…Amikor felébredtem, még hallani véltem a dobokat. Erika - éjszakai vendégem - mélyen aludt, csak szép kis lába látszott ki a takaró alól. Kiléptem a faházból és leszaladtam a pár nyíllövésnyire eső folyóig. A campingben még mindenki az igazak - vagy a hamisak - álmát aludta. A kora hajnali levegő hideg, de a víz kellemesen langyos volt. Úsztam egyet, letudván a reggeli tornát és tisztálkodást is egyben; és rendet raktam gondolataimban. Úgylehet, az este egy whiskyvel többet ittam? Nem vagyok gyakorlott ivó, és a Chivas nagyon finom volt.
Aztán magamra kaptam egy sortot és egy inget, fogtam íjamat és kilenc nyílvesszőt; majd kiballagtam a tegnapi íjászverseny helyszínére, ahol még álltak a céltáblák. Mikor a lőállásba értem, arra gondoltam: mit keresek én itt? A tegnapi versenyzők sokkal komolyabb íjászok nálam... Nyolc vesszőt az íj mellé markoltam, a kilencediket az idegre illesztettem; aztán a helyes testtartásra és oldásra ügyelve, gyors egymásutánban kilőttem nyilaimat. Amikor utolsó vesszőm röptét követtem a céltábla közepéig, már tudtam a választ: Ő vezette nyilaimat; s csak eszköze vagyok kifürkészhetetlen akaratának.
Visszasétáltam a faházhoz, elkészítendő reggeli kávémat. Erika még mindig a lóbőrt húzta, de hadd aludjon... nagyon felzaklathatta valami, hogy oly demonstratívan faképnél hagyta férjét, és engem fogott kézen. Azt hittem, egy kellemes egyéjszakás kalandom lesz e kedves, és oly ártatlanul őszinte asszonykával. De ő csak beszélgetni akart, megosztani valakivel a Chivast, én meg elálmosodtam. Bár a reggel még mindent jóvátehet.
Úgy csöppentem ebbe a zavarba ejtő társaságba, mint Pilátus a krédóba. Hubi hívott ide, és hozott is el kocsiján. Azt mondta: Táltosokkal találkozhatok majd; lovasokkal, solymászokkal, csontkovácsokkal, íjászokkal; nos, valóban elragadóan kedves embereket találtam. Ki virágot szedett és fűzte társnői hajába, ki lepényt, ki halat sütött agyagkemencében, ki fát gyűjtött és rakott hatalmas máglyába - és volt íjászverseny is. Hubi tudtomon kívül megpróbált benevezni; persze, hogy nem fogadták el. Kedves vendégként kezeltek, de éreztették, hogy nem vagyok közülük való. Megmosolyogták, túl könnyűnek találták üvegszállal erősített carbon-kompozit íjamat; de a verseny után szelíd elnézéssel megengedték, hogy kilőjem céltábláikra kilenc nyilamat. Aztán megcsodálkozták a találatokat; tán azt hitték, égetni akarom őket, hisz lényegesen jobbat lőttem a győztesnél. De óvakodtam még egy próbát tenni...
- Készíts egy kávét nekem is - dugta ki Erika szép fejét a takaró alól - és tégy egy kis whiskyt bele; tán maradt annyi. Este kicsit sokat ittunk; annyi mindent beszéltem neked, ahelyett, hogy hozzád bújtam volna, még mielőtt elalszol. De arra gondoltam, ne az első este, és félspiccesen; rengeteg időnk van még rá...
Rengeteg időnk? Hubi ebéd után indul vissza, és ha nem akarok többszöri átszállással vonaton bumlizni hazáig, vele kell mennem.
- Enned kéne valamit. Gondolom, a parázsjárás előtt böjtöltél, mint a többiek. Aztán meg nem akartál vacsorázni, pedig hívtalak. Hatkor nyit a bolt; hozok zsemlét, sajtot, zöldpaprikát...
- Most itt ne hagyj! Inkább nem reggelizek; úgy is fogynom kéne. Az ebédünk meg ki van fizetve a camping éttermében. Igen, a tiéd is; pisztrángot rendeltem.
Leültem az ágy szélére a kávéval, s míg lassan szürcsölgettük a forró italt, megint a tegnapi varázslatos este járt az eszemben. Lobogott a hatalmas máglya, dübörögtek a dobok, és valami ősi ritmusú monoton dalokat kántáltak a táltos-dobosok. Aztán a lángok behúzódtak az izzó parázsba; néhány beavatott szétterítette gereblyével, és aki akart, mezítláb végigsétálhatott rajta. Jó pár vállalkozó akadt; egyesével-párosával mentek át, és a túlsó oldalon őket váró táltosra függesztették szemüket. S akkor megéreztem, hogy valaki engem keres... Ahogy tekintetünk találkozott, Erika - addig észre se vettem, hogy itt van - ellökte férjét, hozzám futott és kézen fogott. - Na, gyorsan rúgd le azt a hülye szandált, és gyere!
Nem volt ismeretlen előttem a parázson járás, hisz annak idején Beryllel már átmentem rajta; de akkor őrült szerelmes voltam... aztán pár éve még egyszer átrohantam a tűzön, mikor azt hittem, Réka bajban van. Nem akartam hát gyávának látszani e vonzóan szeszélyes, és eddig elérhetetlennek tűnő asszony előtt. Ujjaink egymásba kulcsolódtak, s végigmentünk az izzó szőnyegen. Akkor sem engedtük el egymás kezét, amikor a táltos megölelt minket.
- Meg kell csókolnunk egymást; a tűz és a csók összeköt! - azon ne múljon, gondoltam; de tartózkodó csókja inkább csak egy kis puszi volt. - Hé, te mindig ilyen mohó vagy?
- Csókról volt szó... és nem én kezdtem.
- Akkor most erről ennyit. Te hol alszol?
- Bérlek egy faházat, és egyedül vagyok benne. Ha megosztod velem, eszemben sincs aludni...
- Az jó; akkor átköltözöm hozzád. A férjem hozott egy palack jó whiskyt, azt lenyúlom tőle. De előtte gyere, ússzunk egyet!
Nos, így került az ágyamba Erika; s úgy tűnt, jól érzi ott magát, mert miután megitta a kávéját, visszabújt a takaró alá. - Gyere ide... nem szerelmeskedni akarok; ja, hát majd azt is, de nem most... csak érezni a bőrödet... és, ha a férjem idejön értem, azt akarom, hogy így lásson minket.
- …hát, ha ide mer jönni az a...
- Psszt! Ne mondj rá semmi csúnyát, hisz ő olyan jólelkű... és annyival több szeretetet érdemelne tőlem! Nagyon tisztelem a jóságáért, de meg kell értenie, hogy...
- Ó. Hát akkor csak bújj hozzám, és tegyünk úgy, mintha; bár takaró nélkül életszerűbb lenne, és én annyi érdekes játékot tudok...
- Gondolom. Az a gazdag parasztlány, akit elvettél, jeles lepedőakrobata hírében állt.
Azt utáltam leginkább az alkalmi vagy egyéjszakás csajszikban, ha a feleségemet hozták szóba. A nyelvemen volt, hogy megköszönöm a whiskyt, és hazaküldöm a férjéhez...
Mint egy szép kis hörcsög pattant ki az ágyból, megsejtvén a gondolatomat.
- Ki ne mondd! Átmentem veled a tűzön! Hát nem érted!? - Néztem a villogó tekintetű csurdé asszonyt, és igazából nem tudtam haragudni rá. De azért igyekeztem szigorú arcot vágni - nem sok sikerrel.
- Mit? - nevettem el magam végül. - Magyarázd el nekem, mi is volt ez a tegnap esti szeánsz, miért hagytad ott a férjedet, és miért engem fogtál kézen?
- Azt hittem, magadtól is rájössz. És ne haragudj, de ha nem, akkor előbb tisztáznom kell: úgy tudom, újabban egyedül élsz. Elváltatok? Elhagyott? Nem? Hát akkor?
- Elköltözött tőlem a bátyjáékhoz; de időnként találkozunk. Ő nem tud városban, lovak nélkül élni, és ott lovakkal dolgozhat. Hívott, hogy menjek vele; nekem is akadna ott munka... de az nem az én világom. Az én helyem a Hegységben van.
- Szereted őt? - …hiszen pont azután jöttem rá, mennyire szeretem, amikor elment... üres az ágyam és az életem nélküle, és ha valami lánykát - asszonykát hazaviszek, csak arra jó, hogy tudjam: Gyöngyvérkém mennyivel különb... rá gondoltam és róla álmodtam.
- Hát az most már mindegy. Sokat zsörtölődött velem. Hé, most jön a férjed!
Bátortalan kopogás után be is lépett - nem volt kulcsra zárva az ajtó - én meg a felesége mellé álltam és fél kézzel magamhoz öleltem. Döbbenten mért végig minket, köszönni is elfelejtett.
- Hi, doktor úr - mondtam neki barátságosan - mit keresel itt, ahol a madár se jár? De ha már itt vagy, hát foglalj helyet itt minálunk. Egy italt? Én reggel nem szoktam, de neked szívesen töltök a whiskydből.
- Gyere... gyere haza velem - nézte feleségét, aki hozzám bújt, kvázi védelmet keresve - én mindent megbocsájtok, és elfelejtek.
- Te?! Nekem?! Nem, Szentiván; nincs mit. Majd pár nap múlva elmegyünk a holmimért, ami nálad van.
Erika rám nézett, s én bólintottam. Férje elé tettem egy poharat a maradék whiskyvel.
- Fenékig, doktor! Aztán, ha magadtól nem találsz ki az ajtónkon, én segítek; na megiszod, vagy rád öntsem?
- Meg; már megyek is... és tudd, Ari, hogy hozzám mindig visszajöhetsz.
- Tudom; de nem fogok: nem szeretlek. Már hétfőn beadom a válópert.
- Miért mentél hozzá, ha nem szereted? - érdeklődtem, miután a férje kiment.
- Miért… mindenképpen el akartam jönni otthonról. Akivel korábban el tudtam volna képzelni az életet, eltűnt a közelemből; igaz, előtte elég durván kigúnyoltam. A fene se gondolta, hogy úgy megsértődik. Aztán belehabarodott egy gyönyörű boszorkányba; igaz, sokkal szebb volt, mint én - de az egy idő után kidobta. Ha néha találkoztunk is, nagyon udvariasan üdvözölt, de nem közeledett, végül mást vett feleségül. Na, magadra ismertél? És, mint mondtam, Iván nagyon jó ember, és szeret a maga módján. Anyagiakban mindent megkapok tőle, nem kell dolgoznom... De unom, unom! Minden napunk, minden csókja, minden ölelése egyforma, tudom, melyik szava után mi következik, és ha megcsalom, mindig biztosít, hogy azért szeret és megbocsát; tehát még megcsalni se öröm. Ma van a házassági évfordulónk; a névnapján. Nos, ő ezt kapja tőlem ajándékba: örökre elhagyom, s ezzel véget vetek a gyötrődésének. Éveken át udvarolt nekem, pedig tudta, hogy nem szeretem. De mint mondtam, el akartam jönni otthonról. Apám csak a vadászatnak él. Azért lett a nővérem Diána, én Artemisz, a sógorom meg azért lett a Makra gyerek, mert véletlenül a részeg apja Hubertnek kereszteltette... Iván az esküvőnk előtt megkért, hogy menjek át vele a parázson Szentiván éjjelén, mert az örökre összeköt minket. Nos, én erős vagyok: átmentem, de elengedtem a kezét a parázs előtt. Ő visszatorpant, és nem jött utánam; és aztán azt mondta, megbocsát, hogy elengedtem a kezét. Másnap volt az esküvőnk; én hólyagosra égett talppal egy kényelmetlen cipőben szenvedtem át a szertartást, és a lagziban táncolnom is kellett...
- Lehet, hogy mégis tartozom egy pofonnal annak a majomnak.
- Nem, ne tedd! Hálás vagyok neki, hogy ismét idehozott; most én kértem őt.
- Jé; miért?
- De hisz egy könnyű séta volt! Ha az ember azzal megy, akiben megbízik, akkor a tűz sem árthat neki; csak az örömöt éreztem, hogy átmentem veled!
- Már egyszer kérdeztem: miért pont velem?
- Öreg, te egy nehéz felfogású hülye ló vagy. Amikor azon az üvegpörgető zálogosdi játékon a gatyádért az volt a büntetésed, hogy meg kell csókolnod egy nőt a társaságból, te engem választottál: a gyereket. Nem mintha engem kívántál volna; egyszerűen nem volt gusztusod a többiekhez. Csak egy ártatlan puszit akartál adni. Én dugtam a nyelvemet a szádba, részint a többieket bosszantandó, részint, hogy így közöljem veled: nem vagyok már annyira gyerek; és, hogy tetszel nekem. Elpirultál és zavarba jöttél, én meg kinevettelek; de az volt életem első csókja. S azóta se volt olyan, amire emlékezni érdemes.
Ja, igen; az a csók bizony megér egy mesét...
...Az erdészeti technikum harmadik osztályát végeztem el azon az éven; a nyári szünetből egy hónapot termelési gyakorlatként az erdőn dolgoztunk. A gadnári erdészet cserepesi munkásszállásánál táborozott osztályunk; erdőnevelési munkákat végeztünk két mérnök-tanárunk, és az erdész bácsi irányításával.
Közbevetőleg megjegyzem: gyerekkoromban Apám remélte, hogy öröklöm mesterségét és műtermét; városkánk elismert fotográfusa volt. Bölcs, bár kissé szomorú megértéssel fogadta, hogy én erdész akartam lenni. Elbűvölt a fák helyhez kötött nyugalma, az erdő csodásan varázslatos életközössége; bár én ugyancsak mozgalmas életet éltem. Erdei csavargásaimhoz kiváló társra leltem Apám világháborús bajtársának kislányában, kit becézve Gyöngyvérkémnek neveztem, civódásaink során meg Kis-kockásnak csúfoltam. (Ő viszonzásul a Hegység félcigány csontkovács-kuruzslója, Vén Jasen utónevét ragasztotta rám.) Szüleink eldöntötték egymás között, hogy felnöve összeházasodunk, rokoni kapcsolattal is megerősítve családjaink barátságát. De történetem idején Gyöngyvér már Jonatán barátomba habarodott bele; s bár mint barátot nagyon kedveltem, nőként ő sem tetszett nekem igazán. Nekem akkoriban a magas, karcsú, vörös hajú lányok tetszettek. Gyöngyvér kicsi volt, vaskosan izmos, és nagyanyja, valami déltenger-szigeteki kannibál vahine európai szemnek idegen arcát örökölte. Tekintete, mint a zsákmányra leső kígyóé; vagy, mint egy kannibálé, aki épp felfalni készül. Több mint négy évvel voltam idősebb nála, és már ugyancsak vonzott a csodálatos női nem; bár a női igenről viszonylag csekély ismereteim voltak.
Azon a héten - bár akkoriban a szabad szombatnak még hírét sem hallottuk - valami miatt már pénteken elengedtek minket. A vonatról leszállva egyedül ballagtam hazafelé a kisvárosi utcán, mikor Hubi toppant elém. - Hé, Jasen, pont téged kerestelek... mit csinálsz holnap délután és este?
- Azt hiszem, permetezni kell a szőlőnket, és horgászni is készültem; de ha van jobb ötleted...
- Szegény... még, hogy horgászni... azt nálunk is megteheted, ott a folyó a kert végében. Dia partit rendez, és és egyik barátnőjét otthagyta a pasija. Az a nő azt mondta: hívjon neki valakit, az se baj, ha nem ismeri, csak magasabb legyen nála; Dia téged említett.
- Kik lesznek ott?
Hubi felsorolta a meghívottakat. Mindenkit ismertem - kicsi a mi városunk - és nem voltam biztos benne, hogy jó volt Hubertné (született Csarab Diána) ötlete, hogy rám gondolt. A városi párttitkár, a tanácselnök, a rendőrkapitány, a tűzoltóparancsnok, a gimnáziumigazgató elkényeztetett huszonéves csemetéi. Hubi látta, hogy tétovázok, ezért még hozzátette: - És persze Ari... - Ő Dia (fél?)testvére: Csarab Artemisz. A kisvárosi pletykák szerint apja inkább Csarabné egyik szeretője lehetett; de Csarab alezredes (elftárcs:), a helyi vadásztársaság elnöke bölcsebb volt attól, hogy adjon a szóbeszédre.
- Akkor ott a helyem; inkább hajnalban permetezek.
- Gyere háromra, és főzöl nekünk bográcsban. Apósom bakot lőtt; bár én is…
- Ott hagytuk abba, hogy Ari...
- Igen, a kis bestia egyre inkább nő... bevágódtál nála, mikor elmagyaráztad neki, hogy a csarab egy hangaféle növény, amit nálatok a Szepességben a cipszerek erikának hívnak; s hogy ezentúl te Erikának nevezed majd őt. Ott volt a múltkori háziversenyen, és ahogy az első lőállásba ballagtál azzal a röhejes vén Frommerrel, azt mondta: Íme, a bajnok!
- Még, hogy én bajnok? Egyébként is Jonatán nyert.
- Szétlövésben. Te addig már megpucoltad a puskádat, mert véletlenül hibátlant lőttél. De ő is hibátlant lőtt. Te lusta voltál, szomjas voltál egy jó pofa borra, nem akartál küzdeni; s mert ő kezdett, és az elsőt eltalálta, te kölcsönkért fegyverével szándékosan hibáztál. Jasen, te sose leszel bajnok: hiányzik belőled a szorgalom, a küzdőszellem, és túlságosan szereted a bort.
- Ugyan, Hubi. Már többször lőttem gyakorláskor hibátlan rottét. Ahogy te is, meg Kockás is, meg Jonatán is. És itt te, meg Kockás vagytok a legjobbak; és Jonatán is jobban lő nálam. De te egyet hibáztál, Kockás meg mélyen maga alatt volt, mert belezúgott valami itt nyaraló pesti egyetemistába, és minden idejét vele tölti; most is rajta járt az esze.
- Hát szép az a lány... de kis sógornőm megérzett valamit. Tudja, hogy tetszik neked, de nem tudja mire vélni a tartózkodásodat.
- Ugyan, hát gyerek…
- Hát nem tudom… a barátnőd újabban Jonatánra hajt, és lássad be: Ari gyerekként is sokkal szebb, mint a Kiss Gyöngyvér. Hát még, ha felnő! Csak nézd meg a nővérét.
- Remélhetőleg nem olyan lesz...
- Mé’, mi a bajod Diával? Magas, szőke, szép arcú, szép nagy a melle, és határtalan szexuális fantáziája van... majd megtudod.
- Mi? Hogy én?!
- Te bizony, kiskomám! Akire Dia ráteszi a célt, az nem menekül... ő kiváló vadász!
- De hisz a te feleséged!
- Ó, hát persze. Szeretem őt; az ő gyönyöre az enyém is... akkor is, ha azt esetleg mástól kapja. Ha idősebb és bölcsebb leszel, majd te is megérted. A szerelem nem a kisajátításról szól... a féltékenység az önbizalomhiányban szenvedők betegsége. És Diának néha olyan igényei vannak, amiben én nem vagyok partner. Ha ezt más megteszi, és jó neki, milyen alapon tagadhatom meg tőle, ha szeretem?
Másnap tehát főztem egy bográcsost. A bak ugyancsak vén, visszarakott jószág volt, helyes kilövés így a rigyetés előtt; de nem takarékoskodtam se a fűszerekkel, se az idővel. Erika körülöttem sertepertélt, kuktáskodott. És közben fecsegett. Néha kérdezett is valamit, de abban nem voltam biztos, hogy odafigyelt a válaszomra. Gyöngyvérre gondoltam közben; sokkal kevesebbet beszélt, de ha megszólalt, gurultunk a röhögéstől.
Erika többször is szóba hozta csillagjegyét, s annak alapján úgy véltem, vagy két hónappal lehet idősebb Gyöngyvérnél; de máris sokkal nőiesebb. (Aztán később megtudtam, hogy csaknem egy évvel fiatalabb; de őt anyja és nővére Nőnek nevelte; míg Gyöngyvérkém lovak, meg más haszon- és haszontalan jószágok között nőtt fel, és dolgozott szülei tanyáján.)
Erika szép kislány volt. Tudott bánni magával; gömbölyű kis feneke minden lépésénél szinte külön táncot járva mozdult. Rakott, színes rövid szoknya volt rajta, fodros szegéllyel, s az még jobban kiemelte mozgását.
Dia a vendégeivel volt elfoglalva; s mint már mondtam, nem voltam róluk nagy véleménnyel. Ez a dolog kölcsönös volt: fiatal voltam hozzájuk. Bár én voltam ott a legmagasabb, s Hubi után a leginkább kisportolt is, az a nő, akinek Dia szánt, nem leplezte csalódottságát. Én sem...
A bográcsos aztán sok bírálatot kapott, de az utolsó szemig elfogyott. Akkorra lett kész, amikor a társaság igazán megéhezett. De Apám bora általános elismerést keltett. Amikor az első palack kiürült, Dia az asztal közepére fektette. - Akkor most a játék következik; de előbb átöltözünk. Legyen mit levetni...
Mikor visszatértek, Erikán csak annyi változást tapasztaltam, hogy zoknit és cipőt vett fel; eddig mezítláb mászkált a kertben. De Dia rafinált fekete bőrszerkóba öltözött, és a szükségesnél kisebb melltartót vett alá, ami jelentős méretű keblét valószínűtlenül megemelte. Gondoltam, ugyancsak melege lesz a combközépig érő tűsarkú csízmában, de megnyugtatott: azt veszi majd le először. Kezében puha bőrből készült kis korbácsot lóbált; úgy véltem, alkalmatlan szerszám arra, hogy komolyabb fájdalmat lehessen okozni vele. És egy csomó papírlapot hozott.
- Én leszek a játékvezető - Dia helyet foglalt az asztalfőn - Ari húgom és Jasen kedvéért, akik először játszanak velünk, elmondom a játékszabályokat. Az üvegpörgetést variáljuk a zálogosdival: aki már nem tud mit levenni, vagy nem akar, az büntetésben részesül. Mindenki kap két papírt; írja rá, hogy mit érdemel az a bűnös... Aztán összekeverjük, és majd húz belőle. Olyat írjatok, hogy a sajátját is bárki kihúzhatja. A bűnös kijelölheti a büntetése végrehajtóját; de ha az nem vállalja, akkor ő kapja... tőlem, mert én mindent vállalok majd. Tegyük fel, Ari azt húzza, hogy meg kell csókolnia valakit, s ő Hubit választja.
- Eszemben sincs! - csattant fel a kislány.
- Nyilván, csak a példa kedvéért mondtam. Tehát Hubi nem akarja majd megcsókolni Arit, ezért én csókolom meg Hubit. Na! Van még kérdés? Akkor pörög...
Úgy éreztem, semmi keresnivalóm ebben a társaságban. Felálltam, hogy elköszönjek, de Erika rám szólt: - Itt maradsz, Jasen! Még szükségem lehet rád!
Az első pár cetliből kiderült, hogy ezek az unatkozó aranyifjak ugyancsak szadista hajlamúak; és azért, hogy fájdalmat okozhassanak, inkább ők is vállalják. Engem vagy a szerencse pártolt, vagy nem voltam nekik célszemély; viszonylag ritkán került rám sor, hogy levegyek valamit. Dián már bugyi se volt, csak a melltartó; Erikán is csak a bikini alsó és a blúz, mikor a palack szája újra nála állt meg. - Nem vetkőzöm tovább; húzok! - kinyitotta a papírt, beleolvasott és elsápadt.
- Felolvasni! - parancsolt Dia. - Mit érdemel az a bűnös?!
- Tíz korbácsütést a csupasz fenekére, ha nő; ha nem, a talpára!
- Engem válassz - nevetett fel Dia - nem ütök majd nagyokat...
- Nos, én még gyerek vagyok, nem nő... és Jasent választom.
Mint említettem, nem tartottam ezt a korbácsot komoly fenyítőeszköznek; de azt képtelenségnek éreztem, hogy én megüssem Erikát. - Nem vállalom; rajtad a sor, Dia.
Az asszony csillogó szemmel és izgatottan vette kézbe a korbácsot, ami várakozásom ellenére azért elég csípős szerszámnak bizonyult.
- Aranyos vagy - kacsintott rám Erika - majd adok egy puszit hálából, ha vége a játéknak.
Aztán már rajtam is csak a gatya volt, s azt nem akarván levenni, húznom kellett.
- Félóra Diával kettesben - olvastam fel.
- Jól szuggeráltam - nézett rám Dia - ezt a cetlit én írtam, és azt akartam, hogy te húzzad. Most aztán jól megkínozhatjuk egymást a szobámban. - Hubira, majd Erikára pillantottam, de mindketten cinkos mosollyal bólintottak, hogy ugyan menjél már...
Diánál kellemes hűvös volt. Az asszony gyertyákat és füstölőket gyújtott, s közben magyarázott:
- Te most valószínűleg azt hiszed, hogy szadista és mazochista vagyok. Nos, valószínűleg a szadi igaz; akiket kedvelek, azokat szeretem kínozni is... A fájdalmat ugyan nem élvezem, de meg kell tapasztalnom, hogy tudjam, meddig mehetek el. Jaa, de meg kell ígérned, hogy ami köztünk történik, arról senkinek egy kukkot sem szólsz. Sem Arinak, sem Hubinak, akárhogy is faggatnak.
- Mi az, ami miatt így megbízol bennem?
- Vén Jasen nem szokott tévedni. Ő az én bizalmasom is volt.
- Tudom - morogtam kelletlenül - nem is értettem, mivel érdemelted ki.
- Talán a szép szememmel… ismert engem annyira, amennyire ti nem. Se te - bár tőled el se vártam - se Ari, se Hubi, a faterom meg végképp nem. Te azzal kerültél a képbe, hogy Ari egyszer rád hivatkozott. Tudod, még eléggé gyerek, de már komoly udvarlója van, orvostanhallgató. Mondtam neki nemrég, hogy felviszi Isten a dolgát, doktorné lesz, nem ilyen vidéki vincellérné, mint én. Na, erre azt válaszolta, hogy ő szívesebben lenne vincellérné, de akár erdőszné is, mint doktorné, a hátán feláll a szőr attól az unalmas, udvariaskodó Szentivántól. Rákérdeztem, ki van itt erdész ismerőse; akkor mondta, hogy hát az Erdőszre, a Hubi haverjára gondolt. Kérdem Hubit, milyen Erdősz haverja van? Mondta, a fényképész fia, aki koronglövő sporttársa, potenciális erdész; tehát te. Kérdeztem, és mi a véleménye rólad? Azt mondta, hogy hát borissza gyerek, de a Szentivántól azé’ jobb; mármint a véleménye. Utána tudtam meg, hogy barátkozgattok Arival. Kérdeztem, mi a baja Ivánnal. Azt mondta, amúgy semmi, nagyon rendes ember, jó családdal, jó anyagiakkal, de amúgy semmi nincs benne, ami érdekes.
- Ari szép kislány - mondtam - és tényleg barátkozgatunk, de azt tudja ő is, hogy mi Gyöngyvérrel vagyunk alig titkos jegyesek, gyerekkorunk óta.
- Nagyon titkos jegyesség, ha ő meg a Jonatánnal kavar.
- Ugyan… egyikük se gondolja komolyan.
- Te se Arival való barátkozásodat?
- Még tizennyolc éves sem vagyok, mit tudom én, mit hoz a sors… Papád biztos, hogy az Ivánt szeretné vejének, és talán a mamád is.
- Á, dehogy. Anyu azt mondta, ő azt szereti majd vejeként, akit a lánya választ. Bár Hubit is szereti, pedig őt nem én választottam, hanem a fater. Végülis nem jártam vele rosszul, valamilyen szinten tetszett is, aztán meg nagyjából megszerettük egymást. Asszem, ez látszik is a kapcsolatunkon.
- Nem tudom megítélni. Amilyen könnyen beleegyezett, hogy fél órára elrabolj…
- Gyerek vagy te is - mondta - na, akkor szórakoztatlak egy kicsit, láss valami érdekeset.
Az asszony kényelembe helyezte magát a kanapén, félig ülve; megnyalta ujjait, keze elmerült bozontos muffjában... felsóhajtott, ahogy megérintette magát, majd a párnázott karfára tette a lábát.
- Tulajdonképpen azt terveztem, hogy a popómat csapkodod jó pirosra azzal a favágó mancsoddal, de aztán arra gondoltam, esetleg nagyobbakat ütnél, mint szeretném… nem tudom, mennyire fáj a talpad attól a puha kis korbácstól.
- Mondtam volna, próbáld ki a magadén; de otthagytad a játszóknak. Majd kérd meg Hubit, csapjon rá gyöngéden egy párat.
- Már kértem, meg azt is, hogy fenekeljen el; de nem hajlandó rá. Ahogy te se tudtad megütni Arit.
- …hát látod, így jártok velem…
- Hát… - súgta, és kezdte furcsán venni a levegőt - azé’ csak csapj egy párat a talpamra… akár tenyérrel is… jaj!! Ne, mégse… mindjárt elmegyek… nézz a szemembe közben… Óó!
Próbáltam a szemébe nézni, de Dia már csak magára figyelt. Aztán, ahogy csitult a kéj, rám mosolygott, és kezét, mellyel eddig buzgón szorgoskodott, nekem kínálta:
- Lenyalhatod, ha akarod… de nem mußáj… remélem, abban nem reménykedtél, hogy meg is dughatsz?
- Mi sem állt tőlem távolabb. Téged az izgat, hogy nézem, ahogy játszol magaddal?
- Mi másért tenném… téged tán nem?
- Nem hát; de nem is zavar. Ha neked jó, nekem meg semmibe se kerül… nem járt még le a fél óra?
- Nemtom; lehet, hogy lejárt. De maradjunk még egy kicsit, hadd szenvedjen Hubi.
Maradtam hát, s nem mondtam: a férje sokkal bölcsebb attól, hogy szenvedjen miatta...
A társaság nem reagálta le visszatérésünket; de az üveg azonnal rám mutatott. Nem akartam megválni a gatyámtól, így húztam egy cetlit. - Csókolj meg egy nőt! - olvastam fel - na, ha ezt egy nő húzza...
- Válassz közülünk - nézett rám Dia cinkos mosollyal - és legalább egy percig kell csókolózni!
- Erika! - mondtam határozottan, s láttam, hogy a kicsi lány büszke a választásomra...
- Ácsi! - állt fel Dia dühösen - Ari húgom még gyerek! A cetlin nőről van szó! Válassz mást, Jasen!
- Nem én; de Erika visszautasíthat, ha akar.
- Eszemben sincs! Amikor a seggemet akartad verni, nővérkém, jobbnak láttam gyereknek maradni... de eltelt egy hosszú óra, s én nővé váltam közben. Jogom van a csókhoz! - Csak egy puszit akartam adni, zárt szájjal... de Erika erőszakos nyelvecskéje utat talált a számba, és ő bizony már száz százalékos nő volt… a kiszabott egy perc rég letelt, s mi csókolóztunk önfeledten, nem törődve a közönségünkkel; de minden jónak vége szakad egyszer. Erika kacagva lépett hátra, látva zavaromat.
- Az igen, Jasen! Azt a hegyes gatyát igazán érdemes volt annyira védeni! Ha belegondolok, hány évet kell még várnod rám...
Leszaladtam a stéghez és beleugrattam a folyó ugyancsak hideg vizébe. Ár ellen úsztam, küszködve a sodrással... s mikor végül kijöttem, Erika várt egy törülközővel.
- Na, mássz csak ki, hadd látom azt a hírest... jé, annyira hideg a víz?
Derekamra csomóztam a törülközőt, majd a zálogkupacból szó nélkül kiválogattam a holmimat, és felöltöztem. - Szevasz, Hubi - köszöntem el, a többiekkel nem törődve - kikísérsz?
- Nem. Mi még játszunk... Kísérd ki ezt a sértődős majmot, Ari.
- Most haragszol? - kérdezte a kislány a kapuban, és eddigi gúnyos hangja most aggódónak tűnt.
- Szevasz, Erika. Egyszer, ha felnőttél, majd elmondom. Talán...
…s lám, én csaknem elfeledtem; pedig az a csók akkor ugyancsak felkavart; de pár nap múlva Beryl berontott az életembe, s én bizony vagy négy évre az ő rabja lettem…
- Te beszélted rá Hubit, hogy csaljon el engem ide.
- Na, végre leesett! Be kell látnod, nincs más választásod: veled megyek.
- Jó; bár nem tudod, mire vállalkozol. Gyöngyvér nem akar válni, én meg még annyira se. A válópert te se siesd el: adj időt magadnak, míg eldöntöd, hogy tényleg velem akarsz-e maradni.
- Már eldöntöttem, mikor tegnap kézen fogtalak. Akkor is, ha nem várhatok tőled hűséget; de azt én se ígérek. A feleségedtől ugyan fiatalabb vagyok, és szebb is, és őt a lovai jobban érdeklik, mint te; de megértem, ha néha találkozol vele; rá nem leszek féltékeny. Elvégre a feleséged, és az ágyban biztos ügyesebb, mint én. Nem igazán volt kitől tanulnom... De akkor nem válok el én se: Ivánt tönkretenném vele, és azt azé’ nem érdemli; meg a nevéhez is ragaszkodom. De gyereket majd inkább tőled szeretnék: te is szerettél volna már, de se Gyöngyvérrel, se a biszex grófnővel nem jött össze.
- Ej, hogy miket tudsz rólam... azt mondtad, azért jöttél el otthonról, mert papád csak a vadászatnak él. Nem zavar majd, hogy én is vadász vagyok?
- Neked szakmád; te abból élsz. A Csarab fater meg minden pénzét arra költi; s ha teheti, a miénket is.
Erika erélyes biztatása ellenére csak elsétáltam a kisboltba valami reggelit vásárolni; ő ugyan aszonta, fogynia kéne, de úgy reagáltam le, hogy részint minden grammért kár belőle, részint én is éhes vagyok. Korpás kiflit és medvesajtot szereztem, és egy zacskó tejet.
- Az ajtót meg kulcsold be - szólt rám, ahogy visszaértem - így reggelre elegem volt a Szentivánból. Délben úgyis találkozunk vele a camping éttermében - végül is ő fizette ki az ebédünket; a Hubiékét is.
- Kettesben jöttünk Hubival.
- Tudom; Dia a Jimnymmel jött velünk, részint Ivánt bosszantandó, részint velem pletykálni, részint meg hagyni titeket is kibeszélgetni magatokat. Egész közel lakunk egymáshoz, mégis alig találkozunk…
- Hubival néha összejövünk valami főzés vagy alkoholizálás alkalmával. Téged is többször hívtunk, de sose tisztelted meg társaságunkat jelenléteddel.
- Á, a Szentivánnal nem lehet. Csak ül magának, és látványosan unatkozik, én meg röstelkedek miatta. Igaz, az ő haveri körével meg én unatkoztam. Állítólag mind roppant okos és szellemes emberek, de olyan leplezetlen nyálcsorgatva nézegetnek, és tesznek még csak nem is kétértelmű megjegyzéseket, nemhogy doktornak, de bunkó lumpenproletárnak is szégyenére válna. Eleinte Iván kikérte magának a nevemben az ilyen beszólásokat, de aztán a hierarchiában felette állók közölték vele, hogy ezt tűrnie kell, ha orvosként vinni akarja valamire.
- Na, és vitte valamire?
- Hát a megyeszékhely klinikájára hívták szakorvosnak, és az nagy szó állítólag; de még nem adott választ, mondván, velem meg kell beszélnie. Cca. mostanában jár le a határidő, amíg válaszolnia kell. Én azt mondtam neki, ha rám hallgat, azt csinál, amit akar, de én nem költözök el innen. Itt van az anyám, a nővérem, és ragaszkodom a társaságukhoz. Na meg itt vagy te is; bár eddig nem sok hasznodat vettem…
- Nem tűnt úgy, hogy bármi hasznomat is akartad volna venni.
- Azt te nem tudhatod. Nekem elég volt, hogy a közelemben vagy, és ha úgy adódna, számíthatnék rád.
- Miből gondolod? – kérdeztem rá, de el kellett ismernem, hogy ezt jól sejtette. Tegnap a parázson tett sétánk alatt magam is úgy éreztem, hogy a párom szorítja a kezemet…
- Hát számíthattam, nem? Vagy azt állítod, bárkivel átmentél volna a tűzön, ha hív?
- Á, dehogy… tulajdonképpen első csókunk után, amit tegnap említettél, valahol a tudatom alatt mindig is reménykedtem a folytatásban.
- Ó, ez hízelgő; na, de ne reménykedj hiába, ha már tegnap elaludtunk…
Mintha kiesett volna az a sok év, ami azóta elmúlt… mintha a hajdani kis gyereklány csókolt volna, aki úgy meglepett akkor… és most is… biztos, hogy ezt így reggel folytatni akarom? - - Ne izgassuk hiába a dolgozót - szakítottam félbe a csókot kelletlenül…
- Eszemben sincs hiába izgatni - kacsintott rám - nem olyan családból származok én… ezzel letette a köntöst, amit a reggelihez kapott fel, majd rólam is lehúzta a shortot.
- Na, készültél - mondta, és kivette zsebemből a néhány tasak óvszert. - Én is tettem a párnánk alá párat. Ahogy elnézlek, nagyon biztató; legutóbb a folyó hideg vízétől kevésbé volt daliás őkelme…
- Hogyan akarod?
- Mindegy, ahogy te; na jó, hát akkor először, ahogy én…
… Az a néhány óra az ebédig gyorsan elrepült; Erika el is bóbiskolt vagy félórára. Aztán jelentős locspocsolással megfürödtünk, és átsétáltunk a camping étterméhez. A többiek - Dia, Hubi, Iván - már ott voltak, egy kancsó vörösborral. Dia cinkos mosollyal üdvözölt: - Na, megérkeztek az ifjú a nászutasok is… hát egészségetekre!
- Mit, te?
- Az eredményekben gazdag délelőtti sportolást. Látom az orrotokon, ne is tagadjátok…
- Nem tagadjuk, nővérkém. Inni akarsz, vagy vezetni?
- Ha ti Hubival mentek – ott kényelmesebb a hátsó ülés – akkor a Jimnydet nekem kell hazavinni, meg Ivánt is. Ha te akarsz vezetni, akkor Iván meg én Hubival tartunk.
- Milyen bor az a vörös?
- Természetesen szexárdi.
- Az a jó a szex után… vezess, nővérkém. Hátha kedvet kapsz te is egy ilyen játékautóra.
- Na nee… jó nekünk a Rover. - Erika töltött magának a borból, aztán nekem is.
- Iván, téged nem kínozlak száraz vörössel. Egy whiskyt elfogadsz?
- El én, kettőt is… két dupla Chivast.
- A pisztrángok sülnek - közölte az odaintett pincér - hozhatok valamit?
- Két dupla whiskyt a doktor úrnak. És még egy kancsó ilyen szexárdit, meg egy szódát. Mondom szódát, ne minerálwassert. Ezeket nekem számolja.
- Uram - fordult hozzám Iván - azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. Doktor Szente Iván vagyok.
- Már vagy háromszor bemutatkoztunk az eltelt évek során, doktor úr; de szólíts csak Öregnek.
- Nem emléxem; mikor is?
- Először az alezredes úr mutatott be a vadásztársaságok lőterén. Igaz, akkor többünknek is, rám az alsókulcsos Frommeremről emlékezhetsz. Csak nekem volt olyan.
- Jéé… az meg micsoda? - Mindegy…
- Ja, ha puska, azokat nem tudom széjjelismerni. Egyetlen lövést adtam le Csarab úr kérésére, el is ment a kedvem a fegyverektől örökre.
- Aztán meg én mutattalak be, mikor túrázni mentünk, és a kisvonattal jöttünk vissza Kőkapuról.
- Lehet… akkor nem volt szakálla, ugye? – Iván ezt a feleségétől kérdezte, és neki nyilván nem… Dia is arra gondolhatott, mert szélesen elvigyorodott.
- Ej, doktor…
- Hát, én meg a reggeli társalgásunk után átértékeltem a kapcsolatunkat. Mint említettem, hívnak dolgozni a megyei kórházba; mivel te ragaszkodsz a városkánkhoz, miattad nem adtam még választ. Most, mivel te elhagysz, előttem szabad a pálya.
- Na látod, Szentiván, milyen jót teszek neked…
- Hiányozni fogsz, de túlélem. Mióta a feleségem vagy, még sose láttalak ilyen vidámnak. Szeretlek, és őszintén kívánom, hogy légy sokkal boldogabb ezzel az Öreggel, mint velem voltál. Ha meg nem, hozzám mindig visszajöhetsz. Ha pénzre lesz szükséged - mert a megszokott jólét hiányozni fog - ne röstellj kérni, szívesen adok. Ezt itt három tanú előtt jelentem ki. - Mit is? - kérdezte Dia - bocs, nem oda figyeltünk…
- Hogy egy lavórt be kéne hoznunk - szólt hozzá Hubi, aki ezexerint figyelt - Ne ismételd el, doktor úr.
- Ugye mondtam, Öreg, hogy Iván nagyon jó fiú!
- Mondtad; de az a szerencsém, hogy az érdekes nők inkább a rosszfiúkhoz vonzódnak.
- Na, én aztán nem - tiltakozott Erika - te se vagy olyan rosszfiú, mint amilyennek beállítod magad; csak egy borissza whitehunter, valamelyik Hemingway novellából.
- Á, ők inkább ginisszák voltak; vagy whiskyisszák - szólt bele Hubi - attól függően, hogy dr. Turvy mit írt fel. Ja, de lehet, hogy azt Beryl Markham írta, nem Hemingway.
- Nem lehet, biztos - mondta Erika, és ezzel, ha lehet, még inkább nőtt a szememben.
- Hogy ti miket olvastok össze - csatlakozott Dia is az irodalomórához - bár egy szavam se lehet, mert ezeket én is olvastam.
- A bikaviadalos Hemingway? - kérdezett közbe Iván - ha jól emléxem, ő halászról írt.
- Igazad van, doktor - hagyta rá Dia - mit iszol?
- Ez a két whisky most elég volt; majd az ebéd után valami lazábbat.
- Halra bor dukál – vélte Hubi – de Iván azt nem szereti.
- Otthon valami „Götz cuvée” bort tart hal utáni ital gyanánt.
- Olyan itt nincs, már kérdeztem. Valami félédes tokaji furmintot rendeltem magamnak ebéd utánra, és Diának is. Nektek meg száraz tolcsvait. Nem én találtam ki, Ari súgott.
- Okosan - bólintottam; hát, hisz a szakmája…
- Majd idd meg az enyémet is, Iván; nem ihatok, ha téged haza kell vigyelek.
- Még meggondolhatod.
- Á, szeretek vezetni, és ritkán van rá alkalmam. Hubi a Roverját félti tőlem.
- Téged féltelek - dörmögte Hubi - túl gyors az neked, a Jimnyvel nem tudsz annyira vadulni. Bár nem győzök csodálkozni rajta, hogy Ari azt rád meri bízni.
- Látod, milyen kedves ember a barátod - kacsintott rám Dia.
- Ja - bólintottam - vigyáz rád, mert szeret.
- Meg azzal óvatosabb vagy - szállt be Erika is a társalgásba.
- Nyilván rám is vigyázni akar majd - vélte Iván - mint egyetlen legkedvesebb sógorára; ugye, Dia kedves?
- Hát, ha nem váltok el, a sógorság marad… pedig már kezdtem beleélni magam, hogy lesz egy használható sógorom végre...
- Nagyon azé’ ne éld bele magad, nővérkém…
- Akartál használni valamire? - kérdezte Iván - sose mondtad… de gyerekek, mit fog ehhez szólni Enikő? Vagy ő már be van avatva?
- Nincs, de évek óta reménykedik, hogy összejön a lánya az Öreggel.
Ez az információ engem is meglepett… bár annak idején egyszer mondta, hogy:
- Azme, Öreg, mé’nem a lyányomat vetted el…
- Jé… anyu nekem sose jelezte, hogy akár csak ismeri is az Öreget.
- Hát ismertük egymást, de a doktor urat nyilván jobb partinak tartotta a lánya számára.
- Nem tudom, mit tartott - folytatta Dia - csak halkan jelzem, hogy mikor Iván eljegyezte Arit, az Öreg már Gyöngyvérrel élt. És anyuval esélyt se láttunk rá, hogy szétmennek.
- Igazán megtisztelsz, nővérkém, hogy így szíveden viselted a sorsunkat…
- Dia sohasem titkolta, hogy mennyire nem kedvel - jelezte Iván - ha véletlenül egy társaságban voltunk, mindig az én rovásomra poénkodott. Hát, amennyire lehetett, inkább kerültem a találkozást.
- Nyugi, doki. Ma nem kerülhetsz el, ha nem akarsz vonatozni hazáig.
- Hát ez van; majd szép fitos orrú profilodban gyönyörködöm az anyósülésről.
Aztán eszegettük a rostonsült pisztrángot, megállapítván, hogy az bizony ünnepi csemege; bár szerintem a frissen fogott, vízparton sütött csukának párja nincs…
Gibárton, a Hernád hídja után, elvileg még belterületen Hubi felhördült:
- Nézzétek ezt az őrültet, mit művel!
Semmit nem láttunk a hátsó ülésről, de fél pillanat múlva Erika Jimnyje húzott el mellettünk vagy százzal, és még gyorsítva rohant bele a szerpentin első kanyarjába…
- Szegény Szentem! - nevetett fel Erika mellettem - Dia tudja, hogy Iván retteg ettől a szakasztól, hát most szívatja rendesen. Húzódj félre, Hubi, a mellékutcába, mert szerintem mindjárt visszajön még egy menetre.
S bizony, úgy is történt.
- Na, látjátok, ezért nem hagyom a zasszonyt a Roveromat vezetni. Ari, szerinted megússza a kocsid róka nélkül?
- Meg hát. Iván fegyelmezett, és nem akar nekem kellemetlenséget. De más kocsi nemigen úszná meg…
Dia ismét elhúzott mellettünk, és intett, hogy indulhatunk, miszerint nem jön vissza még egyszer. A szerpentin tetején értük utol őket; Iván egy út menti fának támaszkodott, és olyan jó egészséges színe volt, mint a májusi lucerna. Gondolom, most jutott eszébe, hogy még a bényei Liget-tetőn is van egy hasonló útszakasz. Hubi megállt Iván mellett.
- Na, jó, nem rókázta le magát. Öreg, átülhetnél Diához a doktor helyett. Na, legalább a Boszorkányig.
Iván hálás pillantással nyugtázta a helycserét, és beült Hubi mellé az anyósülésre.
- Húgom így aggódik a férjéért?
- Á, szerintem a kocsija tisztaságáért. Egyébként férjurad javasolta a helycserét.
- Na, azt az „urad” titulát felejtsd el. Férjem, de nem uram.
- Dia, „te egy úr vagy” - idéztem Kiss Kármen zárszavát a „Borostyán ritmus” c. könyvből.
- Szerencséd, hogy nem öreganyádnak szólítottál! De mondd csak, te is olyan jó embernek tartod Ivánt, mint a húgom?
- Nem ismerem annyira; elég unalmas hapsi.
- Akárcsak Hubit hallanám… de ti mindketten elég pörgősen éltek.
- Talán abban reménykedett az Iván, hogy az ő élete is pörgősebb lesz Arival.
- Á, dehogy; ő akkor érzi jól magát, ha otthon leülhet a legkényelmesebb székbe, Ari elé teszi a kaját meg a piát, zavartalanul olvasgathat, meg nézheti a TV-t.
- Ja, arra gondoltam magam is, mikor unalmas hapsinak tituláltam. De a munkahelyén nyilván megvan a számára ideális mennyiségű adrenalin adagja.
- Gyerekorvosnak adrenalin?
- Persze. Ha szívén viseli a páciensei sorsát, mint ahogy tartják róla… Nyilván nem véletlenül hívják a megyei klinikára.
- Na jó, rád hagyom. És mit szólsz egy kis jó rodeóhoz a Ligetnél?
- Tőlem nyugodtan… magam is sokat száguldoztam ott motorral a múlt évezredben.
- Ja, igen; hallottam róla. El is vették a jogsidat, addig vadultál.
- Akkoriban rosszul esett, de má’ nem bánom. Előbb-utóbb durvább baleset lehetett volna belőle…
- És úgy lett volna, mint jövendölted: „síromra nem fog virágot hozni senki sem.”
- Hogy te miket olvasol…
- Á, Ari mutatta. Ő eleinte elhitte, hogy megettek a hollók, rókák, vaddisznók; de aztán látott az utcán, fél könyökmankóval bandukolni; onnan tudta, hogy a faterék által is terjesztett halálhíred kacsa.
- Jé… miért terjesztette az ales bácsi?
- Feltűnően sok holló volt a baleset utáni napokban azon a helyen, és nem jártál edzésre.
- Azt se tudtam, hogy a lőtéren kívül ismer egyáltalán.
- Kisvárosban mindenki ismer mindenkit, ráadásul egy utcában laktunk, egy lőtéren pazaroltátok a klub lőszerét… még azt is ő intézte el, hogy Jonatánnal egy helyre vonuljatok be katonának.
- Hogy mik vannak… mi érdeke fűződött hozzá?
- Jonatánt nagyon tehetségesnek tartotta, azt meg tudta rólatok, hogy te inspirálod őt. Jonatánt a saját előmenetelén kívül csak az érdekelte, hogy nálad jobb legyen.
- Na, meg Kockásnál; engem nem érdekelt annyira, hogy strapáljam magam. Ami meg érdekelt, abban állítólag én voltam a jobb; legalábbis én nyertem.
- Jé… mit is, te?
- Gyöngyvért.
- Á, az meg volt bundázva gyerekkorotok óta. Ja, meg a Kiss lány sem az a tündöklő szépség, akiért küzdened kellett volna.
- De gustibus…
- Hát ja… A kocsit a Szentiván garázsából hoztam el. Oda is álljak vissza, vagy nálad van hely, ahol Ari megtalálja?
- Hely az van, de nyilván kerítek valami garázst, hogy ne a szabadban álljon. Itt van Ari közvetlen mögöttünk, megkérdem tőle, hol parkolj le… Szóval az udvarunkon, de ne a fenyők előtt, hanem a nyírfa alatt.
Hubi hazavitte a Szentivánt, s míg Dia leparkolt, utol is ért minket.
- Dia, egy pofa borra bejössz? Egész nap nem ittál semmit.
- Majd otthon, Hubival. De a napokban eljövök, hogy megnézzem a lakásodat, hová akar költözni a húgom.
- Gyertek; várunk szeretettel, és száraz tolcsvai furminttal. De egy bográcsolásra is…
- Kapj az öledbe - szólt rám Erika az ajtóm előtt – és vigyél be hozzánk! Úgy saccolom, jó tízessel könnyebb vagyok, mint Gyöngyvér.
- Lehet… - hagytam rá, aztán óvatosan letettem a hálószobában.
- Köszi. Mesélted, volt egy bérleményed Makramál mellett: a Prémvadász-tanya. Na, azt pont ilyennek képzeltem, mint ez.
- Ilyen volt, a bútorokat az ágy kivételével onnan hoztam ide. Az ágyat meg az Ali baba VT. vadászházába vittem, amiben egy szobát fenntartottam magunknak. Ha német vagy osztrák vendége van a társaságnak, én szoktam vadásztatni, megspórolandó a tolmácsot; és olyankor ott alszom. Remélem, majd néha te is…
AJÁNLOM AZ OLDALT
