Megkésve bár, de... Na mindegy, íme az új fejezet!:) Igyekszem a folytatással, jó olvasást!

Harry hetek óta rémesen érezte magát: csalódnia kellett az egyik legjobb barátjában, és még a szerelme sem állt szóba vele. Néha érezte, hogy túl hevesen reagált a történtekre, és már azt sem tudta, mi zavarja őt jobban: Az, hogy Hermione Dracóval van, vagy hogy titkolózott előtte. Egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy volt képes a Roxfort legokosabb boszorkánya egy halálfaló-jelölttel összeállni. Ráadásul pont Draco Malfoyjal, aki éveken keresztül folyton keresztbe tett nekik, Hermionét pedig folyton sárvérűnek gúnyolta. Már az is megfordult a fejében, hogy a mardekáros valamilyen sötét varázslattal megbabonázta a lányt, és ezt az aggodalmát már a gyengélkedői incidens másnapján megosztotta Dumbledore-ral. Általában bízott a varázsló ítéleteiben, de úgy érezte, hogy a hajdani igazgató túl könnyedén hitt Malfoynak, és túl hamar fogadta őt be. Dumbledore még csak meg sem próbálta tagadni, hogy tudott Hermione titkos viszonyáról, inkább arról győzködte Harryt, hogy fogadja el a lány választását. A fiú képtelen volt erre, és úgy érezte, felrobban, ha nem beszélheti meg ezt a dolgot valakivel, de Dumbledore megeskette, hogy senkit sem avat be a titokba. Néha úgy gondolta, segítene, ha Ginnyvel megbeszélnék a történteket, de a lány azt mondta neki, hogy addig nem beszél vele, amíg Harry bocsánatot nem kér Hermionétől.

Az sem csillapította a fiú haragját, hogy a lány továbbra is minden péntek este eltűnt a klubhelyiségből, ekkorra már Harry is rájött, hogy ilyenkor találkozgat Malfoyjal. Bármennyire is dühös volt Hermionéra, féltette őt a mardekárostól, meg volt róla győződve, hogy a fiú csak kihasználja. Minden szabad percében azon gondolkozott, hogy buktathatná le régi ellenségét, vagy legalább hogy bizonyosodhatna meg a szándékairól. Eleinte azzal próbálkozott, hogy mindenhova követte a fiút, igyekezett kihallgatni a beszélgetéseit, de hamar rájött, hogy Malfoy mostanában alig beszél a háztársaival. „Talán személyesen Voldemorttól kapja az utasításait!”

A karácsonyi bál meghirdetése utáni napon Harry mogorván ülte végig a bájitaltant. Az óra első felében az elméletet tanulták, de a fiú egyáltalán nem jegyzetelt, inkább az előtte ülő Malfoyt figyelte. A mardekáros sem Piton szavainak rögzítésével töltötte az időt, hanem egy viszonylag kicsi, zöldszínű füzetbe irogatott, egészen addig, amíg a tanár fel nem szólította. A szőke fiú ekkor ijedtében gyorsan a pad fiókjába dobta a füzetet, és ezután nem is merte újra előszedni. Az óra második felében egy bonyolult bájitalt kellett főzniük, ami elsősorban a sebek fertőtlenítésére volt alkalmas. Harryt feldühítette, hogy ismét nem tudott meg semmit Malfoy ügyeiből – hiába volt rajta a szemüvege, nem tudta elolvasni a mardekáros apró betűit -, ezért bosszúból egy óvatlan pillanatban tatuepát öntött a mellette dolgozó szőke fiú üstjébe. A főzet fortyogni kezdett, végül egy kisebb adag Malfoy kezére fröccsent. A savas anyag csúnya sebet mart a fiú bőrébe, aki ordított a fájdalomtól.

- Monstro, kísérd a gyengélkedőre, azonnal! – kiáltott Piton.

A két mardekáros sietve elhagyta a termet, Harry pedig dühösen észlelte Hermione aggódó pillantását.

- Crak, mivel már csak pár perc van hátra az órából, vidd majd magaddal Malfoy és Monstro holmijait is.

Kicsöngetés után a végzősök gyorsan elhagyták a termet, Crak összekapkodta a társai felszerelését, azonban a zöld füzetet Malfoy padjában hagyta. Mikor Piton hátat fordított, Harry gyorsan a táskájába tuszkolta azt, majd szélsebesen kiszaladt a teremből. Biztos volt benne, hogy a füzet nagyon fontos információkat tartalmaz, ezért nem merte napközben előszedni, félt, hogy valamelyik mardekáros, vagy pont Malfoy visszaszerzi tőle. Türelmetlenül várta az estét, hogy végre leleplezhesse az árulót, az izgatottsága még Ronnak is feltűnt, de végül nem nyaggatta kérdéseivel a barátját. A nap Harry számára csigalassúsággal telt el, szíve szerint az egész napot a hálótermükben töltötte volna, még egy könyv sem izgatta őt ennyire. Vacsorára gyorsan bekapott pár falatot, majd azonnal felrohant a Griffendél-toronyba, és ágyának függönyét szorosan behúzta. Áldotta az eszét, hogy nem csukta be a füzetet, amikor elrakta, sejtette, hogy csak valamilyen bűbájjal lehetne kinyitni. Mikor először beleolvasott, rögtön rájött, hogy a füzet tartalma minden reményét túlszárnyalja, ugyanis Draco Malfoy naplóját tartotta a kezében.

Gyorsan az első oldalra lapozott, ahonnan kiderült, hogy az első bejegyzés még a hatodév utáni nyárról származik. Harry ezeket az írásokat is szívesen elolvasta volna, de sürgősebbnek ítélte a közelmúlt eseményeinek feltárását.

1997. június 25.

Rendbe kell jönnöm, hogy bosszút állhassak. Az a féreg megölte az anyámat, és én nem tehettem semmit. Perselus itt van és ápol, de nem engedi, hogy elmenjek Voldemorthoz. Tönkretette az életemet, és ha az aurorok meg Potter nem képesek szembeszállni vele, akkor majd én megteszem. Az apám miatta került börtönbe, az anyám meghalt, én nem fogom őt szolgálni… Perselus az egyetlen bátor Dumbledore nyomorult bandájában. Kár, hogy csak most árulta el, hogy valójában kinek az oldalán áll, ha tudom, talán korábban is lett volna bátorságom megváltoztatni a sorsom. Mindent meg fogok próbálni, hogy bosszút álljak, úgysincs már miért élnem.

1997. július 2.

Tegnap nálunk jártak… Macnair és Lestrange. Voldemort elé akartak vinni, de Perselus nem hagyta. Felvette a láthatatlanná tevő köpenyt, és legyőzte őket, aztán idehozott ebbe a házba, ahol csak Granger van. Késő este jöttünk ide, volt itt még valaki, de őt nem láttam, aztán Granger felhozott ebbe a szobába. Hogy tehette ezt Perselus? Végre harcolhattam volna azzal a féreggel, ő meg elbújtat… Az előbb volt itt Granger, hozott reggelit. Nem értem, hiszen azt hiszi, hogy Perselus és én is halálfalók vagyunk, mégse bántott. Muszáj megtudnom, hol vagyok, ez a ház olyan, mintha sötét varázslók laknának itt. Azt hiszem, most rögtön beszélek Grangerrel.

1997. július 5.

Nem hittem volna, hogy ezt a mondatot valaha is leírom, de most itt fekszem az ágyban, mellettem Her… Izé, Granger hálóinge. Eredetileg azt terveztem, hogy lelépek innen, és megkeresem Voldemortot, de rá kellett jönnöm, hogy Granger rajtam tartja a szemét. Nem hittem volna, hogy egy ilyen stréber jó társaság is tud lenni. Még mindig eléggé kivagyok, állítólag még beszélek is álmomban, úgyhogy az elmúlt két éjszaka itt aludt velem.

Harry ennél a mondatnál majdnem becsukta a könyvet, de végül győzött a kíváncsisága.

Nagyon furcsa ez az egész, régebben soha nem beszélgettem volna egy sárvérűvel, de most minden megváltozott. Kezdem úgy érezni, hogy hisz nekem, hogy megváltoztam. Eleinte távolságtartó volt, bár én se nagyon vágytam a társaságára, de egész jól kijöttünk. Tegnap este véletlenül rányitottam amikor a fürdőben volt. Tudom, régi trükk, de most tényleg baleset volt, de azért megérte. Hogy lehet, hogy nem vettem észre, milyen jó nő?! Szerencsére a történtek után is szóba állt velem, de ma azt mondta, hogy többé nem alszik velem. Legalább a hálóingét nekem adta, és még érezni rajta az illatát…

17. fejezet