak; persze lehet, hogy a vadászok ehhez eszközök voltak. Az ő gyakorlatuk kellett hozzá. Aztán a vadászok is elszaporodtak rendesen; amíg az uralkodó osztály békebeli sportja volt, addig nem volt gond, de a gazdagodó sznobok nem sportot láttak benne, hanem majmolnivaló divatot. A vad megtalálásához lusták, buták, és gyengék voltak, így azt a hivatásos vadászokra bízták: ők csak lőni akartak, és dicsekedni a nem vadászok előtt. Természetesen a hivatásos vadásznak az volt a legegyszerűbb, hogy sokszorosára duzzasztotta a vadállományt, persze az erdő és a mezőgazdaság kárára. Na, de ennek nagy irodalma van…
- Tudom, olvastam is néhányat. Majd a grófnőt megkérem, ajánljon nekem valami színvonalast.
- Akár én is ajánlhatok. Újfalvi Sándor: Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak - az 1800-as években írta a táblabíró úr. A vadászat mellett remek korrajz is.
- Hopp, az meg is van a parókián, reprint kiadásban. Még valamelyik káplán vásárolhatta, vagy ajándékba kapta, és ott maradt. Hú, mekkora az a csuka; Grófnő fogta? Nem is tudtam, hogy horgászni is szokott…
- Ő; nemigen szokott amúgy, Mami mellett kapott rá a legyező pisztrángozásra, és legutóbbi ittlétekor úgy ítélte, hogy a csuka is finom jól elkészítve. Mikor pár napja megérkezett, azt kért első vacsorára. Ezt a nagyot Damonnak adta; nekünk jobban ízlik a kilós, vagy kisebb…
- Nem túl száraz az olyan nagy?
- Damon nagyot kért, hogy az unokáknak is jusson Karácsonykor. Egyébként de.
- Sokáig tart egy ekkora halat kifárasztani?
- Finom szereléssel bizony elég sokáig el lehet játszani… de ami nekünk játék, az a halnak kínzás. Elég erős fonott zsinórt tekertem az orsóra, és Juci nem sok esélyt adott a halnak, ügyesen hozta a szák fölé… pedig vagy 70 méterre akasztotta meg.
- Milyen súlyú volt?
- Nem mértük meg. Damon nyolc kilót mondott rá, Juci négyet; hát nyolc nem volt, de négytől azé' több.
- Na, jó, akkor a vadászati - horgászati részét kitárgyaltuk az írásából. Az erdőhöz meg, bár a fákat ismerem, nemigen tudok szólni; az erdőgarázdálkodás se érdekel különösebben. De a szerelemről szóló az érdekel, tán pont azért, mert nem értek hozzá. Amit a gyónások során hallottam, az inkább összezavart a témában. Természetesen mindenkit feloldoztam, de igazából nem értettem meg az indítékaikat. Hogy mi visz valakit arra, hogy - főleg szerelmi házasság esetén - megcsalja egy másik emberrel a párját?
- Mert az a másik vagy szebb, vagy fiatalabb, vagy más; és persze a kíváncsiság és a kémia.
- A hívek gyakran tanácsot is kérnek - akár a gyónás során, de egyéb beszélgetéseink alkalmával is - magánéleti, pl. szerelmi kérdéseikre. Nos, ilyenkor nehéz olyan választ adnom, ami nemcsak őt, aki kérdez, hanem engem is megnyugtasson. Könnyű lenne azt mondanom, amit tanultam, és ami a Tízparancsolatban is benne van: "Ne paráználkodjál". Tudom, a lelkész-társaim nagy többsége is ezt mondja - valószínűleg a legjobb meggyőződése szerint. Amikor tanácsot kértem a Püspök úrtól, ő is ezt javasolta nekem; de engem nem elégít ki ez a válasz. Se, mint a hívekért felelős lelkipásztort, se mint laikust. Ha öntől kérdezne ilyet egy fiatalabb barátja, mit válaszolna?
- Nekem könnyű lenne, nem vagyok pap… de mi a konkrét kérdés?
- Ha konkrét lenne, könnyebb lenne a válasz is; általában nem kérdeznek rá, virágnyelven körülírják, de a lényege az, hogy szeretnének házasságon kívüli kapcsolatba bonyolódni, úgy, hogy ne érezzék bűnösnek magukat.
- Azaz a kecske is lakjon jól, de maradjon káposzta is. Atyám, ön nem tud ebben tanácsot adni, de azért ne legyen lelkifurdalása. Ha az affér minden érintettnek megfelel, - beleértve a megcsaltat is - és senki se érez miatta lelkifurdalást, vagy neheztelést, akkor nincs probléma; az ön dolga meg ilyen esetben - szrintem - nem a bírálat, hanem a megbocsátás, vagy, ha valaki arra szorul, a vígasztalás.
- Ön gyakran megcsalta a feleségét?
- Á, dehogy. Ha aktuális páromat nem számítom, egyetlen egyszer. De mit ért megcsalás alatt?
- Házasságtörést.
- Hát az meglehetősen tág fogalom; van, aki egy ártatlan flörtöt is annak tekint, van, aki a csókot, van, aki a konkrét szexet… de hát az is megesik az emberrel, ha úgy hozza a helyzet. Ha épp egyedül van, mert - mondjuk - a zasszony ellet a bátyjáéknál… attól még a zasszonyt szeretem, és nem érzem házasságtörésnek. Szerintem ő se, és nekem sincs kifogásom az ellen, ha időnként mással is összebújik. Ha szeretem, nem hibáztathatom azért, ami távollétemben örömet szerez neki.
- Nagyon könnyelműen áll hozzá… Én ugyan nem tudom, mi különbség lehet különböző nők, vagy férfiak között, de feltételezem, a féltékenység ma, a szabados fogamzásgátlás korában leginkább abból a félelemből származik, hogy az a másik, akivel megcsalja, esetleg ügyesebb az ágyban.
- Ágyban? Hát tán úgy a legkényelmesebb, de az nincs mindig kéznél. És, ha nem is különb, de más; mint tudjuk, "varietas delectat". Volt itt egy fogatüzem, annak a vezetője mesélte, hogy a csődör egy nap akár ötször is megugrott egy sárló kancát, de hatodszor nem volt hajlandó. Á, nem azért, mert elfáradt; ha másikat hoztak fedeztetni, azt megugrotta.
- Azért az ember nem ló, hogy az állatokról vegyen példát…
- Hát, a Juci engem legutóbbi ittlétekor "te hülye ló"-nak titulált…
- Inkább ne mondja el, miért.
- Ugyan atya, nem azért, amire gondol - szóltam közbe - hanem, mert eltitkolta a kilétét.
- Dehogy titkoltam; bemutatkoztam.
- A beceneveden kellett volna; az Erdőszt rég elfelejtettem.
- Na szóval, ha jól értem, három nő van az életében. Hogy grófnő és a felesége cseppet se hasonlítanak, azt láttam - mármint a feleségét az imént fényképen - és az élettársa hasonlít valamelyikükre?
- Nem. Egyetlen dologban hasonlítanak: egyikük se hord melltartót. Bár számomra annak sincs jelentősége.
- Ja, mindhárman olyan frivolak?
- De jól kitárgytok minket…
- Á, dehogy; nincs rá szükségük.
- Érdekes… önnek a lapos mellű nők tetszenek?
- Hát, mint mondtam, nincs nagy jelentősége, de jobban tetszik a kicsi kemény, mint egy nagy duda…
- Ideje lenne hazafelé indulnom, sötét este van.
- Mindjárt végzünk a mosogatással - mondtam - hazakísérem.
- Ön is jön, Öreg úr? Hogy legyen, aki a grófnőt visszakíséri.
- Á, nem akarok zavarni; de ha Juci szól, hogy menjek elé, akkor persze megyek.
- Amúgy a Grófnő tud magára vigyázni, és ez a falu elég biztonságos hely. És messze se lakom…
- Ja, hát ebben a faluban semmi sincs messze… és mivel ez a vendégház a felvég utolsó portája, csak az alvég felé tudok elindulni, ha hív.
- Igen; tudja melyik ház volt a Farkasé?
- Megtalálom; egyszer jártam ott, vagy fél évszázada. A Templom utcával szemben van a kovácsműhely, mellette a kocsma és a bolt, még mellette a tornaterem és az iskola, és utána vagy 5 házzal lakott Farkas.
- A Templom utca az már nincs meg, csak a templom; az előtte lévő úgynevezett kastélyt, és a cselédházakat azóta elbontották - a kommunisták minden nyomát el akarták tüntetni a Lónyay grófoknak. Talán, mert az itteni nép szerette őket. Kovácsműhely sincs már, se kovács, se ló a faluban. Jószág se, a hajdani csűröket is szétszedték - egyetlen darab maradt meg, a Farkas volt bérleményéhez tartozó, ami most az enyém. Afféle helytörténeti gyűjteménynek rendeztem be, régi szerszámokkal. Nagyrészt ingyen hozták a falubeli hívek, csak egy rakoncás nyújtott szekér került egy demizson boromba.
- Na, az alighanem a volt erdészeti fogatüzemé lehetett, itt már egyetlen maszek szekér sem volt, mikor itt dolgoztam vagy fél évszázada.
- Fél évszázada még iskolás lehetett, Öreg úr.
- Ja. Szakmai gyakorlaton voltam itt, akkor ismerkedtem meg Jucival és Farkassal.
- Igaz, említették… de akkor rám is emlékeznie kéne, itt voltam pap akkor is.
- Nem voltam itt templomban, hétvégére levittek minket a kollégiumba, vagy hazaengedtek. Nem akarták, hogy olyankor a vadászatot zavarja itt vagy harminc potenciális vadorzó. Az osztályfőnökünk is az itteni vadásztársaság tagja volt.
- Nem volt vadásztársaság a faluban, csak néhány rapsic.
- Akkoriban a cserepesi Vörös Csillag társaságnak volt a területe Gadnár községhatára.
- Igen, az itteniek Vörös Rókának becézték - mondván, pont olyan rablók.
- Tölts még egyet, Öreg - vettem kézbe a poharamat - aztán indulhatunk is.
- Majd szólj, mikor induljak eléd - töltött mindünknek - akkor most Jánosáldásra!
- Köszönöm a látogatást, Atya. Máskor is szívesen látom, ha nem szólják meg a parókián, hogy egy özvegyasszonyt látogat. De, ha megszólják, akkor is - köszönt el Klára.
- Nem szólok - mondtam az Öregnek - gyere velünk most, és hozzad a fényképeződet is.
- Melyik lencsével?
- A leggyorsabbal.
Persze, a pasztell portrémra gondoltam, ami az atya lakásában van. Legalább egy fotóm legyen róla, milyennek képzelt el Farkas, mikor még gyerek voltam, de meglátta bennem a nőt.
- Hát itt elég sötét van - mondta az Öreg, már az Atya szobájában, mikor megmutattuk neki a képet - jobb lett volna holnapra hagyni.
- Ancsa ebéddel vár minket, és aszontad, RAW-ból mindent ki tudsz hozni.
- Van a padfeljáróban egy Led - lámpám, behozzam?
- Megköszönöm, atya. Aztán, míg Juci felmásolja a meséket a computerére, kattintok egy párat a képről.
- Meg aztán add ide a kártyát, ezt a képet is felmásolom, ha jó lesz.
Persze, jó lett - amilyen jó egy APS-C érzékelőn lehet, ISO 1600-on. Majd rendesen kidolgozza otthon, és
utánam küldi, ígérte. - Leányom, ez a kép így nekem tökéletesen megfelel - nézte az atya a monitoron - az eredetit vigye. Az mégis inkább önt illeti. És írja fel nekem az adatait, a lakcímét - úgy végrendelkeztem,
hogy ez a porta az öné legyen, ha meghalok. Senki élő rokonom nincs a földön.
- De hiszen azt se tudhatta, én élek-e…
- Azt tudtam; Klára asszonytól néha érdeklődtem.
- Hát köszönöm szépen… de el se tudom képzelni, mit kezdek vele.
- Az élet majd elhozza a megoldást, és a leghelyesebb döntést, ha eljön az idő.
Miután elbúcsúztunk - egy puszit is sikerült adnom, bele is pirult a pap bácsi - elindultunk a sötét utcán a vendégház felé. Öreg rutinosan mancson fogott.
- Milyen romantikus vagy - sóhajtottam - az én fiatalságomból kimaradtak az esti séták. Egyszer Farkast kísértem haza a tornateremből, azaz nagyjából innen… vagy százötven méternyi séta volt.
- Ez se sokkal hosszabb… tán öt perc lehetett, míg a Saskőből az atya házáig értünk.
- Nem kell sietnünk. Klára úgy is lefeküdt aludni azóta, a személyzetet még délután hazaengedte, más vendég meg nincs most.
- Nem szokásom sietni - mondta, és megállt - de akkor pótoljunk be valamit kimaradt esti sétáinkból. - Na, igen; most megint a régi Jasen csókolt, mohón, és keze azonnal megtalálta az utat felöltőm és blúzom alatt a cicimhez. - Menjünk - mondtam, mikor szóhoz jutottam - a szobában mégis kényelmesebb lesz.
Bent az Öreg azonnal lehúzta rólam a ruhát; viszonoztam a kedvességét…
- Most megmoshatod a hátam - mozdult a zuhanyzó felé, de elálltam az útját.
- Majd később - löktem az ágyra, s magam is utána zuhantam…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
