Egy csendes júniusi éjszaka

- Még mindig az jár a fejedben? - Ginny halkan lépett be a klubhelyiségbe és összeszorult a szíve, mikor meglátta a kandalló előtt ülő, szótlan Harry-t, amint a lángokat bámulja kifejezéstelen tekintettel. Ginny lépteire felnézett, s intett, hogy üljön le mellé a lány.

- Nem tudom kiverni a fejemből - mondta halkan, fájdalmasan - Szörnyű volt viszontlátni ezt a nőt… Sose gondoltam volna, hogy ennyi gyűlölet van bennem… Hogy képes vagyok… Ölni.

- Lestrange megérdemelte.

- Tudom. De akkor is.

- Igazad van - sóhajtott Ginny - Valószínűleg én is borzalmasan érezném magam a helyedben.

- És tudod… Riaszt az, ami előttünk áll. Most még inkább, mint egyébként. De már… Magamtól is félek…

- Jaj, Harry… - bújt oda Ginny a fiúhoz és megnyugtatóan a karjára tette a kezét - Próbáld meg egy kicsit elfelejteni…

- Nem nagyon megy…

- Akkor mondok valami jó hírt - szólalt meg kisvártatva Ginny - most hallottam Lunától… Hermione magához tért…!

 - Ez igazán jó hír - mosolyodott el Harry - Ron tudja már?

- Szerintem, az elsők között értesült róla - mondta Ginny - és most már bizonyára azt is kiverekedte, hogy ott ülhessen az ágya mellett…

- Teljes tíz percen keresztül - tette hozzá Harry. Összemosolyogtak.

Ginny közelebb húzódott Harry-hez.

- Még meg sem köszöntem neked, hogy megmentettél…

- Nem kell megköszönnöd… - suttogta Harry és ő is közelebb vonta magához a lányt.

- És nem először mentettél meg…

- Emlékszel? - kérdezte Harry elgondolkodva.

- Túlságosan is…

- Tudod, mi a bajunk? - nézett Harry komolyan Ginny-re - Túl sok szomorú emlékünk van…

- Igen. De jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül… Nekem itt vagy te…

- Nekem, pedig te… Ginny…

- Igen…?

- Most már minden éjjel veled álmodom…

Ginny szíve a torkában dobogott, mikor belenézett Harry szemébe, melyben eleddig nem ismert tűz lobogott. Tudta: veszélyes területre tévedtek. És megpróbálta még elodázni a percet:

- Igazán? És mit…?

Harry szemeiben fellángolt a tűz.

- Megmutassam?

S választ sem várva, végigfektette Ginny-t a kandalló előtti kopott szőrmén, és lángoló szenvedéllyel kezdte csókolni…

Ginny remegett. Túlságosan is jólesett neki a fiú csókja, simogatásai… Viszonozta az érintést önkéntelenül is, de közben egyfolytában az járt a fejében, hogy mi lesz ebből… De aztán az is eszébe jutott, mi várható holnap vagy holnapután… És az is hogy miket éltek át itt az elmúlt napokban… Hogy csak a vakszerencsén múlott, hogy nem haltak meg valamennyien… És még nincs vége… S e kínzó gondolatok mellett eltörpült az, az aggodalma, hogy talán túl korán találkozik a testi szerelemmel… Mert hiszen lehet, hogy később, már teljesen késő lesz… És úgy haljon meg, hogy soha de soha ne élje át azt a gyönyörűséget, amit az összes romantikus könyvben olvasni lehet?

Ráadásul neki szerencséje van: szerelme viszontszereti, és akarja őt… S ahogy ezek a gondolatok átfutottak az agyán, úgy lett egyre készségesebb…

Ám egyszercsak Harry felemelte a fejét, s gyengéden nézte Ginny-t.

- Ginny… Akarod, hogy folytassuk? Vagy… Inkább felmennél aludni? Tudom, hogy mit ígértem…

Ginny nyelt egyet. Most még visszakozhatna… De nem akar! Megrázta a fejét.

- Nem, nem akarok aludni… Tudom, hogy mit kértem tőled, de azóta sok minden történt.

Harry szemeiben ismét fellobbant az a furcsa tűz. És Ginny borzongva fedezte fel, hogy ez a tüzes tekintet, lángfolyóvá változtatja az ereiben áramló vért… Harry felállt s felsegítette őt is.

- Gyere… - suttogta és határozottan elindult kifelé.

Kézenfogva surrantak fel a harmadikra. Furcsa volt a szinte üres iskolában lopakodni, tudva, hogy a tanároknak most más, fontosabb dolguk van annál, hogy a tanulókat ellenőrizzék. Az egész tanári kar benne volt a Főnix Rendjében, kivéve, a jóslástantanárnőt, és nyilván most is gyűléseztek, mint az első támadás után mindig. S egyszercsak ott álltak a díszes ajtó előtt, és beléptek a titkos szobába. Az megint olyan volt, mint akkor, mikor Ginny idén először járt itt. A kandallóban pattogott a tűz, s a sarokban az a kényelmes ágy, olyan hívogató volt… Ginny remegve bújt ki a talárjából és dobta le a földre. Így tett Harry is, aztán sokáig csak nézték egymást. Végül… Egyszerre mozdultak meg. Egyszerre ölelték át egymást, szájuk egymáshoz tapadt. Ginny lehunyta a szemét, mikor néhány pillanattal később rátört a vágy. Beletúrt Harry hajába, simogatni kezdte a hátát, először a pólón keresztül… Aztán kecses ujjai a könnyű anyag alá csúsztak… Ez volt az a pont, ahol Harry elvesztette a fejét. Szorosan magához ölelte a lányt, lehámozta róla a vékony ingblúzt, s tenyerét a finom, selymes bőrre csúsztatta. Ginny felsóhajtott az élvezettől, s viszonozta a kedveskedést, miután ő is megszabadította Harry-t a pólójától. Simogatták és csókolták egymást, miközben lassan a többi ruhadarab is lehullott róluk, s addig-addig folytatták az édes játékot, mígnem már annyira elgyengültek az egymás iránt érzett vágytól, hogy nem tudták tovább tartani magukat. Összeölelkezve az ágyra zuhantak, s ekkor már nem volt megállás… Harry nagy gyönyörűséggel, tomboló vággyal a testében fedezte fel pontról-pontra Ginny testét, és a lány sikkantásai, lázas sóhajai csak még jobban felkorbácsolták teste éhségét. Nem volt már rajtuk semmi, ami akadályozta volna, hogy testük egyesüljön, s Ginny remegő kézzel, kissé csodálkozva azon, hogy mekkora tüzet gyújtottak egymásban, térképezte fel Harry testét, vékony ujjai egy négyzetcentimétert sem hagytak ki, s volt egy olyan pont, ahol Harry úgy érezte: ezt már nem lehet elviselni.

Megmozdult, átfordította a lányt. Most ő került felülre. Ginny kissé megszeppenten feküdt alatta, de hajlandósága nem változott, engedelmesen megnyílt kedvese előtt… Harry-t hajtotta az ösztön. Úgy érezte, menten megőrül a vágytól, ha teste nem egyesülhet a lányéval azonnal. S ehhez mérten: túl gyors volt. Tapasztalatlansága miatt, nem érzékelte, hogy Ginny még nem készült fel arra, hogy magába fogadja őt. S a lány testébe iszonyú fájdalom hasított… Ginny halkan felkiáltott, teste görcsösen összerándult, kezét ökölbeszorította. Tágra nyílt, csodálkozó szemmel nézte Harry-t, aki szintén megdermedve, kérdően nézte őt.

- Ez egy kicsit fájt… - panaszolta Ginny halkan, s moccanatlanul feküdt tovább.

Harry összeráncolta a homlokát. Erre nem gondolt, hogy a lányoknak fájdalmas lehet az első alkalom…

- Ne haragudj… -suttogta a lány fölé hajolva - nem akartam fájdalmat okozni neked… Akkor inkább hagyjuk abba, ha fáj.

Ginny még életében nem érezte magát ilyen furcsán. Egyfelől ott volt az éles fájdalom emléke, másfelől meg, ha arra gondolt, hogy Harry most otthagyja őt, az ellen teste minden porcikája tiltakozott.

- Ne… - súgta pirulva - Ne hagyjuk abba… Inkább… Csókolj meg…

Harry teljesítette Ginny kérését, s a lázas csókváltás újfent fellobbantotta a lányban a már-már hűlő vágyat. S a vággyal együtt jött a merészség… Ginny óvatosan megmozdította testét… Az éles fájdalom nem tért vissza. Ezen felbátorodva, lassan mozogni kezdett Harry alatt, ezzel az eksztázisig hevítve a fiú vágyát. Harry követte Ginny-t, aztán egyszercsak azt vette észre, hogy már ő diktálja a tempót, s Ginny nem a fájdalomtól, hanem az élvezettől sikoltozik, és elfúló hangon ismételgeti az ő nevét…

Egyre gyorsult a tempó, testük csodálatos összhangban mozdult a Természet melódiájára, addig-addig, mígnem elérkezett a régen várt beteljesülés.

Ginny felsikoltott, körmei Harry hátába vájtak, szemei tágranyíltak, s ott csillogott benne minden öröm, amit érzett. S a következő pillanatban Harry is átélhette a világ leggyönyörűbb élményét, az érzéki örömök csúcsát. Halk zihálással borult a lányra, teljesen elernyedve, miközben érezte, ahogy magja a lány ágyékába lövell. Mintha az erejét adta volna át Ginny-nek…

Aztán… Csönd. Csak feküdtek egymás mellett, hallgatva, kicsit megrettenve attól, amit tettek. Sokára, nagyon sokára moccant meg Harry. Ginny fölé hajolt, s egy hosszú-hosszú pillanatig csak nézte.

- Ginny… - szólította meg sokára, az aludni látszó lányt.

Az égszínkék szemek Harry-re ragyogtak.

- Tessék…

- Ha gyermeked lesz…

Ginny elmosolyodott.

- Büszke leszek rá… -suttogta szenvedélyesen.

Harry elmosolyodott.

- Igazán bátor vagy… Szerelmem… - tette hozzá néhány pillanat múlva. Ginny szeme kigyúlt, s odasimult Harry-hez.

- Én is szeretlek - mondta egyszerűen.

Ekkorra már hajnalodott odakint. Harry és Ginny csöndben vették magukra ruháikat, s tértek vissza a Griffendél-ház klubhelyiségébe.

Szerencséjükre visszafelé sem találkoztak senkivel.

Aztán mind a ketten szó nélkül indultak saját hálótermük felé. Nem mertek egymástól még elbúcsúzni sem. Féltek, hogy ismét az ösztöneik kerekednének felül.

Harry szemére még sokáig nem jött álom. Újra átélte a Ginny-vel töltött éjszaka minden pillanatát, s úgy érezte: most lett igazán felnőtt. "Most már jöhet Voldemort, ha akar " - dörmögte magában, s ezzel a gondolattal végre elaludt.

Ginny másnap reggel alig tudta kinyitni a szemét. Hát igen, az éjszakázás… De érezte, hogy nem ez az egyetlen ok, amiért nincs kedve felkelni. Reszketett a takaró alatt, és egyfolytában a múlt éjszaka járt a fejében… Fogalma sem volt, hogy most mit tegyen. Szereti Harry-t, de azzal, hogy engedett neki, a saját elveit adta fel. Valamikor megfogadta magának, hogy vár tizenhat éves koráig, és lám, egy évet elengedett… Behunyta a szemét, s fejében újra és újra lejátszódott a múlt éjszaka minden pillanata. Csodálatos volt… De vajon Harry ugyanúgy fog e vele viselkedni ezután is? Vagy csak ezt akarta tőle, és most már mehet, amerre lát? Szegény Ginny, még mindig nagyon nehezen hitte el azt a szerencséjét, hogy Harry viszonozza érzelmeit…

Végül úgy gondolta, Hermionétól kér tanácsot. Ha valaki, hát ő tud segíteni… Felöltözött, s belopakodott a gyengélkedőbe. Hermione már lábadozott, ezért kihozták az elkülönítőből. Mosolyogva köszöntötte a belépő Ginny-t.

- Szervusz Ginny!

- Szervusz Hermione - mondta a vörös hajú lány elfogódottan, s leült barátnője ágya szélére.

- Mi a baj Ginny? - Hermione ösztönösen megérezte, hogy barátnője tanácsot kérni jött.

- Hát, nem tudom, hogy baj-e - sóhajtott Ginny - tegnap éjjel lefeküdtem Harry-vel…

- Tessék? - rázta meg a fejét Hermione mint aki, nem jól hall - Mit csináltál?

- Jól hallottad - vont vállat Ginny - nem bírtunk ellenállni a kísértésnek…

Hermione hallgatott. Arra gondolt, semmi erkölcsi alapja nincs, hogy leszidja ezért barátnőjét, tekintve, hogy ő is… De érezte, hogy Ginny nem ezért jött.

- Jól van, nem prédikálok - mondta és megsimogatta Ginny haját - Lehet, hogy kicsit korai volt még, de mi ezzel a baj?

- Mi van, ha csak erre kellettem neki?! - tört ki Ginny-ből a sírás.

- De Ginny… - döbbent meg Hermione - Így ismered őt? Hogy hiheted, hogy…

- Én már magam sem tudom, hogy mit hiszek… - zokogta Ginny - annyira félek, és annyira… zavarodott vagyok. Én szeretem, de ha ő nem igazán, akkor…

- Mondd csak, Harry-nek már előadtad ezt a teóriádat? - érdeklődött Hermione.

- Még nem…

- Akkor szerintem sürgősen tedd meg. Biztos vagyok benne, hogy meg tud nyugtatni. Hiszen ő is szeret téged.

- Gondolod? - kérdezte könnyek között Ginny.

- Hát persze. Mondd csak, kedves barátnőm, Harry sürgetett téged csak egy szóval is? Mondott olyat, hogy már nem képes várni, meg ilyenek?

Ginny rázta a fejét.

- Nem… Nem. Hiszen tegnap éjjel is… Amikor kezdtük elveszteni a fejünket, ő megállt és megkérdezte, hogy nem akarok-e inkább felmenni.

Hermione mosolygott.

- Na látod… Hidd el, semmi alapja a félelmeidnek.

- Akkor… Szerinted beszéljek vele?

- Igen.

- Köszönöm Hermione - állt fel Ginny - akkor megyek és megkeresem.

- Az lesz a legjobb - bólintott Hermione - és utána gyertek és látogassatok meg engem.

- Eljövünk - ígérte Ginny és kiszaladt, hogy megkeresse Harry-t.

Harry-nek a forró éjszaka után, igencsak nyugodt álma volt, és viszonylag hamar fel is ébredt. Öltözködés közben azon tűnődött, hogy meg kéne keresnie Ginny-t, de aztán úgy döntött, hagy még a lánynak egy kis időt, hogy gondolkodjon. Elvégre, ami tegnap történt köztük, az már igencsak komoly dolog…

Fogta a Tűzvillámot és lement a kviddicspályára. Az edzés mindig megnyugtatta, és miközben a cikeszt kergette, meg a gurkók elől bujkált, kitűnően tudott gondolkodni. És most volt gondolkodnivalója bőven. Szerencsére, csak az új hajtók egyike, egy harmadikos lány volt csak a pályán, úgyhogy nem kellett beszélgetnie. Dobálták egymásnak a kvaffot, Harry néha nekilendült a seprűjén, és tett egy kört a pálya felett. Mire a harmadik kört rótta, minden rendeződött a fejében. Szereti Ginny-t ez nyilvánvaló. És ami tegnap történt köztük… Ha esetleg lett valami következménye… Nos, ő kész feleségül venni a lányt, ahogy ezt Ronnak is mondta. Persze, előbb befejezi az iskolát, és Voldemorttal sem ártana végezni, hogy nyugodt életük legyen. Másfelől meg, ha Ginny esetleg babát vár, hát az nem fog az ő kívánságaihoz igazodni… Itt tartott gondolataiban, mikor meglátta Ginny-t, amint a pálya felé tart. Vajon őt keresi?

Tett egy kört, és pont a lány mellett landolt.

- Szia Ginny! - mosolygott rá - Engem keresel?

Ginny nagyot nyelt, mikor meglátta Harry-t.  Igen, őt keresi, de hogy a fenébe kezdje el, amit mondani akar?

- Öööö… Szia Harry! Igen, téged. Beszélni szeretnék veled. Valami fontosról…

Harry szíve megdobbant. Na, ne ilyen hamar?! Hogy a manóba lehet, ilyen hamar kideríteni? Biztos van rá valamilyen bűbáj…

- Jól van - mondta nyugalmat erőltetve magára - menjünk fel a lelátóra, ott most nincs senki.

Kerestek egy jó, messze fekvő helyet, fent a legfelső soron, leültek egymás mellé, és… Hallgattak. Végül Harry törte meg a csendet.

- Miről akartál beszélni velem?

- Hát… A… A tegnap éjszakáról - nyögte ki Ginny lángvörösen - úgy… úgy érzem tisztáznunk, kell valamit.

Harry sóhajtott.

- Jól van, vágjunk bele… Terhes vagy, Ginny?

A lány egy pillanatig nem jutott szóhoz. Aztán megrázta a fejét.

- Nem, dehogy! Hogy jutott eszedbe?!

- Nos, azért a tegnap éjszaka után volna némi esély rá… - dörmögte Harry halvány félmosollyal.

- Nem... Én nem erről akartam beszélni veled… Hanem… - hirtelen elbizonytalanodott. Harry egyáltalán nem úgy viselkedett vele, mintha megvetné, vagy csak "arra" tartaná érdemesnek… Hirtelen úgy látszott, teljesen felesleges feltenni a kérdést. De ha már belekezdett…

- Szóval… Ma reggel, amikor felébredtem… És eszembe jutott a tegnap éjszaka… Nagyon összezavarodtam és… És eszembe jutott, hogy mi van, ha… Ha én csak erre kellettem neked… - zihálta egyszuszra fülig vörösen.

Harry csodálkozva nézett a lányra. Aztán gyengéden átölelte és megsimogatta a haját.

- De Ginny… Hogy gondolhattál ilyet? Én… Szeretlek téged. Tényleg. És… és kicsit haragszom most magamra, amiért tegnap…

- Csss… - tette a lány Harry szájára az ujját - Ne mondj ilyet. Csodálatos volt veled, csak… Csak megijedtem.

Harry mosolygott, és újfent simogatni kezdte Ginny-t. És közelebb hajolt hozzá…

- Tudod Ginny… Most éppen azon gondolkozom, hogy mikor tudnánk megismételni…

- Ó, Harry… - pirult el Ginny.

Aztán már nem tudtak tovább uralkodni a feltörő érzéseiken, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek.

Ígyhát minden rendbe jött köztük. Ginny megnyugodott, hogy Harry érzelmei valódiak, és nem csak az ösztön vezérelte azon az éjszakán, és Harry is örült, hogy Ginny-nek nem valami komolyabb problémával kellett szembenéznie. Na meg persze, neki is.

Este meglátogatták Hermionét, és ott találták nála, Ront is. Ginny elpirult, mert nem számított rá, hogy itt fog találkozni a bátyjával. Ráadásul Ron talán nem is tudja, hogy Harry és ő… De Ron nem szólt semmit, mikor meglátta őket kézen fogva. Szívélyesen üdvözölte őket és hellyel kínálta Hermione ágyán.

- Sziasztok! - mosolygott Hermione is - Megvolt a nagy kibékülés?

- Össze se vesztünk - vont vállat Harry - csak Ginny megijedt egy kicsit és meg kellett nyugtatnom. De most már minden rendben van, igaz? - mosolygott Ginny-re, aki élénken bólogatott.

Ron morgott valamit az orra, alatt, hogy ajánlja is, hogy ne veszekedjenek, de aztán mind a négyen hangos nevetésben törtek ki.

A csapat, újra együtt volt.