Akik fegyverrel védték Nagy-Magyarországot 1.
2008.01.08. 10:33
1918 ősze megrendítette az országot, a bénultság és árulás teljes káoszt eredményezett , melyet kihasználva ellenségeink megrohanták ezeréves határainkat .Akadtak azonban olyan hazafiak, akik vérüket adták ősi földünk határainak védelmezésekor.
Székely Hadosztály
1918 őszén a franciák megszegték a páduai fegyverszünetet, és Berthelot francia tábornok bíztatására – „Előre románok…!” – a román királyi csapatok 5 hadosztálya megkezdte előnyomulását Sepsiszentgyörgy-Marosvásárhely felé.
Károlyi Mihály ahelyett, hogy a még meglévő magyar erőket bevetett volna, 1918. november 19-én Belgrádban újabb egyezményt kötött Franchet d’Esperay francia tábornokkal, amelyben elismerte, hogy a románok előnyomulhatnak a Maros vonaláig.A belgrádi katonai konvenció értelmében a román csapatok a Maros vonalát nem léphették volna át. Ezért ahhoz a módszerhez folyamodtak, hogy a velük együttműködő kolozsvári román katonatanáccsal kimondatták, a román nemzeti tanácsok és gárdáik állandóan összetűzéseket provokáljanak a magyar hatóságokkal, így a román hadvezetésnek módjában legyen beavatkozni.
Mivel a román csapatok sehol, semminemű ellenállásra nem találtak, folyamatosan szivárogtak át a demarkációs vonalon, majd karácsonykor bevonultak Kolozsvárra. Itt aztán megkezdődött a magyarok hóhérolása, gyilkolás és rablás. Itt és ekkor hangzott el a román pópák szájából a hírhedt mondat: „Három napig alszik az Úristen!”
A lassan magukhoz térő székely erők ekkor Bánffyhunyadon kezdtek gyülekezni, és Erdély magyar katonai parancsnoka, Kratochwill Károly ezredes megszervezte Csucs-Királyhágó vonalában a védelmet. A székely legénykékből és az olasz frontról fegyvereiket megtartva, fegyelmezetten viszavonuló honvédgyalogezredekből állította fel Kratochwill a Székely Hadosztályt.
A hadosztály igen hiányos felszerelésű volt, ezt azonban pótolta nála a lángoló hazaszeretet. Amikor már 20 zászlóaljnyi gyalogság, kevés lovasság és még kevesebb tüzérség állt Kratochwill rendelkezésére, elhatározta, hogy Károlyi gyáva pacifista megnyilvánulásai ellenére megállítja a román előnyomulást.
Valójában Károlyi gondolkodásmódja megváltozott a magyar állam végveszélybe kerülése miatt, s 1919. január 20-án Stromfeld Aurél vezérkari ezredest felszólítja egy erős magyar hadsereg felállítására. Stronfeld azonnal intézkedett, és általános tűzparancsot és ellenállást rendelt el a románokkal szemben.
A Székely Hadosztály katonái Szatmárnémetiben 1919.03.02.
Nagyobb méretért kattints a képre!
A román megállást elősegítendő, Kratochwill tiszti parlamentereket küldött az ellenséghez. A parlamentereket a románok ló farkához kötötték, és addig vonszolták, őket, amíg húsuk lejött a csontukról. Ezután szemüket kiszúrva felakasztották őket.
Kratochwill ezután látta, hogy mindenféle tárgyalás lehetetlen, és megindította a támadást.
A január 23-án megindult ellencsapás meglepte a románokat, akik állásaikat kiürítve fejvesztve menekültek Kolozsvárig. A franciák látva védencük kudarcát, azonnal közbeléptek.
Egyrészt ráparancsoltak Károlyira, hogy állíttassa la a támadást, másrészt tüzérséget és francia tiszteket vezényeltek a megrendült román csapatokhoz.
Az 1919. március 21-én megalakuló Tanácsköztársaság nem befolyásolta a Székely Hadosztály helyzetét. Továbbra is mint a front legfegyelmezettebb, legütőképesebb alakulata tartotta állásait a románok ellen – hiszen célja és törekvése változatlanul Erdély felszabadítása volt. Nem vették át a Vörös Hadsereg szervezetét, rendjét (jobban mondva rendetlenségét) - , megmaradtak a rendfokozatok, nem működtek vörös komisszárok és egyenruhájuk is a régi maradt. Elutasították a vörös zászlót és nemzeti lobogó alatt léptek harcba.
Februárban ismét megindult a román támadás, amely Remetemezőn – a Szamos-hídnál – a székely géppuskás századok tüzében véresen összeomlott, ugyanakkor Madadnál a bevetett teljes román haderő is vereséget szenvedett.
A madadi ütközet úgy vonul be a magyar hadtörténelembe, mint a székely hősiesség, önfeláldozó hazaszeretet és porba hullt remények feltámadásának dicső színhelye.
Ezután a Székely Hadosztály átment támadásba, és sikert sikerre halmozott. Április 16-án győzelem Diósdnál, a székely huszárezred Győrteleknél rajtaütött és szétverte a román lovasságot, győzött Zelistyénél, Ilosvánál és Nagykocsordnál. A menekülő románok a védtelen magyar falvakon álltak bosszút, gyilkolva, rabolva és gyújtogatva vonultak vissza.
A franciák most komolyan közbeléptek, az egész mozgósított román haderőt támadásra csoportosították, fegyverzetét pótolták, és zászlóalj parancsnoki beosztásig francia tiszteket vezényeltek a csapatok élére.
Ugyanakkor a hátországban a Vörös Hadsereg katonai vezetése először csökkentette, majd megszüntette a Székely Hadosztály lőszer- és anyagi utánpótlását. Aztán a román támadás előestéjén Kratochwill ezrdes azt tapasztalta, hogy a szomszédos vörös csapatok eltűntek a Székely Hadosztály szárnyairól, így az alakulatot a bekerítés veszélye fenyegette.
Kratochwill tiszti gyűlést hívott össze, ahol vázolta a tisztek előtt a reális helyzetet, a lehetőségeket és főként a legénység romló hangulatát.
Nyilvánvalóvá vált, hogy lőszer- és anyagi utánpótlás nélkül, és egyedül maradva nem tudják elérni céljukat, Erdély felszabadítását.
A legénység az állandó visszavonulás következtében, amit a bekerítés elkerülése végett kellett végrehajtani, egyre távolabb került szülőföldjétől. A román hadvezetés ugyanakkor felajánlotta, hogy ha leteszik a fegyvert, a legénység azonnal lakóhelyére vonulhat, a tisztek pedig átmeneti internálásra kerülnek.
A tisztikar nagy része – a legénység hangulatát is figyelembe véve – a fegyverletétel mellett szavazott. Úgy ítélték meg, hogy a Tanács-kormány cserbenhagyta őket, ezzel elérhetetlenné vált céljuk.
1919. április 25-én Kratochwill napiparancsot intézett a kb.8-10 ezer fős hadosztályhoz:
„A román királyi csapatok parancsnoksága a székely hadosztálynak a következő ajánlatot tette:
A román királyi hadsereg nem tekinti a székely hadosztály csapatait se bolseviki, se vörös , se kommunista csapatoknak. Tudja, hogy a vörös csapatok ellenséges érzülettel vannak a székely hadosztály iránt. Ennélfogva a román királyi hadsereg megszünteti az ellenségeskedést akkor, ha készek vagyunk máris a fegyverszünetre. Jelzi egyúttal, hogy az antantcsapatok , tehát a román királyi csapatok is azért támadnak, mert a kommunizmus letörésére egész Maygarországot meg akarják szállani és erre a célra minden oladalon nagy erőket összpontosítottak.(…)
A vörös katonák rosszabbul viselkednek veletek szemben, mint az eddigi harcban volt ellenségeitek.Az ellenségnek túlereje ajánlatot tesz nektek, hogy életetek biztonságban lesz, pénzetek, magánvagyonotok épségben marad és békésen visszatérhettek lakóhelyetekre.
Mérlegelve a reménytelen általános helyzetet, nem vállalhatok felelősséget azért, hogy tovább vért ontassak ilyen körülmények között. Válasszatok ti, melyik utat akarjátok…”
Április 26-án a Székely Hadosztály egy része le is tette a fegyvert (ezt nevezték a kommunisták árulásnak) , kisebb része azonban tovább harcolt, immár Székely Dandár néven a Vörös Hadsereg kötelékében, ennek legharcképesebb részét képezve.
Ez a dicső Székely Hadosztály igaz története, amely Erdély kapujából védte hónapokon keresztül sárban, hóban, fagyban, szörnyű nélkülözések közepette a hátországot és harcolt az utolsó töltényig a betolakodott román erők ellen.
Forrás: Földi Pál: Különleges Alakulatok a magyar hadszervezetben / Anno Kiado MMIII
Raffay Ernő: Magyar tragédia / Püski 2006
Rongyos Gárda
Prónay Pál az osztrák nemzetgyűlés által elfogadott határozatra válaszul (amely kimondta , hogy a Nyugat-Magyarországról elcsatolt terület Burgerland néven önálló tartomány lesz majd) különítményt szervezett, melyet Rongyos Gárdának hívtak. A gárda a magyar kormány hallgatólagos beleegyezésével működött, sőt egyes vélemények szerint titkon ő szervezte meg. A felkelők civilek voltak, egykori katonasapkájukat búrkalapra cserélték, melynek karimáját jobb felől nemzeti színű kokárdával a kalap tetejéhez erősítették. Prónayn kívül Héjjas Iván számított meghatározó vezetőnek. Hozzájuk tódult a fiatalság az ország egész részéről, nyugat-magyarországi alig volt köztük.
A felkelők mellett a legitimista Ostenburg - Moravek Gyula őrnagy vadászzászlóalja állomásozott Sopronban, de ez az egység nem a felkelőkhöz tartozott, hanem a magyar hadsereghez, sőt, zászlóaljat a Sopronban székelő és a terület kiürítését, és átadását ellenőrző antant bizottság rendelkezésére bocsátották, így nemzetközinek számított. Rajtuk kívül az osztrákoknak ítélt Nyugat-Magyarországon nem volt más magyar sorkatonaság.
1920. augusztus 28-án kezdődött meg a felkelés a mai Burgenland és Sopron-környék területén. A felek Ágfalvánál ütköztek meg, Héjjas 120 embere (az Alföldi-brigád) keveredett tűzharcba az osztrák csendőrökkel. A rongyosok gerilla-harcot folytattak az osztrákokkal szemben, így lehetetlenné vált, hogy Ausztria birtokába vegye a neki ítélt területet. Soprontól keletre minden faluban voltak felkelők.
Azonban nemcsak Ausztria és Magyarország, valamint a felkelők és a lakosság került szembe egymással, hanem maguk a felkelők is. A szembenállás oka az volt, hogy míg Prónay és Héjjas a szabad királyválasztók közé tartozott, addig Friedrich István egykori miniszterelnök, aki szintén a felkelők között volt, s Kismartont, felügyelte és Ostenburg legitimisták voltak. Horthy Gömbös Gyulát, a későbbi miniszterelnököt nevezte ki nyugat-magyarországi kormánybiztosnak, feladata az önállósuló felkelők megrendszabályozása. Mind Héjjas, mind Friedrich megtagadja az utasítását, hogy vonuljanak vissza.
Úgy tűnt, Prónay egymaga akarja megvalósítani a Sigray-Lingauer tervet, miszerint, ha a magyar kormány kiegyezne Ausztriával, lemondva ezzel a Nyugat-Magyarországról, a felkelők önálló államot hoznak létre Lajtabánság néven, a bán Sigray főkormánybiztos vagy Albrecht főherceg lett volna. Ám kézzelfogható közelségbe került a népszavazás lehetősége, így a miniszterelnök lebeszélte Sigrayt tervéről. 1921. október 3-án Nyugat-Magyarország az antant fennhatósága alá került. (Az antant adta volna át a területet az osztrák félnek), így 1921. október 4-én Prónay-ék kikiáltották a terület függetlenségét.
A Lajtabánság központja Felsőőr lett, a felsőőri templom előtt jelentették be a terület függetlenségét, és, hogy nem hajlandóak alávetni magukat a békeszerződésnek. A bánság vezetője Prónay lett. A kormányzótanács elnöke s a vallásügyek előadója Apáthy László százados lett, külügyi és igazságügyi előadó Lévay Ferenc hadnagy, ügyvéd, belügyi előadó Bárdos Béla százados, gazdaságügyi előadó Hir György hadnagy, a magyar nemzetgyűlés tagja. Az ideiglenes kormánynak pénzre volt szüksége. Adószedésből nem sokat remélhettek, az önállónak kikiáltott terület kicsi volt, ráadásul a felkelők már ki is fosztották, viszont az egyik pesti nyomdában nyomott lajtabánsági bélyegekért a gyűjtők nagy árat fizettek.
Az antant felszólította a magyar kormányt, hogy vonja ki a harcoló csapatokat, amely ezt bár nem tette meg, de az önálló Lajtabánságot sem ismerte el. A helyzet megoldására 1921. október 11-12-ban a két fél olasz közreműködéssel Velencében tárgyalni kezdett, Magyarország vállalta a felkelők visszavonását, Sopron és környéke hovatartozásáról viszont népszavazással döntöttek, ezzel az új állam meg is szűnt.
A Rongyos Gárda hőseinek hála, hogy Sopron és környéke ma is Magyarország része. Nem rajtuk múlott, hogy Nyugat-Magyarországot megszállták és elcsatolták az osztrákok, ők utolsó leheletükig küzdöttek az ősi földért.
Forrás: Wikipédia
|