Lily érkezése

Ragyogó májust hozott az újév. Ginny már a kilencedik hónapban volt, s ennek mértékében: nyűgös.

A könyvtárat csak egy hónapja hagyta ott, de már unatkozott otthon. Igaz, az itthoni teendőket továbbra is ő látta el, s Bella anyónak is sokat segített, de a régi tevékeny időknek, úgy tűnt, egy darabig búcsút mondhat. Hiszen már az ereje, és kedve sem a régi… Lehajol, hogy felvegyen valamit a földről, s lélegzet után kapkodva kell leülnie.

"Na de végülis a kilencedik hónapban vagyok" - nyugtatgatta magát, hogy ez csak múló állapot. Hamarosan, ha megszületik a gyerek, már sokkal több teendője lesz…

Éppen ezen tűnődött, az ablakpárkányon ülve, hosszú virágos ruháját ráhúzva a lábára, mikor odakint Bella anyóéknál ugatni kezdett a jól megtermett kuvasz; Démonölő.

Ginny kipillantott az ablakon és felderült az arca. Emma állt odakinn, könyvtárbeli segítője és barátnője; Miss. Rainbow unokahúga. Örvendezve sietett ajtót nyitni neki.

- Szia Ginny! - kacagott Emma, ahogy meglátta, már igen nehezen mozgó barátnőjét - csak lassan, neked most nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni - óvta, mikor Ginny oda akart rohanni hozzá, annyira örült, hogy láthatja.

- Ég Atyácska hozott Emmám! - ölelte meg a vékonycsontú, sötét barna hajú lányt - Gyere, menjünk be a szobába!

Hamarosan már a takaros tisztaszobában ültek, s Emma vidáman mesélt a falu apró-cseprő ügyeiről a kíváncsi Ginny-nek.

- És veled mi van, kedves barátnőm? - kérdezte hirtelen Emma, és Ginny karjára tette a kezét - hogy érzed magad?

- Néha jól, néha rosszul - vonta meg a vállát Ginny - tudod, néha az agyamra megy a semmittevés, és olyankor teljesen kiborulok. Szerencsére az én Harry-m, mindig tudja, mivel csillapítson le - mosolygott.

- Igaz is… A férjed… Most a városházán dolgozik, ugye?

- Igen, Mr. Blansburry mellett - bólintott Ginny - rögtön az esküvő után megbeszélte vele. Tudod, mindig mellettem, akar lenni, amikor csak lehet… Olyan drága… - s álmodozva felsóhajtott.

Emma megértően mosolygott.

- Ginny… Te még mindig szerelmes vagy a férjedbe…

- Hát, persze - bólintott Ginny és elpirult - talán nem kéne?

- Dehogynem - legyintett Emma - csak tudod, olyan üdítő kivétel vagytok, az itteni sótlan, veszekedős házaspár mellett…

- Azért néha mi is veszekszünk - vetette ellen Ginny.

- Na igen. De nem úgy… De bocsáss meg, félbeszakítottalak. Szóval, mesélj!

- Hát, nincs sok mesélnivalóm -borult el Ginny arca - Itthon unatkozom, nem tudok csinálni semmit, néha Bella anyó megengedi, hogy keverjem az üstöt, ha gyógyitalt főz, és… Au! - Ginny-be hirtelen éles fájdalom hasított a dereka táján. A fájdalom a torkára forrasztotta a szót, s kimeredt szemmel, s ökölbeszorított kézzel nézett Emmára.

Barátnője roppant mód megijedt. Felugrott és odarohant Ginny-hez.

- Ginny… Mi baj? Rosszul vagy?

A fiatalasszony testét ekkor lassan elhagyta a kín. Kifújta a levegőt, s elernyesztette a testét.

- Semmi, semmi - zihálta - már jobban vagyok. Komolyan.

- De Ginny… - korholta őt Emma - Ne szóljak Bella anyónak? Olyan sápadt vagy.

- Nem, semmi már jó… - és ebben a pillanatban ugyanaz a fájdalom rázta meg a testét, mint az előbb. Ha nem nagyobb. Elkapta a hozzáhajló Emma kezét.

Emma halálra volt rémülve. Ginny egyáltalán nem nézett ki jól és úgy érezte, hogy az asszonynak már szülési fájdalmai vannak.

- Ginny - szorította meg barátnője kezét - gyere, feküdj le, én meg áthívom Bella anyót… Hidd el, jó lenne, ha most ő is itt lenne veled…

- Nem… Bánom… - zihálta Ginny mert most már ötpercenként jöttek a fájások, s ő egyre inkább elgyengült. Hagyta hát, hogy Emma betámogassa a hálószobába, és lefektesse az ágyra. Aztán még utána szólt a kifelé siető lánynak.

- Emma… Valaki… Szóljon Harry-nek is…

- Persze, persze - mosolygott Emma, s nyakába szedte a lábát, s átsietett Bella anyóék tanyájára.

- Bella mama kérem! - kiabált már a ház ajtajából - jöjjön gyorsan! Ginny-nek fájásai vannak!

- Teremtő anyám! - jött a válasz valahonnan a kertből - azonnal megyek! Nesze! - repült Emma kezébe egy palack - itasd meg ebből, lenyugtatja majd! És nyugtasd meg, szólok Joe-nak, hogy telefonozzon a városházára!

Emma visszakiáltott, fogta a palackot és visszasietett Ginny-hez. Mire visszaért a szobába, a fiatal nő már öt-hat fájáson volt túl. Halálsápadtan, csapzott hajjal, gyöngyöző homlokkal feküdt az ágyon s megmarkolta az ágytakarót. Emma lépteire felnézett.

- Cssss… - lépett hozzá a lány - jól van, itt vagyok. Igyál ebből, és nyugi, Bella mama rögtön itt lesz. Joe papa, pedig szólt Harry-nek…

- Ó… Köszönöm - hunyta le Ginny a szemét, miután kortyolt a palackból, amit Emma tartott a szájához. S a következő pillanatban energikus léptek hangzottak fel, s belépett Bella anyó.

- Jól van, lányom! - lépett oda az ágyhoz -Itt vagyok, minden rendben lesz… Ittál a gyógyfőzetből, amit küldtem?

- Igen - susogta erőtlenül Ginny - de nagyon fáj… Nem tudna… tenni valamit…?

- Kell, hogy fájjon lánykám - sajnálkozott az öregasszony - onnan tudjuk, hogy minden rendben van-e. No de, valamennyire tudjuk csillapítani… Kortyolj ebből - nyújtott oda egy másik palackot, amit most hozott magával. Ginny ivott, s összerázkódott. Az ital keserű volt, és égette a torkát, de aztán csodával határos módon megszűnt a hátát-derekát szaggató fájás.

- Na lássuk - hajolt fölé Bella anyó - minden rendben van-e… Hm, lányom, te aztán jó vizes vagy… Emma, kicsikém! Keress csak egy másik hálóinget a barátnődnek! - szólt hátra az eddig a háttérben álldogáló, kezeit tördelő lányra, aki most hálásan indult hálóinget keresni. Örült, hogy segíthet valamit. Emma segítségével Bella anyó átöltöztette Ginny-t s jó alaposan meg is vizsgálta. Mikor a hasát nyomkodta, a fiatal nő egy ponton feljajdult.

- Jól van, jól van - dörmögött az anyó - úgy látom, nemsokára megindul… Készen áll minden lányom. Végy erőt magadon, nemsokára túl leszel az egészen…

- Az már jó lenne… - hunyta le a szemét elgyötörten Ginny - Szeretném, ha már vége lenne…

- Vége lesz mindjárt… Igyál még egy kortyot - nyújtotta oda a palackot.

Ginny ismét ivott, de ez korty nem megszüntette, hanem újra előhozta a fájdalmakat. Felsikoltott és ívbe hajlította a testét.

- Semmi baj, semmi baj! Nyugalom…! - Bella anyó leszorította a vergődő Ginny-t - Lélegezz! Mélyen be a hasadba! És aztán lassan fújt ki.

Ginny engedelmeskedett, miközben összeszorított fogakkal tűrte, a most már másodpercenként érkező fájdalomhullámokat.

- Jól van lányom! Csak így tovább! - Bella anyó ismét megnyomogatta a fiatal nő hasát, s elégedetten dörmögött.

Ginny vergődött, szívettépően sikoltozott, és úgy érezte, darabokra szakad.

- Nem bírom tovább! Bella anyó! Segítsen! Nagyon fáj…!

Bella sajnálkozva nézte a kínlódó asszonykát.

- Emma - szólította meg a dermedten álldogáló lányt - itasd meg a nálad lévő főzetből kétpercenként, egy kortyot. Fogalmam sincs, miért megy ilyen lassan… Hacsak azért nem, mert ez az első…

Ebben a pillanatban lépett a szobába a halottsápadt Harry. Elég riasztó látványban volt része… Ginny falfehér arccal, csapzott hajjal feküdt az ágyon, szép arca eltorzult a fájdalomtól, a fölé hajló Bella anyó gondterhelten ráncolja a homlokát, s az ágy oldalánál a rémült Emma, amint egy palackot szorongat.

Izgatottan túrt a hajába.

- Valami… Baj van Bella anyó? - kérdezte remegő hangon.

- Nincs baj - nézett fel az öregasszony s megnyugtatóan rámosolygott a fiatalemberre - Ginny-nek ez az első gyermeke, ez minden. Lassabban megy, mint kéne.

- Tudok segíteni valamit?

- Gyere ide, Ginny másik oldalára, és próbáld meg nyugtatni. Nagyon görcsös a fájdalomtól, s ez nem tesz jót a babának.

Harry odalépett az ágyhoz, és leült felesége mellé. Gyengéden rámosolygott a kimerült Ginny-re.

- Szervusz, drágám…

- Harry… - suttogta elgyötörten a fiatal nő - Nagyon fáj… Félek, valami baj lesz…

- Cssss… - csitította Harry asszonyát, és végigsimított az arcán - ne gondolj most semmire. Minden rendben lesz, meglátod. Bella anyó segít neked.

- Jaj, Harry! - sikoltott fel Ginny, mert most egy minden eddiginél erősebb fájdalom csapott a testébe - Nem bírom… Meghalok…! - zokogta, s úgy szorította Harry odanyújtott kezét, hogy a fiatal férfi, azt hitte, eltöri az ujjait… De elnézően mosolygott, s újfent megsimogatta Ginny homlokát szabadon maradt kezével.

- Jól van lányom, beindult… - kiáltott fel örömmel Bella anyó - csak még egy kicsit bírd ki..

Ginny kimeredt szemmel, mereven feküdt, az újfent érkező fájdalom megint átcsapott a testén, megfeszítve ezzel minden izmát. Néha felnézett a mellette ülő férjére, s csodálkozva észlelte, hogy mindez vele történik.

Aztán jött egy, még minden eddiginél is nagyobb, elsöprőbb… Ginny hátravetette a fejét, egy utolsót sikoltott, s aztán kimerülten dőlt hátra, s lehunyta a szemét.

- Emma, forró vizet, gyorsan! - rendelkezett Bella anyó, s a következő percben erős gyereksírás hangzott fel.

Emma hozta a forró vizet, s együtt megfürösztötték a kis jövevényt, aki a meleg víz simogató érintésére elhallgatott. Aztán Bella anyó belecsomagolta a gyermeket puha gyolcsba, s odafektette az ágyba, Ginny mellé.

- Kislány - mosolygott az újdonsült szülőkre - a szeme, a tiéd Harry fiam…

Harry kíváncsian hajolt újszülött kislánya fölé, s gyengéden megsimogatta a csöpp arcocskát. A kicsi kinyitotta a szemét… S Harry-re ráragyogott, az övéhez megszólalásig hasonlító, smaragdzöld szempár. Rámosolygott a gyermekre, aztán asszonyához fordult, s ébresztgetni kezdte.

- Ginny… Kedvesem… Térj magadhoz, kérlek…

A nő pillái megrezzentek, s nagy sóhajjal felnyitotta a szemét.

- Már… Vége van…? - kérdezte bágyadtan, s megpróbált felülni, de Harry nem engedte.

- Ne ficánkolj - mondta megjátszott szigorúsággal - inkább pihenj.

Ginny körbenézett.

- És a kicsi..?

- Itt van, nézd csak… - Harry gyengéden felemelte az apró csomagot az ágyról, s felesége karjába fektette a gyermeket.

- Kislány… - mosolygott az újdonsült anyára - és a megszólalásig hasonlít rád…

- De a szeme az apjáé - kacsintott rájuk Bella anyó, aki most lépett oda az ágyhoz.

Ginny gyönyörködve nézegette a kislányt. Fel sem nézett, mikor Emma és Bella anyó elbúcsúztak tőlük…

Aztán csend telepedett a kis szobára… Harry csak ült, és nézte feleségét és kislányát… Határtalan boldogságot érzett, ahogy pillantása végigsiklott a fekvő asszonyon és kislányán. Az ő családja…

- Szerinted, mi legyen a neve? - nézett fel Ginny, miután el tudta szakítani tekintetét a kis jövevénytől. Őt is ugyanazt a boldog-zavart érzés töltötte el, mint férjét. Hát ez az a kis lény, akit kilenc hónapig magában hordozott, ő rugdosta belülről… És ő miatta szenvedett, nem is oly rég.. Milyen hihetetlen és csodálatos dolog…

- Hm… - tűnődött Harry - azt akarod, hogy én adjak neki nevet?

- Persze. Lány. Nevezze csak el az apja - kacsintott Ginny Harry-re.

- Na jó… - Harry elgondolkodva nézte a kicsi dús vörös haját és zöld szemét… És… Hirtelen valami érzés bukkant fel benne nagyon-nagyon mélyről… Valami olyan érzés, hogy ismert valaha, valakit, akinek pont ilyen vörös haja és zöld szeme volt…

- Legyen… Lily - mondta lassan, tűnődőn.

- Lily - ismételte Ginny, s ő is kutatva nézett lányára - hm… Szép név. De mit szólnál, ha inkább Lilian lenne? Úgyis Lily-nek fogjuk hívni…

- Rendben - bólintott Harry, s rámosolygott a lányára - Üdvözlünk itthon, Lilian Potter…