Erdei séta

Konfetti spóráik gyér hajamra szórják,
kalapjuk lengetve üdvözölnek
a szelíd galambgombák.

Pipaszár lábán lecsúszott harisnya;
szégyenkezik szakadt bocskorán,
pirul a piruló galóca.

Szégyenlősségét ne vessük szemére,
hiszen a pír arcán szűz lányok,
s ártatlan angyalok szemérme

Az avar alatt félős, búvó patak fakad.
Inni hozzá, mint Somlyóra a hívők,
zarándokol egy szomjas hangyacsapat.

Száz éves gyertyán nyújta át tálcán
csurranó-dermedő mézét:
taplóján fénylő arany borostyán.

Karácsony-csengő: harangvirág szólal,
amit csak tiszta szív képes megérteni.
Hallhatatlan hang ez, kimondhatatlan szóval.

... Ahogy kiléptem az erdőszélre, letörten
még egy sérült ág csuklott elém.
Pókfonállal őt még sebtében beköttem.

Végül egy harkály kikopogta fennen:
Erdő-otthonom örökké visszavár.
Itt a hazám, s ezt soha ne feledjem!

Madár-bál

Szárnyas-vár magasán
muzsika szól, nóta csendül,
áll a bál!

Boldog a Sas-király.
Gyönyörködik ma született
egy-fián.

Meg is parancsolta:
Mulasson ma minden madár
miatta!

… S Szárnyas-vár udvarán
a szürke gém pipiskedve
táncot jár.

Mellőle nem tágít;
a kormorán (nem komor ám!)
bokázik.

Tér-középen dalmát
balkán-gerle riszálgatja
csepp farát.

Sarkán nincs sarkantyú;
csőrrel pattint vidáman a
lappantyú.

S mitől e hangulat?
Megtudjátok, nézzétek a
vadludat!

Libatop, s kutyatej!
Ezekből ő varázs-koktélt
kikever.

Szárnyait széttárván
kótyagosan egyensúlyoz
a sármány.

Selypeg egy kis gébics:
˝Anyu, végy fel, hadd táncoljak
már én ics!˝

Rákontráz a cinke,
ropná ő is, de ehhez még
picinyke.

Vastag a varjú-háj,
hamarosan le is kerül
a dolmány.

Mindenki jól mulat,
míg lassan be nem köszönt egy
fordulat:

Tánc lassul, dal csitul,
s hirtelen a sok kába fej
kitisztul,

mert a nagy sötétbe’
most egy madár kipenderül
középre.

Kis madár, nagy a Szó,
amit bamba fejükhöz vág
Őszapó:

˝Vigadtunk egy napot,
de nem tudjuk látunk-e még
holnapot!

Királyfit éltettünk,
s hogy vérünkön fog felnőni;
feledtük!

Jót, s nagyot mulattunk!
Ünnepeltük világra jött
zsarnokunk…˝