|
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségemre voltak az oldal létrejöttében: Izikének, aki a banneremet és vendégkönyvemet csinálta, valamint megtanított a képek készítésére, Fantának aki a buttonjaimat csinálta, Napsinak a mozgó Nyúlmami feliratot és az üzenőfalat, Sissinek pedig, hogy mindig buzdít!
Köszönöm!!!
|
| |
|
|
ÁLOM
Legyen az
álomban tenger,
Végtelen ég kék,
messziről jövő
nyári zápor…
Aszfalton gőzölgő
forró pára legyek,
Lenyugvó napba
mikor belenézek…
Síratom emlékeimet,
s újra végigélem,
Pereg a perc,
s én futok utána,
Jelenemet egyszer
talán utolérem…
Akasa: Hajnali közhelyek
Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit
Rágom.
Próbálom tetten érni
Sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem
Hoztam.
Kezemben semmi
Sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az
Isten.
S ha elalszanak bennem
A Dalok…
Eljön majd értem Apám,
És kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,- Fiam!
Megérte?
A Te neved suttogom
Akkor.
S a földig hajolok a
szélbe
Marinaweb: A Tündérpor lángja
Ég, lobog a fájdalom tüze
S egy kistündérke szárnya,
Megpirul benne.
Hullámzik, csobog
a csodák tengere
S egy szép hableány
fényét
Leli benne.
A hajnali nap sugara
rámered,
S a fény lassanként
elrebeg.
Ebben lesz,
mit hosszan nézel,
A lángoló tűzben
tudod mit érzel.
Li Tai-PO:
Tündérsziget
Ó drága Napfény,
tündér Holdvilág!
Sugárotokból él
e holt világ,
S körökben,
miknek útja végtelen,
Ó hogy szeretnék
élni veletek!
Hallottam egykor,
régen, hajdanán,
Van egy sziget,
melyet túl Indián
Rejt kék ölén
a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn
aranyág fakad,
S tündér les rád
minden virág alatt!
Ki ide ér, az többé
sohse sír,
haja nem őszül
arca rózsapír,-
Ó Boldogság,
hadd jöjjek most veled,
Míg a tündérek
szigetére érünk,
Hol örök fényt
szitál a kikelet!
|
|
Reményik Sándor:
Csak így...
Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt,
ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor,
s örök idegen.
József Attila:
Úgy szeress
Tedd a kezed
Homlokomra,
Mintha kezed
Kezem volna
Úgy őrizz, mint
Ki gyilkolna,úgy
Mintha éltem
Élted volna
Úgy szeress,
mintha jó volna
Úgy, mintha
szívem szíved volna
Úgy őrizz,
mint ki gyilkolna
Úgy, mintha
éltem élted volna
Apolliner:
SZEMEDEN
Szemeden e
tengerszemen
Alámerül szegény
szivem
S a szerelem
S téboly vizében
oldja bent szét
A Bánat és az Emlék.
|
|
Lunának köszönöm!
|
|
|
|
|
BÚCSÚZÁS
Sírásuk szállt csak vészesebben
S az arcuk volt megtört fehér
Mint tisztaszirmu hó ha lebben
Vagy két kezed A sok levél
Csókomra hullt a rőt ligetben
A LANDOR ROAD-I KIVÁNDORLÓ
Kalappal a kezében bátran beállított
Egy szabóhoz ki a királynak szállított
S épp próbabábúit fejezte le akiknek
Ruhája épp úgy állt ahogyan állni illett
A tömeg szerelem nélkül árnyakat
Vonszolva özönölt mindenelől a térre
Kezek röppentek a fény-tavas tünde égre
Olykor mint nagy fehér költöző madarak
Holnap indul hajóm messzi Amerikába
S nem térek vissza sohasem
Kedves utcáimon sétáltatni vak árnyam
A pénzem mit nyerek lírai prériken
Mert visszatérni jó gyarmati katonáknak
Üzérek adák el arany érmeimet
De új ruhámban majd végül hadd heverek
Árnyán halk madarak és majmok lakta fáknak
Ruhájukból kibújva a próbabábuk szépen
Rápróbálták mikor már nem volt oly poros
S egy fizetés nélkül elhalt lord öltönyében
Olcsón úgy feszített mint egy milliomos
Az esztendők benéztek
A bolt kirakatába
Az esett fababákra
S mentek tovább szegények
Özvegy napok gyanánt az évbe ékelődők
Lassú gyászmenetek véres péntekei
Vert ég esője hullt mint amikor az ördög
Felesége saját szeretőjét veri
Aztán egy kikötőben hol lengett ősz avarja
S lengtek a kezek is akár a levelek
Fönt a hajóhídon a poggyászát lerakta
És rátelepedett
Az óceáni szél vészjóslón fuvolázott
S hajára harmatos hosszú csókot lopott
Lankadtan intettek az új hazába vágyók
S volt aki térdre hullt s keservesen zokogott
Ő meg az elhaló partokat nézte hosszan
Hol már papírhajó ringott csak tétován
Egy pici kis csokor bukdácsolt a habokban
De virágba borult tőle az óceán
S úgy várta a hírt hogy e csokor kinyílna
Minden tegereken a delfinek között
S emlékeiből gomolyítva
Hosszú szőttes göngyölödött
Amin élete volt a minta
S hogy végül megfojtsa-e mord
Örök kérdést-szövőket mik csípték mint a tetvek
Hirtelen mint egy dózse elvett
Egy nőt míg egy modern és szűz szirén dalolt
Szídd magadba az éjt Ó Tenger Cápa-szájak
Lesték messze mohón míg szállt hajnali köd
A csillagok-marta már oszló nap-hullákat
A zajongó habok és végső eskük között
EGY ESTE
Az arkangyal-fehér égből egy sas csapott ki
S te kiállsz hívedért
Hagyd még sokáig ezt a sok lámpát lobogni
Könyörögj lelkemért
Fém-város ez csak egy csillaga van ragyogva
Kék szemedbe merült
Gördült a villamos s a mocskos szárnyasokra
Sápatag fény vetült
Egyetlen férfiszáj-szítta szemedben álmom
Ami csak benne él
Gyilkos galóca volt mind a rőt gázvilágon
Kígyókarú nem vagy pucér
A kókler nyelvet ölt a nőre ki csodálja
Egy árny magát kötötte fel
Lóg az apostol egy fügefán foly nyála
Szerelmünket kockázzuk el
Születésed hírét víg harangok kiáltják
Szét
Virágos minden út s elindulnak a pálmák
Feléd
| | |
|
|
EMLÉKEZZ
Christina Georgina
Rossetti
Emlékezz rám,
ha tőled
messze-messze
a hallgatag
országba érkezem,
s nem foghatod meg
többet a kezem,
és nem fordulhatok
el tévedezve.
Emlékezz rám,
ha majd magad
leszesz te,
s nem szólsz
jövőnkről, úgy,
mint rendesen:
csak emlékezz és
értsd meg,
kedvesem,
késő tanács,
imádság,
minden eszme.
De ha felejtesz, s
aztán valahogy
emlékezel reám,
ne búslakodj,
mert hogyha
Éj s Romlás
a szenvedélyt
nem ölte meg,
mely hajdan
bennem élt,
százszorta jobb,
hogy mosolyogj
s felejts,semmint
emlékezz és
egy könnyet ejts
REMÉNY, MIT REMÉLSZ?
Camôens
Remény, mit remélsz?
- Semmit, soha többé.
Miért?
- Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy?
- Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív?
- Szeretek, mindörökké.
Lélek, mit érzel?
- Igy kell tönkremenni.
Hogy élsz?
- Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet?
- Csak a mult, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben?
- Ennyi.
Látsz végső célt?
- Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz?
- Hogy várom a halált.
Jó lesz?
- Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Mért kényszerít?
- Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy?
- Az, aki megadta magát.
Kinek?
- A fájó, örök Szerelemnek.
Albertini: Az angyal
Az ajtókba beleütődik
a fákba is bele.
A fény se látja Őt, a szél se,
s az ablakok szeme.
Igen: az ablakok szeme.
A városokban idegen már.
Róluk emléke sincs.
Holtan bolyong.
Holtan bolyong utcák során át.
Ne kérdezzétek! Csak elébe,
Vagy mégse, mégse.
Szeme, hangja, árnyéka sincs
Az sincs, bizony.
Láthatatlan Ő a világon
mindenkinek.
FEHÉR SIRÁLYOK
Yeats
Volnánk fehér sirályok,
édes, a gyors habokon!
Még száll a meteor-csík,
s nekünk már unalom;
s a szürkületi égalj
kék csillaga, kedvesem,
szivünkben bút ébresztett,
mely nem múlik sosem.
Fáraszt a harmatos álom,
rózsáké, liliomé;
ne álmodj róluk, édes;
se a meteor felé
ne epedj; se a kék csillagra
harmathullás idején:
az volna jó, ha sirályok
lennénk
a habon, te meg én!
Lelkem szigetvilágok
s partok dala veri fel,
ahol az idő feledne
s a bánat nem érne el;
de mögöttünk maradna
láng, rózsa, liliom,
volnánk csak sirályok,
édes, a ringató habokon!
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
