Touya emléke

- Jó reggelt! - köszönt Kurama, az ébredező Ryunak. - Igyekezz, mennünk kell Genkaihoz. Fél óra múlva indulunk addig szedd össze magad. - mondta mosolyogva és kiment a szobából. Szombat reggel, fél hat volt. Kurama, amint azt megígérte, el akarta vinni a farkas lányt kiképeztetni Genkai mesterhez, hogy az megtanítsa neki az alapokat.

Fél óra múlva készen is álltak az indulásra. Kurama úgy beszélte meg az anyjával, hogy egy barátjához megy, úgyhogy minden el volt intézve. Hat óra után öt perccel el is indultak, ám mikor kiléptek a házból, nagy meglepetésükre Hiei és Yusuke állt a kapu előtt. Yusuke álmosan integetett, míg Hiei csak morcosan nézte őket, amint közelednek a kapu felé.

- Sziasztok! Ti mit kerestek itt? - kérdezte derűsen Kurama. - Jaj, tényleg! Yusuke, te azt hiszem még nem ismered Ryut. - mutatott a lányra Kurama. - Ryu, ez itt Yusuke.

Igen, már hallottam róla. - ásított Ryu. - Ő az, aki kitalálta azt a viadalt. Én is akartam indulni, de a mesterem nem engedett.

- Hát igen. Zakuro nem szereti az ilyeneket. Kár érte. Szerintem akár még meg is nyerhette volna. - mondta Kurama, majd Yusuke és Hiei értetlen pillantására hozzátette. - Tudjátok, ő egy igen erős harcos, akit még Raizen sem tudott legyőzni. De ő nem végzett az apáddal, mert nem szereti az öldöklést. Igen kemény ellenfél. 

- Mukuro simán legyőzné, ha elég motivációja van a harcra. - jegyezte meg halkan Hiei.

- Na induljunk! - indítványozta Yusuke. Majd végre elindultak Genkai templomához.

Már a lépcsőn mentek felfelé, mikor Kurama végre befejezte a kiselőadását Genkairól. Ryu érdeklődve hallgatta. Yusuke eltűrte,Hiei pedig már majd elaludt az unalomtól.

- Mit érdekel téged, hogy milyen Genkai? Úgyis megtudod, ha odaköltözöl hozzá. - mondta unottan.

- Igen, de azért szeretnék róla minél több dolgot megtudni, mielőtt találkozunk. Különben is, Kurama sem tudhat mindent, még így is lesznek új dolgok a számomra. - mondta erre Ryu.

- Köszi... - mondta Kurama fanyarú mosollyal. Majd végre átléptek a templom kapuján. Genkai mester már a templom kapujában várta őket. Még szerencse, hogy ott volt, ugyanis Hiei és Ryu már majdnem egymásnak estek megint...

- Üdv Genkai mester! - hajolt meg Kurama az öreg hölgy előtt.

- Üdvözlöm, Mester! - lépett előre Ryu és ő is meghajolt.

- Szervusztok! Nos ezek szerint te vagy az új tanítványom. Örvendek! - köszönt nekik Genkai. Egy darabig még beszélgettek és találkoztak Yukinával is. (Ennek hatására Hiei még idegesebb lett, mint volt, ugyanis még mindig nem mondta el a lánynak, hogy ki is ő.) Aztán dél körül hazaindultak, illetve Hiei az alvilágba készült visszamenni, de kifelé menet a kapuban hirtelen egy váratlan vendéggel találkoztak.

- Üdv! - köszönt nekik Touya. A többiek meglepetten néztek rá.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdezték kórusban.

- Úgy hallottam, a túlvilág megtalálta a húgomat. Kurama, kérlek vezess oda hozzá! - mondta kertelés nélkül a nindzsa. Kurama csodálkozva nézett rá, majd miután összeszedte magát, szép lassan belefogott.

- Tudod Touya, az a helyzet, hogy a húgod kórházban van. - kezdte lassan. Touya arcán rémület futott végig. Közbe akart szólni, de nem tudta, mit is mondjon, úgyhogy inkább csak belenézett Kurama szemébe és várta a folytatást. - Nos... öhm... a húgod, Aina a zárt osztályon van, ugyanis akárhányszor csak vért lát elmegy a józan esze és megtámad mindenkit, aki csak a közelében van. Mivel neki is van különleges ereje, ezért gyakran a támadás során több embert is megöl, és még többet súlyosan megsebesít. - Touya döbbenten hallgatott. Nem tudta, mit is mondjon. Visszaemlékezett, milyen is volt az az Aina, akit ő ismert, mielőtt a szörnyek elrabolták. 

- Touya, kisfiam holnap el kell menned a kiképzésre. A mesterrel már mindent megbeszéltem. - Touya édesanyja hidegen nézett fiára. - Rád fér a kiképzés. Ne hozz szégyent a nindzsákra, világos! - Touya lesütött szemmel motyogott valami olyasmit, hogy "Oké..." és kiment a szobából. Szomorúan nézett maga elé, majd furcsa zajt hallva felnézett és meglátta kishúgát maga mellet. A kislány a szekrényből kimászva remegve nézett a bátyjára.

- Touya? Tényleg elmész? - kérdezte aggódva, majd két könnycsepp futott végig az arcán. A fiú bólintott, majd lehajtotta a fejét. Aina egy pillanatig nézte őt, majd kitört belőle a sírás és elrohant. A 10 éves Touya még egy percig bámult maga elé, majd lassan tudatosult benne, mi is történt. 'Te jó ég! Aina!' Touya elrohant húga után. A nindzsák falujában sötétedés után állandóan garázdálkodtak a szörnyek, ugyanis, szinte minden szörnynek volt egy olyan ellensége, aki nindzsa és őket talán éjjel több esély van megölni.

- Aina! Hol vagy? Aina! - Touya idegesen kiabált. Szerencsére viszont, ekkor megpillantotta a lányt, aki egy farönkön ült, kezében egy hóvirággal. Ez volt a kedvenc virága. Touya odasietett hozzá és leült mellé.

- Aina? Minden rendben? - a lány arcán két könnycsepp gördült le és a bátyjára nézett.

- Touya, tényleg el fogsz menni?

- Sajnálom. Én nem akarok, de anya... - Aina erre még jobban sírni kezdett, mire Touya magához ölelte. Úgy ültek még pár percig aztán hirtelen furcsa neszt hallottak a bozótból. Touya felpattant, felrántotta kishúgát és a bokor felé nézett. Egy pillanatig nem történt semmi, de aztán három szörny ugrott elő. A két kisgyerek megijedt és Touya egy hirtelen ötlettől vezérelve félrelökte Ainát, hogy az első szörny támadása csak őt érje.

- Touya! -  a kislány fájdalmasan felkiáltott, ugyanis bátyja elérte amit akart és a szörny csak őt találta el hatalmas öklével. Ám a csapás olyan nagy volt, hogy Touya öt méter repülés után nekiszállt egy fának, majd a földre rogyott. Aina odarohant testvéréhez, de mielőtt még elérte volna, az egyik szörny elé állt. A lány felsikított, de már nem volt ideje elfutni, a szörny felkapta és elszaladt vele, társai pedig követték. Mire Touya magához tért már reggel volt és a szörnyek sehol sem voltak, ő pedig nem tehetett semmi...

- Touya minden rendben? - Touya megrázkódott, majd hirtelen rádöbbent, hogy már ott vannak a kórháznál. Nagyot sóhajtott, majd Kuramára nézett és bólintott. Nem jött ki egy szó sem a száján.

Eközben a zárt osztályon, egy hófehér szobában egyedül ülve, sírdogált egy gyönyörű, halványrózsaszín hajú lány.

To be continued...