|
csendes
Csendes éj
By Kinuye
Csendes éj volt. A csillagok sokkal, nagyobb
fénnyel csábítgatták az
embereket, hogy kiüljenek és
bámulják őket. Még sohasem volt ilyen
gyönyörű az égbolt, talán
túl szép volt, hogy igaz legyen, mégis
valódinak tűntek. A tavaszi szél
játszadozott a cseresznyefa virág
halványrózsaszín szirmaival, amik
könnyedén szálltak a szellő karjaiban,
mik óvatosan vitték őket. Az éjszaka,
nem csak a virágokat fújta le a hatalmas,
mégis gyönyörű
fáról, hanem a
mámorító illatot, ki
megérez szinte el is felejtette valódi
célját.
A mesébe illő képről egyetlen dolog
hiányzott, de nemsokára az is a
helyére került. A terebélyes lombkorona
alatt, egy égi tünemény pihent, kit a
lehulló szirmok varázsoltak még
gyönyörűbbé. Minden
tökéletesnek látszott, mégsem
stimmelt valami.
A lány kisöpörte a szemébe
lógó mályva tincset, aztán
feltekintett a fára. Előre tekintett, ahol éppen
a teliholdban gyönyörködhetett, de
inkább kinyújtotta maga elé a
kezét, és egy szirom hullt a
tenyerébe, amit be is zárt. Egy
halvány mosoly húzódott a
sötétrózsaszín ajkakon. A
fiatal szépség arca elé emelte jobb
kezét, amit kinyitott és benne hat
csillogó Sakura szirom nyugodott. Egy könnyed
fújással, a szirmok kiszálltak a
porcelánfehér ujjak közül
és, a lágy szellő terelgette egy kisebb erdő
felé. A lány mályva szemeivel
követte a szikrázó szirmokat,
míg el nem tűntek.
A fák közül, narancs fény
szűrődött ki. Vörös lángok
táncoltak az éjben, amik hat személyt
világítottak meg. Mind az igazak
álmát aludta.
A gyönyörű szirmok a tűz felett
összegyűltek, és megbabonázva
köröztek a meleg lángok felett,
aztán mind a tűzbe hullt. Meglepő módon, a tűz
lassan kialudt, ezzel az éjszaka fekete
fátylát maga után hagyva.
A kis csapat észrevétlenül aludt
tovább, de egy hosszú fekete hajú
fiú hirtelen felült, és a meleget
sugárzó lángok
maradványaira pillantott. Szólni akart
társinak, de mintha hangja elment volna tátogott.
Zavartan, pislogott a mellette nem sokkal fekvő barna hajú
lányra, akire egy szikrázó Sakura
virág hullt a szíve felé. A
démonirtó mellkasa mintha egyre lassabban,
emelkedett volna meg, aztán egyszercsak nem mozdult
többé. A lány mellett alvó
szerzetes is ugyan úgy járt, mint kedvese, akit a
barátai követtek.
A fiú kétségbeesetten ugrott a fiatal
mikóhoz, akit következőnek szántak, hogy
örök nyugovóra térjen. A hanyou
fel akarta ébreszteni a lányt, ami
sikerült is, miután felrázta. A miko
álmosan pislogott a mellette térdeplő
férfira, de amikor felült, egy
szikrázó szirom hullt a
vállára, amit észrevéve
levett magáról, és maga elé
emelte kezét, hogy megvizsgálja,
miközben felállt.
Inuyasha. Mi lehet ez? – kérdezte szinte hang
nélkül a jövőből érkezett,
értetlenül tekintve a mellette
állóra.
A féldémon, aki most emberi
formájában volt, kikapta a lány
kezéből a szirmot és
széttépte, mielőtt eldobta volna. A
fiú azt vette észre, hogy a miko instabil
lábakon kezd állni, és
elájul. Inuyasha elkapta a lányt, aki
érezte, hogy meg fog halni, és egyre nehezebben
maradt ébren és kapott levegőt.
Inuyasha,…mondanom kell…valamit. –
mondta a miko akadozva, és erőtlenül.
Kagome, ne beszélj. – mondta a
féldémon, és magához
ölelte a lányt.
Szeret…lek. – mondta ki végül,
amit már olyan régen szeretett volna. Inuyasha
meglepődött, de nem vette észre, hogy az
utolsó szirom rászállt.
Én is szeretlek. – felelte suttogva, és
megcsókolta Kagomét.
Amikor elváltak, a lány még
halványan elmosolyodott, aztán lecsukta
gesztenyebarna szemeit, és nem nyitotta ki
többé. A hanyou még magához
ölelte a mikot, aztán ő is megérezte azt
a különös érzést.
Nekidőlt egy fa törzsének, ami
mögötte volt, aztán végigfutott
a testén a földöntúli nyugalom,
aztán ő is követte szerelmét a
halálba.
Volt még egy szikrázó szirom, ami egy
palota ablakán szállt be, és az
alvó gonosz hanyoun kötött ki. A
férfi mást élt át, mint a
kis csapat, mert amint a szirom a ruhájára
szállt, kipattantak a szemei és hirtelen
felült.
A testébe kibírhatatlan fájdalom
nyílalt, és emiatt némán
felordított, aztán a testéből szirmok
lettek és a palotával együtt eltűntek a
föld színéről.
A gyönyörű lány, elmosolyodott
és ő is szirmokká vált, csak őt a
lágy szellő felkapta és elfújta
amerre, útja vitte.
A fekete égbolton, a csillagok fénye
bevilágította a hatalmas
cseresznyefát, ami alatt a lány nézte
a teliholdat. Ismét csend honolt az
éjszakában…
A kis csapatból, Sango nyitotta ki először a
szemét, és amikor felült,
könnyek szöktek a szemébe. Mellette
feküdt az ájult Kohaku, a kisöccse, akit
eddig Naraku irányított, de a férfi
halálával visszakapta
szabadságát.
Miroku is felébredt és együtt
örültek Kohakunak. A
démonirtónak bevallotta érzelemit, ami
viszonzásra találtak.
Inuyasha és Kagome egyszerre kelt fel, de a lány
majdnem sikított, amikor megpillantotta a fiút. A
hanyou arcán egy-egy lilás
méregcsík díszelgett, ami azt jelezte,
hogy teljes démon lett. Mivel ők is szerették
egymást, boldogok voltak.
Shippou és Kirara is jókedvű volt, hisz mindenki
megkapta, amire mindig is vágyott.
Később kiderült, hogy a szirmok nem
megölték őket, hanem megtisztította a
lelküket és teljesítette a
kívánságukat. Sakura a cseresznyefa
szelleme volt, akit Naraku ölt meg, de ő is keltette
életre. A férfi, emiatt a nő
buszújának áldozata lett.
Vége
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
