Elnézést kérek mindenkitől a hosszú várakoztatás miatt, remélem nem haragszotok rám, de nagyon összesűrűsödtek a dolgaim. Ha minden igaz, ez az utolsó előtti előtti fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket!Jó olvasást!

- Hermione, mi a…

- Harry, kérlek, nyugodj meg!

A fiú arcát elöntötte a harag, ilyen félelmetesnek még soha nem látták őt.

- Nem hittem volna, hogy valaha is elárulsz minket!

- Potter, nagyon jól tudod, hogy a ti oldalatokon állok!- szólt közbe Draco, Harry azonban nem foglalkozott vele, inkább még egyszer Hermionéhoz fordult.

- Egy undorító ribanc vagy…

A fiú bevágta maga mögött az ajtót, így már nem hallhatta Hermione zokogását.

- Ne foglalkozz vele, nem érdemli meg! Egy igazi barát nem viselkedne így!

- Ha már az elején elmondtam volna neki, akkor ez nem történt volna meg!

- Ezt nem tudhatod! Potter egy kretén, nem érdemli meg, hogy sírj miatta!

- Draco, ő a legjobb barátom, és most gyűlöl engem! Az lesz a legjobb, ha megpróbálok minél előbb beszélni vele!

A lány meg sem várta szerelme válaszát, inkább elsietett a Griffendél klubhelyisége felé, remélve, hogy utoléri Harryt.

- Hogy rohadnál meg, Potter! Ha bántani mered, én megöllek… - morogta Draco, miután egyedül maradt a gyengélkedőn.

Hermione teljesen kifulladt, mire felért a Kövér Dáma portréjához, hiszen a toronyhoz vezető utat futva tette meg, már alig reménykedett benne, hogy Harry még senkinek sem árulta el a titkát. Mikor belépett a klubhelyiségbe, rögtön meghallotta a fiú hangját, aki éppen Ginnyvel kiabált.

- Szóval te tudtál erről, és nem csináltál semmit?

- Harry, értsd már meg, hogy szeretik egymást!

- Malfoy Voldemortot szolgálta, és nem hiszem el, hogy megjavult!

- Harry, Draco megváltozott… - szólt közbe Hermione, miután észrevette, hogy csak ők hárman vannak a klubhelyiségben.

- Mi az? Abbahagytátok a nyalakodást? Hogy vagy képes hozzányúlni ahhoz az undorító féreghez? Képes lett volna megölni Dumbledore-t, az ő nagynénje ölte meg Siriust, és te képes voltál vele összeállni!

Harry felemelt kézzel indult meg a lány felé, de Ginny kettőjük közé állt.

- Ne merészeld bántani Hermionét! – kiabált dühösen a fiúval, aki ezután hátat fordított nekik, és felrohant a hálótermébe.

Hermione ezek után összeroskadt, és újra zokogni kezdett. Ginny szorosan magához ölelte, és hagyta, hogy a barátnője kisírja magát a vállán.

Másnap reggel Hermione félve ment le reggelizni a nagyterembe, nem tudta, hogy Harry elmondta-e valakinek a történteket, de a Griffendél asztalánál senki nem nézett rá mérgesen, így egyértelmű volt, hogy senki nem tud semmiről. Harry Ron mellett ült, és úgy tett, mintha nem venné észre a lányt, inkább a kviddicsmérkőzésről beszélgetett a barátjával. Ginny jó messze ült tőlük, és foglalt egy helyet Hermionénak is, aki gyorsan le is huppant mellé.

- Szia! Ki tudtad pihenni magad? – kérdezte aggódva a vörös hajú lány.

- Nem igazán… Miért nem ülsz inkább Harry mellé?

- Mert nem állok szóba vele!

- Ne vessz össze vele miattam, nem éri meg!

- Képes volt bántani téged, és úgy viselkedett, mint egy elmebeteg!

- Attól nem lesz jobb a helyzet, ha ti is összevesztek.

- Ne izgulj, hamar észhez fog térni, és bocsánatot kér mindkettőnktől.

- Bár úgy lenne… Ronnak elmondta?

- Nem hiszem, szerintem a bátyám még jobban kiakadna, mint Harry… Ne foglalkozz velük! Inkább siess a reggelizéssel, és látogasd meg Dracót, mert az előbb hallottam, amikor a mardekárosok arról beszélgettek, hogy délelőtt kiengedik a gyengélkedőről. Aztán a ha végeztél, akkor sétálhatnánk a parkban.

- Rendben… És Ginny, köszönöm, hogy mellettem állsz!

- Ez természetes…

Ginny valóban nem tévedett, mikor a gyengélkedőre ért, Draco már épp indult volna a Mardekár klubhelyisége felé. Szerelmét látva elmosolyodott, és magához ölelte a lányt.

- Ne haragudj, hogy tegnap úgy elrohantam, de azt hittem, az segít, ha minél hamarabb beszélek Harryvel.

- Ezek szerint nem segített…

- Sajnos nem… Harry továbbra sem hiszi el, hogy megváltoztál, és most nem beszél velem. De legalább nem árulta el senkinek sem a titkunkat.

- Sajnálom, hogy miattam összevesztél a barátaiddal.

- Csak Harryvel, Ron nem tud semmit, és Ginny kiállt mellettem. És ez az egész nem a te hibád, el kellett volna mondanom Harrynek, hogy mi a helyzet.

- Ne hibáztasd magad, kicsim, előbb-utóbb minden rendbe fog jönni. Úgy szeretnék most melletted maradni, de a drága háztársaimnak sajnos feltűnne a távollétem, az előbb már jártak itt, és azt mondtam, hogy én is mindjárt megyek utánuk.

- Semmi baj, már megígértem Ginnynek, hogy sétálok vele, majdcsak elleszünk valahogy.

- Ha valami baj van, csak írj, és jövök! És… és mondd meg Ginnynek, hogy köszönöm, hogy ő nem olyan idióta, mint a szívszerelme.

- Inkább csak annyit mondok neki, hogy köszönöd, hogy támogatja a kapcsolatunkat – válaszolta nevetve a lány.

Lépteket hallottak a folyosóról, ezért gyorsan elköszöntek egymástól, majd ellentétes irányba távoztak.

Teltek-múltak a hetek, de Ginny állítása még mindig nem igazolódott be, Harry továbbra sem állt szóba Hermionéval. A szerelmével próbált kibékülni, de a legifjabb Weasley megmakacsolta magát, és közölte vele, hogy nem beszél vele, amíg bocsánatot nem kér Hermionétől. Ron nem értette, hogy a lányok miért vannak haragban Harryvel, de egyikőjüktől sem tudott meg semmit, ezért inkább élvezte, hogy nyugodtan beszélgethet a kviddicsről a barátjával, senki nem zaklatja őt a tanulással. Hermione a péntek estéket továbbra is Dracóval töltötte, és ez valamennyire kárpótolni tudta őt. Harry továbbra sem leplezte le őket, de továbbra is csúnyán nézett Hermionéra, amikor a lány a találkák miatt elhagyta a klubhelyiséget. Ginny is kitartónak bizonyult, és mindenben támogatta a barátnőjét, de azért látszott rajta, hogy hiányzik neki a szerelme. Hermione ugyan boldog volt Dracóval, de a roxforti napok sivárabbak voltak Harryék nélkül, mint az elmúlt években. A monotonitásból azonban ismét Dubledore egyik beszéde zökkentette ki a diákokat. A karácsonyi szünet előtti utolsó hétfő este Dumbledore szólásra emelkedett.

- Kedves roxfortosok! Biztosan egyetértetek velem abban, hogy a szeretet a legfontosabb ezekben a vészterhes időkben. Csak akkor szállhatunk szembe a gonosszal, ha tiszta szívvel fordulunk egymás felé, elfelejtjük a sérelmeinket, és megbocsátjuk egymás hibáit. A karácsony a szeretet ünnepe, és egy ilyen esemény megérdemli, hogy méltóképpen megünnepeljük, ezért a hazautazásotok előtti estén ismét bált rendezünk…

 16. fejezet