Ismét elnézést a hosszú várakoztatásért, de remélem a mai fejezet kárpótol Titeket:) Jó olvasást!

- Végre megmutathatjuk azoknak a szánalmas árulóknak…

- Harry, nem minden mardekáros támogatja Tudjukkit… - próbálta lecsillapítani a barátját Hermione.

- Miért vagy ebben olyan biztos? Ismersz normális mardekárosokat?

- Igen…

- Jajj ne, ugye most nem jössz Malfoyjal? – kérdezte undorodva Ron. – Te is láthatod, hogy milyen jól érzi magát a kis barátai között!

- Nagyon jól tudod, hogy meg kell játszania magát!

- Mio, miért véded folyton azt a görényt? Lehet, hogy gyáva ahhoz, hogy halálfaló legyen, de attól még ugyanolyan szemét, undorító…

- Ne beszélj róla így, Harry! – kiabálta a lány a dühtől kipirosodott arccal.

- Rendben, védjed őt nyugodtan! Talán kapsz egy szép zöld-ezüst sálat, és akkor szurkolhatsz neki a meccsen is!

Hermione úgy érezte, hogy azonnal felrobban mérgében, ezért inkább felállt az asztaltól, és elrohant. Szíve szerint a barátai arcába vágta volna, hogy kezdi úgy érezni, Draco jobban megérdemli, hogy szurkoljon neki… Miután távozott, Ginny jól leteremtette a szerelmét, amiért így beszélt Hermionével, de Harry még mindig ideges volt, nem bírta megérteni, miért védi annyira a Malfoyt az egyik legjobb barátja, hiszen az elmúlt hat évben rendszeresen együtt szidalmazták őt. Ezeket a gondolatait megosztotta a barátnőjével is, akinek rögtön meg volt erre is a válasza.

- Talán Hermionének már sikerült felnőnie, nem úgy, mint nektek…

Hermionét nagyon kiakasztotta a barátai viselkedése, ezért egész este a hálószobájukban maradt, nem volt kedve a történtek után a klubhelyiségben jópofizni Harryékkel. Már épp elaludt volna, amikor egy kopogás magához térítette. Ginny érkezett hozzá látogatóba, és a lány ekkor döbbent rá, hogy mekkora nagy szüksége van arra, hogy végre kiönthesse valakinek a lelkét.

- Annyira borzalmas hallgatni, amikor szidják őt…

- Azért próbáld meg megérteni őket! Évek óta ellenségek, és csak te ismered Draco igazi arcát…

- Próbáld meg elképzelni, hogy milyen lenne, ha a legjobb barátaid folyton Harryt szidnák, és te nem védhetnéd meg őt…

- Elhiszem, hogy nagyon rossz… De nemsokára úgyis mindent bevallasz nekik, nem?

- Nem tudom, ezek után nem biztos, hogy az a legjobb, ha elmondom nekik az igazat…

- Mio, tudod, hogy nem titkolózhatsz örökké!

- De annyira félek, hogy elveszítem őket…

- Nem lesz semmi baj…

Végre a várva várt péntek este is eljött, a kviddicsmeccs kihirdetése óta Hermione nem tudott beszélni Dracóval. Nem akart vele is veszekedni, ezért úgy döntött, hogy óvatosan hozza majd elő a témát. Miután Piton magukra hagyta őket, sokáig csak cirógatta a szerelme arcát és szőke haját, igyekezett csupa lényegtelen dologról beszélni. Mikor úgy érezte, hogy Draco kellőképpen ellazult, lassan rátért a lényegre.

- Képzeld, miattad még Harryékkel is összevesztem…

- Hogyhogy?

- A kviddiccsel kezdődött az egész. Szidták a mardekárosokat, én meg megvédtelek…

- Ez nagyon aranyos tőled, kicsim, de nem kell, hogy már most miattam veszekedj velük. Ismered a véleményem róluk, de tudom, hogy neked fontosak…

- Talán ideje lenne közeledned hozzájuk…

- Mégis hogyan?

- Mondjuk a meccsen…

- Eszem ágában sincs direket elveszíteni a meccset, csak azért, hogy az a két idióta kevésbé utáljon! – csattant fel Draco.

- Én ezt nem is kértem! Csak talán nem ártana, ha most sportszerűen játszanál… És nem cikiznéd Ront…

- Én mindig sportszerű vagyok! És jó, megpróbálok nem beszólni Weasleynek, de sajnos nem ígérhetek semmit…

- Draco!

- Jól van, kedves, aranyos kisfiú leszek, úrnőm! – nevetett fel a mardekáros, majd villámgyorsan lebirkózta a lányt, és csiklandozni kezdte.

Mikor úgy látta, már eleget kínozta Hermionét, aki nevetve vergődött alatta, lágyan megcsókolta. Játékos érintések helyett szenvedélyesen ölelte, és simogatta a lány testét, aki végre nem tiltakozott a közeledése ellen. Minél jobban ki akarta használni szerelme engedékenységét, ezért igyekezett óvatos lenni, félt, hogy a hevességével elijesztené magától. Egy gyors pálcamozdulattal megnövelte a kanapé méretét, így kényelmesen lefekhetett barátnője mellé. Eleinte csak a nyakát és derekát simogatta, Hermione pedig behunyt szemmel élvezte a kényeztetést. Halk sóhajai felbátorították Dracót, így a keze lassan felfedezőútra indult a lány testén. Először a fenekét cirógatta, aztán az ujjaival felfelé haladt, majd óvatosan kigombolta egy kicsit a griffendéles egyeninget. A látványban egyáltalán nem csalódott, a formás melleket egy egyszerű, de szép csipkés, fehér melltartó takarta el. Gyengéden simogatni kezdte a fehér halmokat, majd az ajkaival kényeztette őket. Miután levette az inget a lányról, fölé térdelt, és az egész felsőtestét beborította a csókjaival. Hermione selymes bőre teljesen feltüzelte őt, és míg a hasát puszilgatta, keze a lány combjára tévedt, és lassan elkezdett felfelé haladni rajta. Hirtelen azonban megérezte, hogy a szerelme teste megfeszül, majd remegve megfogja a kezét.

- Draco, kérlek… Még ne, én még nem szeretném… - suttogta halkan.

- Ne haragudj, csak annyira szép vagy… Szeretlek… - visszafeküdt a lány mellé, és magához ölelte.

- Köszönöm, hogy ennyire türelmes vagy nekem… Már rég el kellett volna hagynod!- mondta szomorúan Hermione.

- Ne beszélj butaságokat, nekem csak te kellesz, és bármeddig várok rád. A kedvedért még Potterékkel is megpróbálok normális lenni, ez nem elég bizonyíték?

A következő hét a kviddicsláz jegyében telt el a Roxfortban, rendszeressé váltak az összecsapások a griffendélesek és a mardekárosok között. Hermione a hétvégén kibékült a barátaival, de azok még mindig nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy Draco már nem ellenség többé. A lány nagyon félt a közelgő kviddicsmeccstől, rettegett attól, hogy a fiúk egymás torkának ugranak.

„Draco megígérte, hogy nem csinál balhét, tisztességesen fog játszani! Nem lesz semmi baj!” Hermione folyamatosan győzködte magát erről, de még így is jól jöttek Ginny bíztató szavai.

- Látod, Harryék már semmi rosszat nem mondanak Dracóról, ha te is ott van…

- De a hátam mögött szidják, nem?

- Hááát, igen… De legalább kezdik elfogadni, hogy te kedveled őt.

- Gondolod?

- Igen, biztos vagyok benne. Különben nem fognák vissza magukat előtted…

A sokak által annyira várt mérkőzés végül elérkezett, szombat reggel a diákok vidáman vonultak ki a lelátókra, a Mardekár és a Griffendél csapata a pedig bevonult az öltözőkbe. Hermione kénytelen volt Neville és Luna mellett helyet foglalni, hiszen az összes többi barátja a griffendéles csapat tagja volt. Egyértelműnek tartotta, hogy a saját házának szurkol, de azért a legjobban mégis a szerelméért izgult, félt hogy valamilyen balesetet szenved a mardekáros. A kommentátor ebben a tanévben egy negyedéves hollóhátas fiú, Jerry Springer volt, Lunát mindenki nagy bánatára nem engedte többé mikrofonközelbe McGalagony.

- ÉÉÉÉS FELSZÁLLTAK! A GRIFFENDÉL CSAPATKAPITÁNYA HARRY POTTER – a fiút hatalmas ovációval köszöntötte a közönség -, A MARDEKÁRÉ DRACO MALFOY! – a szőke fiút egyedül a saját háztársai, és a tanárok tapsolták meg.

Madam Hooch sípszavára megkezdődött a játék, ami igen sok izgalmat tartogatot…

 14.fejezet